Bár a fájdalmat negatívumként értékeljük, van pozitív oldala is, hiszen arra figyelmeztet, hogy valami nincs rendben. Ez a valami lehet sérülés, fizikai vagy akár lelki trauma, például nagyfokú idegfeszültségre, szorongásra adott válaszreakció. Ahhoz azonban, hogy megfelelően csillapíthassuk a fájdalmat, a szakembernek meg kell találnia a pontos kiváltó okát. Az aneszteziológus éppen ebben…
Az enyhe novemberi időjárásnak köszönhetően őszi fellendülést láthatunk a német munkaerő-piacon. A munkanélküliek száma 7.000-rel csökkent, miközben az elemzők 5.000-es értéket vártak. Az elmúlt 3 éve -50.900-as átlagához képest ez gyenge érétket jelent, azonban egyelőre megállni látszik a foglalkoztatottság csökkenése. A 3. negyedévben még 1,056 millióan dolgoztak rövidített munkaidőben. in-…
Folytatódik a nyáron meghirdetett marketingkommunikációs tenisztorna: a Grand Comm második bajnoksága január 16-án lesz. Az év végéig lehet jelentkezni.
Az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás kiépítése az egyik kiemelt célja az anyakönyvi eljárásról szóló törvényjavaslatnak, amelynek általános vitája kedden kezdődött meg az Országgyűlésben.
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke: 47,5. Tovább folytatódik a feldolgozóipar 2008 szeptemberében kezdődött összehúzódása, de ennek üteme csak kis mértékb...
Lezárult a sukorói telekcsere ügyében indított és többször meghosszabbított vizsgálat a Pénzügyminisztériumban – derül ki a szaktárca keddi közleményéből. A vizsgálat azt állapította meg, hogy a különböző független értékbecslők által készített értékmeghatározások között olyan nagyfokú ellentmondás van, hogy ebben a kérdésben csak bíróság foglalhat állást.
A béren kívüli juttatások adózására vonatkozó szabályokat a 2010-es adócsomag több ponton is felülírta. Beszűkül az adómentesen igénybe vehető juttatások köre, még mindig juttatásban részesülő magánszemély által felhasználható érték még így is magasabb, mintha ugyanazt bérként kapta volna meg. Érdemes élniük a munkavállalóknak a kedvezményes adózási körbe tartozó juttatási formákkal.
Több szempontból is aggályos lehet, sértheti a tagok érdekeit a magánnyugdíj-pénztári rendszer tervezett átalakítása a BDO Forte tanácsadó cég szerin, áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
A várt emelkedés helyett csökkent a munkanélküliség Németországban novemberben folyamán. A német munkaügyi hivatal kedden közzétett adatai szerint novemberben 3,422 millióan voltak állás nélkül Németországban, a szezonális hatásokat figyelembe véve 7 ezerrel kevesebben, mint októberben. Elemzők 5 ezer fős növekedést vártak.
Hiába károgtak a vészmadarak, az Egyesült Államokban úgy tűnik véget ért a szűkös esztendő. A Hálaadást követő hétvégén ugyanis megnyíltak az amerikai pénztárcák és több mint 40 milliárd dollár folyt ki belőlük....
Nem akar édes lenni hozzánk a cukor. Nehéz eldönteni, hogy merre akar tovább menni a cukor. Amennyiben a grafikonokon kirajzolódó jeleket vesszük figyelembe, akkor inkább északra tippelhetünk, a kérdés inkább az, hogy mindez mikor fog bekövetkezni? (Solar Capital)
Az openSUSE 11.2 egy év fejlesztési munkáját, a Firefox, az OpenOffice.org, a GNOME, a KDE és több mint 1000 nyílt forráskódú alkalmazás új verzióit tartalmazza
A sukorói telekcsere ügyében a vagyonkezelő volt vezérigazgatóját már nem lehet felelősségre vonni, más személyeknél pedig nem tartja megalapozottnak a munkajogi felelősségre vonást a Pénzügyminisztérium - közölte a tárca, miután lezárult a sukorói telekcsere ügyében indított, és többször meghosszabbított vizsgálat - tudósít az MTI.
Az Erste Group ausztriai és kelet-közép-európai kreatív- és médiatevékenységének ellátására tenderen keresett partnert, az eljárás nem hozott változást: minden maradt a régiben. A megbízásért 19 ügynökség indult.
Novemberben 53,7 pontról 51,8 pontra esett, elmaradva ezzel az 54,0 pontos elemzői konszenzustól. Az 50 pont fölötti érték expanzióra utal. A GBP/USD ismét veszteségeket könyvelt el, és 1,6501-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az országos átlagnál alacsonyabb Heves megyében a férfiak várható élettartama, egyre fiatalabb korosztályt veszélyeztetnek a keringési betegségek – derült ki az ÁNTSZ jelentéséből. A térségben élő nők várható átlagéletkora valamelyest magasabb az országos átlagnál, ám közöttük az öngyilkosságok és a keringési halálokok gyakoribbak, mint más megyékben.
Nagykállóban december elsejétől megszüntette, Tiszalökön pedig határozatlan időre felfüggesztette a tüdőgyógyászati szakrendelést és gondozást a Jósa András Oktató Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.
A KEG bejelentette, hogy 2009. január 7-én 10 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tart az Almásfüzitő, Fő u. 20 szám alatt. Megismételt közgyűlésre 11 órától kerül majd sor. A közgyűlés...
Apáti-Tóth Kata Mesterházy Attilát faggatta hétfőn, a Duna TV "szánalmasnak" tartja, hogy politikát sejtenek egyesek a műsorvezetőik kiválasztása mögött
Egy hónappal ezelőtt egy kongresszusi estélyre is besurrant az a házaspár, akik a múlt héten hívatlanul jutottak be egy fogadásra a Fehér Házban - közölte kedden az akkori esemény egyik szervezője, aki csak azután ismerte fel, hogy ugyanazokról van szó, miután egy tévétársaság riporterei megkeresték. A kongresszus fekete képviselői által szervezett vacsoráról - ahol Barack Obama is beszédet…
Az érmenagyságú fájdalomcsillapító készüléken két elektróda kapott helyet, ezek közvetítik az elektromágneses hullámokat, hogy csökkenjen a fájdalomérzet. Az eljárás hatévi kutatómunka eredménye.
Szijjártó Péter hétfő reggel a Duna Televízió vendége volt. A riporteri kérdésekre korrekten, legjobb tudása szerint válaszolt és a beszélgetés után távozott. Senkivel semmilyen módon nem értékelte a tévészereplést, semmit nem kifogásolt – áll a Fidesz közleményében.
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. tájékoztatása szerint 2010. január 7-én 10:00 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlés helye: 2931 Almásfüzitő, Fő u. 20. ( Teleház) - olvasható a BÉT honlapján.
A világtengerek vízszintjének emelkedése akár az 1,4 métert is elérheti ebben az évszázadban a nyugat-antarktiszi jégpajzs gyors olvadása miatt - állapította meg egy kedden megjelent nagyszabású tanulmány.
Ugyan a brit feldolgozóipar továbbra is bővülést mutatott novemberben, azonban annak mértéke jóval elmaradt az októberitől és az elemzői várakozásoktól.
Több tízezer hamis pénztárcával buktak meg a csempészek Győr-Moson-Sopron megyében. A luxus márkajelzéssel ellátott erszények a Távol-Keletről érkeztek....
Az AXA továbbra is úgy gondolja, a fogyasztói jogok érvényesítését egy új alapokon nyugvó, "valódi" pénzügyi önszabályozási rendszer létrehozásával kellene biztosítani, amely alternatívát jelentene a...
A felülvizsgált adatok alapján már a második egymást követő hónapban növekedett az euróövezet feldolgozóipara novemberben. Az előzetes novemberi adatok 51.0 pontot mutattak.
A közlemény szerint a magyar felet ezért a dokumentum tartalmáról csak a szlovák-magyar vegyes bizottságban fogják tájékoztatni, amelynek ülését a Szlovák Köztársaság külügyminisztériuma készíti elő
Nem ment újabb csúcsra a BUX, így nem sikerült 1,000 milliárd forint közelében tartani novemberben az azonnali részvénypiac duplikált forgalmi értékét. Bár a tavalyi, válság miatt már nyomott...
Bár az FIA által hétfőn kiadott nevezési listában a Red Bull motorszállítójaként a Renault van feltüntetve, az energiaital-gyárosok csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy még nem döntöttek a motorkérdésben.