2009. december 1. kedd

dec. 1
18:27
Kirúgás a sláger a Jogpontnál (HírTV)
Kilenc hónap alatt 14 ezren fordultak jogi segítségért a februárban uniós pénzből létrejött Jogpont Hálózathoz. Az ország 145 településén elérhető ingyenes szolgáltatást a legtöbben jogtalannak vélt elbocsátás miatt vették igénybe. A munkajog mellett társadalombiztosítási és vállalkozási kérdésekben is lehet tájékozódni.
dec. 1
18:27
Már Magyarországon a guantánamói fogoly (Metropol)
Az Egyesült Államok kormánya kedden hivatalosan bejelentette, hogy átszállított egy guantánamói foglyot Magyarországra; Washington köszönetet mondott a befogadásért a magyar kormánynak.
dec. 1
18:27
Mégsem 2010. május 1-jén lépne hatályba a Ptk. (Alternatív Energia)
A kormány eredeti tervével ellentétben nem jövő év május 1-jén lépne hatályba az új polgári törvénykönyv (Ptk.) jelentős része, hanem csak 2011. január 1-jén, s erről módosító indítványt nyújtottak be a szocialista képviselők.
dec. 1
18:29
Több millió eurót követelt a holttestért a bűnbanda (HírTV)
Magyarországon találták meg a rendőrök Friedrich Karl Flick egy évvel ezelőtt, az ausztriai Veldenből ellopott koporsóját és földi maradványait. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat eljárást, hat embert őrizetbe vettek, köztük több román állampolgárt – értesült a HavariaPress.
dec. 1
18:29
Eltűnt két szellemi fogyatékos fiatalember Budapesten (Metropol)
Eltűnt két fiatalember a Budapest XV. kerületében található Pattogós utcai Oktatási, Nevelési Központból kedden.
dec. 1
18:29
A fogoly személyazonosságát Washington a magyar kormány kérésére nem közli (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok kormánya kedden hivatalosan bejelentette, hogy átszállított egy guantánamói foglyot Magyarországra; Washington köszönetet mondott a befogadásért a magyar kormánynak.
dec. 1
18:36
Mexikói író kapta a Cervantes-díjat (hirado.hu)
José Emilio Pacheco az egész mexikói irodalomnak ajánlotta az elismerést
dec. 1
18:36
Mivel akasztott ki mindenkit megint a Ryanair vezér? (Pénzcentrum)
Micheal O'Learyt kemény, nyakas ír fickóként ismeri mindenki. A Ryanair vezérigazgatójaként sok eszement ötlet hátterében állt, ő ajánlotta például hogy legyen fizetős a WC a repülőgépeken. A legújabb terve azonban nem csak a veszélyek, de a tálalás miatt is hatalmas felháborodást keltett....
dec. 1
18:36
Hunvald nem akar beszélni az ingatlanügyekről + videó (ATV)
Az ügyészség szerint Hunvald György nem mondott igazat, mikor azt állította, hogy mindössze egyszer, letartóztatásakor hallgatták ki az ingatlanüggyel kapcsolatban.
dec. 1
18:38
Audi mérföldkő Magyarországon - Túl a 20 000. átadott autón (hirado.hu)
A legsikeresebb év 2008 volt, amikor a 2.050 kiszállítással újabb álomhatárt lépett túl az itthoni Audi-értékesítés
dec. 1
18:42
Megszűnhetnek a gyorskölcsönök? (Infostart)
Mégis maradhatnak a piacon a gyorskölcsönök, ha nem az eredetileg beterjesztett formában fogadják el a pénzügyi tárgyú törvényekről szóló módosítást. Az InfoRádió úgy értesült, hogy módosító javaslatot terjesztenek az országgyűlés elé, de azt még nem tudni, pontosan milyen módon különböztetik meg a kereskedelmi banki hiteltermékeket és az úgynevezett gyorskölcsönöket.
dec. 1
18:42
Húzós büntetést kapott az e-bay (Privátbankár)
Egy francia bíróság 1,7 millió euró (462 millió forint) kártérítés kifizetésére kötelezte az eBay online áruházat, mert engedély nélkül árulta a francia LVMH (Louis Vuitton Moet Hennessy) luxusipari ó...
dec. 1
18:45
Újinfluenza: újabb haláleset, ezúttal Zalában (Infostart)
Meghalt egy 24 éves fiatalember a zalaegerszegi Zala Megyei Kórházban, az új vírus támadta meg a szervezetét - közölte az országos tiszti főorvos.
dec. 1
18:45
Visszavett a BUX (HírTV)
A régióban az orosz és az osztrák index mutatott kedden kiemelkedő teljesítményt, viszont a BUX, amely előző nap magasan felülteljesítette a régiós börzéket, csak kismértékű, 0,5 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A részvénypiaci forgalom is elmaradt az elmúlt hónapok átlagától, 18,6 milliárd forintra rúgott.
dec. 1
18:45
Csökkent az AIDS-megbetegedések száma (Metropol)
December 1-jén évek óta az AIDS elleni küzdelemről emlékeznek meg világszerte. A szerzett immunhiányos tünetegyüttes (AIDS) a humán immunhiány vírus (HIV) fertőzése által okozott betegség.
dec. 1
18:47
Másfél év felfüggesztett börtön Benedek Fülöpnek (Infostart)
Nem jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hivatali visszaélés miatt a Heves Megyei Bíróság Benedek Fülöpöt, az agrártárca volt szakállamtitkárát, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettesét hivatali visszaélés miatt
dec. 1
18:49
A Fidesz szerint 7 százalék körüli lesz a hiány jövőre (Infostart)
A Fidesz szerint nem tarthatók a jövő évi költségvetés számai. Navracsics Tibor frakcióvezető a tájékoztatóján azt mondta, már a jegybank sem látja reálisnak a kőbe vésett 3,8 százalékos hiánycélt.
dec. 1
18:51
Eltűnt két értelmi fogyatékos fiatalember Budapesten (Infostart)
Eltűnt két fiatalember a Budapest XV. kerületében található Pattogós utcai Oktatási, Nevelési Központból kedden - közölte honlapján a rendőrség.
dec. 1
18:54
Warvasovszky Tihamér: "nem pártokat, hanem választókat képviselek" (hirado.hu)
A székesfehérvári polgármester hétfőn nem szavazta meg a 2010-es büdzsét
dec. 1
18:56
Ellentmondásokat lát a bolíviai ellenzék a szakértői jelentések között (hirado.hu)
A képviselők szerdán Magyarországra is ellátogatnak
dec. 1
18:58
Történelmi csúcson az arany ára (hirado.hu)
A szakértők a nemesfém árának további növekedésére számítanak
dec. 1
19:03
Naponta 16 perccel hosszabb ideig boldogok a nők, mint a férfiak (Infostart)
Mindkét nem élvezi a tévézést és azt, ha csak úgy lóghat otthon. A férfiakat ugyanakkor több negatívum éri napközben - derült ki az, Új-Dél-Walesi Egyetem kutatásából.
dec. 1
19:03
Mácsai Pál hangoskönyve Nemes Nagy Ágnes meséjéből (Infostart)
Nemes Nagy Ágneshez kapcsolódó két kiadványt is bemutattak kedden Budapesten: válogatott műfordításait a Ráció Kiadó, egy hangoskönyvet pedig a Kossuth Kiadó-Mojzer Kiadó jelentetett meg tőle.
dec. 1
19:03
Készül az újabb terézvárosi botrány? (+videó) (HírTV)
Újabb korrupciógyanús ügy Terézvárosban. A Budapesti Nyomozó Ügyészség jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
dec. 1
19:03
Hány éves vagy, öcsi? (Metropol)
- Hány éves vagy, öcsi?- Nem tudom. - Dohányzol?
dec. 1
19:03
Költségvetés 2010 - Warvasovszky Tihamér: "nem pártokat, hanem választókat képviselek" (Alternatív Energia)
Warvasovszky Tihamér (MSZP) azért mondott nemet a 2010-es költségvetésre, mert meggyőződése, hogy az nem csak az önkormányzatokra, hanem az őt megválasztó fehérváriakra is nagy terheket ró.
dec. 1
19:05
Az amerikai katonai fókák a legképzettebbek (HírTV)
Oroszország lemaradt a katonai fókák kiképzésében az Egyesült Államok mögött – állítja egy tudós, aki az állatokat titkos küldetésekre képzi az észak-oroszországi Murmanszkban. Gennagyij Matyisovval az Izvesztyia napilap keddi számában jelent meg interjú.
dec. 1
19:12
Éppen egy esztendeje az élen a Ford (hirado.hu)
2009 első tizenegy hónapját vizsgálva a Ford 9204 új autó regisztrációjával 13,7%-os piaci részesedéssel vezet a magyarországi személyautó- és haszongépjármű piacon
dec. 1
19:12
Unod a veszteségeket? Irány a kalóztőzsde! (Portfolio)
Tőzsdét alapítottak a szomáliai kalózok egyik kulcsfontosságú városukban, Haradheere-ben. Jelenleg már 72 vállalat részvények érhetőek el mindenki számára, aki a kalózkodásba kíván befektetni. ...
dec. 1
19:12
Elkülönítették a roma gyerekeket: pert vesztett az önkormányzat (ATV)
Szegregációs pert nyertek a jogvédők a kaposvári önkormányzat ellen.
dec. 1
19:18
Megmenteni a Földet: képesek lennénk megváltozni? (Privátbankár)
Európa 2050-ig nyolcvan százalékkal csökkentheti a környezetkárosító üvegházhatású gázok kibocsátását egy német tanulmány szerint
dec. 1
19:20
Írjuk rá a blokkra az eladó ígéretét (Privátbankár)
Az ünnepi forgatagban is mindig ajánlott a számlát vagy a nyugtát és a jótállási jegyet is eltenni
dec. 1
19:21
Bűnös az agrártárca volt államtitkára (HírTV)
Bűnösnek találta Benedek Fülöpöt a Heves megyei bíróság hivatali visszaélés bűntettében, a pákozdi földügyben. Az agrártárca volt közigazgatási államtitkárát első fokon másfél év börtönre ítélték, 3 évre felfüggesztve.
dec. 1
19:21
Felfüggesztett börtön Benedeknek (Metropol)
Nem jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hivatali visszaélés miatt a Heves Megyei Bíróság Benedek Fülöpöt, az agrártárca volt szakállamtitkárát, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettesét hivatali visszaélés miatt.
dec. 1
19:21
Másfél év felfüggesztett börtönbüntetést kapott az FVM volt államtitkára (Alternatív Energia)
Nem jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hivatali visszaélés miatt a Heves Megyei Bíróság Benedek Fülöpöt, az agrártárca volt szakállamtitkárát, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettesét hivatali visszaélés miatt kedden.
dec. 1
19:30
Fiatalítási hullámot indított a dizájnban a Mercedes (hirado.hu)
dec. 1
19:36
Melyik az év szava? Mi érdekelt minket a legjobban? (Privátbankár)
Michael Jackson a Yahoo keresőjében, a Microsoft Bingjében pedig a Twitter volt a leggyakrabban beütött szó - derült ki az év végi számvetésekből
dec. 1
19:39
Drámaian csökken a szibériai tigrisek száma (Infostart)
A vadorzók és az élőhely beszűkülése miatt drámaian lecsökkent a szibériai tigrisek száma - mutatott ár a Widelife Conservation Society nevű nemzetközi állatvédő szervezet.
dec. 1
19:39
Megérkezett a guantánamói fogoly hazánkba (HírTV)
Megérkezett Magyarországra a volt guantánamói fogoly. A ciszjordániai férfi személyazonosságát a magyar kormány kérésére az amerikai hadsereg nem közölte.
dec. 1
19:39
Obama befejezné az afgán háborút (Metropol)
Barack Obama amerikai elnök három éven belül be akarja fejezni az afganisztáni háborút, jelentette a CNN kedden kormányzati forrásokra hivatkozva.
dec. 1
19:39
CNN: Obama három éven belül be akarja fejezni az afgán háborút (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök három éven belül be akarja fejezni az afganisztáni háborút - jelentette a CNN kedden kormányzati forrásokra hivatkozva.
dec. 1
19:48
Elemzők szerint nem lesz dubaji buborék (hirado.hu)
Londoni pénzügyi szakemberek szerint jelentősen enyhült keddre a dubaji adósságproblémák okozta idegesség a magasabb hozamú befektetési termékek piacain
dec. 1
19:48
Lehetőséget lát Kína a dubaji válságban (Portfolio)
Aranyat és olajat vásárolna Kína devizatartalékaiból, ugyanis a dubaji válság befektetési lehetőséget teremt számára - írja a Marketwatch. Kína arra használhatja ki a dubaji válságot, hogy aranyat...
dec. 1
19:48
Levágott kecskefejek között tartották (ATV)
A TETTHELY kamerája buktatta le az állatkínzót.
dec. 1
19:50
A Subaru újra az élen végzett az ADAC 2009-es tesztjén (hirado.hu)
Németországban a leginkább elégedett autósok Subaru-t vezetnek
dec. 1
19:52
Mentővel ütközött egy autós Zuglóban (hirado.hu)
A balesetben négy ember sérült meg
dec. 1
19:54
Állati jó karácsonyi ajándéktipp (Privátbankár)
Díjmentesen látogathatják a Fővárosi Állat- és Növénykertet a 14 éven aluli gyermekek keddtől december 24-ig. Adunk egy ajándéktippet is karácsonyra
dec. 1
19:54
Csontváry, Aba Novák, valamint Munkácsy remekművek Nyíregyházán (hirado.hu)
A 19. és 20. század legnagyobb magyar festőművészeinek alkotásaiból nyílt kiállítás februáer végéig látogatható
dec. 1
19:57
Totálkárosra törték a rendőrség Lamborghinijét - képek (Infostart)
Egy baleset következtében ripityára tört az olasz rendőrség egyik Lamborghinije. A Gallardo mindössze egy éves volt.
dec. 1
19:57
Norvégiából kap jelentős anyagi támogatást a SOTE (Infostart)
Több mint 700 millió forintos támogatást nyert a Norvég Alaptól a Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinikája.

Keresés