Nem várható a szombatihoz hasonló intenzív havazás, egy-egy hózápor azonban bárhol kialakulhat az előrejelzések szerint. Közben feltámadt a szél is, ami néhol viharos erejűvé fokozódik, az utakon hófúvásokra is számítani lehet - figyelmeztet a közútkezelő. A napi középhőmérséklet több helyen -10 fok körül vagy alatta valószínű.
Gyakorlatilag leállt a fővárosi vonatközlekedés, a Keleti Pályaudvar után a Déli sem tud fogadni és indítani vonatokat váltóhiba miatt. A Nyugati Pályaudvaron is több órás késések vannak. A Hír Televízió nem tudta elérni a MÁV szóvivőjét, a Mávinform ügyeletese sem tudta megmondani, hogy mikorra javítják ki a hibákat.
Szerbia december 22-én, kedden Stockholmban benyújtja csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz (EU) - jelentette vasárnap az RTS állami televízió szerb államelnökségi forrásra hivatkozva.
26 millió forint kiegészítő támogatást kapnak az almatermelők a 2009-2010-es tanévre szóló iskolagyümölcs-program finanszírozására - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal sajtófőnöke. Soproni Horváth Lajos elmondta: a program végrehajtási rendeletének erről szóló módosítását a napokban hirdetik ki.
A Ferihegyi repülőtéren harminc-negyven perces késésekkel indulnak a járatok a repülőgépek jégtelenítése miatt - közölte a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.
A Fidesz szerint a családokat "megsarcoló" áremelésekkel és megszorításokkal - a csökkenő reálbérek mellett - a kormány ellehetetleníti az embereket; erről Fónagy János a párt országgyűlési képviselője beszélt vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Tigris, puma, medve, kígyó, sas és még számtalan vadállat jégből készült szobrát csodálhatják meg azok, akik kilátogatnak az ünnepek után a IV. Debreceni Jégszobrász Show-ra
Meghalt 87 éves korában az iráni ellenzék legtekintélyesebb vallási vezetője, Hoszein Ali Montazeri nagyajatolláh - jelentette a hivatalos iráni média vasárnap.
Sorra fordítanak hátat a szponzorok a szexbotrányairól elhíresült Tiger Woodsnak. Magára hagyta több világcég, ráadásul máris pornófilmet forgatnak pikáns ügyeiről.
A Zala megyei Iklódbördőce volt Magyarország leghidegebb pontja vasárnap hajnalban, ott mínusz 21,1 Celsius-fokot mértek - tudta meg az MTI az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletesétől.
Az Egyesült Államokban 5-en haltak meg különböző balesetekben a havas utakon. Az ítéletidő miatt négy államban szükségállapotot hirdettek. A közlekedés teljesen megbénult és sok helyen nincs áram.
Újra láthatnak a vakok annak a mikrochipnek köszönhetően, amelyet német orvosok fejlesztettek ki. A Tübingeni Egyetem orvoscsoportja chipet ültetett vak páciensek retinája alá, akik ennek segítségével újra felismerik a tárgyakat és a betűket.
A hőmérséklet vasárnap mínusz 4 és mínusz 9 fok között alakul, többfelé erős lesz az északnyugati szél, viharos széllökések is lehetnek, de délutánra-estére mérséklődik a légmozgás
A hatodik akadályt is sikerrel vette, ezzel a futballtörténelem legsikeresebb esztendejét produkálta a Barcelona labdarúgócsapata, amely szombaton az Estudiantes legyőzésével elhódította a klub-világbajnoki trófeát is. A sikeredző, Josep Guardiola a finálé utáni nyilatkozatában hangsúlyozta, mennyire nehéz elérni, amit nekik sikerült, majd gratulált játékosainak, és a kevésbé fényes jövőbe…
A Bajnai-kormány a kudarcok kormánya, egy dologban sikeresek a szocialisták: a korrupcióban és haverjaik zsebének megtömésében - reagált Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a Vasárnapi Híreknek adott kormányfői interjúra.
Elhunyt Hoszein Ali Montazeri nagyajatollah, az iráni ellenzék legnagyobb vallási vezetője. Az 1979-es iszlám forradalom hősét 87 éves korában érte a halál otthonában vasárnapra virradóan.
A Honvédelmi Minisztérium államtitkára magyar továbbá tárgyalásokat folytatott mások között a boszniai védelmiminiszter-helyettessel, az EUFOR és a KFOR parancsnokával
A General Motors bejelentette, hogy megkezdte az állami hitel visszafizetését, amely nyáron az összeomlástól mentette meg a céget. Az autógyártó az Egyesült Államoktól és Kanadától kapott segítséget,...
Elraboltak egy olasz házaspárt Mauritániában. A turisták Burkina Fasoba igyekeztek, de már Mali határát sem érték el. Egy hónapon belül egy francia és három spanyol állampolgárnak is nyoma vesztett a nyugat-afrikai országban.
A NATO-főtitkár dicsérte a Hamid Karzai afgán elnök által a parlament elé terjesztett névsort, az afgán törvényhozók egy része viszont elégedetlen azzal
Eljött az idő, kedvem van a zenéléshez és úgy tűnik, ismét igény mutatkozik a GM49-re is - mondta Galla. December 23-án a Szeparé Bisztróban koncerteznek.
A tomboló hóviharok miatt több nagyvárosban is akadozik az élelmiszer-ellátás, több mint száz település vált megközelíthetetlenné, és autók százai rekedtek a járhatatlan utakon.
Magyarországon évi 30 millió palack pezsgőt adnak el, ennek mintegy felét az év végén, a karácsonyi és újévi vásárlások idején - közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. Horváth Csaba elmondta: évente 30-35 millió palack, hozzávetőleg 240.000 hektoliter pezsgő készül Magyarországon.
Messze alulmúlta a hozzá fűzött reményeket és elvárásokat a szombaton véget ért koppenhágai klímacsúcs - mondta Bozsó Brigitta, az Energiaklub szakértője.
Megduplázódtak, egyes esetekben megtriplázódtak az emberek terhei a megszorítások, a díjemelések miatt – fogalmazott Fónagy János vasárnapi sajtótájékoztatóján. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a kormány a mindennapokat érintő költségeket emelte meg, ami az emberek elnyomorodásához vezet.
Az Energiaklub szakértője szerint az ENSZ-klímacsúcson elért szerény eredmény messze nem elég ahhoz, hogy az emberiség elkerülje a szélsőséges éghajlatváltozást
Nem titkolt csalódottsággal fogadta Németország a koppenhágai klímavédelmi csúcsértekezlet rendkívül sovány eredményeit. A csalódottságot növelte, hogy a környezetvédelemre nagy súlyt helyező, "klímakancellárnak" is nevezett Angela Merkel a remélt előrelépés egyik legfőbb motorja, illetve a szükséges lépések egyik leghatározottabb kezdeményezője volt.
Megúszták a legrosszabb forgatókönyvet és elkerülték a teljes összeomlást a válság által leginkább sújtott EMEA térség gazdaságai - emlékeznek vissza az elmúlt időszakra a Nomura elemzői. A bank...
A grúziai Kutaisziben felrobbantottak egy szovjet katonai emlékművet, és a detonáció következtében két ember életét vesztette. Az orosz állami dumában ezért Miheil Szaakasvili grúz államfőt tették felelőssé, az emlékmű megsemmisítése miatt pedig az orosz külügyminisztérium "állami vandalizmussal" vádolta meg Grúziát.
Péntek éjjel ezrek rekedtek az időjárás miatt elromlott vonatokon a Csatorna-alagútban, és szombat este a Párizsban rekedt utasokért küldött mentesítő vonat is elromlott