Fegyveres férfi rabolt ki egy benzinkutat szerda hajnalban Budapesten. Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a támadó két óra körül ment be a XIV. kerületi Mogyoródi úti benzinkútra. Az alkalmazottat megfenyegette, és pénzt követelt. A bevétellel elfutott, fegyverét nem használta, és senkit nem sebesített meg.
Jelentősen átalakítaná Kocsis István vezérigazgató a BKV szervezetét és működését, de a társaság tagadja, hogy egy újonnan létrehozandó stratégiai posztra visszatérne a céghez a Kocsis bizalmasának...
A Budapest Airport számára igen fontos a Malév talpon maradása, hiszen Ferihegy forgalmának mintegy 40 százalékát adják a hazai légitársaság utasai - mondta Hardy Mihály, a reptér-üzemeltető szóvivője...
Bírálja az állami és önkormányzati cégek vezetői fizetésének bruttó 2 millió forintos korlátozását a GKI ügyvezető igazgatója és a NIF elnök-vezérigazgatója a Népszava szerdai cikkében, a Fidesz...
A pihenő talaj földillata és a lehullott levelek a téli virágok finom, édes illatával ajándékoznak meg. Néhány melegebb januári nap elég, hogy a megduzzadt virágrügyek kipattanjanak, életet és parfümillatot hoznak ezzel a kertbe.
Lövöldözés volt kedden az amerikai Portland egyik elővárosának bevásárlóutcájában: egy férfi megölt egy nőt, két másik embert pedig megsebesített, majd saját magával is végzett. A tettes egy orvosi...
Várhatóan 1150-1200 dollár körül stabilizálódik az arany ára idén, miután pénteken újabb történelmi csúcsként több mint 1100 dollárt kellett adni egy uncia aranyért
Az egykori Blackwater amerikai biztonsági magáncég valószínűleg egymillió dollárral vásárolta meg titokban iraki tisztviselők hallgatását a 2007-es bagdadi lövöldözés után - írta helyi idő szerint kedden megjelent oknyomozó riportjában a The New York Times.
Az adórendszer, az egészségügy és a MÁV átalakítása is csak akkor lehet sikeres, ha a következő kormány folytatja a megkezdett reformokat – mondta Bajnai Gordon
Las Vegas - Minden idők legfiatalabb pókerbajnokát avatták fel Joe Cada (21) személyében, a semmiből érkezett kamasz 8,55 millió dollárt, vagyis 1,5 milliárd forintot nyert a rekordhosszúságú - háromórás - utolsó játszmában.
Eddig körülbelül félmillió ember kapott új influenza elleni oltást, ebből 38 olyan esetet jelentettek az orvosok, amely valamilyen feltételezett mellékhatásra utal - írja az index. Paál Tamás az...
Egyeztetésre kérte az egészségügyi minisztert több szakmai szervezet, mert képviselőikben kételyek ébredtek, hogy a kormány maradéktalanul teljesítette-e a velük kötött megállapodás eddigi feladatait. Ismert: az egyebek mellett forrásbevonásról szóló egyezség azután született meg, hogy a szakmai szervezetek zöld zászlók kitűzésével, éhségsztrájkkal és a betegellátás korlátozásával fenyegették meg…
Az adórendszer, az egészségügy és a MÁV átalakítása is csak akkor lehet sikeres, ha a következő kormány folytatja a megkezdett reformokat – mondta az FN.hu-nak Bajnai Gordon.
Lemondanak fizetésük egy részéről egy éven át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely Erzsébet kórházának orvosai azért, hogy ezzel támogassák az anyagi nehézségekkel küzdő egészségügyi intézményt - mondta a város fideszes alpolgármestere kedden az MTI-nek.
Többnyire csökkenéssel zártak az amerikai piacok kedden, mindössze a Dow index tudott szerény mértékű 20 pontos emelkedést felmutatni, az előző napok 475 pontos emelkedése után. A tegnapi kereskedés irányárt teljes mértékben a dollár ingadozása határozta meg, amikor gyengült a dollár emelkedtek az indexek, amikor erősödött, akkor pedig csökkentek.
Bár az előzmények ismeretében pesszimista kép is kialakulhatott az árampiaci nyitásról, már látszanak annak jelei, hogy a piac elkezdett piacként működni - írja a Napi Gazdaság Zarándy Tamás, a szaktá...
Budapest - Egyetlen vágya annak a 16 éves lánynak, aki 11 napja kapott új szívet a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, hogy végre hazamehessen.
November 19-én jelölik majd ki az Európai Unió első állandó elnökét - írja szerdai számában a Financial Times című brit napilap, Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnökre hivatkozva. Reinfeldt - az...
Tolató traktor alatt lelte halálát egy férfi Kántorjánosiban kedden - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
A jelenlegi gyorsjelentési szezon alapján úgy tűnik, hogy a befektetők azon vállalatok részvényeit jutalmazzák csak, amelyek nemcsak a profit, de a bevételek szintjén is felül tudják teljesíteni a...
Mobil bankkártya-leolvasók beszerzését tervezi a rendőrség, amely más technikai eszközökkel együtt lehetővé tenni, hogy a megbírságolt a helyszínen kártyával fizessen. Sőt kedvezményt is adnának annak, aki azonnal fizet....
Bemutatkoztak kedden minden idők legnagyobb brit lottófőnyereményének nyertesei, akik közül többen már fel is mondtak nem túl jól fizető munkahelyükön.
Hiába döntöget egyre magasabb csúcsokat az arany árfolyama, továbbra is van még tere az emelkedésnek Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Kft. ügyvezetője szerint. A szakértő az 1,500-1,600...
Leállították a kemencét, így megszűnt a termelés a felszámolás alatt álló salgótarjáni öblösüveggyárban, a dolgozók egy hónap múlva kapják meg a felmondást - mondta Balázs István felszámoló kedden az MTI-nek.
A nehéz piaci körülmények közepette (és magához képest is) kiegyensúlyozott teljesítményt tudott felmutatni a Synergon. Ahhoz azonban, hogy a menedzsment idei várakozásai teljesülhessenek, csodás...
Noha az idén a hazai kereskedelem bevételeinek még alig egy százaléka származik világhálós vásárlásokból, ez az összeg mégis közelít a százmilliárd forinthoz - írja a Világgazdaság szerdai számában. ...
Róma - Hallani sem akar arról, hogy tavasszal születendő gyermeke miatt feladja karrierjét az olasz kultuszminiszter, Mariastella Gelmini, aki akár a szülésig dolgozna.
Szent-Györgyi Albert 1928-ban felfedezett egy addig ismeretlen vegyületet a mellékvesében, melyet azután sikeresen a paprikából is kivont. Később ezt nevezték el C-vitaminnak.
Magyarország - Fáj a torka és köhög? Mindenképpen forduljon orvoshoz, a tünetek alapján ugyanis az egyszerű megfázás mellett a „szokásos" influenza, de akár a H1N1 vírus is megtámadhatta a szervezetét.
Jelenleg nem túl nagy az érdeklődés a lakossági hitelek iránt, ez azonban az FHB előrejelzései szerint változhat a jövőben. Éppen ezért nem mindegy, hogyan változnak a devizahitelek kihelyezésének szabályai - mondta az InfoRádióban Harmati László, a bank vezérigazgató-helyettese.
Megtarthatják havi apanázsukat azok az állami cégvezetők, akiknek a fizetése most meghaladja a havi kétmillió forintot. A szocialisták által megszavazott tiltó törvény ugyanis rájuk nem vonatkozik.
Méreginjekcióval kivégezték kedd este Virginia államban a "washingtoni rémet". John Allen Muhammad 2002 októberében három hétig rettegésben tartotta az egész amerikai fővárost és...
Az Egyesült Államok soha nem feledkezhet meg a Fort Hood-i mészárlás 13 áldozatáról - jelentette ki Barack Obama elnök a texasi katonai támaszponton rendezett keddi gyászünnepségen.
A Várkerület színpadán a történelmi közelmúltban országunk sorsa fordult meg, és e sors szülöttei mi magunk, magyar emberek vagyunk. Ennek a a DVD-nek a kiadásával a Budavári Önkormányzat példát mutat minden kicsi és nagy polgár-közösségnek, amelyik becsüli szülőhelyét, ismerni akarja és élhetővé tenni.
Bill Clinton volt amerikai elnök is bekapcsolódott az új washingtoni kormányzat által szorgalmazott egészségügyi reform elfogadtatásáért folyó küzdelembe: Clinton kedden a szenátus demokrata tagjaival találkozott, arra buzdítva őket, hogy nézeteltéréseiket félretéve szavazzák meg a törvénytervezetet.
Az egykori Blackwater amerikai biztonsági magáncég valószínűleg egymillió dollárral vásárolta meg titokban iraki tisztviselők hallgatását a 2007-es bagdadi lövöldözés után - írta helyi idő szerint kedden megjelent oknyomozó riportjában a The New York Times.
Mérsékelt elmozdulásokat mutatnak a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, miután az amerikai tőzsdék is vegyesen zárták a tegnapi napot. A Nikkei stagnálással fejezte be a kereskedést,...
A kötelező biztosítóváltás első hetének adatait összegezve meglepően alacsony díjon szerez állományt az AEGON biztosító online csatornája. Az AEGONdirekt.hu direktbiztosítási szolgáltató elemzése szerint honlapjukon átlag 19.628 forintért kötnek az ügyfelek kötelező biztosítást....
Az OTP Bank bejelentette, hogy a Fővárosi Bíróságon a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. felperes 25 milliárd 247 millió forint pertárgyértékű kártérítés iránti pert kezdeményezett az OTP Bank mint alperes...
Kínában a kiskereskedelmi eladások októberben 16,2 százalékkal nőttek a 2008 októberihez képest és elérték a 171 milliárd dollárt - derül ki az országos statisztikai hivatal által szerdán közzétett ad...
Budapest - A művész sérelmezi, hogy a mindkét fél által aláírt feltételek ellenére a főzőshow-ban való szerepléséről olyan fotók és cikkek jelentek meg róla a sajtóban, amelyeket ő nem látott előzőleg.
Büszke lehet minden pumaivadék: egy magyar idiotizmus is felkerült arra a lenyűgöző toplistára, ami az Európai Unió legbizarrabb pénzköltéseit sorolja, s amelyet az Open Europe nevű euroszkeptikus intézet állított össze. Erős versenyben került a legjobbak közé a "kerékpáros pihenőhely" címén a földre helyezett 10 darab várgesztesi fatuskó: meg kellett küzdeniük a holland blogoló szamárral, a…
Mintegy egymillió nyugdíjas részesül nyugdíjkompenzációban 2010-ben - közölte Korózs Lajos, a szociális tárca államtitkára kedden sajtótájékoztatón Egerben.
Az ázsiai részvénypiacok a tegnapi amerikai megingás ellenére tovább erősödnek, miután Kínából és Japánból, a régió két legnagyobb gazdaságú országából a gazdasági helyreállás folytatódására utaló jelek, adatok érkeztek.
Eltűnt a hat hálószobás háza egy férfinak Írországban, míg ő tartósan Új-Zélandon élt a családjával. Mikor hazatért, döbbenten tekintett jókora háza hűlt helyére, melyen parkoló épült egy...