2009. március 30. hétfő

márc. 30
7:51
Már a recesszió sem kizárt Szlovákiában (ProfitLine)
Szlovákia, mely az idei évtől tagja az euróövezetnek, a folyamatos GDP előrejelzés csökkentések sorában oda jutott, hogy már nem kizárt a zsugorodás sem. Februárban még csak a korábbi 4,6 százalékról 2,4 százalékra mérséklődött az idei évi gazdaság az előrejelzések szerint. (ProfitLine.hu)
márc. 30
7:51
Az oroszok már a spájzban vannak: eladta a MOL-t az OMV! (Portfolio)
Döbbenetes hétfő reggelre ébredhettünk: az OMV bejelentette, hogy a MOL-ban meglévő 21.2%-os részesedését eladta a negyedik legnagyobb orosz olajcégnek, a Surgutneftegaz-nak. A vételár 1.4 milliárd...
márc. 30
7:53
Orbán: késő szeptemberben szavazni (Privátbankár)
A mostani helyzetben a Fidesz egy dolgot tud tenni: újra és újra a parlament feloszlatását kezdeményezi - mondta Orbán Viktor, a párt elnöke vasárnap
márc. 30
7:53
Lánczi: Akár Sólyom is kezdeményezhetné a parlament föloszlatását (Infostart)
Lánczi András politológus szerint akár Sólyom László köztársasági elnök is nyújthatna be a parlament feloszlatását kezdeményező határozati javaslatot. Az egyetemi tanár elmondta: a hatalom szétzilálódott, a kormánypárt nem tudja irányítani a folyamatokat.
márc. 30
7:53
Bokros: nem játszom kisstílű játékokat (hirado.hu)
Én voltam az országban az egyetlen olyan politikus, aki családja jólétét kockára tette azért, hogy az ország helyzete javuljon - mondta az expénzügyér
márc. 30
7:53
FHB közgyűlés április 28-án - tőkeemelésről nincs szó (ProfitLine)
Az FHB Jelzálogbank tájékoztatása szerint rendes évi közgyűlését április 28-án tartja meg, melyen a napirendi pontok között nincs tőkeemelésről szóló döntés. (ProfitLine.hu)
márc. 30
7:54
Magyar hírszerző üldözi Ophélie gyilkosait (BorsOnline)
Ophélie apja és nem a magyar rendőrség jár jó nyomon – állítja egy magyar hírszerző. A Pepe fedőnevű férfi szerint egyértelmű nyomok utalnak arra, hogy a francia diáklányt elrabolták, majd megölték, és nem saját kezével vetett véget az életének. A hírszerző a napokban felveszi a kapcsolatot Ophélie apjával, és reményei szerint hamar megtalálják a lány gyilkosait.
márc. 30
7:54
Elhunyt az Oscar-díjas zeneszerző (HírTV)
Los Angelesben elhunyt Maurice Jarre, világhírű francia filmzeneszerző. Jarre 84 éves volt. 1962-ben az Arábiai Lawrence, 65-ben a Doktor Zsivago és 1984-ben az Út Indiába című filmekért vehette át a legnagyobb elismerést, az Oscar-díjat.
márc. 30
7:55
A többség nem várna egy évet a választással (Privátbankár)
Legyenek előrehozott választások - így válaszolt a megkérdezettek 52 százaléka a Szonda Ipsos által készített felmérésben arra a kérdésre, hogy mi lenne jobb az ország számára
márc. 30
7:55
Bajnai megteszi, amitől Gyurcsány rettegett (Infostart)
A forinthiteles lakásvásárláshoz igényelhető kamattámogatás, az új és használt lakás vásárlásakor a gyermekek után járó lakásvásárlási kedvezmény megszűnhet. Ugyancsak búcsút mondhatunk 2010-től a távhő- és gázkompenzációnak. A gyed csak a gyerek egy éves koráig járna a mostani kettő helyett, és már ott válthatja fel a gyes. A családi pótlékot a következő két évben befagyaszthatják, a rendszeres…
márc. 30
7:55
Visszajátszás - Mindent a babáért (hirado.hu)
márc. 30
7:55
Magyar Nemzet - Kopits György szerint újabb hitelt kell felvenni a valutaalaptól (ProfitLine)
A Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban a Költségvetési Tanács elnöke, Kopits György egy második IMF-csomag eljövetelé sem tartja valószínűtlennek, a Magyarország jelenlegi gazdasági helyzete alapján - tájékoztat az MTI. (ProfitLine.hu)
márc. 30
7:56
Felborult egy kamion az autópályán (HírTV)
Felborult hétfő hajnalban egy birkákat szállító kamion az M7-es autópálya Becsehely és Nagykanizsa közötti szakaszán, a Budapest felé vezető oldalon - mondta a Nagykanizsai Tűzoltóság ügyeletese.
márc. 30
7:57
Kicsinyít a Tesco (hirado.hu)
Inkább a kisebb, kényelmi boltokat részesíti előnyben idei zöldmezős beruházásainál az áruházlánc
márc. 30
8:00
Legkevesebb húsz rendőrt megöltek a terroristák (Blikk)
Legkevesebb 20 rendőr meghalt abban a támadásban, amelyet a pakisztáni Lahorban követtek el ma egy rendőrségi kiképzőiskola ellen fegyveres szélsőségesek. A rendőrök kiképzésre készülődtek a Lahor város peremén található intézményben, amikor a támadók tüzet nyitottak, és kézigránátokat dobtak rájuk.
márc. 30
8:00
Bezárja mezőberényi gyárát az Axe-Tronic (HR Portál)
Csoportos létszámleépítés keretében több mint háromszáz dolgozójának felmond, és bezárja mezőberényi üzemét az Axe-Tronic Kft. - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.
márc. 30
8:02
Két ember meghalt egy hármas balesetben (Blikk)
Két ember meghalt, további ketten életveszélyesen megsérültek, amikor egy autó, egy kerékpár és egy lassú jármű ütközött vasárnap este Tiszakécske mellett. A lassú járművön utazó 27 éves tiszakécskei férfi a helyszínen meghalt, a mellett utazó 18 éves fiatalembert súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, míg a lassú gépjármű mögött kerékpárjával haladó 60 év körüli nő a kórházba…
márc. 30
8:02
KASZ: munkahelymegőrzés vasárnapi zárva tartással (HR Portál)
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint az üzletek vasárnapi zárva tartásával munkahelyet lehetne megtartani.
márc. 30
8:04
Bajban a külföldön szerencsét próbáló magyarok (HR Portál)
Egyre több magyar munkavállaló kerül bajba a nyugat-európai országokban, a gazdasági válság mélyülésével mind több külföldi veszíti el munkáját ezekben az államokban is - derül ki az MTI által készített körképből. A Külügyminisztérium szerint nem szabad szaktudás és konkrét munkalehetőség nélkül útnak indulni.
márc. 30
8:06
Leáldozott a salgótarjáni üveggyapotgyártásnak (HR Portál)
Bezárják az URSA Salgótarjáni Üveggyapot Zrt.-t, a döntés 120 dolgozó munkahelyének megszűnését jelenti - mondta Sarlós Gábor, a cég kommunikációs vezetője az MTI-nek szombaton.
márc. 30
8:09
Ágh Attila: Sólyom túljátssza a szerepét (Infostart)
Ágh Attila politológus szerint a belpolitikai bizonytalanságnak nagyobb a füstje mint a lángja. Mint fogalmazott: a kormányfő által kért egyeztetési időnek csak a fele járt le, miközben a hisztéria komoly mértéket öltött az országban. Hozzátette: a kormány még működik, a köztársasági elnök viszont részrehajló, és túljátsza a szerepét.
márc. 30
8:09
Pihenés után jöhet az újabb munka (Metropol)
April H. Foley amerikai nagykövet két és fél éve van Budapesten, áprilisban tér haza.
márc. 30
8:09
"Engem ne oktasson ki Magyar Bálint" (Alternatív Energia)
Bokros Lajos az MDF EP-listavezetője a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy csak a saját programjának véghezvitelekor vállalta volna el a miniszterelnöki posztot.
márc. 30
8:09
A NASA már a Hubble-küldetést szervezi (hirado.hu)
Az Atlantis a tervek szerint kedden gördül ki a 39A kilövőálláshoz
márc. 30
8:09
Meredeken gyengül a forint - 309 forintnál az euró (ProfitLine)
Már pénteken a régiós devizákkal együtt erőteljesen gyengült a forint, miután alábbhagyott a nemzetközi optimizmus és a befektetők a gazdasági adatok láttán újra a globális gazdaságot övező bizonytalanságokra koncentráltak. Ennek egyik fő jele, hogy a dollár ismét jelentős erősödésnek indult. (ProfitLine.hu)
márc. 30
8:10
Bajnainak meg kell küzdenie a piac bizalmáért (Portfolio)
A piac által elfogadhatónak tartott külső szakértői kormányzás, illetve a még inkább preferált előrehozott választás forgatókönyve sem valósult meg a hétvégén. Bajnai Gordont végül páni félelmében...
márc. 30
8:10
Munkanélküliség: nem pesszimizmus, ez rettegés! (Pénzcentrum)
Márciusban újabb történelmi mélypontra esett az immár fél éve zuhanó GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által az Európai Unió támogatásával készített felmérés szerint sem az üzleti szféra, sem a lakosság nem volt még soha olyan pesszimista, mint 2009 márciusában....
márc. 30
8:12
Elhunyt a többszörös Oscar-díjas filmzeneszerző (Blikk)
Nyolcvannégy éves korában Los Angelesben elhunyt Maurice Jarre, világhírű francia filmzeneszerző – jelentették be hétfőn Párizsban. A három Oscar-díjjal kitüntetett művész, Jean-Michel Jarre elektronikus zenész édesapja az Arábiai Lawrence (1962), a Doktor Zsivago (1965) és az Út Indiába (1984)című filmekért vehette át az aranyszobrot, rákbetegség következtében halt meg vasárnapra virradóra.
márc. 30
8:12
Csoda közelében járt a Veszprém (BorsOnline)
Noha a meccs végét elszúrta, tűrhető eredményt ért el Spanyolországban a Veszprém. Mocsai Lajos edző csapata tíz perccel a vége előtt döntetlenre állt a világhírű Ciudad Real ellen, de még az ötgólos hátrány sem tűnik ledolgozhatatlannak.
márc. 30
8:12
Kevés napsütésre lehet számítani (HírTV)
Az északi megyékben borult az ég, többfelé esik az eső. Délen fölszakadozott a felhőzet és csak szórványosan fordul elő zápor. A Kisalföldön erős északnyugati szél fúj. 4 és 10 fok közötti a hőmérséklet. A fővárosban 9, 10 fokot mérnek.
márc. 30
8:14
Lilu boldogsága: Anya leszek! (Blikk)
BUDAPEST – Le sem tagadhatná boldogságát az RTL Klub műsorvezetője, hiszen sugárzó mosolya mindent elárul: első gyermekét várja. Lilu (32) talán még soha nem volt ennyire gyönyörű, gömbölyödő pocakja pedig csak még szebbé teszi.
márc. 30
8:14
Time: Az erőszak várhatóan tovább fokozódik (HírTV)
Egyre veszélyesebb sikeres bankárnak lenni - írja a Time. Az amerikai lap szerint világszerte a pénzembereket hibáztatják a gazdasági válságért attól függetlenül, hogy követtek-e el visszaéléseket.
márc. 30
8:18
Háromszáz ember kerül utcára Mezőberényben (Blikk)
Csoportos létszámleépítés keretében több mint háromszáz dolgozójának felmond, és bezárja mezőberényi üzemét az Axe-Tronic Kft. – írja mai számában a Napi Gazdaság.
márc. 30
8:18
Senkinek sem érdeke az észak-koreai rakétakilövés (Metropol)
"Nagyon nyugtalanító" az észak-koreai rakétakilövés terve, mert Phenjan olyan technológia birtokába akar jutni, amelynek révén nukleárissá változtathat egy rakétát. Az Egyesült Államok nem tervezi, hogy megsemmisíti azt a rakétát, amelynek felbocsátását az elkövetkező napokra harangozta be Észak-Korea.
márc. 30
8:20
Vádlottak padján a tömeggyilkos matektanár (Metropol)
Tanúmeghallgatásokkal megkezdődött hétfőn Phnompenben a kambodzsai népirtás ügyében eljáró első, történelmi jelentőségű per érdemi része, három évtizeddel a csaknem kétmillió ember halálát követelő véres események után.
márc. 30
8:27
25 százalékos hátrányban a nők (Privátbankár)
A nők bérhátrányára hívta fel a figyelmet az MSZP nőtagozata és a MSZOSZ női választmánya
márc. 30
8:27
Az elmúlt hét krónikája röviden: jelöltek jöttek, láttak és mentek (hirado.hu)
márc. 30
8:27
OTP - ETFBUXOTP alap fedezése céljából részvény értékesítés, sikeresen lezárult kötvény jegyzés (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. március 27-én 33 darab OTP törzsrészvényt értékesített 2.152,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
márc. 30
8:27
Ma már a szokott időben nyitnak az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Miután hazánkban is megtörtént az átállás a nyári időszámításra, az amerikai tőzsdék mától a szokásos 15:30-as időpontban nyitnak. Három hét után minden visszatárt a normális kerékvágásba, vagy...
márc. 30
8:27
Változik a Munka törvénykönyve: eltűnik a szocialista időkből ránkmaradt... (Pénzcentrum)
A Munka törvénykönyvéről (Mt.) szóló 1992. évi XXII. törvény 175. paragrafusának két bekezdése alkotmányellenes, ezért azokat 2009. december 31-i hatállyal megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab)....
márc. 30
8:29
Külföldi munka: egyre több a hoppon maradt (Privátbankár)
Egyre több magyar munkavállaló kerül bajba a nyugat-európai országokban
márc. 30
8:29
Mit mondanak a közgazdászok? A napvilágot látott programok öngyilkos elképzelések? (hirado.hu)
márc. 30
8:29
Nincs határ a magyar pesszimizmusban - Rekord mélyen a GKI konjuntúra-indexe (ProfitLine)
A GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke újabb történelmi mélypontra, mínusz 46,1 pontra esett a februári mínusz 43 pontról - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Európai Unió támogatásával készített felmérésében. (ProfitLine.hu)
márc. 30
8:29
Befékezett Amerika, 2-3%-os mínuszban zártak a tőzsdék (Portfolio)
A jóideje tartó emelkedés után pénteken Amerikában is megjelentek a profitrealizálók, melynek hatására az irányadó részvényindexek közül a Dow 1.9, az S&P 500 2.6, a Nasdaq pedig 2%-kal került...
márc. 30
8:30
Elsöprő győzelmet aratott Djukanovics (HírTV)
Az eddigi kormányszövetség nyerte az előre hozott választást Montenegróban. Milo Djukanovics szövetsége a szavazatoknak több mint felét szerezte meg, míg a második helyezett is csak 16 százalékot kapott.
márc. 30
8:31
Ámokfutó gyilkolt egy idősek otthonában: nyolc ember meghalt (hirado.hu)
Többen megsebesültek, s közöttük van a támadó is, akit a hatóságok őrizetbe vettek
márc. 30
8:31
Eladói nyomás alatt Ázsia - több mint 4%-ot esett a Nikkei (Portfolio)
A múlt heti emelkedést követően az ázsiai indexek lefelé vették az irányt a hét első kereskedési napján, amelyben a bankszektor játssza a főszerepet, miután az amerikai pénzügyminiszter, Timothy...
márc. 30
8:32
Háromszáz alkalmazottjának mond fel az Axe-Tronic (HírTV)
Csoportos létszámleépítés keretében több mint háromszáz dolgozójának felmond, és bezárja mezőberényi üzemét az Axe-Tronic Kft. - írja az egyik gazdasági napilap.
márc. 30
8:33
Harangi Andrea, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. humán erőforrás gazdálkodási főosztályvezetője (HR Portál)
Harangi Andrea 1998-ban került az OTP Pénztárszolgáltató Zrt.-hez. Humán erőforrás gazdálkodási főosztályvezetői munkakörének keretein belül reá hárult a társaság és az OTP Pénztárak rövid, közép és hosszú távú egységes humánpolitikájának kialakítása.
márc. 30
8:33
4500 Iveco jármű a Deutsche Post és a környezetvédelem szolgálatában (hirado.hu)
Az alapmodell a 3,5 tonnás, 116 LE teljesítményű dízelmotorral szerelt Iveco Daily

Keresés