Békésen zajlott a halottak napi megemlékezés a fővárosi köztemetőkben vasárnap - mondta Pénzes Kristóf, a Budapesti Temetkezési Intézet sajtóreferense a délutáni csúcsforgalom enyhülését követően.
Sztrájkolni is készek az APEH és a VPOP dolgozók, ha december 31-ig nem kapják meg jutalmukat. A szakszervezetek tárgyalást kezdeményeztek a Pénzügyminisztériummal. Azt mondják: az adóhatóság teljesítette az elmúlt negyedévben az előírt bevételt, a törvényben garantált extra juttatás így jár nekik. Az érdekképviselet szerint a megélhetési gondok miatt egyre nagyobb a feszültség a dolgozók között.
Halálra gázolt a gyorsvonat egy férfit Balatonszéplak és Siófok között vasárnap késő délután - tudatta a MÁV sajtóügyeletese. Both Ferenc elmondta: az eddig ismeretlen személyazonosságú férfi feltehetően öngyilkossági szándékkal került a vonat alá.
A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton elmondta, hogy egy cseppet sem lepte meg, mikor csapata a fülére szólt, hogy térjen vissza a boxba, és adja fel a küzdelmet, mert érezte, hogy valami nagyon nincs rendben autójával.
Új, klasszikus lakossági banki szolgáltatásokat ellátó bankhálózatok jönnek létre Nagy-Britanniában, miután a brit kormány feldarabolja és részlegesen visszaprivatizálja a pénzügyi válság során többségi állami tulajdonba került pénzintézeteket.
Ne az európai polgárok szenvedjék meg, ha újabb orosz-ukrán konfliktus keletkezik a gázszállítások kiegyenlítése körül - reagált a hétvégén az EU ügyeletes szóvivője Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök pénteki kijelentésére, miszerint ismét problémák jelentkeznek az ügyben.
Sebastian Vettel győzelmével ért véget az idei Forma–1-es világbajnokság. Jenson Button az egyéni, a Brawn-istálló pedig a konstruktőri világbajnoki címet nyerte meg, bár ez már két hete, Brazíliában eldőlt.
Serena Williams győzelmével ért véget a 4,55 millió dollár összdíjazású dohai női tenisz WTA-világbajnokság, miután a vasárnapi döntőben két játszmában nyert nővére, a címvédő Venus ellen.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását szorgalmazza a Jeruzsálemben kiújult konfliktus megvitatására az Iszlám Konferencia Szervezete. Az indoklásban a Mecsetek terén az elmúlt hetekben történt összecsapások, és a városban lévő muzulmán szent helyeket ért izraeli agresszió szerepel.
Serena Williams győzelmével ért véget a 4,55 millió dollár összdíjazású dohai női tenisz WTA-világbajnokság, miután a döntőben két játszmában nyert nővére, a címvédő Venus ellen.
Németországban egyre gyorsabban terjed az új típusú influenza. A vírusos megbetegedések száma elsősorban a déli tartományokban, Bajorországban szaporodott meg.
Újlipótváros, járókelők elől elzárt építészeti csodáit mutatja be az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény kedden nyíló kiállítása, a fél 6-kor kezdődő megnyitón Arató György kerületi főépítész beszél. A Szellem-Forma, Bau-haus című tárlat Újlipótváros modernista lépcsőházainak Bujnovszky Tamás által készített fotóiból ad válogatást, de a termekben a Pintér Galéria jóvoltából a korabeli…
400 ezer hűtőgépet hív vissza a dél-koreai Samsung. A döntés fele-fele arányban az ázsiai országot és Európát érinti. Az elektronikai óriáscég közleménye szerint a leolvasztó rendszer meghibásodása miatt rendelik be a szervizekbe a hűtőszekrényeket.
Bár nem úgy sikerült utolsó renault-s versenye, ahogy azt eltervezte, Fernando Alonso szép emlékekkel hagyja el csapatát, ahol hét évet húzott le, mialatt két világbajnoki címet is szerzett a Forma-1-ben.
Egy kijevi újság értesülése szerint Szlovákia és Magyarország kormányai rendkívüli humanitárius segélyként gyógyszereket és egészségügyi maszkokat küldenek Ukrajnába a járvány következményeinek felszámolása és terjedésének megakadályozása céljából.
A legnagyobb hazai bank olyan megtakarítási termékkel lép piacra, amelynél az ügyfelek a betétlekötéskor azonnal hozzájutnak a kamathoz. A november 2-án induló Téli Megtakarítási Program keretében elérhető KamatMOST betétkonstrukciót forint és euró megtakarítások lekötésére egyaránt ajánlja az OTP Bank - tájékoztatta az OTP a ProfitLine.hu-t.
Minden évben több lánygyermek születik, mint fiú, s a születéstől az öregkorig, a nők egészségesebbek, mint a férfiak. A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között is mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer- kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
Megpecsételődött Németország és egyben Európa egyik legtekintélyesebb áruházláncának, a Quellének a sorsa, vasárnap megkezdődött a végkiárusítás a 82 éves múltra visszatekintő, és mindenekelőtt katalógusáról nemzetközi hírnévre szert tett csomagküldő vállalatnál, amelyre a csődbiztos még október második felében mondta ki a "halálos ítéletet".
Késsel támadtak egy emberre vasárnap délután Budapesten, a 9. kerületben. A két férfi a Haller utcában keveredett szóváltásba egymással, amikor egyikük kést rántott.
A digitális televízió-hálózat lakossági lefedettsége várhatóan tovább bővül az év végéig, december 1-jétől már eléri a 88 százalékot - tájékoztatta az Antenna Hungária (AH) az MTI-t.
A videoklipek és a számítógépes játékok képi világa ad egymásnak randevút a héten a mozikba került legfrissebb Gerard Butler-filmben, a Gamerben, amely megosztja közönségét.
A múlt héten igazi hullámvasút alakult ki a piacokon, és összességében csökkenéssel zárták a hetet a világ tőzsdéi. Mint a következő grafikonokon láthatjuk, a kilátások nem túl bíztatóak. A hetet a...
A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton elmondta, hogy egy cseppet sem lepte meg, mikor csapata a fülére szólt, hogy térjen vissza a boxba, és adja fel a küzdelmet, mert érezte, hogy valami nagyon nincs rendben autójával.
A Toyota F1 elnöke, John Howett elmondta, hogy Kamui Kobayashi jó eséllyel pályázik a csapat egyik jövő évi versenyzői ülésére, miután lenyűgözte a vezetőséget az elmúlt két futamon mutatott kiváló teljesítményével.
A vita hevében elesett, ez okozta egy férfi halálát vásárnap délelőtt Jászkiséren. A szerencsétlenül járt tarnaőrsi férfi egy vendéglátóhelyen veszett össze egy helybélivel, a vita pedig végül verekedésbe torkollott.
Bill Clintont ábrázoló, 3,5 méteres szobrot lepleztek le nagy ünneplés közepette vasárnap Koszovó fővárosában az egykori amerikai elnök részvételével, az ő nevét viselő körúton.
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök vasárnap figyelmeztette az Európai Uniót, hogy ismét fennakadások lehetnek az orosz gáz európai fogyasztókhoz való eljuttatásában, miután a fő tranzitország Ukrajnának gondjai vannak az Oroszországtól vásárolt gáz kifizetésével.
Romániában negyvennyolc órára bezártak egy szállodát, mivel egyszerre negyven ott lakó turistánál állapították meg az új vírus által okozott influenzás megbetegedést - jelentették be vasárnap a román hírközlő eszközök.
Magyarország 10 ezer adag oltást ajánlott fel Ukrajnának, ahol már több mint félszázan haltak meg influenzában. Szlovákia és Románia maszkokat, Lengyelország gyógyszereket küld.
A nagy forgalom ellenére sehol nem volt komolyabb fennakadás. A Budapesti Temetkezési Intézet sajtóreferense. elmondta: a rákoskeresztúri Új köztemetőben két kaput is megnyitottak, így a korábbi évektől eltérően eddig nem alakultak ki dugók a temető területén. Pénzes Kristóf hangsúlyozta: rendkívüli esemény sehol nem történt, a forgalom is csak az ilyenkor megszokott mértékben erős.
Leginkább Bernard Madoff befektetési csalót lepte meg, hogy a tőzsdefelügyelet (SEC) ellenőrei a korábbi években nem kapták el Ponzi-trükkön alapuló csalássorozata miatt - egyebek mellett ez derült ki a SEC által nyilvánosságra hozott vizsgálati anyagokból.