A miniszterelnök a lemondást tudomásul vette; Draskovics Tibor decemberben távozik a kormányból, a Hírszerző információi szerint az üzleti világban folytatja pályafutását
Az Egyesült Arab Emírségek (EAE) vezetője, Sheikh Mohammed bin Rashid Al Maktoum tegnap találkozott a helyi média képviselőivel, a fő téma pedig nem is lehetett más, mint a Dubai World körül...
Szeptemberben 477,1 millió euró, míg az első háromnegyed évben 3,313 milliárd euró többlettel zárt a külkereskedelmi mérleg a részletes adatok szerint, szemben a tavaly szeptemberi 95,1 millió euró pozitívummal, illetve az első kilenc havi 171,6 millió eurós hiánnyal - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében.
Elfogadta a lett parlament a 2010-es költségvetést, amely tartalmazza azokat a megszorításokat, amelyek az IMF és az EU hitelszerződések feltételeként szerepeltek. Ez összesen 500 millió lat...
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy miniszteri tisztségéről le kíván mondani - közölte a tárca sajtóosztálya.
A dollár a hét közepén némiképp összeszedte magát a heti veszteségei után. Az EUR/USD 1,5117-ről 1,5064-re, míg a GBP/USD 1,6552-re esett. A tartósan kedvező részvénypiaci hangulat hatására azonban csak átmenetinek bizonyulhatnak a veszteségek. Az EUR/USD 1,5085 fölött 1,5145-ig rendelkezik potenciállal. 11.00-kor teszik közzé az októberi EU-s termelői árakat (előrejelzés -6,8%, előző: -7,7%).…
Egy-másfél hónapra leállították a termelést a csornai cserépgyárban - írja a Kisalföld. Az 54 dolgozót nem küldik el, de ebben az időszakban csak alapbérüket kapják meg.
Lemondott Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter. A tárca közleménye szerint a politikus azért döntött így, mert az általa vállalt jogalkotási feladatok jelentős részét sikerrel elvégezték, a következő időszak pedig már sokkal inkább pártpolitikáról, mint szakmai munkáról szól majd.
Péter Gábort az Állami Nyomda informatikai igazgatóját, a Társaság informatikai vezérigazgató-helyettesének nevezték ki, 2009. december elsejétől. Az előléptetés is jelzi, hogy a Nyomdánál egyre...
Rájár a rúd az ingatlanszakmára: a válság a közvetítőirodák felét csődbe juttatta, a bankok pedig az értékbecslőkkel akarják megfizettetni bedőlt hiteleiket....
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy miniszteri tisztségéről le kíván mondani - közölte a tárca sajtóosztálya az MTI-vel szerdán. A közl...
Az új történelmi csúcsot elérő arany hatására erősödött a rand. Az USD/ZAR 7,2724-re esett, és további veszteségekkel számolhatunk 7,2255-ig. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Bajnai Gordon "sajnálattal, de elfogadta" Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter lemondását - közölte az MTI-vel a kormányszóvivői iroda szerdán. "Draskovics Tibornak köszönöm mindazt a munkát, amelyet minisztersége alatt az ország közbiztonságának megerősítéséért tett, a mindennapok biztonságának fenntartásában elért" - idézi a szóvivői iroda a kormányfőt.
Az EUR/NOK tovább növelte veszteségeit, és 8,4419-re esett. A norvég korona profitál belőle, hogy a beszerzési menedzserindex decemberben 45,8 pontról 48,5 pontra emelkedet, miközben az elemzők 47,5 pontos értéket vártak. Az EUR/NOK-ot 8,4431-en jegyzik. Támogatás 8,4248-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy miniszteri tisztségéről le kíván mondani - közölte a tárca sajtóosztálya az MTI-vel szerdán.
Leépítés és bezárás várhat a Daimler Benz német autógyár Stuttgart környéki üzemeire. A Mercedes gyártója évi több milliárd eurós megtakarítással próbálja elkerülni a csődöt. Az átszervezések ellen 20 ezer dolgozó készül tiltakozó akciókra.
Az OTP Bank Nyrt. december 1-jén 237 törzsrészvényt értékesített darabonként 5.511,00 forint átlagáron - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szakértők szerint 150 ezer állás szűnt meg az amerikai magánszektorban novemberben. A novemberi adatot hivatalosan szerda délután teszi közzé az ADP munkaadói szolgálat. .
Erősödött a forint, az eurót szerdán délelőtt háromnegyed tízkor már 271 forinton jegyezték a budapesti bankközi devizapiacon, szemben a kedd délutáni 272,40 forintos árfolyammal. A hét hátralevő részében a forint további erősödésére lehet számítani, az árfolyam 270 euró/forint alá is mehet, feltéve, hogy enyhül a dubaji adósság átütemezése körüli feszültség.
Az igazságügyi és rendészeti miniszter a lemondásával kapcsolatos döntését azzal indokolta, hogy a kormány előtt álló feladatok már más típusú, szemléletű politikust kívánnak - írja a Népszabadság....
A rendes jövedelmük részeként tekintenek az APEH dolgozók az év végi jutalomra, ezért fontos, hogy az adóhivatal 15 ezer munkatársa megkapja az év végi prémiumot - nyilatkozta Szikora János APEH-elnök a Magyar Hírlapnak....
Egy friss tanulmány szerint öt év múlva Európában a munkahelyek 90 százaléka elképzelhetetlen lesz már információs technológiai, azon belül internetes ismeretek nélkül, jelenti az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Mit gondolnak a külföldi befektetők a magyar ingatlanpiacról? A Portfolio Property Investment Fórumon előadásuk után beszélgettünk Alessandro Bronda-val, az Aberdeen Property Investors globális...
Regionális autóbusz-konzorciumok létrehozását indítványozza a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. - értesült a Világgazdaság. A Volánokat később össze is vonhatják, ennek módja azonban még nem...
A hangulat jó, a dollár pedig gyenge, a régió óvatosan erősödik, Dubaira már a kutya sem emlékszik, így aztán a mai nap kérdése abban merül ki, vajon fogunk-e szerencsétlenkedni udvariasságból egy...
A Fidesz szerint "végigtekintve Draskovics Tibor botránykrónikáján, bőven itt volt az ideje távozásának". Így reagált az igazságügyi és rendészeti miniszter lemondásának hírére Navracsics Tibor szerdán.
Továbbra sem a legjobb formáját hozza az USD/CHF, az SNB esetleges intervenciói miatt azonban korlátozott a csökkenő potenciál. A devizapár 0,9977-re esett. Támogatások 0,9970-nél, 0,9955-nél és 0,9920-nál találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az előzetes adatként közölt 485.6 millió euróval szemben 477.1 millió eurós többlettel zárt szeptemberben a magyar külkereskedelmi mérleg - közölte ma a részletes adatok alapján a Központi...