Hatalmas pocakjával, borvirágos orrával rossz példát mutat a Mikulás – állapította meg tanulmányában egy ausztrál orvos a British Medical Journal című brit orvosi szakfolyóiratban.
A MÁV-Start és a BKV Zrt. között érvényben lévő megállapodás alapján, a megváltozott időjárási körülmények miatt előreláthatóan vasárnap éjfélig egyes BKV-járatokon elfogadják a MÁV-Start bérleteket - közölte a fővárosi közlekedési vállalat.
Testi és lelki betegségek esetén gyógyító erejű lehet a klasszikus zene: pozitív hatással van félelmek, depresszió, illetve a szív és az érrendszer betegségei esetén.
Ha az utas lemond az utazásról az időjárás okozta késések miatt, a vasárnapi menetjegyeket, helyjegyeket és pótjegyeket kezelési költség levonása nélkül visszafizeti a MÁV - közölte az MTI-vel Peiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletese.
Elraboltak egy olasz házaspárt Mauritánia keleti részén - jelentette szombaton az olasz állami televízió. A kelet-afrikai ország hatóságai egyelőre nem erősítették meg az emberrablásról szóló híreket, de a házaspár szitává lőtt gépkocsiját Mali határánál találták meg, olyan környéken, ahol az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló fegyveres csoportok tevékenykednek.
A MÁV-Start és a BKV Zrt. között érvényben lévő megállapodás alapján, a megváltozott időjárási körülmények miatt előreláthatóan vasárnap 18 óráig egyes BKV-járatokon elfogadják a MÁV-Start bérleteket - közölte a fővárosi közlekedési vállalat.
Évek óta nem esett akkora mennyiségű hó egyetlen nap alatt az amerikai fővárosban és térségében, mint szombaton; sok repülőgépjáratot töröltek, a közúti közlekedés több körzetben megbénult.
A kumarinok a véralvadási faktorok aktiválásához szükséges K-vitamin hatását gátolják. Szedésük során K-vitamin hiányában nem tudnak funkcióképes alvadási faktorok keletkezni, és így csökken a vérrögök kialakulásának veszélye az érben
Jövőre már a Vám- és Pénzügyőrség ellenőrzi a fémhulladék-kereskedelmet, miután a kormány elfogadta az erről szóló rendeletet. A szabályozás értelmében január 1-jétől csak a VPOP által kiadott engedély birtokában végezhető fémkereskedelmi tevékenység.
15 ember fagyott meg vasárnapra virradó éjszaka - közölte a lengyel rendőrség. Olaszországban egy, Németországban pedig három halottja van a havazásnak és a hidegnek.
A január 1-jén életbe lépő mintegy hatvan KRESZ-módosítás célja a gyalogosok, kerékpárosok védelme - olvasható a közlekedési minisztérium honlapján. "A módosítás szemléletváltást alapoz meg a hazai közlekedésben, így egyre többek számára jelenthet valódi alternatívát a kerékpározás a tömegközlekedéssel vagy autózással szemben" - áll a szaktárca tájékoztatásában.
A következő MSZP-kormány a megújuló energiaforrásokra alapozó beruházások révén több ezer - ahogy a politikus fogalmazott - "zöldgalléros munkahelyet" teremt, így a zöld beruházások a vidékfejlesztés egyik központi elemévé válhatnak.
Vasárnap este 18 óráig minden MÁV-Start bérletet elfogad a BKV a pályaudvarok közelében közlekedő járatain. A közlekedési társaság vasárnapi közleménye szerint a járatokat a kétheti, havi, valamint 30 napos vasúti bérletekkel és a MÁV arcképes igazolványaival lehet igénybe venni.
50 bankot perel be - a többi között - a kilakoltatások miatt az Otthon- és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége. A civilek fellépnek a banki károsultak, a közüzemi díj-hátralékosok és a kisvállalozók érdekeiért is.
Eljött az idő, kedvem van a zenéléshez és úgy tűnik, ismét igény mutatkozik a GM49-re is - mondta Galla Miklós abból az alkalomból, hogy "életet lehelt" egykori újhullámos együttesébe.
A Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) nem változtat a termelési kvótáján a jövő héten az angolai fővárosban tartandó miniszteri ülésén - mondta el egy név nélkül nyilatkozó vezető OPEC-illetékes a Dow Jones hírügynökségnek.
LONDON - Hiába akart hatmillió fontot kihúzni Amy Winehouse zsebéből válásuk után volt férje, a drogproblémákkal küszködő énekesnő most újra összejött volt urával, akivel el is jegyezték egymást.
Titokzatos égi jelenség tartja lázban Moszkva lakosságát, a minap egy piramis alakú UFO-nak vélt jelenség látszott órákon keresztül a Vörös tér felett.
Debrecenben a szálló por légköri koncentrációja két egymás utáni napon túllépte a tájékoztatási határértéket - derült ki az önkormányzat lakossági tájékoztató közleményéből, amelyet vasárnap az MTI-hez is eljuttatott Kovács Zoltán kommunikációs tanácsnok.
Tömegesen kérik áthelyezésüket hazájukba vagy más országokba a londoni City nagy befektetési bankjainak külföldi alkalmazottai a magas banki jövedelmekre és a prémiumokra kirótt különadók miatt.
Debrecenben a szálló por légköri koncentrációja két egymás utáni napon túllépte a tájékoztatási határértéket - derült ki az önkormányzat lakossági tájékoztató közleményéből, amelyet vasárnap az MTI-hez is eljuttatott Kovács Zoltán kommunikációs tanácsnok.
Mikulás Dzurinda szerint a Magyar Koalíció Pártja (MKP) az egyetlen olyan párt, amelyet az Irány-Szociáldemokrácia (Smer), a jövő évi szlovákiai parlamenti választás legnagyobb esélyese semmiképpen sem vehet be a kormánykoalícióba.
A kontinensen átsöprő hideghullám eredményeként európaiak tízezrei vesztegeltek vasárnap is pályaudvarokon, repülőtereken és autóutakon. A dermesztő hideg és hóesés áldozatokat követelt, egyedül Lengyelországban 15 ember fagyott meg az éjjel.
A Spyker továbbra is érdeklődik a Saab iránt, ezért újabb ajánlatott tett a General Motorsnak a svéd autógyártóra. Mint ismeretes, a GM pénteken bejelentette, hogy kudarcba fulladtak a tárgyalások a...
Emelkedő forgalomban 2,65 százalékot veszített értékéből a Budapesti Értéktőzsde mutatója, a BUX és a hetet 20.385,38 ponton, az előző pénteki záró értéknél 554,22 ponttal alacsonyabban zárta.
Legalább 55 ember meghalt, és több tucatnyian megsérültek Nigériában, amikor emberek közé csapódott egy cementes zsákokat szállító teherautó - közölte vasárnap a nigériai rendőrség. A sérültek pontos számát nem lehet tudni, a helyi média szerint akár száz halott is lehet.
A csoportselejtező a végállomást jelentette a Dunaújváros számára a női vízilabda BEK-ben: a magyar bajnok spanyolországi négyesében csak a harmadik lett, így nem került be az első számú európai sorozat legjobb nyolc együttese közé.
Javult valamelyest a főváros levegőjének minősége az elmúlt 24 órában, ám az úgynevezett szállópor (PM10) értéke még mindig magasabb a határértéknél - derül ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet adataiból.
A MÁV-Start és a BKV Zrt. között érvényben lévő megállapodás alapján tekintettel a megváltozott időjárási körülményekre előreláthatólag ma éjfélig a közlekedési társaság minden MÁV-Start bérletet elfogad. A BKV Zrt. ezzel is igyekszik könnyíteni az időjárás okozta nehézségeken....
Jelentős fennakadások vannak a budapesti elővárosi közlekedésben - közölte a MÁV sajtóügyeletese. Több helyen kimaradnak a vonatok, helyettük a zónázó szerelvények állnak meg minden állomáson és megállóhelyen. Országosan visszatérítik a menetjegyek, valamint a hely- és pótjegyek árát.
Egyórás várakozás alakult Nagylaknál a kilépő forgalomban, mert megérkezett a Nyugat-Európából hazafelé tartó vendégmunkások első hulláma - közölte a rendőrség vasárnap. Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: az átkelő teljes kapacitáson működik, a személyforgalom a buszsávot is igénybe veheti.
Az ilyen tehetségkutató versenyeknek már csak az a természete, hogy egy nyertese van, de az egyáltalában nem biztos, hogy a pénzzel, autóval és egyéb földi jókkal elhalmozott győztes, állócsillag lesz a magyar szórakoztatóipar egén. A közelmúlt évek hasonló versenyei után sem mindig a győztesek futották be a fényesebb karriert. Ám ez mit sem von le a közönség ítéletének értékéből, hogy a győztes…
A leginkább veszélyeztetetteknek azt javasolják, hogy minél kevesebb időt töltsenek a szabadban, egyben mindenkitől az autók használatának mellőzését kérik.
A kontinensen átsöprő hideghullám eredményeként európaiak tízezrei vesztegeltek vasárnap is pályaudvarokon, repülőtereken és autóutakon. A dermesztő hideg és hóesés áldozatokat követelt, egyedül Lengyelországban 15 ember fagyott meg az éjjel.
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett két nő vasárnap a 7-es főút Tetten-Kápolnásnyék közötti szakaszán történt autóbalesetben - közölte a rendőrség.
Vasárnap északkeleten többnyire erősen felhős idő várható, több helyen kisebb havazással, az ország nagy részén ugyanakkor kevés lesz a felhő, csapadék nem valószínű. Hétfőn északon kezdetben változóan felhős idő ígérkezik, délen néhány órára kisüt a nap, majd délután mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet. Hétfőn eleinte északon, délutántól másutt is elszórtan valószínű kisebb havazás, késő…