Reggel kilenctől várhatóan este kilencig szavaznak ma a képviselők a 2010-es költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott módosító és kapcsolódó módosító indítványokról, valamint a büdzsé főszámairól. ...
Keddi ülésén szavaz az Országgyűlés a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról. A honatyák reggeltől várhatóan késő estig voksolnak a majdnem 1500 indítványról, amelynek vélhetően csak töredékét támogatják majd. Ennek oka, hogy csak a Fidesz és a KDNP-s képviselők több mint ezer módosítót nyújtottak be, azonban ezek egyike sem szerepel a kormány által támogatott indítványok…
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter felszólította hétfőn Teheránt, hogy a jelenlegi formájában fogadja el az uránium dúsításáról és cseréjéről szóló nemzetközi ajánlatot, mert azt a javaslattevők nem fogják módosítani.
Núri al-Máliki iraki miniszterelnök azt követeli az ENSZ-től, gyakoroljon nyomást a szomszédos országokra, hogy vessenek véget az iraki belügyekbe való beavatkozásnak.
A szlovák kormány a foglalkoztatási törvény módosításával próbál munkahelyeket megtartani és teremteni, illetve támogatja a munkahelyükről a válság miatt elbocsátott dolgozók egy részének visszavételét korábbi állásukba.
A General Electric (GE) Hungary Zrt. első körben csökkentett idejű foglalkoztatáshoz kért öt havi bérkiegészítést 7.784 főt érintően, 1 milliárd 234 millió forint összegben, és összesen 8.471 fő munkavállaló munkahelyének megtartását vállalta - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM).
Az elhízás korunk járványszerűen terjedő betegsége, mely az egész világon rohamosan terjed mind a felnőtt, mind a gyermek korosztályban. Az elhízás nemcsak esztétikailag nem kívánatos jelenség, hanem számos betegség előidézője is, mint például a magas vérnyomásé.
A BÉT tegnapi zárása után közzétette gyorsjelentését a PannErgy, a dokumentumban azonban nincs érdemi újdonság. Erre nem is lehetett számítani, hiszen a geotermikus leány még nem termel bevételt, a...
Fizetésképtelenné vált a lengyel regionális vasút, a PKP PR, a társaság számláit zárolták, a felügyelőbizottság felszólította az elnökséget, hogy kérjen csődvédelmet, ugyanis 16 ezer dolgozó állása a tét, adja hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Az amerikai tőzsdék mérsékelt pluszban zárták a tegnapi kereskedést, az ázsiai piacokon pedig vegyes volt a hangulat a mai reggelen. Japánban nem volt kereskedés, a hongkongi tőzsdeindex esett,...
Nem zárult sikerrel a harmadik - és a mostani állapotok szerint utolsó - kőzetrepesztés a Földeák-1 kútnál, jelentette be közleményben a terület fejlesztésében érdekelt kanadai Falcon Oil & Gas. A...
Hétfőn későn este már 279 forint fölött jegyezték az eurót londoni bankközi devizapiacon, ami több mint négy havi mélypont, reggel erősödött a honi valuta
Nem született megállapodás hétfőn este a kormány és az öt reprezentatív vasutas szakszervezet között a kollektív munkaügyi vitán. A Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti...
A szurkolók szerint a tulajdonosok felelősek a szombati Ferencváros-Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen történt rendbontásért, mert eljátszották a bizalmat. A csapatot üzemeltető cég vezérigazgatója ugyanakkor azt mondta, a tulajdonos már elismerte, hogy hibázott, és nem megfelelően erősített. Berki Krisztián szerint attól nem kell tartani, hogy a brit tulajdonos a botrányok miatt kivonul a Fradiból. A…
Bár a Magyar Nemzet továbbra is úgy tudja, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségen már elkészült az indítvány, amelyben a brókerügy elsőfokú ítéletének a teljes hatályon kívül helyezését kezdeményezik, az illetékesek egyelőre cáfolnak.
Olyan színészek is vannak, akik mind a nyolcszáz alkalommal szerepeltek a darabban: Méhes László és Borbiczki Ferenc eddig egyetlen előadásról sem hiányzott
A délután napvilágot látott kedvező híreknek ellenére több alkalommal is pesszimista hangulat lett úrrá az amerikai piacokon, a nap végére azonban pozitív tartományba kapaszkodtak az indexek. Bár a...
November 18-án végre Magyarországon üdvözölhetjük a dzsessz stílus népszerű énekesnőjét, Diana Krallt. A művésznő Quiet Nights című turnéjával érkezik hazánkba.
A bankközi kereskedelemben ismételten 279,15-ig szakadt a forint, ezzel megközelítette az esti, négyhavi mélypontot (akkor egy euróért 279,31 forintot adtak), amely után ma reggel - úgy tűnik átmeneti...
Barack Obama elnök hétfőn figyelmeztetett, hogy újabb munkahelyek fognak megszűnni az elkövetkező hetekben-hónapokban, ugyanakkor hangsúlyozta, januári beiktatása óta jelentősen javult a gazdaság állapota az Egyesült Államokban, adja hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet.
A PannErgy Nyrt. konszolidált nettó eredménye elérte 80 millió forintot, amely lényegesen kedvezőbb a bázisidőszak 1,665 milliárd forintos veszteségénél - olvasható a társaság, a BÉT honlapján közzé tett idei első három negyedéves beszámolójában.
Visszamenőleges hatállyal, már az idén január elsejétől az adómentes béren kívüli juttatási körbe tartozhatnak majd a védőoltások és beadásuk díja, közöttük az új influenzavírus elleni vakcina is - mondta el Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője.
A tegnapi napon sem kímélték a hazai börzét, melynek eredményeként a BUX 284,64 pontos, 1,38 százalékos csökkenéssel, 20.288,09 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 22,4 milliárd forint volt. Az OTP részvények ára 105 forinttal, 1,97 százalékkal 5.225 forintra esett, forgalmuk 16,5 milliárd forintot tett ki. Mire számíthatunk?
Hét hónaposan már képesek olvasni a gyermekek - állítják azok a szülők, akik megvettek egy, a gyermekek olvasási képességeit fejlesztő programot. Ausztráliában egyre népszerűbb az eljárás, amely már csecsemőkortól olvasni tanítja a kicsiket.
Nem volt egyértelmű a mozgás iránya az ázsiai kereskedésben. Még az ausztrál kamatemelés sem volt nagyobb hatással a jegyzésekre (3,5%). Az MSCI Asia Pacific Index nyereségek és veszteségek között ingadozott. A japán ünnepnapra való tekintettel innen sem voltak várhatók újabb impulzusok. A jen ismét gyengült az euróval szemben. Az elemzők szerint ez a magasabb kamatú kötvények keresletére…
Ausztriában mérséklődött a munkanélküliség növekedése októberben: a munkaügyi minisztérium hétfőn ismertetett adatai szerint idén január óta első ízben fordult elő, hogy 50 ezernél kevesebben kerestek újonnan munkahelyet.
Újra visszatért a volatilis időszak az amerikai piacok életébe, a tegnapi napon hatalmas hullámzásokat követve végül is pluszban zártak az indexek köszönhetően a nap folyamán nyilvánosságra kerülő rendkívül jó makroadatoknak. Egyre nehezebb fenntartani a nyolc hónapja tartó töretlen emelkedést, erre utal, hiogy napközben a vártnál jobb makrogazdasági eredmények ellenére is veszteségbe hajlottak az…
Albánia partjainál megtalálták a 63 éve aknára futott és elsüllyedt brit romboló, a Volage roncsait - jelentették be kutatók hétfőn. A hadihajó ügye 1946-ban nemzetközi konfliktust okozott és a történteket a hidegháború egyik első epizódjának tekintik a történészek.
Minimálisan erősödött a forint kedden reggel a hétfőn este elért több mint négy havi mélypontról. Az eurót 278,41 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel nyolc órakor.
A Commerzbank AG a vártnál nagyobb, 1,05 milliárd euró adózás utáni veszteséggel zárta a harmadik negyedévet - közölte hétfőn a német pénzintézet, amely a részletes adatokat november 5-én hozza majd nyilvánosságra.
Csaknem a harmadára esett vissza az érdeklődés az idén elindított Tiszta Haszon program iránt. A számlalottó néven elhíresült projekt beharangozó kampánya és működtetése százmilliókat emésztett fel, a statisztikák szerint a tizedik hónapra majdnem teljes közönybe fulladt....
Októberben tovább folytatódott a lejtmenet a hazai autópiacon, az elmúlt hónapban mintegy 70%-kal kevesebb újautó kelt el Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában. Egyes szakértői...
Az Old Boys pénteken este tartja 30 éves születésnapi koncertjét a Petőfi Csarnokban. Idén az évfordulóra az együttes új repertoárral készült, melyet önállóan és szimfonikus zenekari kísérettel is be mutattak.
Egy professzor szerint a kromoszómák közötti eltérés jelentősen befolyásolja az egyes szervek működését, legyen szó akár a szívműködésről vagy a vérkeringésről, az agyi funkciókról vagy épp az immunrendszerről
A HUMET Nyrt. tájékoztatása szerint, a Társaság Igazgatótanácsának tegnapi ülésén Dr. Galamb Vilmos urat az Igazgatótanács elnökének megválasztották - olvasható a BÉT honlapján.