A T-Mobile-nak a két héttel ezelőtti hálózati akadozás mintegy 160 millió forint közvetlen kárt okozott, a teljes költség 700 millió forint, amiben már benne vannak a felhasználóknak adott ajándékpercek is - mondta Winkler János, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A mai nap kerül sor az Orco kötvényesek és warrant tulajdonosok (a 2010 és 2014-es lejáratúak) számára összehívott közgyűlésére. A határozati javaslatok között szerepel a warrantok a lehívási árának...
Ha valóban rohamosan bővül az elektromos autók iránti kereslet, akkor hamarosan Bolívia lehet a szupergazdagság szinonímája. Döbbenetes értékű lítium-kincsük van
Ismét feltapadt az ellenállásra az index, de az elmúlt hetekben tapasztalt kísérleteknél a napi grafikonon sokkal határozottabbnak tűnik a mozgása. (Solar Capital)
Amerikai kormányhivatalok arra készülnek, hogy a fiatalok körében egyre nagyobb problémának számító elhízás leküzdése érdekében olyan cégek reklámjainak sugárzását tiltanák be, melynek élelmiszerei...
A hét eleji gyengülést követően 275-278 forint közötti euró árfolyam várható a héten, esetleg a forint erősödését jelző tendenciával. Az eurót szerdán délelőtt tíz órakor 277,43 forinton jegyezték a ...
A kettős könyvvitelt vezető társaságoknak, illetve az eva hatálya alá eső vállalkozásoknak érdemes észben tartaniuk az idén december 21-ére eső adófeltöltési határidőt
Óvadék ellenében szabadlábra helyezték a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károlyt szerdán Ausztráliában. A 88 éves férfi ügye éppen fellebbezési szakaszban van.
Új törvénnyel szigorítaná a dohányzási tilalmat Spanyolországban Trinidad Jimenez egészségügyi miniszter a jövő évben. Nem lehetne dohányozni szórakozóhelyeken sem.
Egyre több olyan 2010-es rendezvény van, amelyre előre, karácsonyi ajándékba megválthatjuk a belépőjegyet, bérletet, ha tudjuk, hogy bármelyik barátunknak, családtagunknak az a vágya, hogy részt vegyen a jövő évi Szigeten, Szegedi Szabadtéri Játéko kon, Hegyalja Fesztiválon vagy Balaton Soundon.
Elfogtak két budapesti pénzhamisítót Nyíregyházán, a gyanúsítottak autójában egymillió forint értékben találtak hamis bankjegyeket - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
A határozott kitörésből jött is a folytatás. Nyitóban szépen meghúzták az indexet, amit lassú csordogálás követett, majd az utolsó egy órában jól beleadtak a piacába. (Solar Capital)
Az igazi sikertörténet. Az internetes 'kereső-zseni' gigantikus piaci részesedése tagadhatatlan. A szolgáltatás iránti kereslet az utóbbi 10 évben annyira meredeken emelkedik, hogy a legnagyobbak harcolnak a piacért. A Yahoo - Microsoft szövetsége komoly gondot jelenthet a versenyben, de a Google optimista a jövő tekintetében.
Magyarország a kör négyszögesítésével próbálkozik címmel közölt cikket szerdai számában az osztrák Wirtschaftsblatt a jövő évi parlamenti választás kilátásairól.
Közel 50 milliárd forint értékű munkahelymegőrző pályázatot hirdetett meg az elmúlt egy évben a kormány, de az érintett cégekhez csak 9 milliárd forintnyi jutott el - mutat rá összefoglalójában a...
A T-Mobile-nak a két héttel ezelőtti hálózati akadozás mintegy 160 millió forint közvetlen kárt okozott, a teljes költség 700 millió forint, amiben már benne vannak a felhasználóknak adott ajándékpercek is - mondta Winkler János, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón....
Mintegy 160 millió forintos közvetlen és 700 millió forintos teljes kiadást okozott a T-Mobile-nak a két héttel ezelőtti hálózati akadozás, derült ki a társaság által tartott sajtótájékoztatón. A...
Növekvő tranzakciószám, még egy ideig csökkenő árak, jobb hitelezési feltételek, kisebb illetékterhek, ugyanakkor bizonytalan politikai környezet várható egyebek mellett 2010-ben a magyar lakáspiacon. Az Otthon Centrum jövő évi előrejelzése szerint a kevés átadott lakásszám miatt hiány alakul ki 2011-re az új lakásokból és ezáltal az ingatlanpiac újból vonzó befektetési lehetőséggé válhat
Ritka halfaj, egy tokok családjába tartozó simatok került egy halász hálójába a szeremlei Duna-szakaszon december első napjaiban. A simatok eredetileg tengeri hal, természetvédelmi értéke 10 ezer forint.
Egyre több helyen okoz fennakadást a havazás. Az ország déli részén már több helyen a 10 centimétert is eléri a hótakaró vastagsága. Sok helyen történt baleset.
A rendőrség szerint több száz, más források szerint mintegy 3 ezer tüntető gyűlt össze szerda reggel Koppenhágában a Climate Justice Action (Akció az Éghajlati Igazságosságért) nevű szervezet felhívására. A tüntetők azt tervezik, hogy "békés eszközökkel" áttörnek a klímacsúcsnak helyet adó Bella Centert övező masszív rendőrségi kordonokon, és a hivatalos tárgyalókat is kihívva "ellencsúcsot"…
A nemzetgyűlés előtti tüntetést követően Olivier Besancenot, az Új Antikapitalista Párt (NPA) vezetője kórházba került: jobb kezén az egyik ujja több helyen eltört, ezért sebészi beavatkozásra szorul - közölte szerdára virradóra a szélsőbaloldali párt.
Pár napja Magyarországon élő fölháborodott külföldiek és a Tilos Rádió néhány munkatársa letisztították a Nehru parton álló budapesti Roma Holokauszt Emlékművet, amelyet emberek állatszarral és gyűlölködő feliratokkal mocskoltak be. Azóta a származásuk miatt elpusztított cigányok ezreinek emléket állító kőépítményt ismét bemocskolták. Nem csak a cigányokat, nem csak a rettenetes sorsú áldozatok…
A Vérellátó Szolgálat a szeretet ünnepének közeledtével arra kéri az egészséges felnőtteket, hogy a karácsonyi készülődés közepette is gondoljanak beteg embertársaikra, és véradásukkal járuljanak hozzá az ország biztonságos vérellátásához.
A Sárvíz csatornába zuhant egy személyautó a 63-as főút Aba és Sárkeresztúr közötti szakaszán szerdán; a kihűlés közeli állapotban levő sofőrt a tűzoltók próbálják kiszabadítani; a mentés idejére az érintett útszakaszt lezárták - közölte az MTI-vel a rendőrség.
Kirabolt egy idős házaspárt három ismeretlen elkövető szerdára virradóra a Győr-Moson-Sopron megyei Abda községben - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 77 üzemmérnökségén háromezer dolgozó több száz géppel végzi az utak síkosságmentesítését, a teljes géppark az utakon van - közölte a cég.
Erős papírként teszünk említést róla, hiszen a piacot messze megelőzve már a 2008-as csúcsa körül jár, ami gyakorlatilag a 8 éves csúcsot is jelenti egyben. (Solar Capital)
A Magyar Koalíció Pártjának elnöke szerint beigazolódtak a korábbi kételyeik, hogy a szlovák kormány egy percig sem gondolta komolyan a nyári, szécsényi megállapodását a magyar kormányzattal. Csáky Pál az InfoRádiónak azt mondta: csak egy szlovák kormányváltás tud változtatni az államnyelvtörvényen. A pártelnök a szabad anyanyelvhasználatra bátorítja a szlovákiai magyarokat, szerinte nem kell…
A General Motors a jövő év elején többmilliárd dollárt fizet vissza az amerikai államnak. A GM vezére Edward Whitacre újságírók előtt kijelentette, hogy a GM június végéig visszafizet egy 6,7 milliárd dollárt meghaladó hitelt.
A kezdeti bizonytalankodás után felfelé vették az irányt a vezető európai részvényindexek, a DAX már 1% feletti pluszban, új idei éves csúcson tartózkodik. Az emelkedést a javulást mutató eurozóna...
Sajtótájékoztatót tartott ma a PannErgy, melyen Gyimóthy Dénes vezérigazgató, illetve Horuczi György üzletfejlesztési igazgató beszélt a megújuló energia, illetve a geotermia európai és...
Manapság a Laptop sokak mindennapi munkaeszköze. És mint minden állandósult használati ma már ugyanúgy jár a matrica (a csajok körében), mint telefonnak a tok (a csajok körében). Vannak amúgy tényleg pofás agyszülemények, a mi kedvenceink a Hu2 csoport alma köré kanyarított kis képi világai. Karácsonyi ajándéknak is sokáig maradandó és egyedi!
A T-Mobile-nak a két héttel ezelőtti hálózati akadozás mintegy 160 millió forint közvetlen kárt okozott, a teljes költség 700 millió forint, amelyben már benne vannak a felhasználóknak adott ajándékpercek is - mondta Winkler János, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese.
A rendőrség szerint több száz, más források szerint mintegy 3 ezer tüntető gyűlt össze szerda reggel Koppenhágában a Climate Justice Action (Akció az Éghajlati Igazságosságért, CJA) nevű szervezet felhívására. A tüntetők azt tervezik, hogy "békés eszközökkel" áttörnek a klímacsúcsnak helyet adó Bella Centert övező masszív rendőrségi kordonokon, és a hivatalos tárgyalókat is kihívva "ellencsúcsot"…
LONDON — Méghogy az angol nők halvérűek lennének! Az angliai hadügyminisztérium meglepő új módszerrel gyűjt pénzt az iraki és afganisztáni hadműveletekben megsérült katonák javára.
A szomszéd ébersége révén percek alatt elfogták a rendőrök azt a román fiatalembert, aki viperával vert össze és fegyverrel fenyegetőzve próbált kirabolni egy idős embert Lajosmizsén.