Új, gasztro-életmód magazin került a piacra Ízek és Érzések címmel. A kéthavonta megjelenő lap filozófiája szerint az étel nem csupán egy íz, hanem érzés is, amely befolyásolja hangulatunkat.
Az interneten terjedő szexuális bűnözés elleni harc jegyében a Facebook és a MySpace közösségi portál New York szövetségi államban letiltotta 3533 szexuális bűnöző hozzáférését az oldalakhoz.
Nem lehetett megmenteni az életét annak az embernek, akit eddig tisztázatlan okokból ütött el a 3-as metró a Lehel téren; az utasokat jelenleg is pótlóbuszok szállítják.
December elsejétől az Állami Nyomda Nyrt. eddigi informatikai igazgatóját nevezték ki informatikai vezérigazgató-helyettesnek - olvasható a BÉT honlapján.
Konzultációt kezdeményezett Orbán Viktor Fidesz-elnök péntekre azokkal a közgazdászokkal, akik néhány nappal ezelőtt nyílt levélben szólították fel a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetést - közölte Koszorús László szerdán Budapesten.
Az F2 idei világbajnoka, Andy Soucek bízik abban, hogy az idén újraindult szériában és az e heti f1-es teszt első napján mutatott kiváló teljesítményével sikerült meggyőznie az illetékeseket, és lesz helye jövőre a Forma-1-ben.
Lengyelország legalább 2014-ig nem lesz képes az Uniós limit alá csökkenteni az államháztartás hiányát - nyilatkozta Zyta Gilowska korábbi lengyel pénzügyminiszter a Bloomberg tudósítása szerint. ...
Idén októberben 0,2 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak az euróövezetben és az egész Európai Unióban az előző hónaphoz képest az Eurostat szerdán ismertetett adatai szerint. Szeptemberben...
Az EUR/USD továbbra is 1,51-es értéket kerülgeti. Az EU-s termelői árak októberben éves szinten 6,7%-kal csökkentek (előrejelzés. -6,8%). Az előző havi értéket -6,8%-ról -6,7%-ra módosították. Az elemzők szerint kedvezőek a devizapár kilátásai. A cél az 1,5144-es érték, mely potenciál nyílhat 1,5285 felé. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A legolcsóbb ellenszolgáltatást ajánló cég harmincmillióért vállalta a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) rendezvényszervezői feladatait. Kilenc induló közül bizonyult a legolcsóbbnak a Confhotel.
Mesterházy Attila szerint racionális időpontban mondott le hivataláról Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter. A frakcióvezető azt mondta, konzultálni fog Draskovics Tibor utódjáról a miniszterelnökkel és lesz is személyi javaslata.
Tagadja az Omninvest ügyvezető igazgatója, hogy egy III/III-as elhárítótiszt is alkalmazásban lett volna a cégnél. Zimonyi Ferenc a köztévé reggeli műsorában azt mondta: ismert a cég tulajdonosi háttere is, két százalékot ugyanis egy magánszemély, 98 százalékot pedig egy ciprusi cég birtokol.
Facebook ismerősök adhatják kézről kézre annak a virtuális Volvónak a kulcsát, amivel a közösségi oldalon folyó Föld körüli versenyre beneveztek. A győztes társaság nevében a cég a klímavédelemre ajánl fel pénzt.
Egy kandosi ápolónő, Gianina Lucana közlése szerint a hepatitisz B az 1990-es években bukkant fel a törzsben, amikor az Occidental Petroleum olajcég feltárást kezdett a dzsungelben a népcsoport élőhelyén.
Nem különbözik a kormány és a jegybank véleménye a jövő évi költségvetésről - mondja Oszkó Péter. Egy fenét nem, már elnézést. Tulajdonképpen akár örülhetnénk is, mert az utóbbi időben már...
Kismértékben tegnapi záróértékük alatt tartózkodnak az európai részvényindexek, melyek közül a német DAX 0.03, az angol FTSE 100 0.07%-os mínuszban, a francia CAC 4 0.04%-os pluszban áll jelenleg. A...
Jelentősen nőttek méreteiket tekintve a válság során az európai bankok, s ez a korábbinál jóval nagyobb kockázatokat jelent a gazdaságok számára. 2007 óta legalább 353 európai bank lett nagyobb,...
A magyar pénzügyi rendszer nem túlszabályozott, nagyobb hangsúlyt kell helyezni a makroszintű kockázatok figyelemmel kisérésére és csökkentésére. Erről Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke...
Ha a következő Bajnai-Demszky találkozón nem születik megállapodás a BKV anyagi helyzetének megoldására, akkor a szakszervezetek konkrét lépésekre szánják el magukat és akár sztrájkba is léphetnek a dolgozók - mondta Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A Somogy Megyei Bíróságon november 30-án született ítélet abban a perben, melyet az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) indított el korábban azért, mert a város nem tett semmit a roma gyerekek iskolai szegregációjának megszüntetésére. A bíróság első fokon megállapította: a kaposvári Pécsi úti iskola fenntartásával az önkormányzat intézményi szinten elkülöníti a roma…
Négy kaukázusi személyre terelődött a gyanú a Nyevszkij expressz ellen pénteken elkövetett, 26 halálos áldozatot követelő robbantásos merénylet ügyében, ugyanakkor az illetékesek nem kívánták kommentálni azt a szerdán felmerült sajtóértesülést, amely szerint a robbantásért csecsen szeparatisták vállalták volna a felelősséget.
Már áll a budapesti Kossuth téren az ország karácsonyfája, amely Felsőcsatárról érkezett a fővárosba szerda hajnalban.A 19 méter magas erdei lucfenyő 40-45 esztendős és 3 tonnát nyom.
A Microsoft szerint nem a novemberben kiadott biztonsági frissítés, hanem a Daonol nevű trójai kémprogram okozhatja a Windows 7 operációs rendszeren tapasztalt „feketeképernyő-halált”.
A GBP/USD 1,6680-ra emelkedett. A kereskedők szerint oldották az 1,6650 fölötti vételi stopokat. Átmenetileg 1,6720-ig válhat szabaddá az út. A GBP/USD-ot 1,6679-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint a 2009. december 1-én adott megbízása alapján 2009. december 1-én 5.000 db saját részvényt vásárolt az UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 42.798 Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján.
A Williams istálló leendő versenyzője, Nico Hülkenberg elismerte, hogy igazak voltak azok a híresztelések, melyek szerint Felipe Massa nyári balesete után tárgyalásban állt a Ferrarival.
A Richter Gedeon Nyrt. ma bejelentette, hogy 2009. december 1-én adott megbízása alapján a tegnapi napon 5.000 db saját részvényt vásárolt az UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 42...
Ha nem születik megállapodás a Bajnai-Demszky találkozón a BKV anyagi helyzetének megoldására, akkor sztrájkba léphetnek a dolgozók - közölte Nemes Gábor
Ha a következő Bajnai-Demszky találkozón nem születik megállapodás a BKV anyagi helyzetének megoldására, akkor a szakszervezetek konkrét lépésekre szánják el magukat és akár sztrájkba is léphetnek a d...