2009. március 30. hétfő

márc. 30
6:21
Óriási munkanélküliség, politikai huzavona, mi lehet még? (Portfolio)
Bár ezen a héten makrogazdasági adatokból nem lesz hiány, a piaci szereplők figyelmét minden bizonnyal továbbra is a politikai fejlemények követése köti majd le. Miután az MSZP és az SZDSZ ügyvívői...
márc. 30
6:23
"A csehországi politikai tájkép minden, csak nem csodaszép" (Kripto Akadémia)
A középkori angol várkastélyok stílusát idéző hlubokái kastély falai között meglehetősen komor volt a hangulat az EU-külügyminiszterek múlt heti tanácskozásán. Pár nappal a kötetlen eszmecsere előtt robbant ugyanis Prágában a politikai bomba: megbukott a cseh kormány, ami sötét árnyat vetett az Európai Unió reformszerződésének és magának az integrációs szervezetnek a jövőjére.
márc. 30
6:23
Bajnai Gordon szeretné írásban rögzíteni az MSZP-s, illetve az SZDSZ-es képviselők támogatását (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MSZP hivatalos kormányfőjelöltje, akit az SZDSZ is támogatásáról biztosított. A szocialisták vasárnap esti zárt frakcióülésén Bajnai Gordon programbeszédet mondott, hangsúlyozva, hogy válságkezelő kormányt akar alakítani. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese az MTI-nek azt mondta, hogy a több mint 120 képviselő…
márc. 30
6:23
Bezár a Ford kábelköteggyártója (hirado.hu)
Csoportos létszámleépítés keretében több mint háromszáz dolgozójának felmond, és bezárja mezőberényi üzemét az Axe-Tronic Kft.
márc. 30
6:24
Szakított Debreczeni Zitával a milliárdos (BorsOnline)
Kedves Fernec szakított Debreczeni Zitával. A milliárdos üzletember nagyvonalú búcsúajándékkal lepte meg Zitát: egy sötétszürke Audi TT-t, valamint egy nagyobb összeget kapott, amelyből lakást vehet magának az egykori Bajkeverő.
márc. 30
6:25
Mire készülnek? Amerika nem fogja megsemmisíteni az észak-koreai rakétát (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok nem tervezi, hogy megsemmisíti azt a rakétát, amely felbocsátását az elkövetkező napokra harangozta be Észak-Korea - közölte Robert Gates amerikai védelmi miniszter.
márc. 30
6:25
Évek óta nem tapasztalt szintre emelkedett a munkanélküliségi ráta (Alternatív Energia)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé a foglalkoztatottság és munkanélküliség december-februári adatait.
márc. 30
6:25
Kopits: újabb hitelt kell felvenni (hirado.hu)
A Költségvetési Tanács elnöke szerint jövőre fel kell vennünk egy újabb hitelt a IMF-től
márc. 30
6:27
Bajban a képviselők? Jöhet a népszavazás! (Alternatív Energia)
Az Országgyűlésben ma bejelentik, hogy összegyűlt a szükséges számú aláírás a képviselői költségtérítés ügyében kezdeményezett népszavazáshoz. Seres Mária magánszemély kezdeményezése szerint az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott, elszámolható kiadásai után járna költségtérítés. A kérdésben legkevesebb 525 ezer hiteles aláírás gyűlt össze. A törvény szerint a referendum…
márc. 30
6:27
Alföldi számol a lapáttal (hirado.hu)
Amióta a színház igazgatója, nincs nézőproblémájuk - állítja Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház színész-igazgatója
márc. 30
6:29
Félmilliárd forintos monitoring rendszer (Alternatív Energia)
Átfogó monitoring rendszer kiépítésére írt ki gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárást a Fővárosi Közterület-fenntartó (Fkf) Zrt., amelynek a becsült értéke 448 millió forint - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
márc. 30
6:31
Miért? Egyre több magyar munkavállaló kerül bajba külföldön (Alternatív Energia)
Egyre több magyar munkavállaló kerül bajba a nyugat-európai országokban, a gazdasági válság mélyülésével mind több külföldi veszíti el munkáját ezekben az államokban is - derül ki az MTI által készített körképből. A Külügyminisztérium szerint nem szabad szaktudás és konkrét munkalehetőség nélkül útnak indulni.
márc. 30
6:39
Dobrev Klára: Addig kell háborogni, amíg nem lesz változás! (Infostart)
Utcai megmozdulást szervezett vasárnap az MSZP. Azért tiltakoztak, mert egyes állásokban a gyermeket nevelő nők kevesebbet keresnek ugyanazzal a munkával, mint a férfiak. Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára arra szólította fel a jelenlévőket, hogy mindaddig háborodjanak fel, amíg nem lesz változás.
márc. 30
6:39
Rendőrségi kiképzőközpontot támadtak meg (Kripto Akadémia)
Egy rendőrségi kiképző iskolát támadtak meg hétfőn fegyverekkel és kézigránátokkal felfegyverzett szélsőségesek Pakisztán keleti részén, a hatóságok szerint legalább nyolc rendőr életét vesztette.
márc. 30
6:39
Félpályás útlezárás hétfőtől Szarvason (hirado.hu)
Hétfőtől egészen jövő péntekig reggel nyolc és délután egy óra között lesz félpályás útlezárás Szarvason
márc. 30
6:41
Felcsavarodott a válság a szőlőtőkékre (hirado.hu)
Negyedével kevesebb bort adtak el az idén, mint az előző év azonos időszakában. Nem segít a hazai termelők helyzetén az sem, hogy a szaktárca szigorú ellenőrzést indított a zavarosban halászó olcsó olasz bort importáló és azt itthon palackozó vállalkozások ellen
márc. 30
6:42
Anális szexre kényszerítette saját kislányát István (BorsOnline)
Anális szexre kényszerítette saját kislányát, Noémit K. István. A férfi éveken át erőszakoskodott gyermekével, ami egy idő után már nem elégítette ki beteges vágyait, a lány barátnőivel is szexuális kapcsolatot létesített. Lakhelyükön, Ecséden senki sem gyanakodott rá, polgárőrként dolgozott. Úgy bukott le, hogy a gyerekek elszöktek otthonról és amikor a rendőrök megtalálták őket, kitálaltak.
márc. 30
6:43
Csúszik a regionális válságkezelés (hirado.hu)
Noha a kormány már tavaly decemberben elfogadta a ropok 2009-2010-es akcióterveit, és ezt Brüsszelben is jóváhagyták, a válságkezelési alapok létrehozása még mindig csak terv
márc. 30
6:44
Kate Moss kómába esett a drogoktól - durva fotókkal (BorsOnline)
Csontos testével, apró, hegyes mellével és kiugró állkapcsával soha nem volt kimondott szépségideál, mégis divatot teremtett. Hírnevéhez jócskán hozzájárultak botrányai is. Sorozatunk első részéből kiderül: hogyan és mikor indult Moss modell karrierje, és milyen balhék tarkították fiatal éveit.
márc. 30
6:57
Bajnai szerződést kötne támogatóival (Privátbankár)
Bajnai Gordon az MSZP hivatalos kormányfőjelöltje, a nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert az SZDSZ is támogatásáról biztosította. Fodor Gábor nem számít arra, hogy a döntés a párt kettészakadásához vezetne
márc. 30
6:57
Beadta a derekát az SZDSZ: Bajnai Gordon a miniszterelnök-jelölt (Infostart)
"Magyarország nem engedheti meg magának, hogy hosszú hónapokon keresztül cselekvőképtelen legyen, egy előrehozott választás pedig mélyütés lenne az országnak", ezért az SZDSZ ügyvivői testületének és parlamenti frakciójának többsége vasárnap éjfélkor, a gazdasági miniszter ultimátumának lejárta előtt megszavazta Bajnai Gordon miniszterelnökségét. A liberálisok és a pártonkívüli tárcavezető, Kóka…
márc. 30
6:57
Rendőrségi kiképzőközpontot támadtak meg Pakisztánban (Infostart)
Egy rendőrségi kiképző iskolát támadtak meg hétfőn fegyverekkel és kézigránátokkal felfegyverzett szélsőségesek Pakisztán keleti részén.
márc. 30
6:57
Öthengeres TFSI-motorok Győrből (Exkluzív képgalériával!) (hirado.hu)
A győri vállalatnál tavaly 1,9 millió motor készült, s ezzel az Audi Hungaria a világ élvonalába tartozik a motorgyártás terén
márc. 30
6:59
Kopits György szerint újabb hitelt kell felvenni a valutaalaptól (Infostart)
A jelenlegi helyzet alapján valószínűleg elkerülhetetlen lesz egy második IMF-csomag igénybevétele jövőre - nyilatkozta Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke a Magyar Nemzet hétfőn megjelent interjújában.
márc. 30
6:59
Katar is befektetne a német autóiparba (hirado.hu)
Katart, a német autóipar mellett, a fejlett technológiai cégek is érdeklik
márc. 30
7:00
Bódi Guszti megcsalta Margót (BorsOnline)
Ritka az olyan harmonikus házasság a sztárvilágban, mint Bódi Gusztié és Margóé. A két énekes szeretetteljes kapcsolatából a kívülállók is ízelítőt kaphattak az afrikai kalandtúrán. A jelek szerint azonban még az ő közös életük sem mentes a válságtól: Guszti most bevallotta, hogy egykor megcsalta feleségét.
márc. 30
7:01
Felborult egy kamion az M7-esen, Nagykanizsa közelében (hirado.hu)
A baleset azért történhetett, mert a sofőr feltehetően elaludt a volánnál
márc. 30
7:15
Sorra dőlhetnek be a kormányok a régióban (Privátbankár)
Szakértői vélemények szerint további kormányválságokra kell számítani a kelet-közép-európai régióban és a Balkánon - nincs jelentősége annak, hogy melyik országban milyen színezetű kormány van hatalmom
márc. 30
7:15
Meghalt Maurice Jarre Oscar-díjas filmzeneszerző (Infostart)
Nyolcvannégy éves korában Los Angelesben elhunyt Maurice Jarre, világhírű francia filmzeneszerző - jelentették be Párizsban.
márc. 30
7:15
Az SZDSZ is támogatja Bajnait (Metropol)
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MSZP hivatalos kormányfőjelöltje, akit az SZDSZ is támogatásáról biztosított. Bajnai szeretné írásban rögzíteni az MSZP-s, illetve az SZDSZ-es képviselők támogatását, vagyis szerződést kötne velük, hogy akkor is támogatják kormányát, ha nehéz döntéseket kell meghozniuk.
márc. 30
7:15
Nagy a boldogság! Lilu babát vár! (hirado.hu)
Őszre várja első gyermekét Lilu
márc. 30
7:17
Autóért is érdemes Magyarországra utazniuk a horvátoknak (hirado.hu)
A hazaszállítással együtt is - csaknem 4 ezer euróval kevesebbe kerül a magyarországi autóvásárlás
márc. 30
7:18
Gyurcsány csak Bajnainak adja át a kormányfői széket (BorsOnline)
Nem döntött az SZDSZ, megfelel-e számára Bajnai Gordon miniszterelnöknek. Tegnap az első délelőtti etapban, egy ötórás tanácskozás során sem jutottak dűlőre egymással a liberálisok, akik este újabb kísérletet tettek a megyegyzésre. A Bors úgy tudja, szombaton Gyurcsány pártelnöki lelépésének ára volt, méghozzá az, hogy pártja a fejlesztési minisztert jelölje kormányfőnek. A Fidesz előrehozott…
márc. 30
7:18
Leszerepelt miniszterből kormányfő? (HírTV)
Gyurcsány Ferenc régi jó barátjaként Bajnai Gordon nagy utat tett meg az egyetemi években alapított Unió a Demokratikus Szocializmusért nevű platformtól, a Hajdú-Bét húsipari cég csődbe vitelén és beszállítók ezreinek megnyomorításán keresztül egészen a mostani miniszterelnök-jelöltségig.
márc. 30
7:24
Felborult egy birkaszállító kamion (Blikk)
Felborult egy birkákat szállító kamion hajnalban az M7-es autópályán, a 221-es kilométernél. Az olasz rendszámú kamion a baleset következtében a szembejövő sávba fordult át, de az állatok nem szabadultak el, viszont a műszaki mentés miatt a Budapest felé vezető oldalon lezárták az egyik sávot.
márc. 30
7:24
Kormánypárti győzelem Törökországban (Metropol)
A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nyerte meg a vasárnap tartott törökországi helyhatósági választást, de elsöprő győzelmet nem sikerült aratnia. Elemzők szerint emiatt Recep Tayyip Erdogan miniszterelnöknek nehezebb lesz véghezvinnie az európai uniós integráció folytatásához szükséges reformokat.
márc. 30
7:33
Mit vár a magyar: jobb, ha meg sem szólalunk (Privátbankár)
Sem az üzleti szféra, sem a lakosság nem volt még soha olyan pesszimista, mint márciusban - a GKI konjunktúra-index történelmi mélypontra esett
márc. 30
7:33
Ötszáz milliárdos lehet Bajnai csomagja (Alternatív Energia)
Az MSZP és az SZDSZ számára is elfogadható kormányfő-jelölt Bajnai Gordon, a már „csomagoló” Gyurcsány-kormány jelenlegi gazdasági minisztere. Vasárnap este először a szocialisták parlamenti frakciója mondott igent Bajnaira, méghozzá viszonylag gyorsan és meggyőző többséggel. Ugyanígy tett végül az egykori koalíciós partner SZDSZ is, de hosszú „vajúdás” után: a támogatás csak hétfő hajnalra, akkor…
márc. 30
7:33
Montenegró: Djukanovicék elsöprő győzelmet aratak (hirado.hu)
Biztos győzelmet aratott az eddigi kormányerő a montenegrói előre hozott parlamenti választásokon és ismét abszolút többséget szerzett a törvényhozásban
márc. 30
7:33
Derékfájás, hátfájás - Harc a krónikus gerincfájdalom ellen (WebBeteg)
A krónikus gerincpanasz a betegszabadságok leggyakoribb oka az iparilag fejlett országokban. Nemzetközi statisztikák szerint a felnőtt lakosság kb. 90 százaléka életében legalább egyszer szenved nyak-, hát-, vagy derékfájástól.
márc. 30
7:33
Számok bizonyítják: soha nem voltunk ilyen pesszimisták (Portfolio)
Márciusban újabb történelmi mélypontjára, -46.1 pontra esett az immár fél éve zuhanó GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai...
márc. 30
7:35
Megszökött Törőcsik Mari (hirado.hu)
Fittyet hányt az orvosok tanácsára a Nemzet Színésze, és együtt ünnepelt Psota Irénnel
márc. 30
7:36
Psota Irén: Visszajöttem a halál torkából (BorsOnline)
Életének és pályájának legfontosabb pillanataira emlékezett Psota Irén a tiszteletére rendezett díszelőadáson. A 80. születésnapját ünneplő színésznő bevallotta, egyik szerepébe majdnem belehalt. A kerek évfordulóra azonban teljesen kivirult, sokat mókázott, és meghatódva fogadta a köszöntéseket.
márc. 30
7:36
Jön az új IMF-csomag (HírTV)
Jövőre elkerülhetetlennek tűnik egy második IMF-hitel felvétele, mert a befektetők még a magas kamatok mellett sem nagyon hajlandók finanszírozni a magyar államot – figyelmeztetett a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kopits György.
márc. 30
7:38
GKI: soha nem volt ekkora pesszimizmus (HírTV)
Sem az üzleti szféra, sem a lakosság nem volt olyan pesszimista, mint idén márciusban - vonta le a következtetést a GKI Gazdaságkutató Zrt. az Európai Unió támogatásával készített legfrissebb konjunktúraindexből.
márc. 30
7:42
Kétszer ment bankot rabolni, egyszer sem sikerült (Blikk)
Egyik bankból a másikba ment rabolni egy ember az Egyesült Államokban, a másodikban azonban már elfogták a rendőrök. A kezdő bankrabló a pénztárosokkal papírcetlivel tudatta, hogy rabolni érkezett, és tettét egy légpisztollyal nyomatékosította, de egyik pénzintézetben sem sikerült az akciója.
márc. 30
7:51
MSZP-elnökség: Kiss, vagy Szekeres lehet a befutó? (Privátbankár)
Miniszterelnök-jelölés és elnökválasztás is lesz az MSZP április 5-ei kongresszusán, amelyet két héttel a kétévente kötelező tisztújítás után tartanak. Az MTI úgy tudja, hogy Szekeres Imre elnökhelyettes vagy Kiss Péter alelnök az esélyes pártelnöknek.
márc. 30
7:51
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 13. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 4, 23, 26, 35, 39, 40
márc. 30
7:51
"Ez lehet az első lépés a válságból kivezető úton" (Alternatív Energia)
Kovács László uniós biztos, az MSZP egykori elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy megkönnyebbült, amikor az SZDSZ megszavazta Bajnai Gordont.
márc. 30
7:51
A válság ellenére sem kapkodnak a vevők után az autószalonok (hirado.hu)
Helyenként még ajánlatot sem tesznek a szalonban érdeklődő ügyfélnek

Keresés