2009. december 2. szerda

dec. 2
4:48
Lesznek szellemházak Budapesten! - Interjú (Portfolio)
Még egy pár év biztosan eltelik, míg a budapesti irodapiac ismét magára talál. A regenerálódás azonban nem jelent majd megváltást minden épület számára, akadnak majd amelybe soha nem költöznek be...
dec. 2
4:57
"Bugyi Jánost tehetséges fiatalembernek tartom, kár, hogy későn jöttem rá, hogy a démoni erőket szolgálja” (Alternatív Energia)
Barátai is elárulták – véli Mádly Zsolt, Fót fideszes polgármestere, akinek trágár, rasszista hangú levelezéséről lapunk is beszámolt. A botrányairól elhíresült városvezető hosszú idő óta először szólalt meg a nyilvánosság előtt – egy fóti internetes fórumon. Szerinte a jobboldalt titkosszolgálati eszközökkel próbálják megosztani Fóton, és démoni erők készülnek bebörtönzésére.
dec. 2
5:06
Hogyan készítsünk Mézeskalács házikót?- kezdőknek és haladóknak (Édenkert)
Jancsi és Juliska meséjében a Vasorrú bába is egy jól kimunkált mézeskalács házban lakott. Igaz, ott kolbászból volt a kerítés. Ha egy boszinak megfelelő nagyságú házat nem is, de egy nagyon szép és finom házikót ideje elkészíteni azoknak is, akik eddig visszariadtak, mert attól tartottak, hogy bonyolult és munkaigényes dolog. Nekik egy egyszerűbb változatot mutatunk!
dec. 2
5:06
Császármetszést hajtottak végre a H1N1-ben meghalt kismamán + videó (ATV)
1,2-1,3 millió ember kapta meg az ingyenes oltást és 400-500 ezren a térítésest.
dec. 2
5:15
Szakított szerelmével a Jóban Rosszban sztárja (Blikk)
BUDAPEST - Lezárult egy nagyon boldog korszak Juhász Adrienn (31) életében, szakított párjával, Attilával.
dec. 2
5:24
Kóros fehérjeürítés és magas vérnyomás (WebBeteg)
Míg a magas vérnyomás gyakran nem, vagy csak nagyon későn okoz panaszt, számos szerven belül már korán kimutathatók károsodások. Az egyik ilyen jelentős "szervünk" az ér legbelső rétege, melynek nem megfelelő működése esetén az erek tágulékonysága csökken, könnyebben alakulnak ki meszes plakkok, megváltozik a véralvadás.
dec. 2
5:24
Megcsalták az RTL Klub műsorvezetőjét! Lebukott a félrelépő párja (ATV)
Ő maga leplezte le párját – logikátlanul viselkedett.
dec. 2
5:33
Szinte teljesen leállhatnak az útfelújítások - A BKV helyzete a legsúlyosabb rizikótényező (Alternatív Energia)
Összességében mintegy 12 százalékkal kisebb költségvetésből gazdálkodik 2010-ben a fővárosi önkormányzat: az idei 531 milliárdos főösszeggel szemben jövőre 466 milliárddal kalkulál a büdzsé-koncepció. Budapest 25 milliárd forinttal kevesebb pénzt kap az államtól a tavalyinál, miközben az önkormányzat saját kiadásait is vissza kell fogni. Új hitel felvéte­lét nem tervezik, a megszorítások vesztesei…
dec. 2
5:33
"Te jó ég, mit tettünk?" - Nem hoz jelentősebb változást a Lisszaboni Szerződés (Kripto Akadémia)
Tegnap lépett életbe a Lisszaboni Szerződés. Ennek keretében kisebb ünnepségre került sor a portugál fővárosban, melyen részt vett az Európai Unió első elnöke, Herman Van Rompuy és külügyminisztere, Catherine Ashton, José Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök, az EU soros elnöke. A szerződés hatálybalépése előtt az EU tagállamai kilenc éven át…
dec. 2
5:42
Akár az utolsó pillanatban is vásárolhatsz - Bookline-interjú (Pénzcentrum)
Az Egyesült Államokban a válságnak köszönhetően látványosan megnőtt az online áruházak forgalma a karácsonyi időszakban, de mi a helyzet itthon? Körképünk során erre próbálunk majd választ találni. Elsőként Starcz Ákost, a Bookline.hu vezérigazgatóját kérdeztük....
dec. 2
5:51
A Nemzeti Őrsereg az igazi veszély? - "szomorú napokat hozhat az országnak" (Alternatív Energia)
Kemény kritikát fogalmazott meg a nemzetbiztonsági bizottság távozó SZDSZ-es tagja, Gulyás József a romagyilkosságok ügyében. Szerinte a cigányok elleni támadássorozat felderítése kapcsán a titkosszolgálat számos hibát követett el. Ugyanakkor különös csend övezi a Nemzeti Őrsereg nevű szerveződés fegyverügyét, melyet épp a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) jelzése alapján sikerült felderítenie a…
dec. 2
6:00
Támad a penész! Irtsd, ha nem akarsz rákos lenni! (Pénzcentrum)
Másfél hónappal a fűtési szezon kezdetét követően sok lakásban újra megjelenhettek a kellemetlen penészfoltok a szobákban és az egyéb helyiségekben. Az esztétikai problémák mellett az egészségünkre is rendkívül veszélyes penész elleni küzdelemben - a fillérestől a valamivel drágább megoldásokig - több tanáccsal is próbálunk segíteni olvasóinknak....
dec. 2
6:09
"A magyar baloldalnak magát kell rendbe raknia, és a saját politikai vízióik hiányát nem abban kell kiélniük, hogy az ellenfelet hergelik" (Alternatív Energia)
A magyar baloldalnak magát kell rendbe raknia – mondta Szigetvári Viktor, az MSZP leendő kampányigazgatója, aki a párt december 12-i kongresszusán veszi át új feladatkörét. Aznap tanácskozik a kampányfőnököt már szintén választott SZDSZ is, ahol elfogadják programjukat. A Fidesz-választmány két nappal később véglegesíti egyéni jelöltjei listáját.
dec. 2
6:18
Leállt egy reaktor egy franciaországi atomerőműben (hirado.hu)
Az incidens súlyosságát még vizsgálják
dec. 2
6:20
Elhunyt Szörényi Éva (hirado.hu)
A Kossuth-díjas színművésznő 93 évet élt
dec. 2
6:21
Év végi adólefaragó: így spórolhat százezreket (Privátbankár)
Aki már nagyjából tisztában van vele, hogy az idei évben összesen mennyit fog keresni, az akár több százezer forintot is visszakaphat valamilyen formában
dec. 2
6:27
Elhunyt Szörényi Éva színművésznő (Infostart)
Életének 93. évében Los Angeles-i otthonában elhunyt Szörényi Éva Kossuth-díjas színművésznő. A harmincas-negyvenes évek egyik legsikeresebb és legnépszerűbb magyar színművésze 1956-ban a Nemzeti Színház forradalmi bizottságának tagjaként részt vett az forradalomban, ezért el kellett hagynia Magyarországot. 1957-től az Egyesült Államokban élt. Személyes jó barátja volt Márai Sándor írónak és több…
dec. 2
6:36
Elveszett napok: sokan csak papíron veszik ki szabadságukat (hirado.hu)
Európában egyébként a legtöbb, 30 nap alapszabadság a finneknek jár, Magyarország a 7. helyezett a maga 20 napjával
dec. 2
6:45
Felméri az EU a tagországok vakcinakészletét (Infostart)
Az Európai Bizottság rövidesen összegzést készít az uniós tagországok új típusú influenza elleni vakcina-tartalékairól, hogy azokat szükség esetén azonnal fel lehessen használni.
dec. 2
6:45
Nincs közös nevező Honduras ügyében (Infostart)
Nem tudtak közös álláspontot kialakítani Honduras ügyében a latin-amerikai államok a Portugáliában rendezett csúcstalálkozón. A közép-amerikai országban öt hónappal ezelőtt államcsínnyel megbuktatott Manuel Zelaya ügye végig megosztotta a vasárnap este kezdett értekezlet résztvevőit.
dec. 2
6:45
Egyre bizalmatlanabb a lakosság, ezért lehet indokolt a kevesebb kérdés (Alternatív Energia)
Még idén, akár már a jövő héten újra elfogadhatja a parlament a 2011-es népszámlálást szabályozó törvényt, amelyet az államfő megfontolásra visszaküldött. Úgy tudjuk, a kormány nem változtatna érdemben az októberben elfogadott szabályozáson, vagyis a népszámláláson nem kérdeznének rá például a vallási hovatartozásra. A nemzetiségre vonatkozó kérdést a kisebbségi önkormányzatok támogatnák, a…
dec. 2
6:47
Franciaországban leállították egy atomerőmű reaktorát (Infostart)
A hűtőrendszer üzemzavara miatt leállították az este a dél-franciaországi Cruas városban működő atomerőmű negyedik reaktorát - jelentette be a francia Nukleáris Biztonsági Hatóság.
dec. 2
6:49
Obama bejelentette az afganisztáni csapaterősítést (Infostart)
30 ezer újabb amerikai katona Afganisztánba küldését jelentette be az amerikai elnök a New York-i West Point katonai akadémián közép-európai idő szerint hajnalban mondott országos televíziós beszédben. Barack Obama nemzetbiztonsági okokkal indokolta a csapaterősítést. Ezzel 100 ezerre emelkedik az amerikai katonák létszáma Afganisztánban.
dec. 2
6:54
Lövöldözés egy mexikóvárosi Starbucks-ban (hirado.hu)
Az áldozat egy volt rendőrfőnök, aki kábítószercsempészek korrupciós ügyeivel foglalkozott régebben
dec. 2
6:56
Külföldi segítséget kap az MSZP? (hirado.hu)
Várhatóan görög, portugál és angol szakemberek segítenek a választási felkészülésben
dec. 2
6:57
Adóügyekről tárgyalnak a pénzügyminiszterek Brüsszelben (Infostart)
Brüsszelben hét különböző adóügyi kérdést vitatnak meg az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei, emellett döntenek számos, a túlzott államháztartási hiány miatti uniós eljárás indításáról vagy módosításáról.
dec. 2
6:57
Nem merünk szabadságra menni (Privátbankár)
Magyarország is egyre gyakoribb, hogy a munkavállalók nem mennek el hosszabb szabadságra, mert féltik az állásukat
dec. 2
6:59
Magyarország a világ 19. leginkább eladósodott országa (Infostart)
Magyarország a világ 19. leginkább eladósodott országa a CNBC összeállítása alapján.
dec. 2
7:01
Vezérváltás a General Motorsnál (Infostart)
Menesztette a General Motors igazgatótanácsa Fritz Henderson vezérigazgatót. A döntést azzal indokolták, hogy új stratégia kidolgozására van szükség.
dec. 2
7:03
Mobiltelefon készül idősebbeknek (Infostart)
Az idősek igényei szerint tervezett mobiltelefonokkal jelenik meg a jövő héttől a magyar piacon az osztrák Emporia Telecom.
dec. 2
7:03
Regionális autóbusz-konzorciumok létrehozását indítványozzák (Infostart)
Regionális autóbusz-konzorciumok létrehozását indítványozza a Volán társaságok tulajdonosi jogkörét betöltő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - értesült a Világgazdaság. A lap szerint az erről szóló javaslatot a szervezet várhatóan december közepén nyújtja be a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácshoz.
dec. 2
7:03
Harmincezer katonát küld Afganisztánba Obama (Kripto Akadémia)
Harmincezer újabb amerikai katona Afganisztánba küldését jelentette be Barack Obama amerikai elnök, hangsúlyozva, hogy a nemzetbiztonság indokolta csapaterősítés időben korlátozott lesz.
dec. 2
7:05
Joe Biden kérni akar valamit Magyarországtól (Infostart)
Nálunk sok a szabadság, de sok el is veszik. Raklapnyi Kulcsár-dosszié. Ijesztő mértékben olvad az Antarktisz. A tűzoltók asztalosüzemet tartanak fent. Lányokat futtattak Cozma gyilkosai? Joe Biden kérni akar valamit Magyarországtól.
dec. 2
7:05
Sarkozy támogatja Obamát (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy francia elnök maradéktalanul támogatja amerikai kollégáját, Barack Obamát, aki helyi idő szerint kedd este jelentette be, hogy újabb 30 ezer katonát küld Afganisztánba.
dec. 2
7:12
Cozma-gyilkosság: még mindig várják a vér- és DNS-elemzéseket (hirado.hu)
A Veszprém megyei főügyész elmondta, a gyanú szerint lányok futtatásából tartották el magukat az ügy gyanúsítottjai
dec. 2
7:12
Győzelemre készül Mesterházy + videó (ATV)
Mesterházy Attila szerint nincs elveszve a 2010-es választás.
dec. 2
7:14
„Gyomorforgató” Pedagógusok szerint fertőz a magyar valóság-show (ATV)
Benkő Dániel viszont úgy érzi, a fiatalok sokat tanulhatnának tőle.
dec. 2
7:15
Mesterházy: a meccs még nem dőlt el (Privátbankár)
Mesterházy Attila azért vállalta a miniszterelnök-jelöltséget, mert - mint mondta - hisz abban, hogy lehet fordítani a pártok jelenlegi erősorrendjén
dec. 2
7:17
Áttörte az aranyár az 1200 dollárt (Privátbankár)
Az arany ára történelmi csúcsra, 1200 dollár fölé emelkedett unciánként a dollár gyengülésére. A szakértők a nemesfém árának további növekedésére számítanak. A Londoni Fémtőzsdén (LME) az arany ára...
dec. 2
7:19
Nem ér ennyit az euró (Privátbankár)
Túlértékeltnek minősítették az euró jelenlegi árfolyamát az unió közös pénzét használó országok pénzügyminiszterei
dec. 2
7:21
Lányokat futtattak Cozma gyilkosai? (HírTV)
Korábban lányok futtatásából tartották el magukat a Marian Cozma életének kioltásával meggyanúsított személyek a gyanú szerint – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Veszprém megyei főügyész. Fejes Péter arról is beszámolt, hogy a vádemelés egyebek mellett azért késik, mert a vér- és DNS-elemzéseket a nyomozó hatóságok a mai napig nem kapták meg. Ezért az ügyészség az indokolatlanul késlekedő Bű...
dec. 2
7:21
Nem lesz kétharmados többsége a Fidesznek (Alternatív Energia)
Martonyi János egy washingtoni rendezvényen kedd este arról beszélt: a Fidesz a jövő évi parlamenti választásokon szerinte valószínűleg nem szerez kétharmados többséget, de lesz egy stabil, abszolút többsége.
dec. 2
7:27
Magyarország a világ 19. legeladósodottabb országa (ProfitLine)
A bruttó külső adósság alapján Magyarország messze nem a legeladósodottabb ország, a 20-as lista 19. helyén áll - írja a napi.hu a CNBC összeállítását ismertetve.
dec. 2
7:30
Összevonhatják a Volánokat (hirado.hu)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tervei szerint hét regionális autóbusz-konzorcium jönne létre
dec. 2
7:30
Új influenza - Melyik kezelés és megelőzési mód a hatékony? (WebBeteg)
Hatékonyságuk alapján közelebbről is megvizsgáltuk az új influenza elleni kezelési és megelőzési módszereket.
dec. 2
7:32
A nagyinak tervezték az új hazai mobilmárkát (hirado.hu)
Magyarországon is megveti a lábát az osztrák Emporia Telecom
dec. 2
7:33
"Egy párt van középen: a Fidesz" (Privátbankár)
Martonyi János szerint a Fidesz a jövő évi parlamenti választásokon valószínűleg nem szerez kétharmados többséget, de lesz egy stabil, abszolút többsége
dec. 2
7:35
Vagyonadó: segít az APEH, de megőrzi az adatokat (Privátbankár)
Az adóhatóság bekéri és az elévülési időn belül megőrzi a vagyonadó-kalkulátor használóinak adatait, amire azonban nem az adózók előzetes regisztrálása vagy ellenőrzésre kijelölése, hanem a joghátrány...
dec. 2
7:39
Megőrült David Hasselhoff ? (Blikk)
dec. 2
7:39
Mobil egészség-felügyelet a Pannontól (x) (HírTV)
Olyan új betegfelügyeleti rendszert mutattak ma be a Pannon Házban, mely a mobil távközlés eredményeit felhasználva jelentősen javíthatja a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők életminőségét, és hozzásegítheti őket ahhoz, hogy időben jussanak a szakszerű segítséghez.A szív- és érrendszeri betegségek első helyen állnak a hazai halálozási statisztikában. Minden olyan kezdeményezés,...

Keresés