Szaúd-Arábia visszaszerezte az ellenőrzést a lázadók által elfoglalt terület felett. A rijádi védelmi tárca vezetője közölte: kiszorították a jemeni felkelőket a hegyláncokhoz vezető dombok környékéről.
"Magyarországon az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. A szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak" - jelentette ki a Die Welt című lapnak adott interjújában...
Sajtóértesülések szerint az egykori szovjet titkosszolgálat ügynöke volt Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnöke. Erről a Die Zeit című hamburgi hetilap, és a Süddeutsche Zeitung számolt be egy Moszkvában megjelent könyvre hivatkozva. A kötet szerzői között van Jurij Felstinszkij történész, valamint két nemzetközi hírű sakknagymester, Viktor Korcsnoj és Borisz Gulko,…
A cégek 2009 első 10 hónapjában 34.500 embert érintő csoportos létszámleépítési bejelentést tettek a munkaügyi központok kirendeltségein, a legtöbbet a feldolgozóiparban, mivel a leépíteni...
A magyarországi munkaadók jóval nyitottabbak a nem saját állományú munkaerő foglalkoztatására, mint a régió más országainak vállalatvezetői, azonban a dolgozó beillesztésében - felvétel, betanítás...
Egy olimpiai szuveníreket gyűjtő kínai férfi a 2008-as pekingi játékokról visszamaradt ötezer óvszert kínál eladásra a hónap végén. A China Daily című lap értesülése szerint a tulajdonos egyben...
Szerdán kezdi tárgyalni a parlament a reklámtörvény módosításáról szóló kereszténydemokrata törvényjavaslatot, amely a tiltott tevékenységek közé beemelné az adóelkerülés és az offshore cégek...
A Richter-skála szerint 5,6-es erősségű földrengés rázta meg Tibet délkeleti részét vasárnap hajnalban. Kínai helyi kormányzati források szerint a mérsékelt erejű földmozgás nem követelt...
A két hajdani kommunista pártvezető, Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker ismét olyan forrón csókolja egymást, mint annak idején, legalábbis azon a berlini graffitin, amely csaknem két évtized után "új ruhába" öltözött. Bármennyire is groteszk: a hírhedt berlini fal leomlásának huszadik évfordulójára felújították a fal egyetlen megmaradt, egybefüggő szakaszát, amelyet a november 9-i évforduló…
Az utóbbi években a gumiáruk rohamos elterjedése miatt a latexallergiások száma világszerte egyre emelkedik. A tünetek akár olyan mindennapos használati tárgyakkal való érintkezés után jelentkezhetnek, mint a gumikesztyű, radír, vagy esőkabát.
Tűzjelzőket pipált le egy kutya az Egyesült Államokban: a készülékek hallgattak, ő viszont nem. A két éves kutya hajnali háromkor ébresztette fel ugatásával gazdáit, egy házaspárt, akik döbbenten...
A teljes szakaszon újra jár a 2-es metró - közölte a BKV fődiszpécsere. Korábban a teljes szakaszon leállították a forgalmat, mert reggel nyolc óra előtt nem sokkal füstölni kezdett egy szerelvény a Deák térnél.
A jelenlegi parlament már nem dönt az Alkotmánybíróság hiányzó két tagjáról, ahogy a testület ügyrendjéről sem, és várhatóan a mulasztásos alkotmánysértések döntő többségével sem foglalkozik már - erről Paczolay Péter, a taláros testület elnöke beszélt az MTI-nek adott interjújában. Az elnök mégsem ezeket nevezte a legnagyobb hiányosságnak, hanem azt, hogy a népszavazásra vonatkozó szabályok…
Az amerikai képviselőház megszavazta az egészségügyi reformcsomagot, amely a lakosság túlnyomó többségére kiterjesztené a betegbiztosítás rendszerét. A Barack Obama amerikai elnök belpolitikai...
A teljes szakaszon leállították a 2-es metró forgalmát, mert reggel nyolc óra előtt nem sokkal füstölni kezdett egy szerelvény a Deák térnél - közölte a BKV fődiszpécsere szombaton az MTI...
Hét lépésből kincset lelt egy brit férfi: első fémdetektoros kutatóútjának pár métere után. Az eset Nagy-Britanniában történt. A 35 éves David Booth - aki "civilben" őr egy...
Feltehetőleg öngyilkos merénylő robbantotta fel magát vasárnap a pakisztáni Pesavar egyik külvárosában lévő, zsúfolt piacon: rendőrségi források szerint többen meghaltak, egyesek kilenc, mások csak...
Kína tiltakozása ellenére a dalai láma, a tibeti nép vallási vezetője vasárnap ötnapos látogatásra India Tibettel határos északkeleti tartományába, Arunácsal Pradesbe érkezett, hogy együtt imádkozzon buddhista zarándokokkal.
A nálunk honos gyümölcsfák lombhullástól rügyfakadásig nyugalmi állapotban vannak. Ebben az időszakban szünetel a tápanyagfelvétel és nagyon lecsökken a fák légzése is. Ilyen állapotban a fák a nálunk szokásos legalacsonyabb hőmérsékletet is károsodás nélkül viselik el. Téli fagykárt csupán azok szenvednek, amelyeknek vesszői valamilyen ok (túlzott nitrogéntrágyázás, erős őszi öntözés, gombás…
Üzleti ügyfelek felé bővít a Second Life közösségi portál, amely virtuális világában kínál biztonságos helyet a vállalati összejöveteleknek. A Second Life Enerprise, azaz a Linden Lab vállalatoknak...
Újabb gyanúsított személy után nyomoznak Ausztriában a Natascha Kampusch-ügyben - írta egy osztrák napilap. A grazi ügyészség törvénytelen fogva tartás címén vette őrizetbe Ernst H.- t - írta a...
Az Angliában nagy népszerűségnek örvendő gitáros-énekesnőt, Angie Palmer-t itthon sajnos még kevesen ismerik. Pedig a művésznő, már éppen az ötödik lemezét készítette el Meanwhile, as Night Falls… címmel. (Korábbi albumai: They Shook Hands For Hours; Romantic Obscura; Road; Tales Of Light & Darkness)
Összesen négy településen tartanak vasárnap időközi választásokat Magyarországon. Csornán időközi parlamenti választás kezdődik, ahol Áder János helyére választanak új képviselőt. Dunakeszin és Komlón haláleset miatt tartanak időközi önkormányzati választást, míg Lőkösházán önfeloszlatás miatt kell az új polgármesterről és képviselő-testületről döntenie a választóknak.
A Jobbik alatt természetese az e nevezetű magyar párt értendő. Mit jelent a „kizárt”? A „kizárni” igéből ered. Jelentésének eredete világos, képként jól elképzelhető: valaki, valahova be akar menni, de az orra előtt becsapják az ajtót, ráfordítják a kulcsot, nem engedik be. Kész − passz.
A jövő évi büdzséhez, első körben, 1.516 módosító javaslat érkezett. Ennek több mint 95 százalékát a Fidesz-KDNP nyújtotta be. Róluk szólva, a krónikások szerint, parlamenti rekord született: haszontalannak, mi több károsnak, ártalmasnak ítélve egyetlen egyet sem támogatott sem a kormány, sem a hozzá hű többség!
A YouTube közösségi videomegosztó portál különleges logóval ünnepli napi egymilliárdos látogatottságát. „Büszkén mondhatom, hogy napi megtekintéseink száma meghaladja az egymilliárdot” – jelentette be blogján Chad Hurley a YouTube vezérigazgatója és társalapítója. „Nagy pillanat ez rövid történelmünkben” – teszi hozzá.
A következő applikáció hasznosságát a felhasználók szokásai fogják meghatározni. Ami biztos, hogy ez a program megmozgat, ami például munkahelyen általában jól jön.
A jelenlegi parlament már nem dönt az Alkotmánybíróság hiányzó két tagjáról, ahogy a testület ügyrendjéről sem, és várhatóan a mulasztásos alkotmánysértések döntő többségével sem foglalkozik már...
Szaúd-Arábia visszaszerezte az ellenőrzést azok fölött a területei fölött, ahova a múlt héten jemeni lázadók szivárogtak be - idézte a SPA hivatalos hírügynökség vasárnap a rijádi védelmi tárca vezetőjének helyettesét.
A hírTV információi szerint a Szegedi Belgyógyászati Klinika intenzív osztályán fekszik az a várandós nő, aki az országos tiszti főorvos tájékoztatása szerint kritikus állapotba került az új influenza szövődménye miatt.
Kirepült a kocsija szélvédőjén és a helyszínen meghalt egy férfi vasárnap hajnalban a 6-os úton, Érdnél. A sofőr Ercsi felől Budapest irányába tartott, amikor 22-es kilométernél lévő körforgalomban elvesztette uralmát az autó felett.
Sági Szilárd legújabb receptjeinek a húsmentes étrendet kedvelők különösen fognak örülni. Persze ha valaki húsimádó, annak a padlizsánkrémet inkább előételnek ajánljuk.
A jövő évre tervezett költségvetés közoktatást érintő tételei miatt tiltakozott 18 szakmai és civil szervezet az Országos Szülői Értekezleten. A demonstrációt meghirdető Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: a jövő évi költségvetés tervezete szerint 63 milliárd forintot vonnak ki a közoktatásból, ezért veszélybe kerül a tanítás és a gyermekek ellátása is.
November 10-én lesz 90 éves, a világ legelterjedtebb kézifegyverének tervezője. Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov 1941-ben, egy harctéri sebesülésből lábadozva határozta el, hogy egyszerű, könnyen kezelhető kézifegyvert készít a katonák számára.
Újabb öngyilkos merénylet történt a pakisztáni Pesavarban: tízen meghaltak, húszan pedig megsérültek; köztük a polgármester, aki az akció célpontja volt.
A bűnügyi helyszínelés világába vezeti be az érdeklődőket a CSI: The experience (Helyszínelők: A tapasztalat) című interaktív kiállítás szombattól a Millenáris Fogadó épületében Budapesten.
Újra kezdeményezi az előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi polgármester alapilletményének felfüggesztését az erzsébetvárosi Fidesz-frakció. Vattamány Zsolt, a képviselőcsoport vezetője azután beszélt erről, hogy a kerület képviselőtestülete pénteken 10 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett elutasította az ellenzéki párt erről szóló javaslatát.
Ausztriában újabb gyanúsított után nyomoznak a Natascha Kampusch-ügyben - írta egy osztrák napilap. A Die Presse úgy tudja, a grazi ügyészség törvénytelen fogva tartás címén rendelte el egy férfi őrizetbe vételét.
Továbbra is a gazdasági válság leküzdését tartja a legfontosabb feladatnak a miniszterelnök. Bajnai Gordon a Tudomány Világfórumának zárónapján a parlamentben azt mondta: a válságnak addig nincs vége, amíg a munkanélküliség növekszik.
Kétmillió fontos föld alatti luxusvillát építenek Manchester egyik elegáns elővárosában, Bowdonban. A környékbeli lakók egy része tiltakozik, a hatóság engedélyezte a terveket....