Játékpisztollyal fenyegetőzve rabolták ki a múlt héten a szegedi takarékszövetkezetet. A pénteken történt rablás után a nyomozók a helyszín közelében megtalálták az elkövetéskor használt maszkot, illetve a játékpisztolyt, ezek mellett rátaláltak a férfi által valószínűleg viselt sapkára, cipőre és melegítőfelsőre is.
Bárdosi Sándor kezet fogott Benkő Dániellel az 1500. Mónikashow tegnapi forgatásán, de többé nem szeretne vele egy műsorban szerepelni. A jubileumi adás felvételén többek között ott volt LL Junior, Csepregi Éva, Gór Nagy Mária, Fekete Pákó és Delhusa Gjon is.
Kína kedden késő este bejelentette, hogy H5N1-es madárinfluenza-járvány tört ki a baromfiállományban az északnyugati Hszincsiang tartományban. Ez 2009 első bejelentett járványa, pedig humán fertőzések és halálesetek már voltak idén, értetlenséget váltva ki a szakemberekből.
Bevallotta Zuschlag János, hogy a vádiratban szereplő számlák bekerültek azokba az alapítványi elszámolásokba, amelyek az ügyészség szerint alátámasztják: jogosulatlan szereztek meg és használtak fel többmilliós állami támogatást a Zuschlagékhoz köthető civil szervezetek.
Egyetlen szavazat hiányzott ahhoz, hogy napirendre tűzze az erzsébetvárosi képviselő-testület az önfeloszlatást a szerdai rendkívüli ülésén, ahonnan később kivonultak a fideszes önkormányzati képviselők.
Jirí Paroubek, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke, volt kormányfő kizártnak tartja, hogy pártja a közeljövőben szorosabban együttműködhetne a szintén ellenzéki kommunista párttal.
A világ vezető mobiltelefongyártó vállalata, a finn Nokia, szerdán termeléscsökkentést jelentett be a finnországi Salo üzemében, a visszaeső mobiltelefon igények következtében, emellett pedig bezárja a Jyvaskyla városban lévő fejlesztő üzemét. (ProfitLine.hu)
Teljes mértékben ártatlannak tartja Hunvald Györgyöt, a VII. kerület többrendbeli csalással gyanúsított polgármesterét Gergely József, a VII. kerület gazdasági ügyekkel foglalkozó szocialista alpolgármestere.
Hitte volna, hogy ez is egy Szempont? Csütörtökön emellett szóba kerülnek vagyontalan politikusaink, egy nagyon spóroló német falu és a milliárdokat osztó adóhivatal is!
Vallomást tett, de három témában nem nyilatkozott Zuschlag János az ellene és tizenöt társa ellen indított büntetőper szerdai tárgyalásán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Zuschlag János...
A szürke a platina és a fehér árnyalatai jelennek meg az idei Oscar-gála váll nélküli ruhakölteményeiben, amelyeket gyémánt ékszerek varázsolnak még elegánsabbá Hollywood Grace Kelly-korszakát idézve vissza a vörös szőnyegre.
Fizetés nélküli szabadságot vett ki egy házaspár Nagy-Britanniában, hogy megkeressék eltűnt kutyájukat, ráadásul az akcióhoz már látnokokat is bevetettek az akcióba. Jon és Shelley Haggerwood Jacob nevű ebe még januárban lógott el egy erdőben őzet kergetve, gazdái szerint a hajsza hevében túl messzire keveredhetett és nem talált vissza.
Elő-Valentin-napi „szerelmes tömegelésre” invitálják a szegedieket a Móra Ferenc Múzeum munkatársai és az Artstab tagjai péntek délután háromra. A rendezvény szervezői arra kérik a résztvevőket, hogy minél több piros színű ruhát vigyenek magukkal. Azok a párok pedig, akik a rendezvény ideje alatt csókot váltanak a Kultúrpalota lépcsőjén, ingyen mehetnek be péntek 13-án a Móra Ferenc Mú...
A lakosság visszajelzéseiből határozottan arra lehet következtetni, hogy egy szervezett enyingi bűnözőcsapat ténykedése keseríti meg a környéken élők életét. Ez a banda ugyan megpróbálta, de nem tudta átvenni a hatalmat a siófoki éjszakai élet felett - nyilatkozta Balázs Árpád, Siófok fideszes polgármestere szerdán az MTI-nek.
Továbbra is masszív, de jelentősen csökkenő gazdasági teljesítményről számolt be ma hazánk második legnagyobb mobilcége, a Pannon. A bevétel és a profit is látványosan csökkent a tavalyi negyedik...
Az európai államok közül a pénzügyi világválság Spanyolországot viseli meg leginkább: Mallorca szigetén például harmadával estek az ingatlanárak. Az álomszigeten nem csak a lakások, hanem a fényűző villák árai is zuhantak....
Öt napnyi emelkedés után csökkent a hongkongi részvénypiac a pénzügyi vállalatok vezetésével, melyet az amerikai bankmentő csomag körüli bizonytalanság váltott ki. A Hang Seng index 341.43 pontot, 2.5 százalékot csökkenve 13,539.21 ponton zárt. (ProfitLine.hu)
Történelmi mélypontra süllyedt a német Ifo gazdaságkutató euróövezeti gazdasági hangulatindexe: az idei év első negyedének gazdasági kilátásait tükröző index 45,1 pontra esett a tavalyi negyedik negye...
A síneken álló személyautónak ütközött egy Budapestről Szegedre tartó tehervonat Kecskemét és Városföld között. A vonat a tiltó jelzés ellenére haladt tovább, így ütközött össze a síneken álló meghibásodott autóval.
Nem adhat információt az APEH azokról a vagyonosodási vizsgálatokról, melyeket a rendőrség kérésére a veszprémi gyilkosságban részt vevő Sztojka Iván és más gyanúsítottak ellen indítottak. Erről a vizsgálatról is csak úgy szerezhetett tudomást az olvasó, hogy Bencze József országos rendőrfőkapitány beszélt róla az egyik napilapnak.
- A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési határozati javaslatot terjeszt a parlament elé, hogy a kormány dolgozza ki a pénzügyi alapismeretek oktatásának feltételeit a közoktatásban - jelentette be Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, a KDNP országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Megverték, letartóztatták, árulással vádolták meg: Morgan Tsvangirai tíz éven át testesítette meg annak a Robert Mugabe zimbabwei államfőnek az ellenzékét, akivel mostantól osztozik a hatalmon.
Újabb negatív mélypontra csökkent a német Ifo gazdaságkutató intézet euróövezeti gazdasági hangulatindexe. A negyedévre vonatkozó gazdasági várakozások alapján összeállított index értéke 45,1 pontra a negyedik negyedévi 50,8 pontról. (ProfitLine.hu)
Újabb jó hír a csokiról: egy friss kutatás szerint a keserű csokoládé csökkenti a vérben egy olyan fehérje szintjét, amely összefüggésbe hozható a cukorbetegséggel, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel.
A magyar társadalom cigányellenessége olyan irracionális méreteket ölt, hogy polgárháború veszélye fenyeget, ha nem állítjuk meg a többségi társadalom és a romák szembefordulásának folyamatát - mondta Ladányi János. A szociológus szerint az olaszliszkai és a veszprémi esetekből nem szabad általánosító következtetéseket levonni.
Nem tudja megítélni az országos rendőrfőkapitány munkáját Lendvai Ildikó. Ennek ellenére a szocialisták frakcióvezetője a köztelevízió reggeli műsorában azt mondta, elégedetlen a magyarországi közbiztonsággal.
Kitoloncoltatással próbált megszabadulni három barátnő egy szerelmi konkurenstől az Egyesült Államokban. A három grácia úgy értesült, hogy egyikük barátja félrelép egy 28 éves nővel.
Habár mindkét nagy párt vezetője győztesnek kiáltotta ki magát szerdán hajnalban, az izraeli választások eredménye egyértelműen a jobboldal térnyerését hozta, ami csorbíthatja a palesztinokkal kötendő megállapodás esélyét.
Vallomást tett, de három témában nem nyilatkozott Zuschlag János az ellene és tizenöt társa ellen indított büntetőper szerdai tárgyalásán. Az is eldőlt, hogy Gyurcsány Ferencnek nem kell tanúskodnia.
Közös uniós pályázat beadását tervezi a magyar és a szerb fél az Ásotthalom és Királyhalom között kialakítandó határátkelőhely megépítésére - közölte Kozma József (MSZP), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerdán Szegeden.
Az év elején folytatódott az, ami tavaly az utolsó hónapokban megkezdődött: jelentősen csökkent az infláció. Legalábbis egységesen így gondolják azok piaci szakértők, akik a Portfolio.hu felmérésében részt vettek. Az elemzők szerint azonban az adóátalakítási lépések alaposan megdobják az árindexet: év végére 4 százalék felett lehet az egy évre visszatekintő drágulás....
Nem kell tanúskodnia Gyurcsány Ferencnek a Zuschlag-perben. A bíró ugyanis a szerdai tárgyaláson elutasította a parlamenti pártok elnökeinek kihallgatására irányuló indítványt.
Éjfélkor lejár a 15 napos fellebbezési határidő Toller László gyámság alá helyezésével kapcsolatban. A dokumentumnak - a postai átfutás miatt - legkésőbb hétfőig kell megérkeznie a Szigetvári Városi Bíróságra.