2009. december 15. kedd

dec. 15
13:21
Megállapodott a kormány és a főváros a BKV finanszírozásáról (hirado.hu)
A kormány több részletben, összesen 23 milliárd forinttal segíti a BKV működését - jelentette be Demszky Gábor
dec. 15
13:21
Szépíti Görögország helyzetét a pénzügyminiszter (ProfitLine)
Görögország nem Izland és nem Argentína, nem szorul nemzetközi segítségre ahhoz, hogy kikerüljön nehéz pénzügyi helyzetéből - hangoztatta Jeórjiosz Papakonsztantinu pénzügyminiszter a La Libre Belgique című belga napilap keddi számában megjelent interjúban.
dec. 15
13:23
Pszichiáterhez jár Berlusconi támadója (HírTV)
Berlusconi támadója előre tervezte, hogy megdobja az olasz miniszterelnököt - közölte kedden az olasz belügyminiszter. Roberto Maroni újságírók előtt elmondta: Massimo Tartaglia már „hosszabb ideje dühöt érzett az olasz miniszterelnök iránt” és órákat várt rá az olasz nagyváros egyik terén.
dec. 15
13:23
Óriási a fejetlenség a francia szenátusban (hirado.hu)
A parlament felsőházának többsége "tévedésből" megszavazott egy ellenzéki módosító indítványt, amely kimondta annak a törvénytervezetnek az elvetését, amelyről éppen vitáztak
dec. 15
13:23
Humet - Változások a szavazati jogok megoszlásában (ProfitLine)
A Humet International Foundation zártkörű tőkeemeléssel 3,5 millió darab Humet-részvényt szerzett, amelyek egyenként 10 darab szavazatot érnek, így szavazati joga 31,96 százalék lett a Humet Nyrt.-ben - olvasható a BÉT honlapján.
dec. 15
13:27
Megszületett a megállapodás a BKV finanszírozásáról (Infostart)
Megállapodott a kormány és a főváros a BKV finanszírozásáról - jelentette be a kormányszóvivő és a főpolgármester, miután Demszky Gábor és Bajnai Gordon kedden másodszor is tárgyaltak erről.
dec. 15
13:30
Ne költsünk el mindent fogyasztásra! (Portfolio)
Az egészségpénztár szektor jövőjét összességében optimistán látja a Stabilitás Pénztárszövetség. Megítélése szerint a szektor olyan szilárd része az egészségügyi ellátásnak, amely hosszú távon is egy...
dec. 15
13:33
Visegrádi négyesfogat: kívülről jöhet a mentőöv (Privátbankár)
A visegrádi országok, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország gazdaságát érzékenyen érintette a 2009-ben kicsúcsosodó gazdasági válság
dec. 15
13:35
Karácsonykor meghúzzuk a borosüveget (Privátbankár)
A szokásos mennyiség ötödével többet isznak a magyarok karácsonykor. Az ünnepek előtt fellendül a magyar bor és pezsgőpiac
dec. 15
13:39
Elítélték a cellatársukat megerőszakoló és felakasztó rabokat (Blikk)
Jogerősen tizenegy év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre, illetve nyolc év fegyházbüntetésre ítélt emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt a Szegedi Ítélőtábla kedden két férfit, akik szexuális szolgáltatásra kényszerítették és felakasztották egy zárkatársukat.
dec. 15
13:39
A Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta a Magyar Gárda feloszlatását (HírTV)
A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla korábbi jogerős döntését a Magyar Gárda Egyesület és Mozgalom feloszlatásáról.
dec. 15
13:39
Vona Gábor: abszurd ítélet született (Alternatív Energia)
Bő egy órányi tanácskozás után hagyta helyben a Legfelsőbb Bíróság tanácsa a fővárosi ítélőtábla jogerős döntését, amely feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet és a mozgalmat.
dec. 15
13:39
Faképnél hagyta kislánya az énekesnőt! (hirado.hu)
A 17 éves Frances Courtney Love helyett nagymamájával szeretne élni
dec. 15
13:48
Februárban kezdődhetnek az eurócsatlakozás előkészületei? (Portfolio)
Bár a világgazdaság nagy részében véget érni látszik a recesszió, erre Magyarországon csak a negyedik negyedévtől számíthatunk. A kilábalás Magyarországon lassan fog beindulni, ám ha megvalósul a...
dec. 15
13:48
Musicalpályázatot hirdet a Madách Színház (Metropol)
Új magyar musicalek megalkotására hirdet pályázatot a budapesti Madách Színház, a műfajban már jelentőset alkotó szerzők műveiből pedig a teátrum Best of koncertek címmel indít sorozatot - jelentette be kedden Szirtes Tamás, a teátrum igazgatója kedden.
dec. 15
13:48
Kovács: pontosan tudható a Fenyő-gyilkosság lényege (ATV)
„Annak idején nagyon élénk volt a nyomozás az ügyben, közel álltunk a megoldáshoz”.
dec. 15
13:50
Megszületett a megállapodás a BKV finanszírozásáról (Portfolio)
Megállapodott a kormány és a főváros a BKV finanszírozásáról,a kabinet több részletben 23 mrd Ft-tal segíti a céget,ha a főváros teljesíti a feltételeket - jelentette az MTI. Megállapodott a...
dec. 15
13:50
Vége! Szerződést bontottak a magyar műsorvezetővel: „Mindent megtettünk” (ATV)
Többet nem tudtak kihozni az együttműködésből.
dec. 15
13:51
Tőkeemelés változtatott a szavazati arányokon a Humetben (Privátbankár)
A Humet International Foundation zártkörű tőkeemeléssel 3,5 millió darab Humet-részvényt szerzett, amelyek egyenként 10 darab szavazatot érnek, így szavazati joga 31,96 százalék lett a Humet Nyrt.-ben...
dec. 15
13:53
Romlik a hangulat Németországban (Privátbankár)
Decemberben immár a harmadik hónapja folyamatosan romlik a befektetők hangulata Németországban, a legnagyobb európai gazdaságban. A mannheimi gazdaságkutató hangulatmutatója, a ZEW-index 50,4 pontot é...
dec. 15
13:54
Teljes a fejetlenség az új járulékfizetési szabályok körül (HR Portál)
Januártól szakmánként más-más minimális járulékot kell befizetni a vállalkozások és egyéni vállalkozók közreműködői tagjai után. Jelenleg teljes a fejetlenség az érintettek körében, mert mindenkinek magának kellene megsaccolnia, mennyi is a munkájának az átlagos, azaz a piaci értéke.
dec. 15
13:54
Nekilendült a brit infláció novemberben (ProfitLine)
Az előzetesen vártnál nagyobb mértékben nőtt az infláció az Egyesült Királyságban november folyamán, melynek mértéke így hat hónapja a legnagyobb, ennek oka pedig az emelkedő üzemanyagárak és szállítási költségek voltak.
dec. 15
13:55
Az üzemanyag húzza le a repülőket (Privátbankár)
Jövőre is súlyos veszteségek elé néz a világ  légiközlekedési ipara. Az üzemanyag árak emelkedése miatt a korábban becsültnél magasabbak lesznek a veszteségek és elérik majd az 5,6 milliárd dollárt an...
dec. 15
13:56
Szocialista javaslat a polgármesterek nyugdíjazásáról (HR Portál)
A polgármesterek akkor is nyugdíjba vonulhassanak, ha tisztségük a képviselőtestület feloszlásának kimondásával szűnik meg - javasolta az MSZP az Országgyűlésben.
dec. 15
13:56
Jövőre már beléphetünk az ERM-2 rendszerbe - GKI (ProfitLine)
Az idei 6,5 százalékos visszaesés után jövőre már nem csökken a magyar GDP - mondta kedden Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke, aki szerint 2010 tavaszán be lehet lépni az euró előszobáját jelentő ERM-2 rendszerbe.
dec. 15
13:57
Újabb hirdetési vezető távozik a Sanomától (Kreatív Online)
A Sanoma Budapesttől nemcsak az online hirdetési igazgató távozik, hanem a magazinhirdetési-igazgató is. Mindkét feladatkört átmenetileg Kürti István kereskedelmi igazgató látja el.
dec. 15
13:57
Még drágább lehet az orosz gáz (HírTV)
A Gazprom vezérigazgató-helyettesének közlése szerint a jelenlegi 300 helyett 325 dollárt kérnek januártól a földgáz köbméteréért az európai országoktól. Ez az összeg csaknem 10 százalékos drágulást jelenthet.
dec. 15
13:57
23 milliárdot kap a BKV a kormánytól (Alternatív Energia)
Megállapodott a kormány és a főváros a BKV finanszírozásáról - jelentette be a kormányszóvivő és a főpolgármester, miután Demszky Gábor és Bajnai Gordon kedden másodszor is tárgyaltak erről.
dec. 15
13:57
Magyar pavilon is lesz a sanghaji világkiállításon - Tudósítás! (Kripto Akadémia)
Sajtótájékoztatón ismertették Sanghajban a városban 2010 májusától megrendezendő világkiállítással kapcsolatos magyar terveket. Az eseménynek külön aktualitást adott, hogy hatvan éve vette fel Budapest a diplomáciai kapcsolatokat Pekinggel.
dec. 15
13:57
Rendkívüli parlamenti ülést tarthatnak januárban (Metropol)
Rendkívüli ülést tarthat a parlament januárban a kampányfinanszírozás ügye miatt. A rendkívüli ülést a független Gulyás József javasolta a törvényjavaslat keddi általános vitájában, és a felvetést az indítványt jegyző Tóbiás József (MSZP) is támogatta.
dec. 15
13:57
Pokolgépes merénylet Pakisztán egyik piacterén - sok halott és sérült (hirado.hu)
A detonáció hatalmas krátert vájt a talajba, a robbanás döreje egy kilométer távolságból is hallható volt
dec. 15
13:57
Cukorbetegség ellen: Tea és kávé (WebBeteg)
Azoknál az embereknél, akik naponta három-négy kávét vagy teát fogyasztottak, 25 százalékkal kisebb volt a kettes típusú, felnőttkorinak is nevezett cukorbetegség megjelenésének valószínűsége, mint azoknál, akik egyáltalán nem vagy csak keveset teáztak, kávéztak.
dec. 15
13:59
Magyar Gárda: nincs tovább (Metropol)
Helybenhagyta a korábbi jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság (LB) a Magyar Gárda feloszlatásáról. Az LB ezzel kimondta az utolsó szót az ügyben, a gárdisták többször nem kérhetnek jogorvoslatot.
dec. 15
13:59
Több száz darabra tört szét az Ausztrália felé sodródó jéghegyóriás (hirado.hu)
A jéghegydarabok között vannak olyanok is, amelyek több kilométer szélesek
dec. 15
14:00
Könyvelés, székhely, költségek: mire érdemes figyelni szlovákiai cégalapításnál? (Adózóna)
Mennyibe pénzbe és időbe kerül és mire célszerű odafigyelni szlovákiai cégalapításnál? Szlovákiai könyvelőiroda a magyar cégek szemszögéből gyűjtötte össze a legfontosabb tudnivalókat.
dec. 15
14:01
Megállapodás a BKV finanszírozásáról (Metropol)
Megállapodott a kormány és a főváros a BKV finanszírozásáról – jelentette be a kormányszóvivő és a főpolgármester, miután Demszky Gábor és Bajnai Gordon kedden másodszor is tárgyaltak erről.
dec. 15
14:01
Demonstrációt fontolgat az EDDSZ (hirado.hu)
Az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók "megfelelő és méltó finanszírozását" nyújtó 2010-es költségvetést követelnek
dec. 15
14:03
Gyengíti a magyar állam a közös EU álláspontot a WWF szerint (Metropol)
Megdöbbentőnek tartja a WWF Magyarország, hogy miközben az EU más fejlett országokat is szeretne meggyőzni a minimum 30 százalékos kibocsátás-csökkentésről Koppenhágában, Magyarország újabb lépést tesz egy évi 2 millió tonna széndioxidot kibocsátó ligniterőmű megépítésére - derül ki a környezetvédő szervezet MTI-nek eljuttatott keddi közleményéből.
dec. 15
14:03
Megrohamozták a jegyirodákat a Metallica rajongói (hirado.hu)
A banda negyedszer koncertezik Magyarországon, legutóbb 11 éve jártak itt
dec. 15
14:06
Tovább esik a forint! - Kritikus szinten az árfolyam (Portfolio)
Csak átmenetileg állt meg a délelőtti órákban a forint gyengülése, a kora délutáni kereskedés során újabb leértékelődési hullám indult el. Ennek nyomán újabb másfél havi mélypontra süllyedt a közös...
dec. 15
14:06
Nem jött még el az elektromos autók ideje (Pénzcentrum)
Nem tartja gazdaságosnak az elektromos autók gyártását, és idiótáknak tervezett kocsiknak nevezi az elektromos hajtású járgányokat Johan de Nysschen az Audi egyesült államokbeli főnöke....
dec. 15
14:06
Újra Budapestre jön a Stomp (ATV)
A világhírű társulat március 24-e és 27-e között lép fel esténként a Kongresszusi Központban.
dec. 15
14:15
Újabb nyomozások indulhatnak az olaszliszkai lincselés ügyében (HírTV)
Nem kizárt, hogy az egy hónapja kiszabott jogerős ítéletek ellenére újabb nyomozások indulhatnak az olaszliszkai lincselés ügyében, a meggyilkolt Szögi Lajos jogi képviselője ugyanis a napokban három újabb feljelentést is tett a brutális bűntény kapcsán - jelenti a HavariaPress.
dec. 15
14:15
MLSZ: 220 milliós adótartozás (Metropol)
Elkészült a független szakértői jelentés, ezzel kapcsolatban határozatot is hoznak az akkori vezetés tagjainak - konkrétan Bozóky Imre elnök, Berzi Sándor főtitkár, Puhl Sándor alelnök és Lothar Matthäus szövetségi kapitány - személyes felelősségéről.
dec. 15
14:15
Ausztráliában is szűrnék az internetet (Metropol)
A kínai Zöld Gát (Green Dam) néven elhíresült internetes tartalomszűrőhöz hasonló rendszer bevezetését tervezi az ausztrál kormány annak ellenére, hogy a rendszer kritikusai szerint a kötelezően a számítógépekre telepítendő alkalmazással a véleménynyilvánítás szabadságát veszélyeztetik.
dec. 15
14:15
Lincselés Törökországban (Kripto Akadémia)
Agyonlőttek két kurd tüntetőt, többet pedig megsebesítettek a dél-kelet-törökországi Mus városában kedden, miután helyi bolttulajdonosok rátámadtak a legnagyobb kurd párt betiltása miatt tiltakozókra.
dec. 15
14:15
Agybaj - Megszólalt Tiger Woods gimis szerelme... (hirado.hu)
Újabb szörnyű titkok derültek ki a fickós golfcsillag múltjából
dec. 15
14:21
Alkotmányellenes a családi pótlék megadóztatása (Infostart)
Az Alkotmánybíróság (Ab) december 15-én elfogadott határozatában alkotmányellenesnek nyilvánította a családi pótlék adózásnál való figyelembe vételét előíró rendelkezéseket, és azokat visszamenőleges hatállyal megsemmisítette.
dec. 15
14:24
Alkotmányellenes a családi pótlék adózása (Portfolio)
Visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az Alkotmánybíróság az szja törvény azon rendelkezéseit, amelyek a családi pótlékot adóterhet nem viselő járandósággá minősítették. A most megsemmisített...
dec. 15
14:24
Gyorshír! Alkotmányellenes a családi pótlék adózásnál való figyelembe vétele (Pénzcentrum)
Az Ab alkotmányellenesnek nyilvánította a családi pótlék adózásnál való figyelembe vételét, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette e rendelkezéseket....

Keresés