2009. december 13. vasárnap

dec. 13
10:27
Halálos lakástűz a VIII. kerületben (Infostart)
Kiégett szombaton egy második emeleti lakás a VIII. kerületben; a tűzben egy ötven év körüli nő meghalt - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
dec. 13
10:29
Megkezdődött a hanuka ünnepe (Infostart)
A hanuka ünnepe alkalmából szombaton, sötétedés után meggyújtották az első két gyertyát a Budapesti Nyugati téren lévő kilencágú gyertyatartón.
dec. 13
10:30
A halál gondolatának elfogadása (WebBeteg)
A közelgő halál gondolatának elfogadása és az erre való felkészülés komoly és nehéz érzelmi folyamat mind a család, mind a haldokló számára. Mikor valakivel közlik, hogy halálos beteg, az első reakció általában a tagadás.
dec. 13
10:30
Osztrák film nyerte az Európai Filmdíjat (Metropol)
Az osztrák Michael Haneke A fehér szalag (Das weisse Band) című filmje nyerte az Európai Filmdíjat szombaton éjszaka.
dec. 13
10:33
Öt-hat milliárd forintos nyereséggel zár a Szerencsejáték Zrt. (Infostart)
Az előzetes adatok szerint több mint 150 milliárd forint bevétellel és 5-6 milliárd forint nyereséggel zárja az idei évet a Szerencsejáték Zrt.
dec. 13
10:39
Kamion rohant a tömegkarambol közepébe (HírTV)
Csodával határos módon egyetlen ember sérült meg, az is csak könnyebben, mikor két autó frontálisan karambolozott a 85-ös úton, s az egyik jármű egy harmadik autónak is nekiütközött, a másik az árokba borult, s egy kamion is beléjük rohant.
dec. 13
10:39
Életveszélyes mutatvány! Busz hátulján lógott (Blikk)
Pókemberként csimpaszkodva lógott egy buszon egy férfi Kínában. Az életveszélyes mutatványban nem esett baja a férfinak, akit egy autósnak sikerült lefotóznia.
dec. 13
10:39
Mégsem állt le a fenyvesi kisvasút (Alternatív Energia)
A korábbi tervekkel ellentétben nem szűnik meg a közlekedés a balatonfenyvesi kisvasúton, a Somogyszentpál-Balatonfenyves vasútvonalon a vasárnapi menetrendváltást követően is folyamatos a személyszállítás, arra a minisztérium kiegészítő megrendelést adott le - nyilatkozta Arzt Gergely, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium sajtóreferense.
dec. 13
10:39
Mégsem állt le a fenyvesi kisvasút (hirado.hu)
A vonal üzemeltetésének éves költsége a számítások szerint 104,7 millió forint
dec. 13
10:48
Zavargások Törökországban a kurd párt betiltása miatt (Infostart)
Törökország több városában is zavargások törtek ki azután, hogy a török alkotmánybíróság pénteken elrendelte a legnagyobb kurd párt feloszlatását. A tüntetők sok helyütt összecsaptak a rendőrökkel.
dec. 13
10:50
Thaiföldönt több mint 35 tonna fegyvert foglaltak le a biztonsági erők (Infostart)
Thaiföldön több mint 35 tonna fegyvert foglaltak le a biztonsági erők egy - sajtóhírek szerint - Észak-Koreából Srí Lankába tartó teherszállító repülőgépen. A gép ötfős legénységét őrizetbe vették.
dec. 13
10:52
A fehér szalag nyerte az Európai Filmdíjat (Infostart)
Az osztrák Michael Haneke A fehér szalag című filmje nyerte az Európai Filmdíjat. Az osztrák filmrendező koprodukciós filmdrámája a legjobb rendezőnek, illetve a legjobb forgatókönyvírónak járó díjat is megkapta.
dec. 13
10:57
Ellenállókat ölt meg a pakisztáni hadsereg (Metropol)
Húsznál több fegyveres ellenállót öltek meg pakisztáni katonák szombat éjjel és vasárnap reggel az északnyugati törzsi területek Kurram körzetében, az afgán határ közelében - közölte a hadsereg és a média.
dec. 13
10:57
Kótai sikere a Salgótarjánban (Metropol)
Kótai Mihály magabiztos teljesítménnyel, hat menetben legyőzte a horvát Gordan Glisicet a szombaton rendezett, salgótarjáni boksz- és küzdősport-gálán.
dec. 13
10:57
Veszélyesnek véltek egy kapucnis nagymamát (hirado.hu)
Az idős nő nem rablási szándékkal húzta fejére a csuklyát, hanem az ömlő eső és a heves szél elleni védelmül
dec. 13
10:57
Kreatív adventi koszorúötlet egy olvasónktól! (Édenkert)
Fotójátékunk egyik beküldője nagyon szép és kreatív asztaldíszét fényképezte le, amit maga készített. Megkértük, hogy írja le nekünk a karácsonyi dekoráció készítésének lépéseit. Most megmutatjuk!
dec. 13
11:06
Mintegy 700 muszlim tiltakozott a minaretépítés tilalma ellen Bernben (Infostart)
Mintegy 700 muszlim tiltakozott a minaretépítést betiltó, november végi népszavazás ellen Svájc fővárosában.
dec. 13
11:06
Elsüllyedt egy török hajó a Földközi-tengeren (Infostart)
Felborult és elsüllyedt egy Izraelbe tartó teherhajó a viharos Földközi-tengeren a libanoni partoktól mintegy 80 kilométerre; a 12 tagú ukrán legénység 6 tagja eltűnt.
dec. 13
11:08
Holnap teszi le az esküt Forgács Imre a parlamentben (Infostart)
Holnap teszi le az esküt az igazságügyi és rendészeti miniszternek jelölt Forgács Imre a parlamentben. Az eskütétel a szokásoktól eltérően az interpellációs időszak végén lesz, miután a jelöltet még aznap három bizottság is meghallgatja. Forgács Imre, az Önkormányzati Minisztérium önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkára Draskovics Tibort váltja az igazságügyi és rendészeti tárca élén.
dec. 13
11:08
Parlamenti és elnökválasztást tartanak Chilében (Infostart)
A mintegy 17 millió lakosú dél-amerikai országban a jobboldal jelöltjét, Sebastian Pinerát tartják esélyesnek az államfői posztra.
dec. 13
11:10
Népszavazást tartanak Katalóniában (Infostart)
Népszavazást tartanak Katalóniában az északkelet-spanyolországi régió függetlenségéről és Európai Uniós tagságáról.
dec. 13
11:12
Telefonon egyeztet az amerikai és az orosz elnök (Infostart)
Telefonon egyeztetett az új START szerződésről az orosz és az amerikai elnök. A Kreml tájékoztatása szerint Dmitrij Medvegyev és Barack Obama megállapodott a munka folytatásában és felhatalmazta a tárgyalódelegációkat a végleges változat kidolgozására.
dec. 13
11:15
Kereszt(ény)üldözés: Olaszország ellenáll (HírTV)
Kísértet járja be Európát: immár a kontinens identitását kétezer éve meghatározó jelképet, a feszületet ütné le a falról Marx kriptából kiszabadult szelleme. Olaszországban valóságos nemzeti ellenállás bontakozott ki a strasbourgi döntéssel szemben. Az iskolákban, hivatalokban szigorúan betartatják, hogy igenis kint legyen a kereszt.
dec. 13
11:15
Visszalépnek a szocialista nők (Blikk)
dec. 13
11:15
Eddig 75 ezren látták a Hermelines hölgyet a Szépművészetiben (Spa Trend Online)
Több mint hetvenötezer látogatója volt eddig a Szépművészeti Múzeumban október végén nyílt Botticellitől Tizianóig című kiállításnak - közölte a múzeum vasárnap.
dec. 13
11:15
Szexuális szolgáltatás ígéretével csaltak egy fővárosi lakásba egy 28 éves férfit... (Adó1százalék)
Szexuális szolgáltatás ígéretével csaltak egy fővárosi lakásba egy 28 éves férfit, akit elbódítottak, majd kiraboltak, a két tettest a rendőrség elfogta - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap.
dec. 13
11:15
Több autót és egy ház állványzatát is megrongálta egy autós (hirado.hu)
A férfi hajnali 5 óra körül okozott balesetet a II. kerületben
dec. 13
11:17
Több autót és egy ház állványzatát is megrongálta egy autós (Adó1százalék)
Elveszítette uralmát gépkocsija felett egy férfi hajnalban a fővárosban, öt másik autót és egy ház állványzatát is megrongálta, a sérült vezetőt kórházba szállították - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
dec. 13
11:17
Eddig 75 ezren látták a Hermelines hölgyet a Szépművészetiben (hirado.hu)
A kiállítás karácsonytól a tárlat bezárásáig hétfőnként is megtekinthető
dec. 13
11:18
Ügyfélbarát hitelek az OTP-től (ProfitLine)
Referenciakamathoz kötött forint és euró alapú, piaci kamatozású lakás- és jelzálog típusú hitelek is elérhetőek lesznek hétfőtől az OTP Banknál - közölte Illés Zoltán, a bank ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
dec. 13
11:19
Tizenkét embert ölt meg egy ámokfutó Kínában (Adó1százalék)
Tizenkét embert ölt meg egy dühöngő férfi, majd felgyújtott hat faházat, mígnem elfogták a dél-Kínai Hunan tartományban - közölte vasárnap a rendőrség.
dec. 13
11:19
Tizenkét embert ölt meg egy ámokfutó Kínában (hirado.hu)
A férfi korábban már állt pszichiátriai kezelés alatt
dec. 13
11:20
Mobilosok! Megszűnik a 7 számjegyes hívás! (ProfitLine)
2010. január 16. 00.00 órától hálózaton belül is kötelező a +36-os előhívó és a hálózatkijelölő szám használata hívásindításkor és üzenetküldéskor.
dec. 13
11:21
Fényt áraszt a miskolci szökőkút (Blikk)
dec. 13
11:21
Már több mint 75 ezren látták a Botticellitől Tizianóig című kiállítást (Infostart)
Eddig több mint 75 ezer látogató volt kíváncsi a Szépművészeti Múzeumban október végén nyílt Botticellitől Tizianóig című kiállításra.
dec. 13
11:21
Több millió látogató az ország egyetlen egyetemi ökoközpontjában (hirado.hu)
A bevezetett zöldprogramnak köszönhetően a központban havi szinten 3-5 százalékos energia felhasználási javulást értek el
dec. 13
11:22
Ha nem lenne az OTP a tőzsdén, nagyítóval kellene nézni a forgalmi adatokat... (ProfitLine)
Alacsony forgalomban 1,35 százalékot veszített értékéből a Budapesti Értéktőzsde mutatója, a BUX és a hetet 20.939,60 ponton, az előző pénteki záró értéknél 286,52 ponttal alacsonyabban zárta.
dec. 13
11:24
A helyére emelték Európa legnagyobb bakdaruját a Margit hídon (Infostart)
Mára virradóra a helyére emelték Európa legnagyobb bakdaruját a Margit hídon. A szerkezettel az acél pályalemezeket szerelik be a helyükre a dunai átkelőn. Tóth Kata, a felújítást végző Mh 2009 konzorcium szóvivője elmondta: Magyarországon most alkalmaznak először ilyen technológiát egy hídrekonstrukcióban.
dec. 13
11:24
Harmincegy rabot kiszabadítottak a Fülöp-szigeteken (Infostart)
A Fülöp-szigeteken fegyveresek megrohamoztak egy börtönt és 31 rabot kiszabadítottak.
dec. 13
11:24
Holnap eldőlhet a dubaji pálmasziget építőjének sorsa (Portfolio)
Holnap válik esedékessé a Dubai World ingatlancége, a Nakheel 3.53 milliárd dollárnyi kötvényének visszafizetése. Arról, hogy hogyan haladnak a hitelek átstrukturálásáról folytatott tárgyalások,...
dec. 13
11:26
Ma öt településen tartanak időközi önkormányzati választást (Infostart)
Ma öt településen tartanak időközi önkormányzati választást.
dec. 13
11:28
Hétfőtől péntekig éjszakánként lezárják az 5-ös utat Szegednél (Infostart)
Autópálya-építés miatt a jövő héten hétfőtől péntekig éjszakánként lezárják az 5-ös utat Szegednél. A forgalomkorlátozásra azért van szükség, mert az épülő M43 autópálya és az 5-ös főút találkozásánál kialakítandó csomópont felüljárójának hídgerendáit emelik be.
dec. 13
11:33
Dzsudzsák csapata legyőzte az Alkmaart (HírTV)
Az edzőváltáson átesett AZ Alkmaar ma a PSV vendégeként lépett pályára, immáron Dick Advocaattal a kispadján. A találkozó végig a Philips-gyáriak irányítottak, gólt azonban csak a 86. percben, a csereként beállt Toivonen révén sikerült szerezniük az akkor már emberhátrányban játszó címvédővel szemben.
dec. 13
11:33
Tizenkét embert ölt meg egy kínai ámokfutó (Metropol)
Tizenkét embert ölt meg egy dühöngő férfi, majd felgyújtott hat faházat, mígnem elfogták a dél-Kínai Hunan tartományban - közölte vasárnap a rendőrség.
dec. 13
11:33
Bundaügy: aki a válogatott ellen focizott (Blikk)
MAGYARORSZÁG ‒ A bochumi ügyészség szerint a több mint három hete kirobbant nemzetközi bundabotrányban több 2009-es magyar futballmérkőzés is érintett. Gyanús hazai meccsekről, esetekről, focistákról évek óta rengeteget hallani, a Blikk - szigorúan játékos-, csapat- és helyszínnév nélkül - feleleveníti a történteket. A bundaügyek állandó szereplőjével már a sorozatunk korábbi részében is…
dec. 13
11:33
Lakástűzben lelte halálát egy idős férfi Magyarkesziben (Adó1százalék)
Leégett egy lakóház szombaton este Magyarkesziben, az épületben egy holttestet találtak - tudatta a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese vasárnap.
dec. 13
11:33
Haldoklik a Csád-tó (hirado.hu)
A tó vízszintje 10 év alatt egyméternyit csökkent
dec. 13
11:35
Tízezer fogyatékos ember maradhat magára (HírTV)
Több tízezer fogyatékos ember maradhat magára a megszorítások miatt, az elvonások ugyanis működésképtelenné tehetik az érdekképviseleteket.
dec. 13
11:42
„Minden tiszta vér volt” Szökni akart a gyilkos rendőr Budapesten + videó (ATV)
A 18. kerületi házban szomszédok nem sokat láttak a támadásból. Csak a gyilkosság nyomaival szembesültek.
dec. 13
11:51
Oszkó szerint jók a kilátások (HírTV)
A pénzügyminiszter szerint a már végrehajtott megszorítások miatt a válság után Magyarország versenyképesebb lehet a visegrádi országoknál.

Keresés