Cafeteria-szabályozás 2009 címmel áprilisban ismét adókonferenciát rendez a HVG adózási portálja, az Adózóna és a Conforg. Ezúttal a a cafeteria szabáylozásának 2009-ben érvényes tudnivalókról számolnak be a szakértő előadók, s egyben a várható változásokat is bemutatják a résztvevőknek. Az alkalmazás lehetőségei, változatai ás következményei a konferencia témái.
A részvénypiacokon már ma is olcsón lehet vásárolni, de az év végén, a jövő év elején várható a trendforduló, kezdődhet meg az emelkedés - hangzott el az ING Befektetési Alapkezelő Zrt. sajtóbeszélgetésén szerdán Budapesten.
Várhatóan legkésőbb áprilisban tárgyalja az Európai Bizottság azt a javaslatot, amely adókedvezményeket biztosít a hatékony energiafelhasználást, illetve az energiatakarékosságot segítő szolgáltatásoknak - jelentette be Kovács László, a testület adópolitikai felelőse brüsszeli sajtótájékoztatóján.
A Renault brazil versenyzője, Nelson Piquet bízik abban, hogy mellé áll a szerencse, és több időt tud majd a pályán tölteni az R29-es modellel, miután kisebb problémák miatt csak 27 kört tudott teljesíteni a tesztek nyitónapján Jerezben.
Évtizedes csúcsra emelkedett a tavalyi év végére a munkanélküliség Nagy-Britanniában, azzal együtt is, hogy a szerdai hivatalos kimutatás szerint a vártnál valamivel kevesebben voltak állás nélkül a v...
Az 56 esztendős Jennifer Figge néhány napja került a világsajtó középpontjába, amikor partra lépett Trinidadban, ahova állítása szerint 24 Atlanti-óceánon töltött nap után érkezett. Az asszony azt állítja: kisebb-nagyobb szünetekkel átúszta az óceánt. A coloradoi asszonyt azonban sokan meghazudtolják, hiszen a szakértők szerint szinte képtelenség, hogy ennyi idő alatt teljesíthette a 3218…
Nem csitul a harag Ausztráliában a közel kétszáz halálos áldozatot okozó erődtüzek miatt - a rendőrség szerint a tragédia okozásával vádolt gyújtogatók az éjszaka újabb tüzeket lobbantottak lángra, egyes városokban fosztogatók jelentek meg, és vannak olyan települések, ahová nem engedik vissza a lakosokat, mert óvni akarják őket a sokkoló látványtól.
A síneken álló személyautónak ütközött egy Budapestről Szegedre tartó teherautókat szállító RoLa Kecskemét és Városföld között. Az elsődleges vizsgálat alapján a vonat a tilos jelzés ellenére haladt tovább, így ütközött össze a síneken álló meghibásodott autóval.
Bár az ügyészség már kilenc embert hallgatott ki gyanúsítottként, az önkormányzat saját vizsgálata szerint nem történtek visszaélések az erzsébetvárosi ingatlaneladások során. A Fidesz képviselői ezért tiltakozásul kivonultak a rendkívüli ülésről.
Átfogó javaslattervet készít az ország közbiztonságának és társadalmi békéjének megerősítése érdekében jövő csütörtökig az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai az ártándi határátkelőhelyen röntgen berendezéssel vizsgáltak meg az éjszaka egy Csehországba tartó, 22 fő turistát szállító, moldáv honosságú buszt....
Szlovákia inflációs rátája januárba 13 havi mélypontjára csökkent a jelentősen csökkenő energiaköltségek és az euró bevezetése miatt enyhülő áremelkedések miatt. (ProfitLine.hu)
Az Erste-csoport előzetes, nem auditált adatok szerint 19 százalékkal nagyobb üzemi eredményt, 3 milliárd eurót ért el tavaly, mint egy évvel korábban - áll a csoportnak az MTI-hez eljuttatott közlemé...
Súlyos mellkasi sérülésekkel szállították kórházba azt a nőt, akit kedden este férje szúrt meg Záhonyban. A vizsgálat eddigi adatai szerint a házaspár azon szólalkozott össze, hogy a férfi ittasan ment haza, a késelés utáni dulakodásban a férj is könnyebben megsérült, miután nekiesett egy üvegezett ajtónak.
Dolgozóinak 14 %-át bocsátja el a Magyar Nemzeti Bank - értesült az Index. Az MNB-ben megerősítették az információit, megjegyezve, hogy a 91 fős létszámcsökkentés független a gazdasági válságtól, az egy 2008 elején indított hatékonyságjavító program eredménye. Ezzel a programmal az MNB évi 1,7 milliárd forintot takarít meg; az elbocsátások egyszeri költsége 111 millió forint....
Habár mindkét nagy párt vezetője győztesnek kiáltotta ki magát szerdán hajnalban, az izraeli választások eredménye egyértelműen a jobboldal térnyerését hozta
Felröppent a hír, hogy Németh Kristóf szerződése lejár a Barátok köztben, azaz újabb sztár távozhat a Mátyás király térről, ám a Bors kiderítette, hogy a rajongóknak nincs okuk aggodalomra. A népszerű sorozat producere ugyanis megállapodott Kristóffal a folytatásról.
Eddig többek között Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, Szilvásy György titokminisztert, Mesterházy Attilát, az MSZP országgyűlési frakcióvezetőjét, Göncz Kinga külügyminisztert, Jánosi György korábbi ifjúsági minisztert hallgatta meg az ügyészség és a bíróság a Zuschlag-ügyben. A különösen nagy kárt okozó csalással vádolt egykori MSZP-s képviselő és vádlott-társai azonban sok más politikust is…
Az önkormányzatokat sújtó, összesen 150 milliárdos kormányzati elvonás miatt Zala megye egyetlen nagyvárosának, Zalaegerszegnek van elfogadott költségvetése.
A síneken álló személyautónak ütközött egy Budapestről Szegedre tartó teherautókat szállító RoLa Kecskemét és Városföld között. Az elsődleges vizsgálat alapján a vonat a tilos jelzés ellenére haladt tovább, így ütközött össze a síneken álló meghibásodott autóval.
Várhatóan legkésőbb áprilisban tárgyalja az Európai Bizottság azt a javaslatot, amely adókedvezményeket biztosít a hatékony energiafelhasználást, illetve az energiatakarékosságot segítő szolgáltatásoknak - jelentette be Kovács László, a testület adópolitikai felelőse
Zuschlag János szerda délután folytatja vallomását az ellene és tizenöt társa ellen indított büntetőper tárgyalásán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Válságban felértékelődik a kockázati tőke szerepe. Bízom abban, hogy a kkv-k tudnak majd élni ezzel a lehetőséggel - nyilatkozta a Portfolio.hu-nak Erdei Sándor, a DBH Group vezérigazgatója a Jeremie...
A Google jótékonysági és filantróp szervezete, a Google.org egy olyan szoftver kifejlesztésén dolgozik, amely a felhasználók számára valós idejű adatokat küld saját energiafogyasztásukról, ezzel is növelve az emberek környezettudatosságát....
Motoros szánnal ütközött egy vonat az Egyesült Államokban. A hómobilt vezető 36 éves nő csak megijedt, nem esett baja, mert még idejében le tudott ugrani járművéről és kitérni a vonat elől.
Egyik kórházról a másikra szállítottak a fővárosban egy aortarepedésben szenvedő férfit. Az 56 éves beteg meghalt, mielőtt megműthették volna. Az eset kivizsgálását az érintett egészségügyi intézmények nem tervezik. Azt mondták, az előírások szerint jártak el.
Jogi és politikai vitát váltott ki az 1992-es autóbalesete óta kómában fekvő Eluana Englaro ügye, akinek vegetatív állapotát az orvosok már tíz éve visszafordíthatatlannak nyilvánították, és mesterséges életben tartását családja kérésére egy udinei klinikán megszüntették.
Ezer-kétezer milliárd forintos adó- és járulékcsökkentési, 2011-ig tartó programot javasol a Reformszövetség a kormánynak, az ehhez szükséges kiadáscsökkentési lépésekről viszont nem szól - értesült szerdán az MTI. A több mint 10 oldalas dokumentum több heti munka után a hét elejére készült el.
Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét a Postabank-ügyben, ezzel 12 év után jogerős döntés született Princz Gábor, a pénzintézet volt elnök-vezérigazgatója és három társa perében.
Vallomást tett, de három témában nem nyilatkozott Zuschlag János az ellene és tizenöt társa ellen indított büntetőper mai tárgyalásán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. A másfél éve előzetesben levő politikus a legkényesebb témákról hallgatott.
Kötelező tantárggyá tenné a pénzügyi alapismereteket a KDNP. Szerintük erre ezért lenne szükség, mert egyre több fiatal kényszerül hitelfelvételre, a kockázatokat azonban sokan nem ismerik vagy nem érzik a jelentőségét.
Konstruktív szellemben folyik az Oroszország és az Európai Unió stratégiai partnerségéről kötendő új megállapodás előkészítése - mondta Moszkvában Szergej Lavrov szerdán, az unió küldöttségével tartott találkozót követően.
Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemet adtak át kedden a Veszprém megyei Marcaltőn; a faipari üzemben gyermekjátékokat, illetve bútorokat gyártanak hazai és külföldi megrendelésre.
Nem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) képviselői között a keddi kollektív munkaügyi vitán a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről, illetve a még elégséges szolgáltatásról. Az egyeztetést február 19-én folytatják.
Újabb tízezer embert küld el - ezúttal az irodai állományból - a súlyos válsággal küzdő amerikai General Motors autógyárcsoport. A nem órabéres állományt még idén 63 ezerre tervezik csökkenteni 73 ezerről.
Az Electrolux jászberényi gyáraiban a gazdasági válság ellenére nem terveznek elbocsátást, sőt van olyan gyártási terület, ahol szezonális munkaerő-felvételére kerül sor - közölte Takács János, a svéd tulajdonú társaság vezérigazgatója kedden az MTI-vel.