2009. december 12. szombat

dec. 12
19:41
Gyurcsány példaképe nem törődik a hazugságokkal (HírTV)
A tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos hazugságok ellenére is jogos volt Szaddam Husszein megdöntése Tony Blair szerint. A volt miniszterelnök a BBC-nek adott interjúban azt mondta, akkor is csatlakozott volna az amerikai offenzívához, ha tudja, hogy Iraknak nincsenek vegyi- és tömegpusztító fegyverei.
dec. 12
19:48
Lendvai úgy kalkulál, hogy legyőzik Orbánt + videó (ATV)
A kongresszuson 5 női szakpolitikus is bejelentette: nem kíván a párt listáján szerepelni.
dec. 12
19:50
Meghalt a győri sofőr: rosszul lett, egymás után törte össze az autókat (ATV)
A rosszullétről majd a boncolás után lehet biztosat tudni.
dec. 12
19:57
Fülöp a 93. percben kapott gólt (HírTV)
A Sunderland a Portsmouth csapatát látta ma vendégül - Fülöp Mártonnal a kapujában. A meccs nem is kezdődött rosszul, Bent ugyanis már a 23. percben vezetéshez juttatta a hazaiakat. Az előnyüket egészen a meccs végéig megtartották Fülöpék, de a 93. percben jött Kaboul, és pontot mentett a Portsmouthnak.
dec. 12
19:57
Szabolcsban is siratták a vonatot (Alternatív Energia)
A vasúti szárnyvonalak bezárásával a kormányzat "elvágta a periférikus területeket" az ország vérkeringésétől - jelentette ki Szabó István (Fidesz), Mátészalka polgármestere szombaton a szatmári városban.
dec. 12
19:57
Második napja keresnek egy nőt a Mecsekben (Metropol)
Immár második napja keresnek egy nőt a Mecsekben, egyelőre eredménytelenül. Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton arról tájékoztatott, hogy az ötvenéves nő pénteken este távozott otthonról.
dec. 12
19:59
Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa - Sziluett (videó) (HírTV)
2009. december 12. szombat 18.05 2009. december 16. szerda 9.05 2009. december 17. csütörtök 22.05
dec. 12
20:03
Az agresszív prosztataráktól is véd a kávé (Infostart)
A kávéfogyasztás az előrehaladott prosztatarák ellen is védi a férfiakat - állapították meg amerikai kutatók.
dec. 12
20:15
Második napja keresnek egy nőt a Mecsekben (Blikk)
dec. 12
20:15
Üzent a szocialista listavezető: szorongjanak a hazugok! (Alternatív Energia)
Sikeres szereplésre készülünk - mondta a Népszavának Mesterházy Attila azt követően, hogy az MSZP kongresszusa miniszterelnök-jelölté választotta. A politikus úgy vélte, még nincs veszve semmi. Meg akarnak küzdeni minden egyes szavazatért, és nincsenk rossz helyzetben, hiszen a Bajnai-kormány által lefektetett alapokra biztos házat lehet építeni. Mesterházy közölte, hogy a kampányban határozottan…
dec. 12
20:15
Híradó, 2009. december 12. 19:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
dec. 12
20:17
A KENÓ nyerőszámai (Blikk)
dec. 12
20:42
Barack Obama az évtized embere (Infostart)
Barack Obama amerikai elnököt választotta az évtized legkiemelkedőbb közéleti személyiségének a The Times.
dec. 12
21:00
Az ötöslottó 50. heti nyerőszámai (Infostart)
Az ötöslottó 50. heti nyerőszámai a következőek:
dec. 12
21:09
Fegyverek egy észak-koreai repülőgépen (Metropol)
Több mint 35 tonna fegyvert foglaltak le a thaiföldi biztonsági erők szombaton egy feltehetően Észak-Koreából érkezett teherszállító repülőgépen, s őrizetbe vették a gép ötfős legénységét - közölték illetékesek.
dec. 12
21:09
Az ötös lottó nyerőszámai (Blikk)
dec. 12
21:09
Az ötös lottó nyerőszámai - 150 millióért! (hirado.hu)
A 50. héten kézi sorsolással a következő számokat húzták:
dec. 12
21:11
Híradó m2, 2009. december 12. 20:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
dec. 12
21:18
Szijjártó: az MSZP Gyurcsány visszatérését készíti elő + videó (ATV)
Szijjártó Péter szerint az MSZP olyan listát állított, amelyen a múlt emberei találhatóak meg.
dec. 12
21:27
"Lépjenek ki a fényre, és ünnepeljenek együtt" (Alternatív Energia)
Vannak olyan alkalmak, amikor az emberek kinyújtják egymás felé a kezüket, hogy kifejezzék a másik iránti tiszteletüket - mondta Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára a hanuka ünnepélyes gyertyagyújtásán szombaton Budapesten. Akik ma a sötétséget választják, lépjenek ki a fényre, és ünnepeljenek együtt. Sokan sötétségben élnek, mert "a kényszer, a szükség, a félelem…
dec. 12
21:45
Klímacsúcs: Az afrikai államok meghökkentették a fejlődő országokat (Kripto Akadémia)
Az 52 afrikai országot tömörítő Afrikai Unió koppenhágai tárgyalócsoportja is előállt saját megállapodás-tervezetével, amelyben rendkívül szigorú követeléseket fogalmaznak meg a gazdag országokkal szemben. A Politiken című dán napilap birtokába jutott anyag szerint a fejlett országoknak bruttó hazai termékük (GDP) 5 százalékának megfelelő összeggel kellene hozzájárulniuk a fejlődő országok…
dec. 12
22:03
Vasárnap havazhat! (hirado.hu)
Az előrejelzés szerint hóesésére inkább a déli országrészben lehet számítani, napközben nulla foknál nem lesz több
dec. 12
22:12
Két miniszterelnök-jelöltet már ismerünk (Portfolio)
A várakozásoknak és a korábbi sajtólatolgatásoknak megfelelően, elsöprő többséggel Mesterházy Attilát nevezték meg miniszterelnök-jelöltnek a Magyar Szocialista Párt küldöttei a párt szombati...
dec. 12
22:21
Szólista lesz a "Csillag születik" végső győztese (Spa Trend Online)
Már az utolsó középdöntőben eldőlt, hogy szólista lesz az RTL KLub tehetségkutató versenyének végső győztese. Ugyanis szombaton a közönség - egyetértésben a zsűrivel - kiejtette az utolsó két együttest, így a Bad Boyz és a Kutyakölykök nélkül rendezik a döntét.
dec. 12
22:39
Kint és bent is megütközést keltett a török alkotmánybíróság döntése (Kripto Akadémia)
Tüntetők csaptak össze a rendőrséggel Törökország kurdok lakta délkeleti részének néhány városában szombaton, egy nappal azután, hogy a török alkotmánybíróság elrendelte a legnagyobb kurd párt feloszlatását. A betiltott Demokratikus Társadalom Pártjának (DTP) képviselői közben Ankarában bejelentették, hogy a továbbiakban nem vesznek részt a parlament munkájában, tiltakozásul az alkotmánybírósági…
dec. 12
23:06
Nagy egységben szavaztak a szocialisták Mesterházy Attilára - a nap hírösszefoglalója (Infostart)
Mesterházy Attilát választotta az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé a párt kongresszusa. Holnaptól lép életbe a Volán-, és a MÁV-társaságok új menetrendje. A hanuka ünnepe alkalmából meggyújtották az első két gyertyát a Budapesti Nyugati téren lévő kilencágú gyertyatartón.
dec. 12
23:15
Gibraltári hölgy az idei Miss World (Metropol)
A Nagy- Britanniához tartozó területet képviselő, 22 éves Kaiane Aldorino 111 vetélytársát győzte le a versenyben.
dec. 12
23:15
Egy telitalálat az ötös lottón (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 50. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták.
dec. 12
23:33
A Barca nyerte a városi rangadót (Metropol)
Az éllovas FC Barcelona szombaton egy góllal nyert a városi rivális Espanyol ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában.
dec. 12
23:33
Pedagógiai dráma kapta az "európai Oscart" (Spa Trend Online)
Az osztrák Michael Haneke A fehér szalag (Das weisse Band) című filmje nyerte az Európai Filmdíjat szombaton éjszaka. A csaknem két és fél órás fekete-fehér dráma az első világháború kitörése előtt egy észak-németországi kis faluban játszódik, és annak középpontjában a gyermeknevelési módszerekből fakadó erőszak áll. Az osztrák filmrendező koprodukciós filmdrámája a legjobb rendezőnek, illetve a…
dec. 12
23:35
A Bari legyőzte a Juventust (Metropol)
A Bari, Koman Vladimir együttese meglepetésre 3-1-re legyőzte a vendég Juventust, az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának második szombati mérkőzésén.

Keresés