2009. december 4. péntek

dec. 4
10:57
Újból nekifuthatnak a Kulcsár-ügynek (+videó) (HírTV)
Teljesen elölről kezdené a Kulcsár-ügyet a fellebbviteli főügyészség – az egyik kormányközeli napilap úgy tudja, mind a 24 vádlott esetében újratárgyaltatnák a pert, azaz az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozzák. Az ügyészség nem cáfolta, de nem is erősítette meg a Népszabadság értesülését.
dec. 4
10:57
Az agydaganat és a mobiltelefon - Kutatás (WebBeteg)
A mobiltelefonok használata az 1990-es években és azt követően terjedt el, az agytumorok gyakorisága azonban nem nőtt ebben az időszakban a Journal of the National Cancer Institute című szaklapban megjelent kutatási eredmények szerint.
dec. 4
10:59
Nem működnek a 30-as mobilok (HírTV)
Országszerte nehézkesen, vagy egyáltalán nem működnek pénteken reggel óta a 30-as mobiltelefonok. A T-Mobile hálózatába tartozó ügyfeleket nem lehet hívni és ők sem tudnak telefonálni.
dec. 4
11:06
Különleges meglepetés várja vasárnap a csepeli HÉV utasait (hirado.hu)
Muzeális szerelvény fut be a HÉV csepeli végállomására december 6-án, Mikulással és krampusznak öltözött intézményvezetőkkel
dec. 4
11:06
Spéder Zoltán átcsoportosított a BIF-ben (Portfolio)
A dr. Spéder Zoltán közvetlen irányítási befolyása alá tartozó A64 Vagyonkezelő Kft. a Budapesten, 2009. december 3-án tőzsdén kívül kötött magánjogi ügylet keretében 1,224,490 darabb BIF részvényt...
dec. 4
11:06
Itt az év legzöldebb autója (Pénzcentrum)
Az Egyesült Államok egyik legjelentősebb autós szemléjén egy európai autógyár dízel meghajtású gépkocsija kapta a 2010-es év Zöld Autója díjat....
dec. 4
11:06
Schvarcz: Orbán Viktor tette kimeríti a zaklatás fogalmát + videó (ATV)
A Fidesz-kampány részének tekinti a szocialista politikus a levelet.
dec. 4
11:08
Berágtak az állatvédők! Nagy bajba kerülhet Annácska (hirado.hu)
"Megfelelő gazdával tovább élhetett volna Zeusz, de a playmate kivégeztette"
dec. 4
11:08
Tarolt az UniCredit (Portfolio)
Hét rangos díjat ítélt az UniCredit Csoportnak a meghatározó pénzügyi magazin, az FT Grouphoz tartozó The Banker. A csoport által elnyert díjakat a tegnap esti hivatalos díjkiosztó ünnepségen...
dec. 4
11:09
Eltérően ítélte meg a kormány tevékenységét Bokros és Stumpf (Infostart)
Eltérően ítélte meg a Bajnai-kormány tevékenységét Bokros Lajos és Stumpf István a Budapesten rendezett IX. Pénzügyi csúcstalálkozón, amelyet a Hungarian Business Leaders Forum szervezett.
dec. 4
11:09
Internetezik munkaidőben? Legyen óvatos! (HR Portál)
Egy friss amerikai felmérés szerint a vezetők 20 százaléka rúgott már ki alkalmazottat nem munkához kapcsolódó internetezés miatt.
dec. 4
11:09
BIF - Átrendeződés Spéder Zoltán portfóliójában (ProfitLine)
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. tájékoztatása szerint dr. Spéder Zoltán közvetlen irányítási befolyása alá tartozó A64 Vagyonkezelő Kft.a Budapesten, 2009. december 3-án tőzsdén kívül kötött magánjogi ügylet keretében 1.224.490 db 100 forintos névértékű BIF részvényt adott el 850,-Ft/db árfolyamon a dr. Spéder Zoltán közvetlen irányítási befolyása alá tartozó Budapesti…
dec. 4
11:10
Aknára futott egy esküvői menet Pakisztánban (hirado.hu)
A nászmenetből hárman azonnal meghaltak, többen súlyosan megsérültek
dec. 4
11:11
Svájc - Véget ért a fogyasztói árak éves szintű csökkenése (ProfitLine)
Véget ért az éves szintű csökkenés a svájci fogyasztói árakban november folyamán, miután novemberben stagnált, az azt megelőző nyolc hónapon keresztül folyamatosan csökkent. Mindennek következtében enyhültek a deflációs félelmek. Az előzetes elemzői várakozások éves szinten 0,2 százalékos csökkentésre számítottak.
dec. 4
11:12
IRM: másfél havi juttatás jár Draskovicsnak (hirado.hu)
A hirado.hu úgy tudja Draskovics Tibor havi bruttó fizetése 1.101.900. forint
dec. 4
11:15
A magyar filmeket és a rockzenét is szeretik a japánok (Infostart)
Az 1989-es magyarországi rendszerváltás késztette a japán Singo Akijamát, hogy megtanuljon magyarul. Az egykori debreceni diák ma már a tokiói Dzsószai Egyetemen tanít magyar nyelvet több mint 200 japán hallgatónak. A fiatalok nemcsak a magyar zenét, hanem a filmeket is szeretik.
dec. 4
11:15
USD/SEK A korona nyereségeivel számolnak (HírTV)
Miután tegnap tesztelte szeptemberi sávjának alsó oldalát 6,7841-nél, az USD/SEK 6,8931-re emelkedett. Nyereségeket könyvelhet el a korona. A svéd banki rendszerrel kapcsolatos aggodalmak alábbhagytak, és meglepetést okozhat a Riksbank legközelebbi ülése. A piaci résztvevők biztosra veszik, hogy csak jövő ősszel várható kamatemelés, azonban nem kizárt, hogy előbb sor kerül rá. in-www.globalfx.hu…
dec. 4
11:15
Lehet, hogy féltékenységből vagy irigységből ölt a gyilkos - csoporttársai szerint G. Ákos tudatosan választotta ki áldozatait (Adó1százalék)
Eltemették a pécsi egyetemi lövöldözés halálos áldozatát, Dékány Miklós 19 éves gyógyszerészhallgatót tegnap Kaposváron. Gyilkosát, az előzetes letartóztatásban lévő G. Ákost elmeorvosi vizsgálatok céljából Budapestre szállították.
dec. 4
11:17
EUR/TRY Visszaesés melletti longok (HírTV)
Az EUR/TRY a hét végén jóvátette veszteségeinek egy részét. Novemberben a várt 5,1% helyett 5,5%-kal emelkedtek a török fogyasztói árak. Nem kizártak a további kamatcsökkentések. A heti veszteségeknél csupán visszaesésről van szó a töretlen emelkedő trenden belül, melyet érdemes vételekre használni. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 4
11:19
Az óriások hatására számszerűsített a kontinensnyi ország? (HírTV)
India csütörtökön régóta várt, számszerűsített vállalást jelentett be a szén-dioxid-kibocsátás mérséklésére.
dec. 4
11:24
Tiltakoznak a dél-alföldi megyék vezetői a regionális stúdiók megszüntetése ellen (hirado.hu)
A megyei vezetők arra kérik a kormányt és az Országgyűlést, hogy ne tegyék tönkre az MTV 33 éves tapasztalattal rendelkező regionális stúdióit
dec. 4
11:24
Az OTP a saját, az EBRD a Raiffeisen leánybankját segíti (Portfolio)
150 millió dollár tízéves futamidejű alárendelt kölcsöntőkét nyújt az ukrajnai Raiffeisen Bank Avalnak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) - közölte az osztrák bankcsoport. Az OTP 30...
dec. 4
11:33
Bajban vannak, akik ébredés után azonnal rágyújtanak (Infostart)
Ébredés után első dolga, hogy rágyújtson? Akkor több nikotin jut dohányzás közben a szervezetébe. Ezt állapították meg amerikai kutatók, bár a magyarázatot a jelenségre egyelőre nem találják.
dec. 4
11:33
Nekimentek ivócimborájuknak (HírTV)
Egy óra alatt elfogták a rendőrök azt a három embert, akik saját alkalmi ivócimborájukat rabolták ki csütörtök délelőtt Sümegen – értesült a HavariaPress.
dec. 4
11:33
Obama felkapcsolta a Fehér Ház karácsonyfájának égőit (Metropol)
Egy héttel azután, hogy megkegyelmezett első hálaadásnapi pulykájának, Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint csütörtök este egy másik hagyománynak tett eleget: felkapcsolta a Fehér Házban felállított karácsonyfa égőit.
dec. 4
11:35
Helyesbített a minisztérium – Draskovics így sem jár rosszul (HírTV)
Nem három, „csak” másfél havi juttatás jár a posztjáról távozó Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek. A pénteki Magyar Hírlap közölte azt, hogy a tárcavezető háromhavi juttatást, összesen 3,3 millió forintot kap, ezen felül pedig szabadságmegváltásban is részesül.
dec. 4
11:42
HIV-fertőzött kismamákkal találkozott Beckham (hirado.hu)
A focista a gyermekvédelmi szervezet programjára akarta felhívni a figyelmet, amellyel meg akarják megakadályozni, hogy a halálos vírussal fertőzött anyák átadják gyermekeiknek a betegséget
dec. 4
11:42
Kockázatos volt politikust alkalmazni a versenyszférában (HR Portál)
Az Index értesülése szerint Draskovics Tibor a PricewaterhouseCoopers nemzetközi tanácsadó társaságnál folytatja pályafutását, miután lemondott az igazságügyi és rendészeti miniszteri posztról. Magyarázható, de kockázatos, ha egy világcég egy volt politikust alkalmaz - mondta Csaposs Noémi az InfoRádiónak.
dec. 4
11:42
A 3 százalékos küszöb alatt maradhat a német államháztartási hiány (ProfitLine)
Németország képes lesz az Európai Unió által előírt 3 százalékos szinten belül tartani idei GDP-arányos államháztartási hiányát - közölte a Handelsblatt című német lap pénteken.
dec. 4
11:42
Pénzügyminiszteri össztűz a MÁV-ra és a BKV-ra! (Portfolio)
Nem folytatható az a két évtizedes gyakorlat, hogy választások környékén konszolidálja az állam a két nagy közlekedési vállalat időközben felhalmozódott adósságát, majd az újratermelődik, de ezt a...
dec. 4
11:42
Újratárgyalhatják a Kulcsár-ügyet (ATV)
24 vádlottat, több mint 200 tanút és rengeteg szakértőt kellene újra meghallgatni.
dec. 4
11:44
Alagútásás közben értek tetten mexikói drogcsempészeket (hirado.hu)
Az amerikai hatóságok szerint az alagút már átlépte a határt, a mexikóiak ezt tagadják
dec. 4
11:44
Így kérjen fizetésemelést (HR Portál)
A jelenlegi gazdasági helyzetben nem könnyű béremelést kicsikarni. A munkáltató előszeretettel hivatkozik a válságra. Ha azonban - a körülményekhez képest - jól megy a cégnek, a dolgozó fel tud mutatni számokkal alátámasztott eredményt, nem lehetetlen a vállalkozás.
dec. 4
11:44
Profitrealizálók az arany piacán (ProfitLine)
Közel 16 dollárral csökkent a határidős arany árfolyama a pénteki napon, miután a befektetők az eddig elért nyereségek realizálása mellett döntöttek.
dec. 4
11:44
Ilyen volt a Portfolio.hu Tőzsdenap - fotógaléra (Portfolio)
Tegnap került megrendezésre a Portfolio.hu II. Tőzsdenapja, ahol hatalmas érdeklődés mellett tartották meg jövőre vonatkozó stratégiai elképzelésükről szóló prezentációjukat a hazai tőzsdei cégek...
dec. 4
11:44
Felállva tapsolt a közönség az elhunyt színművész emlékére (ATV)
Csütörtökön a színészek az egyik darab végén mécsesekkel érkeztek a színpadra, a közönség felállva, hosszú percekig tapsolt.
dec. 4
11:46
Álarcos fegyveresek raboltak ki egy bezenyei céget (hirado.hu)
A biztonságiőrt megütötték, megfenyegették és több tízezer forinttal távoztak a rablók
dec. 4
11:46
Volkswagen - Megkezdődhet a Porsche felvásárlása (ProfitLine)
A Volkswagen AG részvényesei rábólintottak a cég vezetősége által javasolt 135 millió új részvény kibocsátására, hogy az ebből befolyó összeget is a Porsche felvásárlására fordítsák - közölte az AP hírügynökség.
dec. 4
11:46
Idejében szabaduljunk meg a részvényektől - véli a Nobel díjas (Portfolio)
Paul Krugman megszabadulna a brazíliai befektetéseinek egy részétől, a Nobel díjas közgazdász ugyanis úgy gondolja, hogy az eszközárak már túlértékeltséget mutatnak. A brazil gazdaság elfogadható...
dec. 4
11:48
Unalom a köbön - Mindenki elalszik a tőzsdén... (ProfitLine)
Rendkívül alacsony forgalom, és hatalmas unalom jellemzi a mai kereskedést mind a hazai, mind az európai részvénypiacokon. A brókerek kártyáznak, valamint a karácsonyi bevásárlásokat intézik munkaidőben. Megtehetik, hiszen sok dolguk nincsen, a forgalom a kereskedés első 2 órájában az 1,5 milliárdot épphogy elérte.
dec. 4
11:51
Fennakadások a T-Mobile szolgáltatásában (Infostart)
A felhasználók tapasztalatai szerint országos hiba van a T-Mobile hálózatában, péntek reggel óta bizonytalan a szolgáltatás. A mobilszolgáltató a twitter.com oldalon annyit közölt, hogy "a hálózati problémával kapcsolatban lesz hivatalos tájékoztatás. Türelmeteket kérjük!"
dec. 4
11:51
Országos listát javasol az MSZP választmánya (Infostart)
Évzáró ülést tart hétvégén az MSZP választmánya; a zárt ülésen az elnökséggel közösen javaslatot tesznek a jövő heti kongresszusnak a párt országos listájára.
dec. 4
11:51
Mai beszédek (HírTV)
16.00-kor tart beszédet a Fed-tag, Charles Plosser Philadelphiában- téma: gazdasági-, és pénzügyi válság, 19.15-kor várható a Fed-tag, James Bullard beszéde- téma: válság és pénzpolitika. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 4
11:51
Fegyveres rablás Bezenyén (Metropol)
Három ismeretlen álarcos fegyverrel kirabolt egy Bezenye külterületén lévő céget csütörtök éjszaka. A tettesek több tízezer forintot zsákmányoltak.
dec. 4
11:53
Pénzügyminiszterek szerint tartható a hiánycél (Infostart)
Tartható a 2009. és a 2010. évi GDP arányosan 3,9 illetve 3,8 százalékos államháztartási hiány, de vannak kockázatok - jelentették ki a meghívott pénzügyminiszterek a Budapesten rendezett IX. Pénzügyi csúcstalálkozón, amelyet a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) szervezett.
dec. 4
11:53
Tragédia a folyón (HírTV)
Felborult egy hajó Banglades egyik folyóján pénteken. A tragédia legalább 35 ember halálát okozta. Ez már a második hasonló tragédia egy hét alatt.
dec. 4
11:53
Magyarországra érkezett a finn Mikulás (Metropol)
Légimobillal érkezett péntek délelőtt Magyarországra Joulupukki, a finn Mikulás. Joulupukki a Malév MA745-ös helsinki járatával 10. 15 órakor landolt a Ferihegyi repülőtéren, és magyarul köszöntötte a rá várakozó gyerekeket és felnőtteket.
dec. 4
11:55
USD/CAD Munkaerő-piaci adatok mindkét oldalról (HírTV)
A kanadai és amerikai munkaerő-piaci adatok előtt veszteségeket könyvelt el az USD/CAD. Lehetséges, hogy a 13.00 órai kanadai adatok jól jönnek a kanadai dollárnak, ha a várt, vagy annál kedvezőbben szerint alakulnak. Az állások számánál 15.000-es értéket várnak az elemzők. Később az amerikai adatok lehetnek a meghatározóak. Az újonnan teremtett álláshelyeknél -125.000-es értékkel számolnak az…
dec. 4
11:57
Elmarad az ünnepség a H1N1 miatt (HírTV)
Elmarad az Országház hagyományos gyermekkarácsonya ebben az évben. Az 1995 óta megrendezett ünnepség elmaradásának oka a H1N1-járvány.
dec. 4
12:00
Megsemmisült a Balla Irma-gyilkosság fontos bizonyítéka (hirado.hu)
A debreceni bíróságon egy informatikai szakértő számolt be erről

Keresés