Túlnyomórészt erősödni tudtak az ázsiai részvénypiacok, miután a jen gyengülése lendületet adott a japán részvénypiacnak, valamint miután a kínai export javulása a globális igények növekedésére utal, mely fellendítheti a régió gazdaságát. Emellett ösztönzően hatottak a piacokra a tegnapi amerikai makroadatok is.
Amint arról a Portfolio.hu korábban beszámolt, ma várható ítélet a Fővárosi Bíróságon a Soros Fund Management LLC kontra PSZÁF közigazgatási perben. A bíróság a PSZÁF kérésére zárt tárgyalást rendelt...
December első hetében többen keresték fel Bukarest bevásárlóközpontjait, mint 2008 azonos időszakában, ugyanakkor az elköltött összeg nem növekedett, sőt 20-40 százalékos csökkenést mutat - írja a...
Háromból két felnőtt tudja, minek a rövidítése az ORTT - tudható meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ismertségéről, megítéléséről az Ipsos által készített kutatásból. Az október és n...
Kevesebb halálos áldozattal jár az új H1N1 influenzavírus okozta nagy-britanniai járvány, mint amennyitől a szakértők korábban tartottak - áll egy csütörtökön közzétett tanulmányban, amely ugyanakkor kiemelten hangsúlyozza az oltás fontosságát.
Ha a Motorsport Világtanács (WMSC) jóváhagyja a Formula-1-es bizottság indítványát, 2010-ben már az első tíz versenyző kaphat majd pontot a sorozatban. Ez alapjaiban jelentene változást a sportág jutalmazási rendszerében.
Az elmúlt fél évszázad legnagyobb óvoda- és iskolafelújítási programja valósul meg napjainkban, az Európai Unió segítségével. Számos óvoda és iskola korszerűtlen, lelakott épülete újulhat meg, korszerű nevelési-oktatási intézményeket alakítanak ki.
A 19 fős banda pénteken betört Agusan del Sur tartomány egy elszigetelt kis falvába, és ott túszul ejtett több mint 70 lakost, köztük általános iskolásokat és tanárokat
Az EUR/USD a nyitáskor is 1,4725 körül mozog. Ellenállások 1,4690-nél és 1,4770-nél találhatók. 14.30-kor teszik közzé az amerikai kiskereskedelmi forgalmakat, melyek információval szolgálhatnak a fogyasztók vásárlási kedvét illetően. 16.00-kor jelenik meg a Michigan Sentiment Index. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Pénteken újra összeül az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét és alelnökeit jelölő parlamenti bizottság. A legfontosabb magyar ellenőrző szervezetnek szerda óta nincs vezetése, mert a pártok nem tudtak megegyezni az alelnökök személyéről.
Az MSZP-s politikus a Ma reggelben azzal magyarázta az országos listáról való visszalépését, hogy szerinte az első tíz-húsz helyen olyanoknak kellene lenniük, akik hitelesíti az új kiegyezés programját
Az SNB ugyan bejelentette, hogy továbbra is likviditással látja el a gazdaságot, nem tudott erősödni az euró. Az 1,5000-ös szint továbbra is intervenciós határnak számít. Az EUR/CHF-et 1,5115-ön jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Romlott a H1N1 vírus szövődményével kezelt kismama állapota csütörtök délutánra, ezért a terhesség 26. hetében császármetszést hajtottak végre rajta a győri Petz Aladár Kórházban.
Tizenegy éven át készült, két kötetben több mint négyezer oldalra rúg, és jövőre még egy kötetet csapnak hozzá - ez az új spanyol nyelvtani szabályzat, amelyet csütörtökön mutattak be.
Soron kívül juthat okmányokhoz Zsiga István, akit korábban tévesen halottnak nyilvánítottak - tájékoztatta az InfoRádiót a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrség emellett megpróbálja meghatározni annak a férfinak a személyazonosságát, akit a Péterfy Sándor Utcai Kórházban tévesen Zsiga Istvánként azonosítottak, és az ő neve alatt temettek el.
Az elmúlt hetek kereskedése nem kápráztatta el a befektetőket, és ez alól a tegnapi események sem jelentettek kivételt. Mint a következő grafikonokon láthatjuk, az indexek továbbra is egy szűk sávban...
Novemberben tovább gyorsult az ipari termelés növekedési dinamikája Kínában. A kínai statisztikai hivatal adatai szerint novemberben az ipari termelés volumene 19.2 százalékkal haladta meg az egy...
Vegyes teljesítményt mutattak ma hajnalban az ázsiai tőzsdék, a dollár/euró kurzus tegnap este óta csaknem mozdulatlan, a forint viszont az erősödés felé indult el ma reggel az euróval szemben. A...
A gazdasági válság ellenére az Ikea továbbra is bízik az orosz piacban, legalábbis újabb bevásárlóközpont fejlesztését jelentette be mint egy 106 millió eurós befektetés keretében Oroszországban -...
Az új influenza halálozási aránya alacsonyabb a szezonális influenzáénál, egy most publikált tanulmány úgy becsüli, hogy 14 ezer fertőzöttből 1 hal meg. Nehéz azonban egzakt módon összevetni az...
Meghalt mind az a 19 bányász, aki a nyugat-törökországi szénbányában történt sújtólégrobbanás idején lent volt a tárnában - közölte pénteken az ország munkaügyi minisztere.
Az MSZP országos listájának élén a megújulást jelképező személyeknek kellene állniuk - jelentette ki Szili Katalin szocialista politikus pénteken az MTV Ma reggel című műsorában.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) jelentése szerint a 48. héten a következő módon alakult az új influenzás megbetegedések gyakorisága kontinensünkön.
A hét eleji izgalmak után ma egy nyugodtabb kereskedés jöhet a hazai tőzsdén, 10 milliárd forint körüli forgalommal. Az ázsiai piacok ma reggeli erősödése pozitív iránymutatásként szolgálhat, azonban...
Megkötözték a monostorpályi postahivatal vezetőjét, majd tüzet gyújtottak a helyiségben ismeretlenek csütörtökön. A nő elvesztette az eszméletét, enyhe füstmérgezést kapott. A támadók sajtóhírek szerint a széfből nem vittek el semmit.
Egy most elkészült tanulmány szerint az orvosi gyakorlatban az is gyakori, hogy az orvosnők szinte teljesen a gyógyító munkával foglalkoznak, és nem harcolják ki maguknak azt a többletidőt a kutató munkához
2010 első három hónapjának minden péntekén szünetelteti a Skoda Fabia típus gyártását - közölte Jaroslav Cernyre, a cseh társaság szóvivőjére hivatkozva a CTK cseh hírügynökség.
A Moody's nemzetközi hitelminősítő intézet elemzői szerint jelenleg nincs veszélyben a brit és az amerikai legfelső szintű szuverén hitelminősítése, azonban a legrosszabb forgatókönyv alapján 2013-ig csökkenhet.
Az év hátralévő részében az inflációs ráta emelkedése várható, 2010 áprilisában pedig 4,8 százalékkal lesznek magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál. Az Ecostat előrejelzése szerint a közszférában tovább mérséklődnek a keresetek, de a versenyszférában már emelkedés várható tavasszal.
Nyugdíjazását kérte, nem pedig lemondott Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. agrárportfólióért felelős vezérigazgató-helyettese - írta pénteki számában a Magyar Hírlap az MNV-től kapott információkra hivatkozva.
A fogyasztói árak 5,2 százalékkal haladták meg novemberben az egy évvel korábbit és 0,3 százalékkal emelkedtek októberhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Csütörtök délutánra romlott a H1N1 vírus szövődményével kezelt kismama állapota, ezért a terhesség 26. hetében császármetszést hajtottak végre rajta a győri Petz Aladár Kórházban - írta a Kisalföld pénteki száma.
A korábbi 793 forintról 1,228 forintra emelte a PannErgy részvényekre vonatkozó célárát az Erste. Az elemző vételre ajánlja a papírokat a mai dátumozással megjelent anyagban. A sikeres...
A kórházak tartozásainak kifizetésében zavart okoz, hogy az októberi intézménymentő állapodás ellenére a kormány által ígért hatmilliárd forintot mégsem kapják meg az idén, miközben a beszállítóktól év végéig kértek haladékot - olvashatjuk a Népszabadságban.
Az idei évben november folyamán először csökkent japánban a háztatások körében végzett felmérés szerint a gazdaságba vetett bizalom, mely azt is jelentheti, hogy csökkenni fog a lakossági fogyasztás.
Indiában 10,3 százalékkal nőtt az ipari termelés októberben éves szinten a kormány gazdaságélénkítő intézkedéseinek és a jelentős belső kereslet hatására - közölte az indiai kereskedelmi minisztérium pénteken.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: MÉRSÉKELT, NYUGODT ERŐSÖDÉS -mérsékelt erősödéssel zárták a napot az USA részvénypiacai, legjobban a fogyasztói szolgáltatások (+1,3%), a közszolgáltatók (+1...
Emlékművet kap Jean Charles de Menezes, az a fiatal brazil férfi, akit egy londoni metróállomáson lőttek le brit rendőrök, mert tévesen terroristának nézték.
2009. novemberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,3 százalék volt, 2008. novemberhez viszonyítva 5,2 százalékos volt a növekedés. Idén, az első tizenegy hónapban, átlagosan 4,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében.
A tegnap Párizsban tartott European Investment Forum-on több szakértő is az intézményi befektetők fokozott szerepvállalására szólított fel, a francia állami nyugdíjalap vezetője egyenesen azt mondta,...
Novemberben 5,2 százalékos volt az egy évre visszatekintő drágulás. Az előzetes piaci várakozások 5 százalékos inflációról szóltak, tehát kisebb negatív meglepetést jelent az adat. Októberben - három...