2009. december 12. szombat

dec. 12
16:57
Elfogadták az SZDSZ programját (Alternatív Energia)
Az SZDSZ szombati küldöttgyűlése elfogadta a párt Újratervezés című, az 2010 és 2014 közötti időszakra készített programját - jelentette be az ülést követő sajtótájékoztatón a szabad demokraták elnöke.
dec. 12
16:57
Bulgáriától is kéri guantánamói foglyok befogadását Washington (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok azzal a kéréssel fordult Bulgáriához, hogy fogadjon be foglyokat guantánamói börtöntáborából - közölte szombaton Cvetan Cvetanov bolgár belügyminiszter.
dec. 12
16:57
Fidesz: az MSZP és az MDF a múlt embereit kínálja (hirado.hu)
"Magyarország nem kér újabb Gyurcsány-csomagot, nem kér újabb Bajnai-csomagot, és nem kér újabb Bokros-csomagot sem", ezek ugyanis a múlt útját jelentik - jelentette ki Szijjártó Péter.
dec. 12
16:59
Eladja ruhatárát Elton John (HírTV)
Eladja ruhatárának több ezer darabját Elton John: a brit popsztár péntek este nyitotta meg a jótékonysági vásárt a londoni Covent Gardenben partnerével, David Furnish-sel együtt.
dec. 12
16:59
MSZP-kongresszus - Bajnai: megint fájni fog (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint ismét kénytelen azt mondani, hogy "fájni fog", de már nem a további esetleges megszorítások miatt, hanem azért, mert az fog fájni az egész országnak, ha bárki felelőtlenséggel, szemfényvesztéssel, populizmussal, vagy csodavárással vág neki a választásnak.
dec. 12
16:59
MSZP: Orbán is a múlt emberei közé tartozik (hirado.hu)
"A mai magyar politikában ugyanis a Fidesz elnöke olyan régi motoros, hogy már súlyadót sem kell utána fizetni" - fogalmazott Nyakó István.
dec. 12
17:06
Fidesz: az MSZP és az MDF is a múlt embereit kínálja (Infostart)
A Fidesz szerint mind az MSZP, mind pedig az MDF a múlt embereit kínálja Magyarországnak.
dec. 12
17:06
Óriási benzinárzuhanás! (Portfolio)
Esésnek indult a mögöttünk álló héten a benzin és a gázolaj ára a tőzsdén, így a Portfolio.hu várakozásai szerint a jövő héten a MOL is csökkentheti majd a hazai üzemanyagárakat. A múlt heti záró...
dec. 12
17:15
Tiszta kokain került elő az autóból (HírTV)
1 kiló tiszta kokaint találtak Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-nyomozói egy autóban, az egyik budaörsi bevásárlóközpontnál. Az autó két utasát, egy férfit és egy nőt, őrizetbe vették.
dec. 12
17:15
Alkalmazkodnak, de veszélyben vannak a jegesmedvék (Blikk)
dec. 12
17:15
Bajnai: megint fájni fog (Metropol)
Bajnai Gordon szerint ismét kénytelen azt mondani, hogy "fájni fog", de már nem a további esetleges megszorítások miatt, hanem azért, mert az fog fájni az egész országnak, ha bárki felelőtlenséggel, szemfényvesztéssel, populizmussal, vagy csodavárással vág neki a választásnak.
dec. 12
17:15
Egy újságcikk, amely felizgatta a fél világot (Kripto Akadémia)
A tajvani kormány vizsgálja annak a jelentésnek az igazságtartalmát, amely szerint helyi cégek közreműködtek olyan berendezések Iránnak történő szállításában, amelyek segítenek fegyverminőségű nukleáris anyagok előállításában. A tajpeji külkereskedelmi hivatal név nélkül nyilatkozó egyik tisztségviselője elmondta: ki akarják deríteni, hogy vannak-e kiskapuk a kereskedelmet szabályozó eljárásokban.
dec. 12
17:15
Bajnai: a válságkezelés támogatása önzetlenséget követel (hirado.hu)
A kormányfő megismételte korábbi kijelentését, miszerint rendet raktak a szekrényekben, "nincsenek csontvázak", ezért nem lehet majd rájuk fogni, ha egy következő kormány nem tudja betartani az ígéreteit.
dec. 12
17:17
Megküzdenek a jegesmedvék a felmelegedéssel (hirado.hu)
Hiába próbálnak minél jobban alkalmazkodni a globális felmelegedés okozta környezeti változásokhoz az orosz jegesmedvék, azonban még így is komoly veszély fenyegeti őket.
dec. 12
17:33
Bravúros döntetlen a spanyolok ellen (HírTV)
Döntetlent játszott első középdöntős mérkőzésén a magyar női kézilabda válogatott a kínai világbajnokságon. Mátéfi Eszter együttese a vb-n eddig hibátlan spanyolok ellen 21-21-et ért el.
dec. 12
17:33
Verrasztó Evelyn ezüstérmes (Blikk)
dec. 12
17:33
"Az MDF a vállalkozói osztály pártja kíván lenni" (Alternatív Energia)
"Makacs következetességgel képviselem azt, hogy Magyarországnak a reformok kritikus tömegére van szüksége, elsősorban az államháztartás, az állami élet szinte minden területén" - mondta Bokros Lajos budapesti sajtótájékoztatóján azután, hogy az MDF országos választmánya nagy többséggel a párt miniszterelnök-jelöltjének választotta. Ezt a jelölt nagy örömnek és megtiszteltetésnek nevezte.
dec. 12
17:35
Megkéselte 90 éves áldozatát a brutális rabló (HírTV)
Életveszélyesen megsérült az a férfi, akit egy fiatal rabló késelt meg otthonában, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kengyelen. A támadó az idős férfi feleségét is megsebesítette. Zsákmány nélkül menekült el, a rendőrök pár órán belül elfogták.
dec. 12
17:37
Klímaváltozás: harmincezren tüntettek a fővárosban (HírTV)
Koppenhágában 30 ezren tüntettek a klímaváltozásról tárgyaló politikusok ellen. A demonstrálók keresztülvonultak a dán fővároson, de a rendőrök lezárták a klímakonferencia helyszínéhez vezető utakat.
dec. 12
17:39
Kiengedték a pécsi lövöldözés legsúlyosabb sérültjét (HírTV)
Elhagyhatta a kórházat a pécsi egyetemi lövöldözés harmadik, legsúlyosabb sérültje is. A 19 éves csurgói gyógyszerész hallgató öt golyót kapott a testébe, életét hét órás műtéttel sikerült megmenteni. A beavatkozás alatt szinte a teljes vérét le kellett cserélni.
dec. 12
17:42
"Bla Bla Bla. Cselekedjünk azonnal!" (Infostart)
Mintegy 300 fekete ruhába öltözött fiatal téglákat dobált és kirakatokat tört be szombaton Koppenhágában, miközben zajlott a dán fővárosban tanácskozó klímacsúcs résztvevőit cselekvésre buzdító tüntetés - jelentette az AFP francia hírügynökség.
dec. 12
17:42
A lehető legrosszabb módszer kijózanodás ellen (WebBeteg)
Egy egereken végzett kutatás szerint a kávé elhiteti az illetővel, hogy visszatértek az érzékei, holott ez csupán illúzió: mindössze nehezebben veszi észre, hogy alkoholos befolyás alatt áll.
dec. 12
17:42
Budapest újra elnyerte a 2010- es úszó EB rendezését (ATV)
A rendezés azután vált kétségessé, hogy a Magyar Televízió - anyagi nehézségeire hivatkozva - visszavonta kötelezettségvállalását a verseny közvetítésére.
dec. 12
17:45
Határidő: feltöltési kötelezettség december 21-ig (Adózóna)
December 21-ig a társaságoknak az eddig befizetett társasági adóelőlegeket, különadó előlegeket és iparűzési adó előlegeket - a naptári évvel megegyező adóév esetén – a korábbi évekhez hasonlóan ki kell egészíteniük az éves várható adó összegére - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC).
dec. 12
17:51
Három autónak hajtott neki a halott sofőr (HírTV)
Feltehetően rosszul lett és meghalt a volán mögött még a karambolsorozat előtt az a férfi, aki autójával három autónak ütközött neki Győrött.
dec. 12
17:51
Tízezrek tüntettek a klímavédelemért (Metropol)
Tömegek vonultak az utcára szombaton Koppenhágában, Ausztrália és Olaszország nagyvárosaiban, és a világ számos más helyén, határozott lépéseket követelve a világ vezetőitől a globális felmelegedés megfékezésére.
dec. 12
17:51
Kire omlik az MTV-székház? - Válasz a Fidesz sajtótájékoztatójára (Alternatív Energia)
Az új MTV-székház tulajdonosa szerint valótlanok a Fidesz 70 milliárdos hűtlen kezelésről szóló vádaskodásai.
dec. 12
17:51
Bokros szerint elfogadja programját az MDF (hirado.hu)
Bokros Lajos szerint az MDF láthatólag elfogadja azt a "szakszerű, ésszerű, korszerű programot", amelyet az ő írásai, nyilatkozatai, cikkei tartalmaztak és tükröztek.
dec. 12
17:57
Eltűnt Bényi Ildikó rokona (Blikk)
dec. 12
18:00
Verrasztó Evelyn ezüstérmet nyert (ATV)
Verrasztó Evelyn 58.21-es idővel ezüstérmet nyert a női 100 méteres vegyes úszás döntőjében.
dec. 12
18:09
Három öngólt lőtt a Hannover (Metropol)
A Hannover úgy kapott ki 5-3-ra a Borusia Mönchengladbach otthonában, hogy három öngólt is vétett a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján.
dec. 12
18:09
Rendőri bántalmazás miatt tett feljelentést egy roma férfi (Blikk)
dec. 12
18:09
Rendőrök vertek félholtra egy ittas férfit (Metropol)
Rendőri bántalmazás miatt tett feljelentést egy roma fiatalember, akit az egri kórházban ápolnak - közölte Magyar Elemér ügyvéd.
dec. 12
18:09
Rendőri bántalmazás miatt tett feljelentést egy roma férfi (hirado.hu)
Rendőri bántalmazás miatt tett feljelentést egy roma fiatalember, akit az egri kórházban ápolnak - közölte Magyar Elemér ügyvéd.
dec. 12
18:18
Bokros Lajos is miniszterelnök- jelölt lett ma (ATV)
A párt jelenlegi EP képviselőjére 61 igen, 1 nem szavazat érkezett, öten pedig tartózkodtak.
dec. 12
18:27
Fekete zászlóval búcsúztatták a szárnyvonalakat (HírTV)
27 és fél vonalszakaszon szűnik meg a vasúti személyszállítás éjféltől, az új menetrend életbe lépésével. Nem járnak majd a szerelvények a többi közt Karcag és Tiszafüred között sem. A helyiek fekete zászlóval, koszorúval búcsúztatták az utolsó kis piros vonatot.
dec. 12
18:27
Fülöpék és Geráék döntetlenje (Metropol)
Fülöp Márton csapata, a Sunderland a 93. percben kapott góllal 1-1-es döntetlent játszott a vendég Portsmouth együttesével az angol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján.
dec. 12
18:27
Búcsú a Pécs és Pécsvárad közlekedő vonattól (Metropol)
Ünnepélyes keretek között vettek búcsút a Pécs és Pécsvárad között közlekedő utolsó személyvonattól a baranyai megyeszékhely vasútállomásán szombaton.
dec. 12
18:29
Megtarthatjuk a 2010-es úszó Eb rendezési jogát (HírTV)
A Nemzetközi Úszó Szövetség (LEN) végrehajtó bizottsága szombaton úgy döntött, hogy Budapest megtarthatja a 2010-es úszó Európa-bajnokság rendezési jogát - tájékoztatott közleményben Gyárfás Tamás. A rendezés azután vált kétségessé, hogy a Magyar Televízió - anyagi nehézségeire hivatkozva - visszavonta kötelezettségvállalását a verseny közvetítésére.
dec. 12
18:33
Svéd tudósok megalkották az "irodalmi lábnyom" fogalmát (Infostart)
Az írók stílusa végtelen viták és elemzések tárgya. Svéd tudósok azonban kidolgoztak egy formulát, amellyel kiszámítható egy-egy író "irodalmi lábnyoma".
dec. 12
18:45
Verrasztó Evelyn ezüstérmes 100 m vegyesen (Metropol)
Egyetlen érmet szereztek a magyar úszók az isztambuli rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján: Verrasztó Evelyn második lett 100 m vegyesen.
dec. 12
19:03
„Nem épül a Tubesre lokátor, ilyen egyszerű” (+videó) (HírTV)
A nehézgépjárművek behajtásának korlátozásával és más jogszerű eszközökkel akadályozná Pécs önkormányzata és a helyi civil szervezetek a tubesi Nato-radar építését. A jogerős bírósági döntés értelmében a Honvédelmi Minisztérium bármikor megkezdheti a kivitelezést, a szaktárca közleményében pedig azt írta, a lehető legrövidebb időn belül megvalósítják a beruházást.
dec. 12
19:09
Dúsgazdag lett örökség révén egy "törvénytelen" fiú (Infostart)
Dúsgazdag lett egy lelkipásztor Észtországban örökség révén, miután bebizonyította, hogy vér szerinti fia egy elhunyt tekintélyes észt üzletembernek.
dec. 12
19:21
Verrasztó ezüstérmet szerzett száz vegyesen (HírTV)
Verrasztó Evelyn ezüstérmet szerzett száz vegyesen az isztambuli rövid pályás úszó Európa-bajnokságon. Mutina Ágnes négyszáz gyorson negyedik lett. Kétszáz pillangón Cseh László hatodik, Pulai Bence kilencedik helyen végzett.
dec. 12
19:21
Halálos lakástűz a fővárosban (Blikk)
dec. 12
19:21
Lotusba ül Trulli (Metropol)
A következő idényben az olasz Jarno Trulli vezeti majd a Forma-1-es Lotus egyik versenyautóját.
dec. 12
19:21
Bajnai: utánunk nem maradnak csontvázak (Alternatív Energia)
"Nincsenek csontvázak", rendet raktunk a szekrényben, a következő kormány nem foghatja elődjére, ha nem tudja betartani ígéreteit - hangoztatta Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP kongresszusán szombaton. Kijelentette: a következő hónapokban megtalálja a módját annak, hogy a választási kampányban részt vevő minden demokratikus párt számára nyilvánvaló legyen, "a csontvázakat a természettudományi…
dec. 12
19:27
Recept: Omlós diós vagy mákos kifli (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 43 dkg liszt csipet só 10 dkg margarin 2 dkg élesztő 2 dl tejföl A diós töltelékhez: 10 dkg darált dió 7,5 dkg cukor vaníliás cukor fahéj reszelt citromhéj A mákos töltelékhez: 10 dkg darált mák 7,5 dkg cukor reszelt citromhéj
dec. 12
19:29
Recept: Tojáslikőr III. (Mindmegette)
Hozzávalók: 2,5 dl tejszín 2 dl tej 1 rúd vanília 3 db tojássárgája 18 dkg porcukor 1,5 dl 90-96%-os alkohol
dec. 12
19:39
Egy nő halt meg a józsefvárosi lakástűzben (HírTV)
Életét vesztette egy nő abban a lakástűzben, mely szombaton délután tombolt egy józsefvárosi lakásban. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják.

Keresés