Délután új lendületet kapott a forint erősödése, miután az amerikai részvénypiacok minimálisan ugyan, de kedden is a pozitív tartományban tudtak nyitni. Ahogyan az elmúlt napokban, úgy most is a...
Bethlenfalvy Pál gondolatmenete a „fiatal, katolikus” Igen hasábjain jelent meg. Nem csak atombiztos nemzetstratégiát vázol fel, hanem személyes életprogramot: a nemzet ugyanis személyekből áll össze. A bejegyzést szó szerint közöljük.
Jövőre tíz százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak a kórházak, mint az idén - mondta Rácz Jenő kórházigazgató a Napi Gazdaság című lap konferenciáján. Mikola István, a Fidesz országgyűlési képviselője azt ígéri: ha kormányra kerülnek, feltőkésítik az egészségügyet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,09 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 21.029,07 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 0,69 százalékkal 16.000 forintra erősödött, az OTP...
Hosszas vajúdás után megszületett az online kutatási tender eredménye: a jövőben a Ipsos-Gemius adatait használhatja a piac. Mit tudnak jobban? Miért így választották ki a nyertest?
A kormány, az áramszolgáltatók, valamint a Kríziskezelő Program Tanácsadó Testülete megállapodott arról az új támogatásról, amelynek révén 5-8 ezer család juthatna ismét áramhoz pár héten belül -...
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerint a Fidesz és az MSZP a parlamenti szavazáson beismerte: érintettek a rádiófrekvencia-botrányban - közölte Csapody Miklós országgyűlési képviselő kedden.
A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke szerint szabályosan írt ki műholdtendert a közmédium. Simkó János kedden az általa vezetett testület több...
Megállapodott a kormány, az áramszolgáltatók, valamint a Kríziskezelő Program Tanácsadó Testülete arról az új támogatásról, amelynek révén 5-8 ezer család juthatna ismét áramhoz pár héten belül - mondta el Kiss Péter társadalompolitikai miniszter sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Az amerikai tőzsdék tegnapi szárnyalását ma már nem tudták lekövetni sem a Távol-Keleten, sem Európában a piacok. Érdemi elmozdulást sehol sem láthatunk, egyedül az oroszok mutattak szemmel látható,...
Újabb orosz modult indítottak útnak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) kedden a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről: a Poiszk (Keresés) névre hallgató úgynevezett kisebb kutatómodul két nap múlva...
Csaknem négyszáz hajléktalanról gondoskodik, s nyújt számukra különféle szolgáltatásokat a székesfehérvári krízisközpont, amely az anyagi forrásokat pályázatok révén igyekszik kiegészíteni - mondta a központ vezetője.
A Fidesz fenyegető kétharmados többségének megakadályozására Orbán Viktor ellen Bokros Lajos közös kormányfő-jelölt indítását javasolja az MSZP-nek és az MDF-nek a szabad demokraták elnöke. Retkes Attila célja az SZDSZ parlamentbe juttatása és az, hogy ellenzékből egy plebejus, középre húzódó liberális pártot építsen. Ezt szolgálja az "Újratervezés" című köz- és szakpolitikai program.
Várhatóan csak a jövő héten ismerheti meg a nyilvánosság a romák elleni támadássorozat kapcsán készült ténymegállapító jelentést, a parlament nemzetbiztonsági bizottsága ugyanis szocialista kérésre nem szavazott mai ülésén a dokumentumról.
Az idei 97 milliárd után jövőre 117,5 milliárd forint jut az Út a munkához programra - jelentette be kedden, Balatonvilágoson Szűcs Erika miniszteri biztos. A támogatásból jövőre havonta átlagosan 50-60 ezer embert tudnak foglalkoztatni. A program célja, hogy jövőre a magánszférát is sikerüljön bevonni.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerint a Fidesz és az MSZP a parlamenti szavazáson beismerte: érintettek a rádiófrekvencia-botrányban - közölte Csapody Miklós országgyűlési képviselő. A független...
Tizenegyezer forintért árulják Orbán Viktor dedikált fényképét a legismertebb internetes piacoldalon, a fotót most húsz százalék kedvezménnyel lehet megvásárolni - írja a nol.hu. A Fidesz elnöke a hazai netvásárokon is keresett, ellentétben Gyurcsány Ferenccel...
Megállapodtak kedden az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei abban, hogy a dohánytermékek jövedéki adójának kötelező minimális szintje 2014-től ezer szálanként 90 euróra emelkedik - jelentette be Kovács László, az Európai Bizottság vámuniós és adópolitikai felelőse a brüsszeli találkozót követően.
Kormányrendeletben határoznák meg a teljes hiteldíj mutató (thm) számítására vonatkozó szabályokat, ha az Országgyűlés elfogadja a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvényjavaslatot, amelynek...
Az APEH jövőre akkor is közzéteszi a „feketefoglalkoztató” adatait az interneten, ha a munkáltató a rá kiszabott bírságot befizeti - ez csupán az egyike a 2010-es várható adóváltozásoknak. Megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv, de a munkavállalóknak évi 840 ezer forint jövedelemig nem kell adózniuk. Kevesebb költséget számolhatnak el a cégek, mint tavaly és a megrendelő cég fizeti az áfát, ha…
A Bookline.hu online áruháznak ítélte a CIB Bank, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, valamint a Kirowski által életre hívott Az év internetes kereskedője díjat a szakmai zsűri és a...
A Bookline.hu online áruháznak ítélte a CIB Bank, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, valamint a Kirowski által életre hívott Az év internetes kereskedője díjat a szakmai zsűri és a közönségszavazás - közölte a keddi eredményhirdetés után az MTI-vel a CIB Bank.
A bevételek csökkenése ellenére növekedett az RTL csoport profitja a harmadik negyedévben, főként a költségek csökkentésének köszönhetően. Európa legnagyobb televíziós társasága már érzékeli a fellendülést a hirdetési piacon, miután idén szeptember óta szinte minden piacán több reklámidőt adott el, ellentétben az év első nyolc hónapjával.
Kormányrendeletben határoznák meg a teljes hiteldíj mutató (thm) számítására vonatkozó szabályokat, ha az Országgyűlés elfogadja a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvényjavaslatot, amelynek álta...
Mobil bankkártya-leolvasók beszerzését tervezi a rendőrség, amely más technikai eszközökkel együtt lehetővé tenni, hogy a megbírságolt a helyszínen kártyával fizessen. Sőt kedvezményt is adnának annak, aki azonnal fizet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,09 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 21.029,07 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,46 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyese...
A korábbi elképzelésekkel szemben nem kerül vagyonkezelésbe három regionális vízközmű, ezért nem hoznak létre belőlük vállalatcsoportot, és visszaállítják a korábban megszüntetett igazgatóságokat -...
Legalább 25-en meghaltak és több mint 40-en megsebesültek kedden, amikor öngyilkos merénylő robbantotta föl magát és autóját egy zsúfolt piacon, Pesavar város közelében. A hivatalos közlemény szerint az áldozatok közt hat gyerek és három asszony is van.
A Bookline.hu online áruháznak ítélte a CIB Bank, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, valamint a Kirowski által életre hívott Az év internetes kereskedője díjat a szakmai zsűri és a közönségszav...
Kékvillogós autóval jár Pestszentlőrinc szocialista polgármestere, Mester László. A szolgálati kocsiban Police feliratú parkolókártya is van, és felragasztották rá a CD matricát, amelynek használatára a diplomáciai testület tagjai jogosultak.
Ez az autoszomalis recesszív módon öröklődő megbetegedés a kelet-európai zsidó közösségben a legelterjedtebb. Egyes adatok szerint e népcsoportban 28-30 emberből egy hordozza a hibás gént! A kórkép szomorú kimenetelű: bénulással, elbutulással, a látás és hallás elvesztésével és korai halállal jár.
Elképzelhető, hogy a harmadik negyedévben akár véget is érhetett a recesszió Magyarországon, a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők optimistább csoportja szerint a negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) már növekedett az előző negyedévhez képest
Hatvanegy középfokú oktatási intézmény kapott "Pénziránytű iskola" címet. A rendszerhez csatlakozó középiskolák kiemelt feladata a gazdasági-pénzügyi ismeretek oktatása.
A magas hiteldíjjal kínált hitelek visszaszorítása érdekében a kormány a mindenkori jegybanki alapkamat tízszeresében határozná meg a teljes hiteldíj mutató (thm) legmagasabb értékét, ami így jelenleg 70 százalékos lenne - mondta Katona Tamás pénzügyi államtitkár kedden, az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat általános vitájában.
Összesen száz ház úszik az Amszterdam beltengerén, az IJssel-tavon, tíz kilométerre a városközponttól: a helyszűke és a klímaváltozás kényszeríti rá az embereket, hogy megbarátkozzanak a gyakran...
Második világháborús lövedék került elő csatornaépítés közben Székesfehérváron, a Móri úton; a szovjet katonai eszközt a tűzszerészek elszállították és megsemmisítették - közölte az MTI-vel a...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,09 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 21.029,07 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,46 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest.