A karácsonyi égők csaknem harmada veszélyes – ez derül ki az Európai Bizottság (EB) szerdán közzétett jelentéséből. Az EB 2007 novembere és 2009 májusa között 200, különböző árfekvésű izzófüzért vizsgált meg. A mintákat több mint 20 közigazgatási és műszaki követelmény szempontjából ellenőrizték. Számos égősor több teszten is megbukott.
A labdarúgó Soproni Ligában szereplő Vasas labdarúgócsapatát működtető társaság tulajdonosa bejelentette, hogy előszerződést kötött egy külföldi befektetővel a klub 99 százalékos eladásáról.
Egy földbe elásott nagy értékű autót találtak rendőrök szerda délután Szentendrén a Lupa tó és a 11-es út között; a még 2007-ben ellopott járművet a tűzoltók segítségével szabadították ki.
Tűnjenek el a nemzeti színű szalagok és a magyar címerek a nyilasok sírjáról a kommunizmus áldozatainak emléket állító 298-as parcellában, és távolítsák el azokat a kopjafákat, amelyek az ő sírjaik felett vannak - tette közzé a Demokratikus Hálózat követeléseit Galba-Deák Ádám, a szervezet elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Az egészségügyi kormányzat nem gondolkodik azon, hogy teljesen ingyenessé tegye a védőoltást - mondta Székely Tamás tárcavezető szerdán újságíróknak Pesti Imre fideszes politikus javaslatára reagálva. A miniszter hozzátette, négymillióan térítésmentesen jutnak védőoltáshoz.
Eseménytelennek mondható kereskedési napon vagyunk túl, az európai tőzsdék jellemzően kicsi mínuszban oldalaztak nap közben, a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX pedig a pozitív nyitást...
Még tervezés és egyeztetés alatt áll az Afganisztánban lévő magyar katonák létszámbővítése; ennek elengedhetetlen feltétele a pénzügyi és a technikai háttér megléte, valamint az ötpárti konszenzus - k...
Kétoldali tüdőgyulladást, majd több szervi elégtelenséget okozott a H1N1 influenzavírus fertőzése annál a zalaegerszegi fiatalembernél, aki hétfőn hunyt el a Zala Megyei Kórházban - közölte az MTI érdeklődésére szerdán a kórház intenzív osztályát vezető főorvos.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá december 2-án a MOL a Budapesti Corvinus Egyetemmel, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, valamint a Szegedi Tudományegyetemmel. A közös kutatói munkára, az oktatók továbbképzésére, illetve a hallgatók gyakorlati ismereteinek bővítésére vonatkozó együttműködést már korábban a Pannon Egyetemmel, a…
A jövő évi dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon még biztosan nem vezetik be az úgynevezett "ötbírós" rendszert - döntött szerdai, fokvárosi ülésén a nemzetközi szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága.
Az EU-s termelői árak októberben éves szinten 6,7%-kal csökkentek (előrejelzés. -6,8%). Az előző havi értéket -6,8%-ról -6,7%-ra módosították. Az MBA-jelzálogkölcsön-igénylések száma a november 27-i héten 2,1%-os emelkedést mutatott (előző: -4,5%). Novemberben A Challenger-jelentés szerint éves szinten 72,3%-kal csökkent az elbocsátások száma (előző: -50,7%). Az ADP-jelentés szerint novemberben,…
A közlekedési miniszter szerdán meghosszabbította a Volán társaságok közszolgáltatási szerződését 2016-ig - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) kommunikációs osztálya az MTI érdeklődésére.
A magyar labdarúgó-válogatott a negyedik kalapba került a 2012-es ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnoki selejtezők kiemelési rendjében, amelyet szerdán készített el az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,72 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 20.913,53 ponton zárt szerdán, rendkívül gyenge, 10,9 milliárd forintos forgalom mellett.
A következő három évben több száz millió forintot fordít a vele együttműködő hét felsőoktatási intézmény oktatási tevékenységének támogatására a MOL. Négy felsőoktatási intézménnyel szerdán délután írta alá az erre vonatkozó szerződést az olajtársaság vezérigazgatója. Hernádi Zsolt jelezte, nem támogatásként, hanem üzletként kezelik az együttműködést, ezért szigorúan mérik, mit kapnak a…
2010. január 1-jétől a Józsefvárosi Közterület-felügyelet végzi a VIII. kerületben a parkolás üzemeltetését – Kocsis Máté javaslatára a képviselő-testület szerdai ülésén döntött így. A kerület a...
Öt oktatási intézményt zártak be egy hétre december elsején Székesfehérváron, ugyanis jelentősen megugrott az influenzás tüneteket mutató megbetegedések száma - írja az origo.hu. Közben december elsején a Magyar Nemzet arról számolt be: nem jár táppénz a bezárt iskolák miatt otthon maradni kényszerülő egészséges gyerekek után, így az ő ellátásuk megoldatlan. Magyarországi Szülők Országos…
A Fidesz elnöke szerdán Pekingben a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok lehetőségeiről tárgyalt. Orbán Viktor szerint Magyarországnak - Kína példáját követve - a termelés fejlesztésével kell előrelépnie.
Nem rendítette meg az amerikai befektetők bizalmát a vártnál rosszabb délutáni munkaerőpiaci adat, és a Fed gazdasági helyzetjelentése sem okozott különösebb izgalmakat. Az USA tőzsdeindexei végül...
Egymástól függetlenül a világ két különböző pontján is gőzerővel folynak a munkálatok egy olyan guruló rakéta megalkotása érdekében, amely végre eséllyel pályázhatna az 1997-től érvényben lévő 1185 kilométer per órás szárazföldi sebességi világrekord megdöntésére....
Csehországban az eddig vártnál kisebb mértékben csökkenhet a bruttó hazai termék (GDP) - mondta a cseh pénzügyminiszter szerdán. Eduard Janota a cseh parlamentben úgy fogalmazott, hogy idén 4,1-4,2 sz...
A 31 halálos áldozatot követelő szajoli vasúti katasztrófa tizenötödik évfordulóján az elhunytak tiszteletére a helyi katolikus templomban és a vasútállomáson lévő kegyeleti helyen tartottak megemlékezést szerdán.
Az idei év 10 hónapja során az ukrán bankokból a munkatársak több mint negyvenszer több pénzt loptak el, mint amennyit bankrablók zsákmányoltak. Az Ukrán Hitel- és Bankszövetség szerdán közzétett adat...
A Zuschlag-per szerdai tárgyalásán Topolánszky Ákost hallgatta meg tanúként a bíróság. Az ifjúsági és sportminisztérium korábbi drogügyi helyettes államtitkára fenntartotta nyomozati vallomását, amelyben többek között azt mondta: Mesterházy Attila többször utasította, hogy dolgozza át a nyertes pályázók listáját.
A leköszönő igazságügyi és rendészeti miniszter a magánszférában dolgozik majd tovább. Draskovics Tibor indoklása szerint elvégezte az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét, a következő időszak pedig a pártpolitikáról szól, nem pedig a szakmai munkáról.
Saját döntése volt Draskovics Tibornak, hogy lemondott. A leköszönő igazságügyi és rendészeti miniszter ezt újságíróknak mondta szerdán. Draskovics a magánszférában dolgozik majd tovább.
Meghallgatja csütörtökön a bíróság azokat a fogva tartottakat, akik azt állítják, tudják, ki Balla Irma gyilkosa. A börtönbüntetésüket töltő tanúk közül az egyik elárulta, azért beszél, mert vádalkut akar kötni.
Január elsejétől a kerületi közterület felügyelet végzi Józsefvárosban a parkolás üzemeltetését - nyilatkozta a főváros VIII. kerületének önkormányzata.
Múlt héten 2.1 millió hordóval nőtt az amerikai olajtartalék, míg a benzintartalék 4 millió hordós bővülést produkált - közölte ma az amerikai energiaügyi hivatal. Mindkét friss adat meghaladta az...