Az Egyesült Államokban a philadelphiai régió feldolgozóipari aktivitás december folyamán a vártnál nagyobb mértékben már ötödik hónapja mutat bővülést - közölte a Fed. A Philly Fed index értéke a novemberi 16,7 pontról 20,4 pontra emelkedett, holott az elemzői várakozások 16,2 pontra történő csökkenésre számítottak.
Balázs Péter a magyar diplomácia vezetője 2009. december 17-én évadzáró sajtófogadás keretében három kategóriában nyújtotta át az ez évi Nívódíjakat, mellyel a Külügyminisztérium 1995 óta jutalmazza...
Budapest–Kistarcsa – „Ez egy csoda" – mondta csillogó szemekkel Surányi László (51) taxisofőr, aki tegnap reggel az M3-as autópálya melletti egyik benzinkúton vezetett le egy szülést.
Szigorú intézkedési tervet kell végrehajtania a BKV-nak ahhoz, hogy a kormány részéről rendelkezésre álljanak a támogatási összegek - nyilatkozta Oszkó Péter pénzügyminiszter csütörtökön az MTI-nek...
A BÉT bejelentette, hogy a származékos kontraktusok körét a Bookline egyedi határidős részvény alapú határidős termékkel egészíti ki. Az első kereskedési nap valamennyi kontraktus esetén 2009....
Az afganisztáni csapaterősítésre az első becslések szerint jövőre egy 5,2 milliárd forintos csomagot kell elkülöníteni a központi tartalékból; a mintegy 200 fős erősítést fokozatosan 2010 végéig hajta...
Az emberre is veszélyes Q-láz (Queensland-fever) kiterjedésétől tart Hollandia, ahol több tízezer kecske kényszervágásával próbálnak gátat vetni a betegség terjedésének. A holland kormány...
Az afganisztáni csapaterősítésre az első becslések szerint jövőre egy 5,2 milliárd forintos csomagot kell elkülöníteni a központi tartalékból; a mintegy 200 fős erősítést fokozatosan 2010 végéig hajtanák végre - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter csütörtökön, az afganisztáni Khilagay bázison.
A Földhöz hasonló, Naprendszeren kívüli bolygót fedezet fel amerikai és európai tudósok egy csoportja. Az egyelőre a GJ 1214b nevet viselő égitest a szakértők szerint bővelkedhet vízben. A GJ...
Keresi a rendőrség azt a kamionost, aki járművével összetört egy autót Nyíregyházán, majd megállás nélkül elhajtott a karambol helyszínéről - értesült a HavariaPress.
Az állam bruttó adóssága 2009. november végén 19.033 milliárd forint volt, az év végére az államadósság állománya várhatóan már nem változik jelentősen. Idén a központi költségvetés bruttó...
A görög leminősítés és a dubaji sokk után az erősödő dollár is a forint ellen hat. Az euró 280 forint fölé is benézhet, ez pedig óvatosságra intheti a hétfőn ülésező Monetáris Tanácsot
A hétköznapi emberekről szeret műsort csinálni Csényi Kati, akit lelkileg megviselt a kezdeti riporterkedés, ezért váltott a könnyedebb reality műfajra. A viasatos programigazgatói kinevezése előtt beszélt vele a Kreatív.
Amerikai pilóta nélküli repülőgépek tíz rakétát lőttek ki csütörtökön a pakisztáni Észak-Vazirisztán törzsi területen lévő célpontokra, tízen - más források szerint tizenöten - meghaltak. A...
Iraki felkelők egy egyszerű, 26 dolláros szoftver segítségével amerikai robotrepülőgépeket hackeltek meg; hozzáfértek a Predatorok élő videoadásához, így információkat szerezhettek az amerikai katonai műveletekről - írta a csütörtöki The Wall Street Journal.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,06 pontos, 0,39 százalékos csökkenéssel, 20.643,79 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,41 százalékkal 15.790 forintra csökkent, az OTP ré...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,06 pontos, 0,39 százalékos csökkenéssel, 20.643,79 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,41 százalékkal 15.790 forintra csökkent, az OTP...
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a szocialisták és liberálisok kölcsönösen megszavazták egymás javaslatait, amelyek előző napi leszavazása miatt a szocialisták felfüggesztették részvételüket a közgyűlésben és emiatt megszakadt az ülés.
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a szocialisták és liberálisok kölcsönösen megszavazták egymás javaslatait, amelyek előző napi leszavazása miatt a szocialisták felfüggesztették részvételüket a k...
A Regionális Fejlesztési Vállalat Nyrt. új vezérigazgatója Kassai Ákos lesz 2010. február 1-jétől, Molnos Dániel, a nemzetközi terjeszkedésért felelős vezérigazgató-helyettes 2010. január 1-jétől tölti be a tisztséget - közölte a társaság csütörtökön.
Jövőre 568 milliárd forint lesz a nettó piaci kibocsátás, ami jelentős lépés a teljes piaci finanszírozás felé, a magyar állam 2010-ben 1,5 milliárd euró értékben tervez deviza forrás bevonást, döntően lejáró devizaadósság refinanszírozására, a nettó devizakibocsátás 37 milliárd forint lesz - ismertette Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettes (ÁKK)…
Elindult a Tesco és a Vélemény.com internetes portál együttműködése, amelynek keretében több mint 1 500 Tesco Színes terméket töltöttek fel az oldalra, amelyek mindegyike szabadon véleményezhető, a vélemények pedig mindenki számára hozzáférhetőek....
Igaz, hogy tegnap már elemeztük a rizs piacát, de úgy érezzük érdemes ma is szót ejtenünk erről a piacról. A tegnapi kitekintésünkben már megírtuk, hogy érik egy kisebb korrekció a termékben, ugyanis az elmúlt hetekben, hónapokban igencsak túlvetté vált és egy egészséges korrekció már jót tenne neki. A zászló alakzatból sikeresen meg is csinálta a célárfolyamot és a gyertyák alapján is elgyengülés…
Trendforduló közelében a dollár jen keresztárfolyam! A grafikonon a devizapáros grafikonja látható, ami jól mutatja, hogy már tesztelésre fog kerülni a trendcsatorna felső szára. Amennyiben sikerül kiszabadulni a csatornából a 200 napos mozgóátlag és a pirossal behúzott párhuzamos jelenthet.
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a saját részvényeire 2009. decemberi határidőre nyitott 210 darab (2.100.000 darab törzsrészvénynek megfelelő) vételi kontraktust 2009. december 17-én 126,-Ft-os részvényenkénti átlagáron továbbgörgette 2010. márciusi határidőre - olvasható a BÉT honlapján.
A dollár erősödése és az év végi profitrepatriálás gyengíti a térségbeli devizákat, az eurót csütörtök délután öt óra előtt 278,65 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délután négy órai 277,35 forint után.
A Malév és a pilóták érdekvédelmi szervezete, a Hunalpa megállapodott abban, hogy a Malév-pilóták nem lépnek sztrájkba az idén, nem tartják meg a karácsonyra tervezett munkabeszüntetést - közölte a Ma...
Gábor Dénes-díjat adott át dr. Trampus Péter gépészmérnöknek, a Debreceni Egyetem tanárának és dr. Székely Vladimír villamosmérnöknek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanárának Hiller István oktatási és kulturális miniszter december 17-én, Budapesten. A húsz éve az innovációért, a kutatásért, a műszaki értelmiség elismeréséért alapított díj átadásán a miniszter hangsúlyozta: amit…
A tárgyalások jelenlegi állását figyelembe véve kevés az esély arra, hogy péntekig megszületik egy jogilag kötelező érvényű, új megállapodás Koppenhágában, azonban mindenképpen döntésnek kell...
Halált okozó testi sértés miatt egy év, négy év próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházában letöltendő fogházbüntetést szabott ki a Fővárosi Bíróság csütörtökön arra a szakközépiskolai...
Magyar találmány újíthatja meg az űreszközök és tengeralattjárók meghajtását. A Szentesi János által fejlesztett hajtómű üzemanyag nélkül, a nap vagy a tengervíz energiáját hasznosítva működik. A technológia az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA érdeklődését is felkeltette, fél év múlva Ohióban kezdődhet meg a tesztelés - számolt be az InfoRádiónak Szentesi János feltaláló.
Ismét határozatképes a Fővárosi Közgyűlés. A 66 képviselőből 35 vesz részt az ülésen, a szocialisták és a szabad demokraták mellett az MDF-ből kilépett, jelenleg független Vaskor László is megjelent.
A Fővárosi Közgyűlés ülésén a szocialisták és liberálisok kölcsönösen megszavazták egymás javaslatait, amelyek előző napi leszavazása miatt a szocialisták felfüggesztették részvételüket a...
Elindult a 2006-os nagysikerű "Rosszabbul fotosoppolunk, mint négy éve" fórum folytatása: plakátok, kampányfilmek és más politikai hirdetések őszintére és/vagy viccesre korrigált változatai.
Nem bizonyosodott be, hogy új típusú influenzavírus miatt halt meg a napokban egy háromhetes csecsemő Esztergomban. Közben az Egészségügyi Minisztérium bejelentette: ezer csecsemő - aki félévesnél idősebb, és vele született betegsége van, az egyik gyógyszergyár jóvoltából ingyen kaphat védőoltást.
Az átlagosnál alacsopnyabb, 14 milliárdos forgalom mellett 0.4%-kal került lejjebb a BUX index. A hazai piac mai teljesítménye beleillett a régiós folyamatokba, a részvénypiacokon világszerte...
A csatornadíj 4,5 százalékkal emelkedik jövőre Budapesten a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése értelmében. Ez azt jelenti, hogy (áfa nélkül) köbméterenként 272 forint lesz az "elfolyó víz" ára, ...
A Malév és a pilóták érdekvédelmi szervezete, a Hunalpa megállapodott abban, hogy a Malév-pilóták nem lépnek sztrájkba az idén, nem tartják meg a karácsonyra tervezett munkabeszüntetést - közölte...
Az MSZP vitatja Sólyom László köztársasági elnök azon kijelentését, amely szerint az embereknek jót tett volna, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását követően előre hozott választások mellett d...