2009. december 1. kedd

dec. 1
12:27
Portugál csokigyár perli a magyar államot (Metropol)
Csaknem 570 millió forintért köt megbízási szerződést a Pénzügyminisztérium két ügyvédi irodával, amelyek feladata az lesz, hogy egy nemzetközi jogvitában képviseljék Magyarországot.
dec. 1
12:27
Állatkínzás miatt eljárás indult egy mezőtúri férfi ellen (Kripto Akadémia)
Állatkínzás vétsége miatt büntetőeljárást indítottak egy mezőtúri lakos ellen, mert nem gondoskodott kellőképpen állatairól - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
dec. 1
12:29
Gyorshír: 73 500 forint lesz a minimálbér! (Privátbankár)
A munkaadók és a munkavállalók is 73.500 forintos minimálbért javasoltak 2010-re a jelenlegi 71.500 forint helyett, a javaslat 3,9 százalékos infláció mellett megőrzi a minimálbér reálértékét - hangzo...
dec. 1
12:29
„Szakmai és szociális szempontból is igen veszélyes” (HírTV)
A Fidesz szerint szakmai és szociális szempontból is igen veszélyes a hétfőn elfogadott 2010. évi költségvetés. Az ellenzéki párt hatalomra kerülése esetén új büdzsét dogoz ki, amelyet jogi értelemben pótköltségvetésként terjeszt majd a törvényhozás elé.
dec. 1
12:31
Semmi remény, hogy jó karácsonya lesz a boltosoknak (Privátbankár)
Az előrejelzések alapján az idei karácsony szegényebb lesz a tavalyinál: az üzletek forgalma hazánkban és a tengerentúlon egyaránt csökkenhet
dec. 1
12:33
Kétezer forinttal több lesz a minimálbér (Privátbankár)
A munkaadók és a munkavállalók is 73.500 forintos minimálbért javasoltak 2010-re a jelenlegi 71.500 forint helyett - hangzott el az OÉT ülésén
dec. 1
12:36
Válság után — vita a közgazdaságtan szerepéről (MTSZE Fórum) (Portfolio)
A Magyar Tőkepiaci Szakemberek Egyesülete téli szakmai összejövetelt tart ma 17 órakor. A rendezvény címe: Válság után - vita a közgazdaságtan szerepéről? Az eseményen kerekasztal-beszélgetésre...
dec. 1
12:36
Ezúttal nem vacakolt a Lidl: a kísértetház után is van élet (Pénzcentrum)
Újabb Lidl üzlet nyitja meg kapuit Győrben, ahol lassan a bevásárlóközpontok, boltok - kis túlzással - egymás hegyén-hátán épülnek....
dec. 1
12:36
H1N1 - Mi a járvány-helyzet Ukrajnában? (WebBeteg)
Az elmúlt napokban jelentősen javult a helyzet Ukrajnában, ami annak is betudható, hogy az első napok pánikhangulatát követően normalizálódott a gyógyszertárak ellátottsága, s már kaphatók a legfontosabb vírusellenes készítmények.
dec. 1
12:36
A munkaadók és munkavállalók is 73500 forintos minimálbért akarnak (ATV)
A bértárgyalásoknál összefüggnek a tételek, s csak ekkor születhet megállapodás a minimálbérről, ha a többi kérdésben is létrejön az egyezség.
dec. 1
12:45
A világ nem veszi észre, hogy még nincs vége a válságnak (Privátbankár)
Indokolatlan a nagy optimizmus mind a világpiacon, mind pedig Magyarországon - ez a fő mondanivalója a Quaestor pénzügyi tanácsadó harmadik negyedéves átfogó jelentésének. A dollár a carry devizák szintjére süllyedt, Kína kezd kilábalni, a magyar tőzsdepiaci emelkedés mögött pedig nincsenek tartalékok. Újabb lufit fúj a világgazdaság, csak mert nagyon várja már a válság végét?
dec. 1
12:45
NIF: összeadási hiba miatt csúszhat a 86-os út felújítása (Infostart)
Egy összeadási hiba miatt csúszhat a 86-os út felújítása - derül ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) keddi közleményéből.
dec. 1
12:45
Koreai diákok magyarországi tanulmányait szorgalmazza Szöul (HírTV)
Egyre több dél-koreai diák magyarországi tanulmányait szorgalmazza Szöul - mondta el Sólyom László, miután november 1-jén, kedden a gazdasági és kulturális kérdések mellett a két ország oktatásának kapcsolatáról is szó esett a Ri Mjong Bakkal, a Koreai Köztársaság államfőjével folytatott beszélgetésen. Szöulban a két fél egyetértett továbbá abban is, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem…
dec. 1
12:45
Családja elrablásával fenyegették meg Berbatovot (Metropol)
Családjának elrablásával fenyegette meg a bolgár maffia Dimitar Berbatovot, a Manchester United labdarúgóját.
dec. 1
12:45
Rendőrőrs létesült Sajóbábonyban (Metropol)
Rendőrőrs létesült Sajóbábonyban, december 1-jétől 12 rendőr teljesít szolgálatot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, amely fél éve nyerte el a városi rangot.
dec. 1
12:46
Bezártak két tüdőgondozót - nincs elég szakorvos (HR Portál)
Szakorvoshiány miatt bezártak két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tüdőgondozót - írta keddi számában a Kelet-Magyarország.
dec. 1
12:46
Sokkal környezetbarátabb is lehetne Európa (ProfitLine)
Egy nemzetközi tanulmány szerint az üvegházgáz-hatású gázok kibocsátása 40 százalékkal, az energiafelhasználás pedig ötödével is csökkenthető Európában középtávon - közölte a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) kedden az MTI-vel.
dec. 1
12:47
Nem jár táppénz a járványveszély miatt (HírTV)
Nem jár táppénz a járványveszély miatt bezárt bölcsődék, óvodák, iskolák egészséges gyerekei után, így a szülők nem maradhatnak otthon a kicsikkel - a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint ha sok intézményt zárnak be, tömegesen maradhatnak felügyelet nélkül gyerekek, ezért a járványhelyzetre stratégia kidolgozását követelik az oktatási, az egészségügyi és a szociális minisztertől.
dec. 1
12:48
Megvan a jövő évi minimálbér (HR Portál)
Jövőre 73 500 forint lesz a minimálbér, amely jelenleg 71 500 forint.
dec. 1
12:48
Magánszemélyeknek is fizetne a kartellek elleni információkért a GVH (ProfitLine)
Megkaphatná a jövőben a kiszabott bírság 1 százalékát, de legfeljebb 50 millió forintot az a magánszemély, aki bizonyítékot szolgáltat egy kartellre a versenyhivatalnak - ismertette a parlament előtt lévő törvényjavaslatot Miks Anna, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgáló tanácsosa kedden egy munkareggelin.
dec. 1
12:54
Sztrájkol a Finnair földi személyzete is: 20 járatot töröltek (hirado.hu)
A légitársaság új megtakarítási terve 490 alkalmazott kiszervezésével jár
dec. 1
12:54
Keménykedik a Gazprom az európai gáztársaságokkal (Portfolio)
A német E.ON Ruhrgas körülbelül 30%-os eredménycsökkenéssel nézhet szembe az idei évben, főként azért, mert a Gazprom nem hajlandó tágítani a hosszú távú szerződésekben foglaltaktól. Ezért a német...
dec. 1
12:56
Advent az Állatkertben (hirado.hu)
December 1. és 24. között ugyanis a 14 éven aluli gyermekek számára díjmentes a belépés
dec. 1
12:58
Minaretsop: az ENSZ élesen bírájla a népszavazási kampányt (hirado.hu)
"Az idegengyűlöletre, intoleranciára épülő politika mindenütt nagy aggodalmat kelt" - fogalmazott az ENSZ emberi jogi főbiztosa
dec. 1
13:03
Megszűnhet a Magyar Bormarketing Non Profit Kft (Infostart)
Megszűnhet a Magyar Bormarketing Non Profit Kft, mivel a társaság a mai napig nem kapta meg a költségvetésből az idei működéséhez szükséges összeget.
dec. 1
13:03
Feltűnt a szokottnál vaskosabb alváz (HírTV)
Másfél millió forintot érő csempészcigarettát találtak a vámosok és a határrendészek egy román autóban Kiszombornál - értesült a HavariaPress.
dec. 1
13:03
Kínai helikopterek kutatták a magyar hegymászókat (Metropol)
Két helikopter szállt fel kedden délután Szecsuan tartomány székhelyén, a Csengtuban (Chengdu) lévő katonai bázisról, hogy keresést végezzen azon a területen, ahol a négy magyar hegymászó eltűnését valószínűsítik.
dec. 1
13:05
Miért nem foglalkoztatják szívesen a frissdiplomásokat? (Infostart)
A munkaadók sokkal szívesebben foglalkoztatnak 2-3 éves tapasztalattal rendelkező fiatalokat, mint frissdiplomásokat - mondta az InfoRádiónak a Frissdiplomás Kft. ügyvezetője. Hajdú Csongor hozzátette, az újonnan végzetteknél az önállóság és a megszerzett ismeretek felhasználásának készsége hiányzik a legjobban.
dec. 1
13:05
Kulcsár-ügy: megszüntették Kerék házi őrizetét (+videó) (HírTV)
Megszüntették a házi őrizetét a Kulcsár-ügy sikkasztás és pénzmosás miatt 5 év börtönre, valamint 177 millió forintos vagyonelkobzásra ítélt másodrendű vádlottjának - írja a kormányközeli Népszava.
dec. 1
13:12
Újszülött gyermeke nélkül vakációzott a sztárpár - Fotók! (hirado.hu)
Amíg a szülők romantikáztak, a kis Henry Tadeusz otthon maradt
dec. 1
13:12
Délután lehet pezsgés? (Portfolio)
Továbbra is jelentősebb, 2%-os pluszban tartózkodnak az európai részvényindexek, mely mérték a régióban az osztrák és orosz börzékre jellemző. A BUX a középmezőnyben van a 0.7%-os emelkedésével,...
dec. 1
13:12
Vámpírok üldözik Michael Jackson-t: hol vannak ilyenkor a pankrátorok? (Pénzcentrum)
A napi 400 milliós látogatottsággal rendelkező Yahoo internetes portál közzétette a 2009-es keresési toplistáját. Idén - az évek óta listavezető Britney Spears-t letaszítva a trónról - a nyáron elhunyt Michael Jackson vette át az uralkodást, őt követi a Twilight vámpír-mozi, valamint a tengerentúli pankrátor-bajnokság a World Wrestling Entertainment (WWE)....
dec. 1
13:12
„75 % helyesli a szociális kártyát” Népszavazás kiírását kezdeményezik (ATV)
A monoki polgármester a nép kezébe adná a döntés lehetőségét.
dec. 1
13:14
Osztálytársától lopott egy lány Budapesten (hirado.hu)
Őrizetbe vették azt a 14 éves lányt, aki pénteken egy XVIII. kerületi általános iskolában egy 13 éves lány táskájából ellopta a lakáskulcsát, majd két ismeretlen társával betört a sértett otthonába
dec. 1
13:14
Előtörlesztés késedelmi kamattal (Portfolio)
Egyetemet végzett olvasónk jó adós módjára minél hamarabb szabadulni szeretne a diákhitelétől, ha már megteheti. Csakhogy a Diákhitel Központ könyvelése nem könnyíti meg a dolgát: vagy az előírt...
dec. 1
13:16
Formás és 16 méter magas: íme az ország karácsonyfája (hirado.hu)
A 40 éves erdei lucfenyőt Felsőcsatáron vágták ki, és éjszaka hozzák a fővárosba
dec. 1
13:16
Dubaj: a rémálom folytatódott (Portfolio)
Bár a fejlett részvénypiacok már megnyugodni látszanak, a közel-keleti részvényindexek folytatták lejtmenetüket. A dubaji részvénypiac közel 6%-os csökkenéssel fejezte be a mai kereskedést, Abu Dhabi...
dec. 1
13:18
Kemény kérdései miatt bocsátják el a Duna TV műsorvezetőjét? (HR Portál)
Nem tart igényt a Duna TV a továbbiakban Apáti-Tóth Kata műsorvezetői tevékenységére - értesült a Magyar Nemzet. A műsorvezető Mesterházy Attilát faggatta hétfőn. A Duna TV cáfol, és "szánalmasnak" tartja, hogy politikát sejtenek egyesek a műsorvezetőik kiválasztása mögött.
dec. 1
13:18
18 hónap után ismét bővülés a lengyel feldolgozóiparban (ProfitLine)
A lengyel feldolgozóipar novemberben 18 havi zsugorodás után, most először mutatott bővülést a termelés és az új megrendelések emelkedésének vezetésével.
dec. 1
13:20
Ismét sztrájkol a Finnair (HR Portál)
A pilóták alig két hete befejeződött munkabeszüntetése után most a földi személyzet sztrájkja akasztja meg a légi közlekedést.
dec. 1
13:20
Újabb leépítést tervez Ukrajnában a Raiffeisen International (ProfitLine)
Az osztrák Raiffeisen International Bankholding újabb leépítésre készül Ukrajnában, mindezt a Társaság pénzügyi vezérigazgatója, Martin Gruell nyilatkozta újságíróknak még tegnap.
dec. 1
13:21
"Válságos" ünnep: Bajnai óva int a karácsonyi hitelektől (Privátbankár)
A miniszterelnök azt javasolja mindenkinek, hogy legyen óvatos a karácsony előtti hitelfelvétellel. Bajnai úgy fogalmazott: ez most nem a nagy hitelfelvételek időszaka
dec. 1
13:21
Összehúzza a nadrágszíjat a főváros (Infostart)
Az idei 532 milliárd forintos kiadás-bevételi egyenleg után jövőre mindössze 466 milliárd forintos főösszeggel számol a most elkészült fővárosi költségvetési koncepció. Elmarad a tervezett a tervezett útfelújítások jelentős része, megszorításokra számíthatnak a fővárosi tulajdonú intézmények.
dec. 1
13:21
Unalmas fölény a nézettségi versenyben (Kreatív Online)
Az RTL Klub a 48. héten minden estét megnyert a kereskedelmi célcsoportban. Feltűnő, ahogy ez a célcsoport kezd teljesen leszokni a közszolgálati csatornáról, a múlt héten már a tematikus csatornák is elverték.
dec. 1
13:21
EUR/NZD Kamatdöntés és spekulációk (HírTV)
Az RBA a várt szerint 0,25%-kal 3,75%-ra emelte alapkamatát, ami közelgő új-zélandi kamatemeléssel kapcsolatos pletykákra adott okot. Az EUR/NZD 2,0650-re esett. Az érték visszanyúlik 2008 nyaráig. Az eurónak újra és újra meggyűlt a baja a szinttel. Most is itt dőlhet el minden. Ha kamatemelésre kerül sor új-zélandi részről is, az EUR/NZD 2,0650 alá eshet. Máskülönben szabaddá válhat az út…
dec. 1
13:21
Navracsics: szakmailag és a jövő szempontjából is veszélyes a büdzsé (Alternatív Energia)
Navracsics Tibor szerint szakmai szempontból és a jövő szempontjából is veszélyes a hétfőn elfogadott 2010-es költségvetés.
dec. 1
13:22
Kevesebben vannak munka nélkül Németországban (HR Portál)
Németországban novemberben kissé visszaesett a munkanélküliség, miközben elemzők növekedést vártak.
dec. 1
13:23
Négy forint miatt nem újítják fel a 86-os utat? (Privátbankár)
Négy forintos összeadási hibán úszhat el a 86-os út Zala megyei szakaszának felújítása. A NIF elnök-vezérigazgatója szerint ezzel betelt a pohár, rossz a szabályozás
dec. 1
13:23
Kiderülhet, elítélik-e Benedek Fülöpöt (HírTV)
Ítéletet hirdethet kedden első fokon a Heves Megyei Bíróság a pákozdi ügyben. Benedek Fülöpöt - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgató-helyettesét - hivatali visszaéléssel vádolják.
dec. 1
13:24
Újabb csúcson az európai munkanélküliség (HR Portál)
Bár nem sokkal,de 9,8 százalékra emelekedett a munkanélküliségi ráta az eurózónában októberben, jelenti a Napi Gazdaság.

Keresés