Nincs sok bizonyíték arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által a rászoruló gazdaságoknak nyújtott, a pénzügyi válság leküzdését célzó hitelek széles körű segítséget jelentenének rövid távon -...
Oroszország gyakorlatilag letett azokról a javaslatokról, amelyeket a legfejlettebb gazdaságú államokat tömörítő G20 csütörtökön kezdődő londoni csúcsértekezletének napirendjére szánt, s korábban...
XVI. Benedek pápa vizsgálatot rendelt el a Krisztus Légiója (Legio Christi) római katolikus papi kongregáció ellen, miután a rend nemrégiben beismerte, hogy 2008-ban elhunyt alapítójának felesége...
Visszalépett, így nem indul az idei júniusi európai parlamenti (EP) választásokon Mohácsi Viktória, aki az SZDSZ színeiben képviseli Magyarországot a brüsszeli döntéshozó testületben.
A dollár gyengülésének köszönhetően három nap elteltével újra emelkedést mutatott az arany árfolyama, a szakértők szerint pedig az amerikai kormány és a jegybank által bejelentett intézkedések tovább...
A Fidesz kezdeményezése ellenére immár ötödször sem bontotta fel az egri kórház működtetéséről szóló, a HospInvesttel kötött szerződést szerdai rendkívüli ülésén a hevesi megyegyűlés Egerben.
Afganisztánban csak akkor lesz fenntartható a stabilitás, ha arról maguk az afgán szervek képesek lesznek gondoskodni - mondta Göncz Kinga magyar külügyminiszter telefonon az MTI-nek, a Hágában...
Súlyos sérüléseket szenvedett az a lébényi asszony, akit saját udvarán temetett maga alá egy kivágott akácfa koronája kedden. A családi ház udvarán nagyméretű akácfát vágtak ki, amely dőlés közben elsodorta az asszonyt.
A paksi atomerőmű bővítése az állam támogatása nélkül, tisztán üzleti alapon is megvalósítható - mondta a KPMG Tanácsadó Kft. szakértője. Kiss Péter előadásában kifejtette: az új atomerőművi...
Az olvasás a pihenés legjobb módja: akár hat perc alatt is képes kétharmadával csökkenteni a stresszt egy tanulmány szerint. Így gyorsabb és jobb módja az idegek lenyugtatásának, mint bármely más módszer, beleértve a zenehallgatást, a sétálást vagy egy csésze tea elkortyolását.
Az Európai Unió bővítési biztosa kedden bírálta Törökországot a sajtó kezelése miatt, és azt is leszögezte, hogy ha Ankara be akar jutni a közösségbe, akkor előbbre kell lépni a Ciprus egyesítését célzó tárgyalásokon.
A Fidesz kezdeményezése ellenére immár ötödször sem bontotta fel az egri kórház működtetéséről szóló, a HospInvesttel kötött szerződést szerdai rendkívüli ülésén a hevesi megyegyűlés Egerben....
Az Európai Unió bővítési biztosa kedden bírálta Törökországot a sajtó kezelése miatt, és azt is leszögezte, hogy ha Ankara be akar jutni a közösségbe, akkor előbbre kell lépni a Ciprus egyesítését...
Ünnepélyesen felavatták kedden az Európai Parlament (EP) brüsszeli központjában az Antall József néhai magyar miniszterelnökről, valamint a Willy Brandt egykori német kancellárról elnevezett két új épületszárnyat. Egyúttal átadták az új és a régi épületeket összekötő, Konrad Adenauer volt német kancellárról elnevezett átjáró folyosót.
Nem tudni, mikor tűzik ki a kuruc.info főszerekesztője ellen indított bűnper első tárgyalási napját. A március 27-i pernapot ugyanis - ahogy arról beszámoltunk - el kellett halasztani, mert a személyes adattal visszaélés vétségével vádolt M. Balázs kizárási kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bíróságon (FB) dolgozó összes bíró ellen.
A pápa felhívta a G20 csúcsértekezlet résztvevőit, hogy a világgazdasági válság dacára se feledkezzenek meg a szegény országoknak juttatandó segélyekről.
Régi módszereket elevenítenek fel a brazil bűnözők, miután a hatóságok felszámolták a beépített emberekből - például börtönőrökből - álló hálózatuk nagy részét: galambok segítségével csempészik be a börtönökbe a mobiltelefonokat.
Tragikus helyzet állhat elő a távhőszolgáltatásban az ártámogatás eltörlésével - mondta Csonka Tibor, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezérigazgatója egy szakmai konferencián. A szakemberek valószínűnek tartják, tarifaemelésre kényszerülnek a behajthatatlan követelések számának megugrásával.
Több tízezer embert vár a Hősök terére a Civil Összefogás Fórum az előre hozott választások melletti kiállásért – mondta el Fricz Tamás, a demonstráció kezdeményezője. A civilek célja, hogy összefogja hazánkban azokat az erőket, akik egyértelműen kiállnak azért, hogy változások történjenek hazánkban.
Levették a napirendről az adótörvények vitáját, így az új kormánynak feszített ütemben kell majd az újabb változatot benyújtani ahhoz, hogy az eredeti terveknek megfelelően július elsejétől életbe léphessenek - mondta el a PricewaterhouseCoopers cégtársa. Lőcsei Tamás szerint a költségvetés jelenlegi helyzetében nagyon szűk a mozgástere a kormánynak az adóátrendezésre.
Egy ember holttestére találtak a tűzoltók a főváros VI. kerületében a Hunyadi téren leégett lakásban kedd este - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. A lakás teljes terjedelmében...
Rush Limbaugh amerikai konzervatív rádiós műsorvezető győzelmet aratott a demokraták felett, a Fehér Ház példátlan támadását hárítva több liberális város éterében is a leghallgatottabb rádióssá vált - írta a The Washington Times kedden.
Az arab és a dél-amerikai országok kedden lezajlott második közös csúcsértekezlete - az előző napi arab csúcsértekezlettől eltérően - nem biztosította támogatásáról Omar Haszan Ahmed el-Besír szudáni elnököt, aki ellen háborús és emberiesség elleni bűnök vádjával elfogatóparancsot adott ki március 4-én a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC).
A diétázástól öregebbnek látszhat az ember arca - figyelmeztetnek amerikai kutatók, akik egy vizsgálat során megállapították, hogy három kilós - vagyis a egyetlen ruhaméretet jelentő - fogyás négy évvel mutat idősebbnek egy nőt.
Magyarország újabb leminősítése miatt a parlament költségvetési bizottságának összehívását kezdeményezte Varga Mihály, a testület fideszes elnöke. Az ellenzéki politikus keddi szekszárdi...
Lezuhant és kiégett kedden a lengyel haditengerészet egyik teherszállító repülőgépe Gdynia balti-tengeri kikötő közelében; a személyzet négy tagja odaveszett - jelentették be a varsói hatóságok. A...
Nagyszabású fejlesztés eredményeképpen létrejön a Belváros-Lipótváros új tengelye, amely a Kecskeméti utca–Egyetem tér–Károlyi Mihály utca-Petőfi Sándor utca–Bécsi utca-Erzsébet tér–Október 6. utca összekapcsolásával elsősorban a gyalogos közlekedést szolgálja.
Érvénytelenítette a Verespatakon aranykitermelő bányát tervező kanadai-román vegyesvállalat számára a helyi önkormányzat által kiadott engedélyt a temesvári táblabíróság, megerősítve az alacsonyabb fokú korábbi ítéletet. A határozat jogerős, a Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) nem fellebbezhet ellene.
Gyurcsány Ferenc élesen kritizálta Szekeres Imre elnökhelyettest, akit "gyenge emberi minőségűnek" nevezett az MSZP megyei elnökeinek és tisztségviselőinek keddi tanácskozásán - olvasható a Népszabadság Online és a Hírszerző beszámolójában.
Hétfőn minden különösebb probléma nélkül esett az olaj árfolyama az 50 dolláros kulcsszintek alá, a mai nap viszont vissza sikerült kapaszkodnia, az elmúlt egy hónapban pedig összességében 11...
A Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatói posztjára januárban kiírt pályázatot Kiss István nyerte - jelentette be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. képviselője a cég hétfői közgyűlésén.
Boldvai László, aki a Tocsik-ügy idején volt az MSZP pénztárnoka (és megúszta a "fideszes" igazságszolgáltatást) állt a pártmentő folyamatban Lendvai Ildikó mellé. A megyei elnökök, miután a hétvégén megforgatták nevüket a politikai panírban, megkísérlik összekapni a széthullóban lévő MSZP-t.
Londonba érkezett kedden este Barack Obama amerikai elnök, aki a 19 legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság, valamint az Európai Unió mint intézmény alkotta G20-csoport csütörtöki londoni csúcstalálkozóján vesz részt.
Az Omega-3 zsírsavas ételkiegészítőknek semmiféle jótékony hatásuk sincs a szívrohamos páciensek számára - állapította meg egy friss német tanulmány. Ez nagy meglepetés, mert homlokegyenest ellenkezik a korábbi kutatások eredményével.
Bár már nagyon vártuk, az Orco ma mégsem teszi közzé negyedik negyedéves számait, a társaság bejelentése szerint az ismét csúszik, ezúttal április 7-ére. A társaság honlapján közzétett bejelentés...
Leszállás közben a földnek csapódott kedden egy katonai szállítórepülőgép Lengyelország északi részén, egy tengerészeti támaszponton. A lengyel tengerészet szóvivője szerint a gépen négyen voltak, amikor a repülő lezuhant Gdynia település közelében. A tűzoltók szerint három holttestet találtak a gép roncsai közt.
Az, aki a magyar kártyával játszik, nem méltó a köztársasági elnöki tisztségre - jelentette ki Iveta Radicová, a szlovák ellenzék közös államfőjelöltje kedden este a Joj televízió elnökjelölti vitaműsorában.
Gyurcsány Ferenc élesen kritizálta Szekeres Imre elnökhelyettest, akit "gyenge emberi minőségűnek" nevezett az MSZP megyei elnökeinek és tisztségviselőinek keddi tanácskozásán - olvasható...
Feladta várúri álmait Nicolas Cage: eladta a bajorországi kastélyát. A gazdasági válság a vagyonos színészt is utolérte, így több ingatlanától is meg kellett válnia.
Elhatárolta magát Orbán Viktortól és a Fidesztől Iveta Radicová, a szlovákiai ellenzék közös államfőjelöltje. "Határozottan nem értek egyet az autonómia követelésével, határozottan...
Gyurcsány Ferenc élesen kritizálta Szekeres Imre elnökhelyettest, akit "gyenge emberi minőségűnek" nevezett az MSZP megyei elnökeinek és tisztségviselőinek keddi tanácskozásán.
Az idény harmadik versenyétől meglesz a tartalékmotorja Talmácsi Gábornak, aki immár a 250 köbcentisek között szerepel a gyorsasági világbajnokság jövő hétvégén kezdődő szezonjában. A magyar motoros spanyol szponzorainak és a csapattulajdonos-csapatfőnök Jorge Martineznek köszönhetően versenyezhet nyugodtabban a jerezi futamtól.
A német kancellárral kedden Berlinben folytatott tárgyalásait követő sajtóértekezleten Dmitrij Medvegyev kijelentette: itt az ideje, hogy tanács hosszabb szünet után ismét folytassa tevékenységét. Úgy értékelte, hogy annak munkája nem Oroszország hibájából szakadt meg.
Évtizedek óta a legfontosabb természetvédelmi törvénynek nevezte Barack Obama amerikai elnök azt az általa hétfőn aláírt törvényt, amely több százezer hektár földterületet nyilvánított védetté.