Ezer-kétezer milliárd forintos adó- és járulékcsökkentési, 2011-ig tartó programot javasol a Reformszövetség a kormánynak, az ehhez szükséges kiadáscsökkentési lépésekről viszont nem szól
Nyolcvannégy nap után lép ismét pályára a magyar labdarúgó-válogatott, s tekintve, hogy az elmúlt esztendő nagy részében sikeres volt a csapat, a szurkolók okkal érezhették: hosszú volt a majd’ három hónapos szünet. Ma 18 órakor azonban Izrael ellen játszik Erwin Koeman együttese, amely egy jó játékkal, netán győzelemmel nagyszerű alapot adhat a rá váró idei világbajnoki-selejtezőkre.
Nyulakat, csirkéket, gyíkokat, pókokat és még sok más állatot szállított el a hatóság egy lakásból az Egyesült Államokban. Három furgonra volt szükség a több mint százpéldányos állatsereglet elfuvarozásához.
A nagy összegű kötvénykibocsátásokról kérdezi levélben Nyakó István, az MSZP szóvivője és országgyűlési képviselője azt a több mint húsz önkormányzatot, amelyek a Priv-Invest Gazdasági Tanácsadó Kft.-t bízták meg az értékpapírok forgalmazásával. Erről a szóvivő szerdán tájékoztatta az MTI-t.
Szerdán jogerős ítélet született a több mint 10 éve tartó Postabank-ügyben a Legfelsőbb Bíróságon, amelyik február 2. óta harmadfokon tárgyalta az ügyet. A perben az ügyész felfüggesztett...
Adózni nem szeretünk, de muszáj. Szükséges rossz! Az adózó maga állapítja meg a törvények szerinti adóalapot, adót és maga is fizeti meg. Ha nem ezt teszi, az adóhatóság – természetesen a törvények keretei között – a mulasztást megállapítja, büntet és behajtja a tartozást. Súlyosabb esetekben akár büntetőeljárás is folytatható az adócsalóval szemben. Ez normális országokban így folyik. Nálunk ez a…
Bár éppen a rossz idő elkerülése érdekében utaztak Bahreinbe, kedden hatalmas köd, ma pedig óriási homokvihar fogadta a Ferrari, a Toyota, és a BMW Sauber pilótáit a sivatagi ringen.
Ébredezik a természet, az erdőben, a hófoltok között már kidugják fejüket az új hajtások - érdemes nagyokat kirándulni. Friss gyümölcs híján ürítsd ki a kamrát: a tavaly befőzöttek vitamintartalmára most van igazán szükség. Mielőtt rád tör a tavaszi fáradtság...
Az Európai Bizottság kritikáira válaszolva Bruno Le Maire francia Európa-ügyi államtitkár tagadta, hogy a francia autógyártóknak nyújtott állami hitelkeret protekcionista lenne
A Veszprém megyei önkormányzat képviselői keretük terhére további 1 millió forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki Sztojka Iván tartózkodási helyéről érdemi információval szolgál. Így annak, akinek segítségével sikerül elfogni a veszprémi gyilkossággal gyanúsított férfit, a rendőrség 2 millió forintot fizet ki.
A volkswagenes Kovács úr vitte el a pálmát az 1994-es Magyar Reklámfilmszemlén. A Zorán zenéjére készült szpot egyben történelmi visszatekintés, hiszen magyar és világtörténelmi pillanatok is szerepelnek benne. Nézze meg a 15 évvel ezelőtti nyertes reklámokat!
A rendszerváltás idején a kutatók már figyelmeztettek arra, hogy baj lesz a roma társadalommal - mondta Kállai Ernő kisebbségi ombudsman egy romákkal foglakozó konferencián Szarvason.
Az iráni hatóságok szerint továbbra is érvényben van a Salman Rushdie világhírű brit íróra kimondott halálos fatva: a vallási állásfoglalást húsz évvel ezelőtt adta ki Khomeini ajatolláh, az iráni iszlám forradalom vezetője.
A részvénypiacok árazása jelenleg az összes kockázatot tükrözi, a következő időszakban viszont fennmaradhat a magas árfolyam-ingadozás, a tartós bika piac kezdetére pedig még 2009 végéig, de inkább...
Alaposan elszámították magukat a lengyel exportőrök a zloty várható mozgását illetően, ami most komoly veszteségeket okoz nekik, illetve a kereskedelmi bankoknak, a helyzetet pedig a lengyel kormány...
Néha a tudósok is megdöbbennek kutatásaik végeredményén. Meglehet, korábban ők sem tudták volna kapásból rávágni a helyes választ a következő kérdésekre...
A 4,1 méter hosszúságú Kia Soul városi crossover szokatlanul hosszú (2550 mm) tengelytávval rendelkezik, feltűnő megjelenését azonban függőleges méretei okozzák
A bankrendszer várhatóan egyszerűbb, kisebb és átláthatóbb lesz a válság lecsengése után - állítja a PricewaterhouseCoopers tranzakciós szolgáltatások üzletágának cégtársa
Katie Price, azaz Jordan már évek óta óriási feltűnést kelt bizarr megjelenésével és botrányos életével és ez alól hétvégi kiruccanása sem képez kivételt. Jordan Valentin nap alkalmából indult vásárolni egy exkluzív Los Angeles-i fehérnemű boltba és végül annyira megtetszett neki a szexi maszk, melyet kellékként vásárolt, hogy úgy döntött, abban megy haza.
A helyszínen meghalt az a 74 éves velemi férfi, aki eddig tisztázatlan körülmények között autójával letért az útról és fának ütközött délelőtt Velem és Kőszegszerdahely között. Az idős férfit tűzoltók próbálták kiszabadítani az összeroncsolódott járműből, de sajnos már a helyszínen életét vesztette.
A Magyarországot is sújtó pénzügyi és gazdasági válsággal kapcsolatban a jegybank feladatairól és lehetőségeiről tájékoztatta az államfőt Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel.
Az eddigi régiós teljesíményekhez hasonlóan tovább folytatódott a cseh ipari termelés mélyrepülése a legfrissebb adatok szerint. Decemberben ugyanis a cseh ipar várt feletti ütemben, 14.6%-kal...
A Tesco vezetése úgy döntött, hogy a lakossági finanszírozási részleg kivonul a személyi kölcsönök piacáról Írországban. A döntés hátterében az áll, hogy az utóbbi időben a nehéz gazdasági környezet következtében megszaporodtak a mulasztások és egyre csak duzzad a késedelmes állomány....
Beismerte Zuschlag János előzetes letartóztatásban lévő szocialista politikus, hogy amikor ő volt az Ifjú Szocialisták Mozgalmának elnöke, négy fiktív egyesület jött létre.
Orbán Viktor szerint cigánybűnözés nincs, de cigány bűnözők vannak. A Fidesz elnöke a köztársasági elnökkel folytatott szerdai megbeszélése után azt mondta: súlyosbítja a bajt, ha nem mondják ki, hogy a cigány származású bűnelkövetők aránya napról napra növekszik.
Naponta 10 ezer forint végrehajtási bírságot kell fizetnie a Miskolci Bölcsész Egyesületnek mindaddig, amíg maradéktalanul nem teljesíti a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által korábban előírt kötelezettségeit. A végrehajtási bírság - amelynek összege 30 nap után 30 ezer forintra nő - addig sújtja a Miskolci Bölcsész Egyesületet, amíg nem gondoskodik arról, hogy honlapján ne legyenek elérhetőek…
Egy háromhónapos moszkvai ikerpár halt meg a bölcsőjében, miközben fiatal édesanyjuk a szomszéd szobában pasziánszozott a számítógépén. A nyomozók szerint fennáll a gyanú, hogy a nő erős altatószert kevert a tápszerbe, mert zavarta őt a kicsik folytonos sírása.
Gyorsított eljárásban vizsgálja a rendőrség, ezért napokon belül bíróság elé állhat az a férfi, aki még kedden egy frissen vásárolt gázfegyverrel hadonászott Kecskeméten az utcán, és később egy presszóban.