Európa déli részén téliesre fordult az időjárás. Spanyolországban már két napja esik a hó, mintegy 20 tartományban havazott. Madridban is leesett az első hó. A meteorológusok szerint csak csütörtökön várható felmelegedés Spanyolországban.
Három férfit fogott el a rendőrség Debrecenben, akik csaknem 3 millió forint értékben raboltak ki üzleteket - közölte a Debreceni Rendőrkapitányság hivatalvezető-helyettese.
A nagyobbik köztévé kuratóriuma jóváhagyta annak a hitelnek a felvételét, ami miatt az egész Nap-kelte megszüntetési, költségvetés-levágási mizéria elindult.
Finn lapértesülések szerint Peter Sauber már csak arra vár, hogy aláírja szerződését másik versenyzőjével, miután sikerült megegyeznie Kamui Kobayashival, aki remekül teljesített a szezon utolsó két versenyén a Toyotával.
A hét eleji gyengülést követően 275-278 forint közötti euróárfolyam várható a héten, esetleg a forint erősödését jelző tendenciával. Az eurót szerdán délután negyed ötkor 277,35 forinton jegyezték a b...
Aláírta a gáz keretszerződés módosítását szerdán Mol Nyrt. és a horvát kormány, így a Mol anyavállalati hitelt nyújthat az INA-nak, amivel rendeződhet az INA horvát állam felé fennálló adótartozásának...
Ismét bírálják Washingtonban az amerikai elnök biztonságára ügyelő titkosszolgálatot; most azért, mert egy turista házaspár tévedt a Fehér Ház zárt körű reggelijére, kezet is fogtak Barack Obamával. Néhány héten belül másodszor fordult elő, hogy idegenek jutottak az elnök közelébe
A fehércukor ára történelmi csúcson, a kakaó ára harminc és fél éves rekordon állt szerdán délután elsősorban a dollár gyengülésének hatására. A fehércukor ára történelmi csúcsra, tonnánként 667,40...
Fogyatékkal élő volt és idegrendszeri problémákkal küzdött az a 10 éves kisgyerek aki néhány nappal ezelőtt a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban halt meg.
A rendőrség őrizetbe vette Paul Gascoigne volt angol futballcsillagot, mert szerdára virradóra holt részegen randalírozott Jesmondban, Newcastle egyik kerületében.
Az Európai Bizottság szerint a szabad mozgáshoz való jog uniós alapjog, és Szlovákia tévesen hivatkozott egy uniós irányelvre, amikor megtagadta Sólyom László köztársasági elnök augusztus 21-i beutazását - közölte a külügyi szóvivő.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 68,34 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 20.723,85 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengü...
A világ vezető tőzsdéinek a márciusi, több éves mélypont után bekövetkezett robbanásszerű erősödése mostanra ugyan lelassult, de a jövő év végéig tovább emelkedhetnek az indexek - vélték a Reuters által megkérdezett elemzők
Megszületett a 2010. évi bérmegállapodás a Magyar Posta Zrt.-nél, így biztosítva van a munkabér és a folyamatos szolgáltatás - mondta Szüts Ildió, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója szerdán háttérbes...
Egyelőre nem veszélyezteti a 2010-es tervezett költségvetési hiányt az a változás, miszerint nem számíthatják bele a személyi jövedelemadó alapjába a családi pótlékot, legfeljebb feszítettebb lehet a büdzsé - mondta a portfolio.hu elemzője. Weinhardt Attila hozzátette: az például, hogy kisebb mértékű recesszió helyett stagnáló gazdasági növekedés várható jövőre, pozitív irányban befolyásolja a…
Közgyűlési felhatalmazás nélkül állapodott meg kedden Demszky Gábor főpolgármester Bajnai Gordon miniszterelnökkel a BKV többletfinanszírozásáról. Ez derül ki a tömegközlekedési vállalat működési támogatásának biztosításáról szóló előterjesztésből, amelyet szintén a pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes, Ikvai-Szabó Imre jegyez.
Őrizetbe vettek hét embert, akiket embercsempészettel gyanúsítanak, és feltehetően érintettek a Tiszába fulladt koszovóiak ügyében - jelentette be szerdán az Európai Unió Koszovóban működő rendőri és igazságügyi missziója (EULEX).
Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgató-helyettese nem tud arról, hogy ellene bármilyen ügyben vizsgálat folyna a székesfehérvári nyomozó ügyészségen, és visszautasítja a Magyar Nemzetben a személyét ért vádakat.
Minden slágerét eljátssza a Tátrai Band pénteken, a 20 éves jubileumi koncerten a Papp László Budapest Sportarénában; a zenekar tíz év után először, csak erre az alkalomra egy háromórásra tervezett koncertre áll össze.
A Vajdaságban élő szórvány magyarság buzdítására érkezett Muzslyára Orbán Viktor. A Fidesz elnöke tiszteletét fejezte ki az ott élő magyaroknak, akik „megőrizték az itteni iskolákat, a magyar kollégiumokat, a magyar nyelvet, a magyar gondolkodásmódot, a magyar identitást”.
A román gazdaság 2010-ben a korábban tervezett 0,5 százalékhoz képest 1,3 százalékkal nő majd a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a román kormány legfrissebb közös becslése szerint.
Azt követően, hogy kedden a rossz idő miatt csak délután gördülhetett pályára, Felipe Massa szerdán egy sikeres tesztnapot teljesített az olaszországi Mugellóban, ám elmondta, hogy a gyors kanyarokban egy kicsit fájt a nyaka.
A röntgen 50 varrótűt mutatott ki a kétéves kisfiú testében, az egyik például kilyukasztotta a tüdejét is. Az orvosok képtelenségnek tartották, hogy a gyerek nyelte le a tűket, ezért értesítették a rendőrséget.
Őrizetbe vettek hét embert, akiket embercsempészettel gyanúsítanak, és feltehetően érintettek a Tiszába fulladt koszovóiak ügyében - jelentette be szerdán az Európai Unió Koszovóban működő rendőri és igazságügyi missziója.
Ötven tűvel a testében, válságos állapotban szállítottak kórházba egy kétéves kisfiút Brazíliában. Édesanyja és az orvosok sem nem tudják, mi történhetett, a gyermek testén nincsenek külsérelmi nyomok, és az éles eszközöket nem nyelhette le.
Választási együttműködésre lép az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a belőle évekkel ezelőtt kivált Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt karintiai szárnyával - jelentették be szerdán Bécsben a két jobboldali-populista parlamenti párt képviselői.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 68,34 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 20.723,85 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest
Az utolsó tárgyalást tartotta 2009-ben a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a Zuschlag-perben. A büntető eljárás jövő év január 18-án folytatódik Zuschlag János vallomásával. Fodor Endre tanácsvezető bíró március 31-ig tűzte ki a tárgyalási napokat. 2010-ben derülhet már csak fény Lamperth Mónika egykori főtanácsadójának Zuschlag Jánossal folytatott telefonbeszélgetéseire is, már amennyiben a Központi…