2009. március 31. kedd

márc. 31
18:00
Újabb IMF-jelentés Magyarországról (Privátbankár)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) honlapján kedden közzétette a magyar hitelszerződés első felülvizsgálatáról szóló szakértői jelentést, amelyet a pénzintézet igazgatótanácsa múlt héten fogadott el
márc. 31
18:03
Bajnai egy forinért dolgozik (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon havi egy forint fizetésért lesz kormányfő - erősítették meg a politikus környezetéből az MTI-nek több internetes portál keddi értesülését.
márc. 31
18:04
Gyurcsány mégis maradna? (ProfitLine)
Az MSZP hétfői frakcióülésén voltak olyan állásfoglalások, hogy Gyurcsány Ferencnek meg kellene gondolnia, valóban távozik-e az MSZP elnöki posztjáról. (ProfitLine.hu)
márc. 31
18:04
Lemosott mindenkit a Facebook (Pénzcentrum)
Töretlenül nő a Facebook népszerűsége, már önmagában is több látogatót vonz, mint legnagyobb riválisai. Egyes számítások szerint napi egymillió új tag regisztrálja magát az oldalon....
márc. 31
18:05
A Fidesz kitart a kettős állampolgárság mellett (Alternatív Energia)
A Fidesz álláspontja nem változott a kettős állampolgárság ügyében - mondta kérdésre válaszolva kedden Németh Zsolt, az ellenzéki párt külügyi kabinetvezetője.
márc. 31
18:12
Az IMF közzétette a magyar hitelkeret első felülvizsgálati eredményét (Gondola)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) honlapján kedden közzétette a magyar hitelszerződés első felülvizsgálatáról szóló szakértői jelentést, amelyet a pénzintézet igazgatótanácsa múlt héten fogadott el. Az...
márc. 31
18:12
Stroke: minden perc számít! (WebBeteg)
Az 50.000 stroke-os betegnek mindössze 0,6 százaléka részesül megfelelő kezelésben, ezért is bír kiemelt fontossággal a tünetek gyors felismerése − hangzott el a Magyar Stroke Társaság március 31-én tartott sajtótájékoztatóján.
márc. 31
18:14
MSZP-elnökválasztás: egységet és együttműködést szorgalmaznak (Gondola)
"Kemény és szenvedélyes" vitát követően állapodtak meg a kongresszus előkészítésének menetében és annak politikai és emberi normáiban az MSZP országos és megyei vezetői keddi...
márc. 31
18:15
"A Molnak meg kell őriznie függetlenségét" (Privátbankár)
A kormány, ahogyan eddig sem, ezután sem támogatja, ha bárki ellenséges szándékkal próbál befolyást szerezni magyar stratégiai ágazatokban - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő arra reagálva, hogy a ...
márc. 31
18:17
Bajnai lesz az egyforintos miniszterelnök (Privátbankár)
Bajnai Gordon havi 1 forint fizetésért lesz kormányfő - erősítették meg a politikus környezetéből az MTI-nek több internetes portál keddi értesülését. Az MTI úgy tudja, a gazdasági miniszter ezt előre...
márc. 31
18:21
MSZP-s híváslisták: a Nagy Testvér nyomoz (Infostart)
Az MSZP elnökségének tagjai szombaton írásos felhatalmazást adtak arra, hogy ellenőrizzék telefonforgalmukat - közölte Burány Sándor budapesti MSZP elnök az MTI érdeklődésére.
márc. 31
18:21
Újabb SZDSZ-es visszalépés! (Alternatív Energia)
Visszalépett, így nem indul az idei júniusi európai parlamenti (EP) választásokon Mohácsi Viktória, aki az SZDSZ színeiben képviseli Magyarországot a brüsszeli döntéshozó testületben.
márc. 31
18:21
Clinton megfenyegette Észak-Koreát (Kripto Akadémia)
Észak-Korea kihívó magatartásának újabb példája, hogy rakétaindítást készít elő. Japánnak minden jogalapja megvan arra, hogy megvédje területét - jelentette ki kedden hágai sajtótájékoztatóján az amerikai külügyminiszter.
márc. 31
18:22
Itt a nyilvános IMF jegyzőkönyv Magyarországról! (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) honlapján kedden közzétette a magyar hitelszerződés első felülvizsgálatáról szóló szakértői jelentést, amelyet a pénzintézet igazgatótanácsa múlt héten fogadott el. (ProfitLine.hu)
márc. 31
18:23
Vajon mi az"az emberiséget és Izraelt fenyegető legfőbb veszély"? (Kripto Akadémia)
Az új, kijelölt jobboldali izraeli kormányfő azt ígérte a beiktatására kedden összeült parlamentnek, hogy teljes békére törekszik az arab világgal, Iránt pedig - ha a radikális rendszer atomfegyverre is szert tesz - "az emberiséget és Izraelt fenyegető legfőbb veszélynek" nevezte.
márc. 31
18:24
Teljes útzár a 44-esen (HírTV)
Lezárták a 44-es főutat Öcsöd és Békésszentandrás között, ahol két autó karambolozott öt óra előtt. A balesetben hárman megsérültek - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Albert István. FH
márc. 31
18:26
Rádőlt a feleségére a kivágott fa (HírTV)
Csaknem tragédiába torkollott egy fakivágás kedden a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben. Egy családi ház udvarán álló fát akart kivágni a tulajdonos, de a fa kidőlt és rázuhant a feleségére. Az asszonyt csak a tűzoltók segítségével tudták kiszabadítani a lombozat alól. A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
márc. 31
18:30
Mohácsi Viktória nem indul az EP-választáson (Blikk)
Visszalépett, így nem indul az idei júniusi európai parlamenti (EP) választásokon Mohácsi Viktória, aki az SZDSZ színeiben képviseli Magyarországot a brüsszeli döntéshozó testületben. A liberális politikus döntését indokolva az MTI-nek kedden azt mondta: képviselőségét megelőzően az oktatási tárca miniszteri biztosaként a roma tanulók elkülönítése ellen küzdött, elindította a deszegregációs…
márc. 31
18:30
Bajnai egy forintért lesz kormányfő (Blikk)
márc. 31
18:30
Magyar-osztrák megbeszélés a heiligenkreuz-i szemétégetőről (Gondola)
Ausztria szerint a jogállamiság keretei között zajlik a heiligenkreuz-ba (Rábakeresztúrra) tervezett szemétégető engedélyeztetési eljárása, míg a magyar kormány továbbra sem tartja...
márc. 31
18:32
Komoly forgalomkorlátozások várhatók a fővárosban az uniós beruházások miatt (Gondola)
Jelentős forgalomkorlátozásra számíthatnak idén a Budapesten közlekedők, főként a pesti és a budai belső városrészekben, az európai uniós forrásokból megvalósuló beruházások miatt - tudta meg az...
márc. 31
18:33
Nagyon rossz a kedvünk, de már bizakodunk (Privátbankár)
Kissé javultak ugyan a lakossági várakozások márciusban az Ecostat felmérése szerint, ez azonban szinte kizárólag annak köszönhető, hogy a megkérdezettek kevésbé számítanak a munkaerőpiaci helyzet romlására, mint egy hónappal korábban, anyagi helyzetük kilátásait azonban egyre borúlátóbban ítélik meg
márc. 31
18:34
Daróczi: az ország érdeke, hogy a Mol megőrizze függetlenségét (Gondola)
A kormány, ahogyan eddig sem, ezután sem támogatja, ha bárki ellenséges szándékkal próbál befolyást szerezni magyar stratégiai ágazatokban - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő arra reagálva, hogy...
márc. 31
18:35
Felvatták az Antall-szárnyat Brüsszelben (Privátbankár)
Ünnepélyesen felavatták kedden Brüsszelben az Európai Parlament központjában az Antall József néhai magyar miniszterelnökről, valamint a Willy Brandt egykori német kancellárról elnevezett két új épüle...
márc. 31
18:37
Az S&P; ma az OTP-t intézte el (Privátbankár)
Két fokozattal befektetési szint alá rontotta az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank hosszú futamú besorolásait kedden a Standard & Poor´s, a magyar szuverén adósosztályzat előző napi visszaminősítése nyo...
márc. 31
18:39
Gasparovic beismerte hogy a Smer embere (Kripto Akadémia)
A jelenlegi szlovák államfő számára kellemetlen videofelvételt hozott nyilvánosságra a pozsonyi SITA hírügynökség kedden délután.
márc. 31
18:40
Visszatért az optimizmus a BÉT-re? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 178,47 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel, 11.071,85 ponton zárt kedden, az előző napinál nagyobb, 17,3 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
márc. 31
18:42
„A Bajnai-kormány kérészéletű lesz” (HírTV)
Finoman szólva is egy kétes személy került pozícióba, nem lesz hosszú élete a Bajnai-kormánynak – jelentette ki az MNO-nak Csath Magdolna.
márc. 31
18:42
Rontotta az OTP-besorolásokat az S&P;! (ProfitLine)
Két fokozattal befektetési szint alá rontotta az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank hosszú futamú besorolásait kedden a Standard and Poor's, a magyar szuverén adósosztályzat előző napi visszaminősítése nyomán - tudta meg az MTI. (ProfitLine.hu)
márc. 31
18:48
Netanjahu teljes békére való törekvést ígért az arab világgal (Gondola)
Az új, kijelölt jobboldali izraeli kormányfő azt ígérte a beiktatására kedden összeült parlamentnek, hogy teljes békére törekszik az arab világgal, Iránt pedig - ha a radikális rendszer...
márc. 31
18:50
Megépült a világ legnagyobb lézerrendszere (Gondola)
A világ legnagyobb lézerrendszere épült meg az Egyesült Államokban, amely a Napban lejátszódó termonukleáris folyamatokat hivatott lemásolni, s ezáltal "tiszta" energiát szolgáltatni. A...
márc. 31
18:52
Mohácsi Viktória (SZDSZ) visszalépett az EP-választástól (Gondola)
Visszalépett, így nem indul az idei júniusi európai parlamenti (EP) választásokon Mohácsi Viktória, aki az SZDSZ színeiben képviseli Magyarországot a brüsszeli döntéshozó testületben. Mohácsi...
márc. 31
18:54
Fidesz: nem lenne szükség Bajnai megszorító intézkedéseire (Gondola)
A Fidesz szerint a Bajnai Gordon által tervezett 600 milliárd forintos megtakarítást a kormány iránti bizalom helyreállításával csökkenő kamatokból és a korrupció visszaszorításából is elő lehetne...
márc. 31
18:57
A szlovák államfő letagadta korábbi szereplését - videó van róla (Infostart)
A jelenlegi szlovák államfő számára kellemetlen videofelvételt hozott nyilvánosságra a pozsonyi SITA hírügynökség kedden délután.
márc. 31
18:57
A Fidesz szerint illegitim az új kormány (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint ha országgyűlési választások nélkül alakul meg egy új kormány, akkor az - a választói felhatalmazás hiánya miatt - illegitim kormánynak tekinthető.
márc. 31
18:58
Aggodalmak a MOL új tulajdonosa miatt (ProfitLine)
Nem aratott osztatlan sikert az orosz Surgutneftegas tulajdonszerzése a Mol-ban, bár a tranzakció a magyar kormányt is meglepte, és a kabinet mellett - a kormányt bírálva - a Fidesz is felszólalt a Mol függetlensége érdekében, egy megfigyelő szerint az orosz konszern nem tervez ellenséges felvásárlást, "csak egy széket akar az asztalnál". A befektetők körében azonban úgy látszik tartósan pozitív…
márc. 31
19:06
Gasparovic számára kellemetlen videofelvételt hoztak nyilvánosságra (Gondola)
A jelenlegi szlovák államfő számára kellemetlen videofelvételt hozott nyilvánosságra a pozsonyi SITA hírügynökség kedden délután. Ivan Gasparovic, aki állandóan pártokon felül álló jelöltnek...
márc. 31
19:08
Felavatták Brüsszelben az EP Antall Józsefről elnevezett épületszárnyát (Gondola)
Ünnepélyesen felavatták kedden Brüsszelben az Európai Parlament központjában az Antall József néhai magyar miniszterelnökről, valamint a Willy Brandt egykori német kancellárról elnevezett két új...
márc. 31
19:10
Rontotta az OTP-besorolásokat az S&P (Gondola)
Két fokozattal befektetési szint alá rontotta az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank hosszú futamú besorolásait kedden a Standard & Poor's, a magyar szuverén adósosztályzat előző napi...
márc. 31
19:12
LESZ: érik az újabb ferihegyi sztrájk (Gondola)
Újabb ferihegyi sztrájkkal fenyegetnek a repülőtéri szakszervezetek, a Budapest Airport (BA) azonban kitart amellett, hogy áprilistól fokozatosan, egyoldalúan bevezeti az új munkarendeket és a...
márc. 31
19:15
A Kreml "extravangáns, planetáris" eszméi nem váltottak ki egyöntetű lelkesedést (Kripto Akadémia)
Oroszország gyakorlatilag letett azokról a javaslatokról, amelyeket a legfejlettebb gazdaságú államokat tömörítő G20 csütörtökön kezdődő londoni csúcsértekezletének napirendjére szánt, s korábban publikált is - erről számolt be a Kommerszant című gazdasági lap Arkagyij Dvorkovicsra, az államfő tanácsadójára hivatkozva.
márc. 31
19:16
Csődvédelmet kért autórészlegére a Csiki-Bege cégcsoport (ProfitLine)
Csődvédelmet kért autókereskedelemmel foglalkozó részlegére a Csiki-Bege cégcsoport szombaton, miután az elmúlt három hónapban nem sikerült rendezni a vállalat likviditási helyzetét - jelentette be Csiki-Bege Lajos, a cégcsoport vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
márc. 31
19:16
USA: Megpattant a bankszektor, összezuhant a General Motors (Portfolio)
A ma nyilvánosságra került amerikai makroadatok az enyhén negatív meglepetések ellenére nem változtattak a már ismert képen, az alapvetően optimista kereskedésben pedig a Dow 1.2 százalékos, míg az...
márc. 31
19:18
Stílfűrésszel vágták ki a villanyoszlopokat a fémtolvajok (HírTV)
Mint a fát, úgy vágták ki fémtolvajok a villanyoszlopokat a Borsod megyei Mezőnagymihályon. A tolvajok összesen tíz oszlopot tettek tönkre, az általuk okozott kár több mint kétmillió forint. Több mint nyolc hónapos nyomozás után fogták el a két gyanúsítottat, akik hamarosan bíróság elé állnak.
márc. 31
19:24
Nemzeti gyász Elefántcsontparton a vb-selejtezőn történt tragédia miatt (Gondola)
Hétfőn este háromnapos nemzeti gyászt rendelt el Laurent Gbagbo, Elefántcsontpart köztársasági elnöke a vasárnapi, Abidjanban történt futballtragédia miatt. A Houphouet-Boigny Stadionban,...
márc. 31
19:26
Áprilistól változnak a gyógyszerárak (Gondola)
Április elsejétől változnak a gyógyszerárak, a korábban általános 85 százalékos támogatási kulcs 80 százalékra csökken, ugyanakkor a változások egy része nem jár a patikaszerek térítési díjának...
márc. 31
19:28
Király Júlia: nem tudni meddig tart a válság (Gondola)
Király Júlia, az MNB alelnöke szerint a recesszió nem olyan, amilyenre tavaly októberben-novemberben számítottak a szakemberek. "Brutális válság van" - jelentette ki a jegybanki vezető a...
márc. 31
19:33
Titkolja kormányát Bajnai, Lendvai MSZP-elnök lehet - A nap legfontosabb hírei (Infostart)
Nem árulja el kormánytagjai nevét Bajnai. Lendvai lehet az MSZP elnöke. Emelkedik a nyugdíjkorhatár. Rendkívüli ülés az orosz MOL-bevásárlás miatt.
márc. 31
19:33
A pápa vizsgálja a Krisztus Légióját (Kripto Akadémia)
XVI. Benedek pápa vizsgálatot rendelt el a Krisztus Légiója (Legio Christi) római katolikus papi kongregáció ellen, miután a rend nemrégiben beismerte, hogy 2008-ban elhunyt alapítójának felesége volt és gyereke van.
márc. 31
19:36
„Szenvedélyes vita”: Lendvai nem akarta vállalni, de meggyőzték (HírTV)
Lendvai Ildikó válthatja a múlt hétvégén újraválasztott Gyurcsány Ferencet az MSZP elnöki székében. A szocialisták megyei elnökeinek és elnökségének keddi, összevont ülésén állítólag először nem akarta vállalni a felkérést, de párttársai nyomására igent mondott. Úgy tudni, Kiss Péter és Szekeres Imre is visszalépett javára.

Keresés