A Föld köszöni, jól van, nincs semmi baja. Néhány milliárd éves léte alatt volt már vele így, volt már vele úgy. Ha szétromboljuk a hegyeket, növeszt pár millió év alatt másikakat. Ha minden fát kivágunk, majd újra zöldellni fognak az erdők – pár százezer évvel fajunk kihalása után. Tökmagok vagyunk, a földtörténeti korok rendjét nem tudjuk befolyásolni. Élünk, amíg lehet, és kész. De nem mindegy,…
Fotójátékunk egyik beküldője nagyon szép és kreatív asztaldíszét fényképezte le, amit maga készített. Megkértük, hogy írja le nekünk a karácsonyi dekoráció készítésének lépéseit. Most megmutatjuk!
Felborult és elsüllyedt egy Izraelbe tartó teherhajó a viharos Földközi-tengeren a libanoni partoktól mintegy 80 kilométerre; a 12 tagú ukrán legénység 6 tagja eltűnt.
Holnap teszi le az esküt az igazságügyi és rendészeti miniszternek jelölt Forgács Imre a parlamentben. Az eskütétel a szokásoktól eltérően az interpellációs időszak végén lesz, miután a jelöltet még aznap három bizottság is meghallgatja. Forgács Imre, az Önkormányzati Minisztérium önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkára Draskovics Tibort váltja az igazságügyi és rendészeti tárca élén.
Telefonon egyeztetett az új START szerződésről az orosz és az amerikai elnök. A Kreml tájékoztatása szerint Dmitrij Medvegyev és Barack Obama megállapodott a munka folytatásában és felhatalmazta a tárgyalódelegációkat a végleges változat kidolgozására.
Elveszítette uralmát gépkocsija felett egy férfi hajnalban a fővárosban, öt másik autót és egy ház állványzatát is megrongálta, a sérült vezetőt kórházba szállították - mondta el a...
Kísértet járja be Európát: immár a kontinens identitását kétezer éve meghatározó jelképet, a feszületet ütné le a falról Marx kriptából kiszabadult szelleme. Olaszországban valóságos nemzeti ellenállás bontakozott ki a strasbourgi döntéssel szemben. Az iskolákban, hivatalokban szigorúan betartatják, hogy igenis kint legyen a kereszt.
Több mint hetvenötezer látogatója volt eddig a Szépművészeti Múzeumban október végén nyílt Botticellitől Tizianóig című kiállításnak - közölte a múzeum vasárnap.
Referenciakamathoz kötött forint és euró alapú, piaci kamatozású lakás- és jelzálog típusú hitelek is elérhetőek lesznek hétfőtől az OTP Banknál - közölte Illés Zoltán, a bank ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Alacsony forgalomban 1,35 százalékot veszített értékéből a Budapesti Értéktőzsde mutatója, a BUX és a hetet 20.939,60 ponton, az előző pénteki záró értéknél 286,52 ponttal alacsonyabban zárta.
Mára virradóra a helyére emelték Európa legnagyobb bakdaruját a Margit hídon. A szerkezettel az acél pályalemezeket szerelik be a helyükre a dunai átkelőn. Tóth Kata, a felújítást végző Mh 2009 konzorcium szóvivője elmondta: Magyarországon most alkalmaznak először ilyen technológiát egy hídrekonstrukcióban.
Holnap válik esedékessé a Dubai World ingatlancége, a Nakheel 3.53 milliárd dollárnyi kötvényének visszafizetése. Arról, hogy hogyan haladnak a hitelek átstrukturálásáról folytatott tárgyalások,...
Autópálya-építés miatt a jövő héten hétfőtől péntekig éjszakánként lezárják az 5-ös utat Szegednél. A forgalomkorlátozásra azért van szükség, mert az épülő M43 autópálya és az 5-ös főút találkozásánál kialakítandó csomópont felüljárójának hídgerendáit emelik be.
Az edzőváltáson átesett AZ Alkmaar ma a PSV vendégeként lépett pályára, immáron Dick Advocaattal a kispadján. A találkozó végig a Philips-gyáriak irányítottak, gólt azonban csak a 86. percben, a csereként beállt Toivonen révén sikerült szerezniük az akkor már emberhátrányban játszó címvédővel szemben.
Tizenkét embert ölt meg egy dühöngő férfi, majd felgyújtott hat faházat, mígnem elfogták a dél-Kínai Hunan tartományban - közölte a rendőrség. Rendőrök és katonák együttesen tudták csak elfogni...
MAGYARORSZÁG ‒ A bochumi ügyészség szerint a több mint három hete kirobbant nemzetközi bundabotrányban több 2009-es magyar futballmérkőzés is érintett. Gyanús hazai meccsekről, esetekről, focistákról évek óta rengeteget hallani, a Blikk - szigorúan játékos-, csapat- és helyszínnév nélkül - feleleveníti a történteket. A bundaügyek állandó szereplőjével már a sorozatunk korábbi részében is…
Több mint hetvenötezer látogatója volt eddig a Szépművészeti Múzeumban október végén nyílt Botticellitől Tizianóig című kiállításnak. A látogatói igényekhez alkalmazkodva a kiállítás...
Az osztrák Michael Haneke A fehér szalag (Das weisse Band) című filmje nyerte az Európai Filmdíjat szombaton éjszaka. Az Európai Filmakadémia díjait az európai filmipar Oscar-díjainak tekintik.
A hivatalban lévő államfő nyerte az abháziai elnökválasztást - jelentették be vasárnap Szuhumiban, a Grúziától önkényesen elszakadt régió fővárosában. A még nem hivatalos végeredmény szerint...
BOSTON – A Holdon nyugodtan ugrálhatunk, de egy aszteroidán vigyázni kell, mert fél percig is eltarthat, mire egy lépés megtétele után újra talajt érünk.
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a nő, akit egy személyvonat gázolt el Mezőberény egyik vasúti átjárójánál. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
A tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos hazugságok ellenére is jogos volt Szaddám Husszein megdöntése Tony Blair szerint. A volt miniszterelnök a BBC-nek adott interjúban azt mondta, akkor is csatlakozott volna az amerikai offenzívához, ha tudja, hogy Iraknak nincsenek vegyi- és tömegpusztító fegyverei.
KECSKEMÉT – Elveszett turistának tűnő fiatalember akadt fenn a magyar rendőrök hálóján, akiről kiderült: terrorizmus miatt körözik Franciaországban. A férfit néhány napja kiadták hazájának.
Járattörlésekre nem, de kisebb késésekre számítaniuk kell az utasoknak a délutáni ferihegyi sztrájk miatt. A földi kiszolgáló személyzet fél négy és este fél 9 között tart munkabeszüntetést.
Vizsgálatot indított a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa a Magyar Televízió kisebbségi műsorait veszélyeztető költségvetési elvonások miatt.
Az első félidőben szenzációsan játszó magyar női kézilabda-válogatott 28-28-as döntetlent játszott a dél-koreai csapattal a kínai világbajnokság középdöntőjében.
Remek délelőttöt zártak a magyar úszók az isztambuli rövidpályás Európa-bajnokság vasárnapi befejező napján: 13-an szálltak vízbe, heten jutottak tovább, öten országos csúccsal.
Hivatalból vizsgálatot indított a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa amiatt, hogy a Magyar Televíziót (MTV) érintő jövő évi pénzügyi elvonások következtében veszélybe kerültek a...
Sztrájk lesz délután Ferihegyen: a Malév földi kiszolgálását végző cégek dolgozói szüntetik be a munkát. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet pénteken hirdette meg a sztrájkot, mivel eredménytelenül zárultak a tárgyalások a munkáltatókkal a kollektív szerződésről.
Az első félidőben szenzációsan játszó magyar női kézilabda-válogatott 28-28-as döntetlent játszott a dél-koreai csapattal a kínai világbajnokság középdöntőjének vasárnapi játéknapján. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány alakulata az első 30 után 17-11-re vezetett, a folytatásban viszont rengeteget hibázott.
Több magyart is előállítottak a koppenhágai klímavédelmi tömegdemonstráción - mondta el vasárnap az MTI-nek Koppenhágában a tüntetés egy magyar résztvevője, akit ugyancsak őrizetbe vett a rendőrség.
A korrupció elleni csomagról, a banki ügyfelek biztonságának növeléséről, illetve pénzügyi felügyeleti rendszer megerősítéséről dönt a többi közt az Országgyűlés hétfőn - közölte a kormányszóvivő vasárnap.
27 és fél vonalszakaszon állt le éjféltől a vasúti személyszállítás, az új menetrend életbe lépésével. Nem járnak majd a szerelvények a többi közt Karcag és Tiszafüred között sem.
Fizesse ki a kormány a kórházaknak még az idén azt a 6 milliárd forintot, amit megígért nekik korábban egy alku során - szólította fel Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője a kormányt Budapesten sajtótájékoztatón.