2009. december 15. kedd

dec. 15
7:41
Korlátoznák a kínai boltok terjeszkedését (HírTV)
Beleszólhatnának az önkormányzatok a jövőben abba, hogy egy adott településen milyen jellegű üzletek bonyolítják a helyi kereskedelmet – erről szól az a törvénymódosító javaslat, amit Kaposvár vezetése dolgozott ki a kínai üzletek térhódításának megakadályozása érdekében – számol be a Magyar Nemzet.
dec. 15
7:43
Így néz ki Kustánczi Lia ajándék naptárja (Blikk)
Budapest ‒ Nem kerül kereskedelmi forgalomba Kustánczi Lia(26) naptára!
dec. 15
7:43
Elfogatóparancsot adott ki egy brit bíróság Cipi Livni ellen (Gondola)
Háborús bűnök vádjával elfogatóparancsot adott ki egy brit bíróság Cipi Livni volt izraeli külügyminiszter ellen, aki azonban végül lemondta múlt hétvégi nagy-britanniai látogatását - jelentette...
dec. 15
7:45
Feltételeket szabott a Fidesz Molnár Oszkárnak (Infostart)
Függetlenként indul a jövő tavaszi országgyűlési választásokon Molnár Oszkár edelényi polgármester. Ezt maga a politikus jelentette be, miután nyilvánossá vált a Fidesz egyéni képviselő-jelöltjeinek listája. Molnár Oszkár azt mondta, a Fidesz vezetése csak akkor támogatná a majdani polgármester-jelöltségét, ha tavasszal nem indulna függetlenként az új fideszes jelölttel szemben.
dec. 15
7:51
2013-ig élnek a magánnyugdíjpénztárak (Privátbankár)
Új magánnyugdíjbiztosítási rendszert fogadott el hétfőn az Országgyűlés, a változtatás részletesen szabályozza a magánnyugdíjpénztárak átalakítási folyamatát
dec. 15
7:51
Az utca embere még fél a rémtől (ProfitLine)
A számos kedvező makrogazdasági folyamat ellenére az utca embere úgy érzi, a globális recesszió mélypontja még hátravan.
dec. 15
7:53
Több helyen is végezhetünk alkalmi munkát (Privátbankár)
Jövő év április elsejével megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv; az egyszerűsített munkavállalást elektronikus úton kell bejelenteni
dec. 15
7:57
Megdöbbentő hasonlóság Joshi és Tibor között (Blikk)
Budapest ‒ A megszólalásig hasonlít Joshi Bharatra az a fiatalember, aki a TV2 in­diai származású műsorvezetőjének helyére keresnek a csatorna szilveszteri műsorába.
dec. 15
7:57
Lezsák Sándor kapta a Polgári Magyarországért Díjat (HírTV)
A Nemzeti Fórum elnöke, Lezsák Sándor kapta az idei Polgári Magyarországért Díjat. Az elismerést az alapítvány kuratóriumi elnöke, Balog Zoltán adta át Budapesten.
dec. 15
7:57
Népszabadság: új eljárások az olaszliszkai gyilkosság ügyében (Gondola)
Több új eljárást kezdeményezett az olaszliszkai gyilkosság áldozata családjának jogi képviselője a Borsod Megyei Főügyészségen - írja keddi számában a Népszabadság. Helmeczy László, a Szögi Lajos...
dec. 15
7:59
Búcsú Melis Györgytől (Blikk)
Budapest ‒ Szülőföldjéről, Szarvasról is hoztak egy marék földet, hogy Melis György (†87) sírjába szórják.
dec. 15
7:59
Négy kilométeres gyaloglás vár az utasra - káosz a közösségi közlekedésben (HírTV)
Káosz a közösségi közlekedésben a vasúti mellékvonalak bezárása után. Négy kilométert kell gyalogolni a reggel munkába járóknak a Komárom-Esztergom megyei Ászárról, mert a busz nem áll meg a faluban. Többeknek a hazajutás is gondot okoz.
dec. 15
7:59
Jogi úton próbál fellépni a sztrájk ellen a British Airways (Gondola)
Közelebbről egyelőre nem részletezett jogi eljárással is megpróbálja elejét venni a British Airways (BA) az utaskísérők karácsonyra meghirdetett, várhatóan hatalmas felfordulással járó maratoni...
dec. 15
8:01
Járatokat ritkít a téli időszakban a Malév (Gondola)
A téli időszakban heti 65-ről 45-re csökkentette romániai járatainak számát a Malév - olvasható a Napi Gazdaság keddi számában. A magyar légitársaság, amely az idén 280 ezer utast szállított...
dec. 15
8:03
Eltűnt a hús áfája - lapszemle (Infostart)
Az év végi családi lakomák ellenére idén tizedével csökken a húsfogyasztás, pedig az évközi áfaemelés ellenére nem drágultak jelentősen a húsok - írja a Népszabadság. Igaz, ezt az emelést sokan elcsalják, és nem a költségvetés, hanem a fogyasztók kapják meg ezt a pénzt, különböző akciók révén.
dec. 15
8:03
Krumpliszirmot árult "feketén" egy fiú (Gondola)
Krumpliszirmot árult "feketén" egy 12 éves fiú az iskolájában, amiért kitiltották egy napra. A liverpooli iskola az egészséges étkezés harcos híve, ezért kitiltotta felségterületéről az...
dec. 15
8:05
Orbán: A hazugság a demokráciában mindig lelepleződik (Infostart)
A Fidesz olyan kormányzásra készül, amely hazudozás nélkül szerzi vissza a bizalmat, mert a hazugság a demokráciában és a piacgazdaságban mindig lelepleződik - mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint nem bízhatunk abban, hogy az Európai Unió a hazug kormány körmére csap, ha valamit rosszul csinál; a magyarok dolga, hogy feltárják az igazságot és…
dec. 15
8:06
„Így hálálták meg!” Saját iskolájába tört be a tinédzser + videó (ATV)
A három kamasz közül kettő ismerte a járást, ketten közülük helybeliek.
dec. 15
8:09
Emelt szintű érettségi nélkül nem mehetünk egyetemre (Privátbankár)
A felsőoktatási intézményekbe való belépés feltétele a kormány és a felsőoktatási intézmények által meghatározott tárgyakból az emelt szintű érettségi lesz 2014 szeptemberétől - döntött az Országgyűlé...
dec. 15
8:11
Ünnepnapokon nem házasodhatunk (Privátbankár)
Az anyakönyvi eljárásról szóló törvény szerint 2011. január 1-jétől nem lehet esküdni ünnepnapokon és július elsején, a köztisztviselők napján sem
dec. 15
8:15
Liptai Claudia titka: Új kedvese Daróczi Dávid (Blikk)
Budapest ‒ Vége a titkolózásnak! Liptai Claudiának (36) elege lett a bujkálásból, találgatásokból, rosszindulatú pletykákból, s úgy döntött, elsőként a Blikknek árulja el: újra van párja! Választottja pedig nem más, mint a volt kormányszóvivő, Daróczi Dávid (37).
dec. 15
8:15
Négyen haltak meg a börtönlázadásban (HírTV)
Négy rab meghalt, három őr pedig megsebesült, amikor lázadás tört ki egy börtönben az argentin főváros közelében - jelentették hétfőn a helyi hatóságok.
dec. 15
8:15
A járvány terjedéséhez igazítják a százhalombattai oltópont nyitva tartását (Gondola)
Az eredetileg meghirdetett határidőn túl, legalább december 22-éig, ám ha a járványügyi helyzet megkívánja, akár még tovább fogadják a százhalombattai oltóponton a 18 év alatti helyi lakosokat -...
dec. 15
8:15
"Obama leigázná Latin-Amerikát" (Kripto Akadémia)
Fidel Castro szerint az amerikai elnök "barátságos mosolya" mögött Washington "baljós szándékai" rejlenek Latin-Amerika számára.
dec. 15
8:17
Tigris védi a szerető gazdit (Blikk)
Budapest - Ígérhetjük, hogy biztosan nyugodtan aludhat az, akinek álmát Tigris (3) védi.
dec. 15
8:17
Gibson DiCapriót fogja rendezni (HírTV)
A vikingekről szóló filmet rendez Mel Gibson legközelebb, Leonardo DiCaprio főszereplésével - számolt be a Variety nevű filmes szaklap hétfőn.
dec. 15
8:17
A Greenpeace tiltakozó transzparenst helyezett el a sydneyi operaház épületén (Gondola)
A koppenhágai klímakonferencián zajló nehézkes tárgyalások elleni tiltakozásul transzparenst helyeztek el kedden környezetvédelmi aktivisták a sydneyi operaház épületén. A Greenpeace aktivistái...
dec. 15
8:19
Pokolgépek robbantak Bagdadban (Gondola)
Gépkocsiba rejtett pokolgépek robbanásában meghalt négy ember kedden az iraki főváros központjában, a szigorúan őrzött "zöld zóna" közelében - közölte egy rendőrtiszt és az amerikai...
dec. 15
8:21
Jó hír szilveszter előtt: a pezsgő jót tesz a szívnek és az agynak is (Infostart)
A borról már régóta tudjuk, hogy néhány pohárkával elfogyasztva jót tesz az egészségnek. Brit kutatóknak most azt sikerült kideríteniük, hogy a pezsgő jót tehet a szívnek, sőt az agynak is.
dec. 15
8:24
Itt az igazi TOP100-as lista, az APEH-től... (ProfitLine)
A magyarországi vállalatok között továbbra is Mol, a pénzügyi szektorban pedig az OTP Bank vezeti a Top 100-as, illetve a TOP 50-es listát.
dec. 15
8:24
Dubaj segített - Új éves csúcson az amerikai indexek (Portfolio)
Izgalmak nélküli kereskedés jellemezte a tegnapi napot a tengerentúlon, a befektetők hangulatát a pozitív hírek segítették. A vezető amerikai tőzsdeindexek mindegyike emelkedést tudott felmutatni, a...
dec. 15
8:24
Brutális vérengzés Salgótarjánban: meggyilkolt nő, levágott kéz (ATV)
Egy órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki szamurájkarddal ölt meg egy embert hétfőn este Salgótarjánban.
dec. 15
8:26
Kemény spórolásba kezd Görögország (ProfitLine)
A görög miniszterelnök több, a költségvetés kiadásait csökkentő intézkedést jelentett be hétfőn, és továbbiakat is ismertet majd a közeli hónapokban a jelentősre duzzadt államháztartási deficit lefaragása céljából.
dec. 15
8:26
Most már biztos: Öt évig ismét Basescu Románia elnöke (Portfolio)
A román Alkotmánybíróság megerősítette, újabb öt évig Traian Basescu Románia elnöke - írja a BBC. Tegnap már nyilvánvalóvá vált, hogy a szavazatok újraszámlálása nem változtatott az eredményeken,...
dec. 15
8:26
Retkes szakítana az SZDSZ \"agresszív\" stílusával + videó (ATV)
Január 15-én jelöli meg listavezetőjét a liberális párt.
dec. 15
8:27
A Generali biztosítja Debrecent (Privátbankár)
Az előzőleg becsült 120 millió forint helyett 97 millióért vállalta hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzésen Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának biztosítását a Generali-Providencia Zrt. -...
dec. 15
8:29
Charter-járattal repülhetünk Tokióba (Privátbankár)
A jövő nyáron, 2010. július 2. és szeptember 22. között heti rendszerességgel közvetlen charter-járatok indulnak Budapest és Tokió között, amiről az Alconet japán charter járatokat üzemeltető cég és a...
dec. 15
8:31
Ma kiderül, mit lépnek a kórházak (Privátbankár)
Ismét az egészségügyi intézmények finanszírozása lesz napirenden a Magyar Kórházszövetség mai ülésén - számol be a Magyar Nemzet és a Népszava keddi számában. Az egészségügyi szervezetek vezetői ke...
dec. 15
8:33
Ezt csinálták 600 millióért (Blikk)
Budapest - Mintha bombatámadás érte volna, olyan állapotban van a négy évvel ezelőtt 600 millió forintból felújított Király utca.
dec. 15
8:33
Polgári halálos áldozatai vannak a kabuli öngyilkos merényletnek (Gondola)
Pokolgépes merénylet volt a kedd reggeli hatalmas detonáció Kabulban, öngyilkos merénylő robbantotta fel az általa vezetett gépkocsit. Legalább négy polgári személy halálát okozta - közölte egy...
dec. 15
8:33
A síkos utak letakarítására figyelmeztetnek (HírTV)
A síkos utak letakarítására hívja fel a figyelmet a Fővárosi Közterület-felügyelet. A hatóság keddi közleményében azt írja: az épületek előtti járdák tisztán tartása, illetve síkosságmentesítése elsősorban a háztulajdonosok, házgondnokok és házkezelők feladata. A szervezet munkatársai folyamatosan ellenőrzéseket tartanak, hiányosság esetén pedig akár 50 ezer forintra is bírságolhatnak.
dec. 15
8:35
Egyedi módon ünnepli a karácsonyt (Blikk)
Greig Howe a világ talán legapróbb kocsijával, egy G-Wiz elektromos autóval vontatta haza az erdőből a közel 15 méteres fenyőfát
dec. 15
8:35
Egy illinois-i börtönbe szállítanak több guantánamói foglyot (Gondola)
Egy kihasználatlan illinois-i börtönbe szállítanak az amerikai hatóságok több olyan terroristagyanús foglyot, akit eddig a guantánamói börtöntáborban őriztek. Egy meg nem nevezett tisztségviselő...
dec. 15
8:35
Cozma-gyilkosság: vádemelés lehet jövő tavasszal (HírTV)
Várhatóan csak februárban zárulhat le a nyomozás Marian Cozma meggyilkolásának ügyében - mondta Váradi Piroska, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az egyik kormányközeli napilapnak.
dec. 15
8:37
20 centi hó esik egy nap alatt (Blikk)
Magyarország - Vége a langyos télnek, jön a sarkvidéki idő!
dec. 15
8:37
Ma tárgyalják a Magyar Gárda ügyét a Legfelsőbb Bíróságon (Gondola)
Nyilvános ülést tart ma a Magyar Gárda Egyesület feloszlatása ügyében a Legfelsőbb Bíróság. A 2007 júniusában bejegyzett egyesület feloszlatása érdekében még az év decemberében indított polgári...
dec. 15
8:39
Azt hitték, terhes, pedig tumorja volt (Blikk)
Kis híján az életébe került egy angol nőnek, amikor a kórházi orvosok egyszerű haspuff adásnak néztek egy közel 8 kg-os petefészekcisztát.
dec. 15
8:41
Légmérgező vezérszónok (Blikk)
Koppenhága-New York - Méghogy vezérszónok a koppenhágai környezetvédelmi konferencián Michael Bloomberg New York-i polgármester?!
dec. 15
8:42
A csontritkulás és a mellrák koczkázatának összefüggései (WebBeteg)
Egyharmaddal kisebb valószínűséggel diagnosztizáltak mellrákot egy követéses vizsgálat hét éve alatt azoknál a nőknél, akik kezdettől fogva csontritkulás elleni tablettát szedtek - jelentették csütörtökön amerikai kutatók.
dec. 15
8:42
Diákok figyelem! Nagyon fontos határidő! (Pénzcentrum)
A tanév őszi félévére a mai napon még lehet diákhitelt igényelni, aki ezt elmulasztja, csupán a tavaszi szemeszterre eső időszakra juthat hozzá a hallgatói kölcsönhöz....

Keresés