A drága ajándék lehet még drágább: a 150 ezer forint feletti készpénz vagy ajándéktárgy után illetéket kell fizetnie az ajándékozónak. A befizetés elmulasztása büntetést von maga után.
Már biztos, kínai tulajdonba kerül Volvo, miután a Ford megállapodott a kínai Zhejiang Geely Holding csoporttal, az ügylet várhatóan a jövő év második negyedévében fog lezárulni.
A román parlament szerdán megszavazta az Emil Boc vezette új román kormányt - írja az MTI. Az országot majdnem két és fél hónapig ügyvezető kormány irányította. Folytatódhatnak az IMF-hitel...
Tartalmaz kockázatokat a jövő évi költségvetés, de nem elérhetetlen a 3,8 százalékos hiány; Magyarország csak akkor engedheti meg a hiány növekedését, ha azt szerkezeti reformok indokolják - hangsúlyozták az MTI által megkérdezett szakértők szerdán.
Szakmai és politikai adok-kapokká fejlődött a karácsony előtti napokra az a parlament által már november végén elfogadott 2010-es költségvetési törvény, amelyet minden eddiginél több hazai és...
Értékben 2 százalékkal emelkedett, mennyiségben azonban 1,5 százalékkal csökkent az élelmiszerek bolti forgalma tavaly decembertől idén novemberig – derül ki a Nielsen piackutató vállalat legújabb felméréséből, amelyet 90 termékcsoport vizsgálata alapján készítettek. Átlag felett nőtt például a húskészítmény, kávé, ásványvíz és gyümölcsjoghurt kiskereskedelmi eladása.
Nico Rosberg már alig várja, hogy Michael Schumacher mellett versenyezzen jövőre a Forma-1-ben, bár tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű túlszárnyalnia minden idők legsikeresebb autóversenyzőjét.
A barátságról szóló üzenet száguld a karácsonyi Kreatív-számlavina finisében a Mediaedge-ből a Saatchi felé: Nagy László kreatívigazgató egy Murder by Death számot tehet a fa alá.
Ismerje meg a tőzsdék működését! Ismerje meg az Online kereskedési rendszereket! Tanulja meg a kockázatkezelés aranyszabályát, és néhány egyszerűen elsajátítható kereskedési stratégiát, hogy...
Novemberben az amerikai háztartások többet is kerestek és többet is költöttek, mint egy hónappal korábban - derül ki a kereskedelmi tárca jelentéséből. A jövedelmek és a kiadások is lasabban nőttek a...
Szabadon engedte egy német bíróság szerdán az egykori szélsőbaloldali Baader-Meinhof csoport egy volt tagját. Verena Becker ugyanakkor továbbra is gyanúsított marad. Az 57 éves nőt augusztusban tartóztatták le újra, Németországban Siegfried Buback szövetségi főállamügyész és még két ember 1977. április 7-i karlsruhei meggyilkolásával kapcsolatban.
Nyakó István MSZP-szóvivő szerint a Fidesz egyes politikusainak "hisztériát gerjesztő nyilatkozatai" elriasztják az embereket a H1N1 vírus elleni védőoltástól, pedig várhatóan januárban megérkezik a járvány második hulláma.
Az őrizetbe vett két ember egy Borsod megyei vegyipari cég két korábbi logisztikai vezetője; a rendőrség nem árulta el, hogy melyik vállalatról van szó
Szabályozná a kedvtelésből tartott állatok tartását és forgalmazását a kormány - közölte a kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón, Budapesten. Szollár Domokos elmondta, hogy a kormány első olvasatban tárgyalta az erről szóló rendeletet. Felhívta a figyelmet arra: bár az egész világon Magyarországon van a legtöbb házi kedvenc, még sincs itt semmilyen szabályozás erre vonatkozóan.
Változatlanul tartja a hétfői kamatcsökkentés után elért 274 forint körüli euró árfolyamszintjét a forint: az eurót 273,85 forinton jegyezték szerdán délután két órakor a bankközi kereskedelemben, a k...
Az Egyesült Államokban november folyamán a személyes jövedelmek 49,7 milliárd dollárral, 0,4 százalékkal emelkedtek, míg a személyes kiadások 47,9 milliárd dollárral 0,5 százalékkal emelkedtek. Októberben a felülvizsgált adatok alapján a személyes jövedelmek 0,3 százalékkal, míg a személyes fogyasztás 0,6 százalékkal emelkedett.
A Genesis Energy Nyrt. Igazgatótanácsának tájékoztatása szerint a 100%-os tulajdonú leányvállalata, a GENESIS Solar España S.L. a Bahia San Kristóbal S.L. (BSK) építőipari vállalattal közösen letette az El Puerto de Santa María-ban építendő vékonyfilm napelemgyártó vállalat épületének alapkövét, amely az építkezés hivatalos megkezdését jelenti - olvasható a BÉT honlapján.
Kis pluszokat mutatnak az amerikai határidős indexek, a közzétett makroadatok nem mozgatták meg érdemben a piacokat. A Dow futures 22, a Nasdaq 5, az S&P pedig 3 pontos erősödést mutat. Novemberben...
A Genesis Energy Igazgatótanácsa bejelentette, hogy 100%-os tulajdonú leányvállalata, a GENESIS Solar España S.L. a Bahia San Kristóbal S.L. (BSK) építőipari vállalattal közösen letette az El...
Éles lőszert küldtek ismeretlenek Nyakó Istvánnak, az MSZP szóvivőjének. Nyakó István elmondta, hogy nem ez az első fenyegetés, amit kap, de arra még nem volt példa, hogy éles lőszert küldtek volna neki. A lőszert egy plüssállat (majom) mellében helyezték el.
Kínai kézbe kerül a Volvo. Amerikai anyavállalata a Ford szerdán megerősítette, hogy "minden lényeges pontban" sikerült lezárni a tárgyalásokat a kínai Geely autógyárral.
Változatlanul tartja a hétfői kamatcsökkentés után elért 274 forint körüli euró árfolyamszintjét a forint: az eurót 273,85 forinton jegyezték szerdán délután két órakor a bankközi kereskedelemben, a kedd délután negyed ötkor tartott 274,60 forintos árfolyam után. Hétfőn még 276 forint körül mozgott az árfolyam.
Amerikai anyavállalata a Ford megerősítette, hogy "minden lényeges pontban" sikerült lezárni a tárgyalásokat a kínai Geely autógyárral. A Geely megerősítette a szerződés megkötésének hírét. A Volvo...
Pete Dohertyt a bíróság épületében tartóztatták le. A balhés rocker ugyanis egy korábbi ittas vezetés miatt vonult a gloucesteri tárgyalóterembe, ahol kétezer font pénzbüntetést kapott és tizennyolc hónapra eltiltották a vezetéstől.
10+2 reklámfilm, 6 nyomtatott hirdetés, több mint 12 ezer szavazat. Kiderült, mit gondol a reklámszakma és az érdeklődő közönség az idei év reklámterméséről! Tavaly Budapest Bank Emeséje nyert. Idén nem.
Tiltakozásul az általuk túl magasnak ítélt autópályadíjak miatt, a szlovák teherszállítók január 3-án blokád alá akarják venni a szlovákiai határátkelőket....
Beiktatták az új kormányt Bukarestben. A Demokrata-Liberális Párt (PDL) és Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta új román kormányt szerda délután szavazta meg a bukaresti parlament.
Tiltakozásul az általuk túl magasnak ítélt autópályadíjak miatt, a szlovák teherszállítók január 3-án blokád alá akarják venni a szlovákiai határátkelőket.
A kormányfő szerint tartható a tervezett hiány, ha ugyanolyan kemény, szigorú, fegyelmezett, takarékos és jövőbe tekintő gazdálkodást folytat a választások után felálló kormány, mint amilyet a mostani.
Bajnai Gordon kormányfő, Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester és Horváth Csaba (MSZP) kormánybiztos aláírta szerdán a Parlamentben a BKV fenntartható finanszírozásának feltételeiről szóló szándéknyilatkozatot.
Ross Brawn biztos abban, hogy Michael Schumacher nem csak a szimpla futamgyőzelmekért, hanem a vb-címért is harcba tud majd szállni jövőre, miután egy három évre szóló szerződést kötött a Mercedes GP-vel és a következő szezonban visszatér a Forma-1-be.
Különleges vendégei lesznek szerda este a Mesterszakács című műsornak. A még versenyben maradt négy játékos ezúttal a fóti gyermekváros lakónak készített ebédet
Eredményt hirdetett a UPC kétfordulós tenderén: a győztes a JWT lett. Az ügynökség dolgozik a jövőben a UPC márkán és az ehhez kapcsolódó termékek kreatívfeladatain.