Szeretkezést hallgathattak az utasok egy londoni metróállomáson a hangosbemondón keresztül, nem pedig azt, hogy késik a szerelvény, vagy hogy vigyázzanak a peronon.
„A VEVŐ” – Ügyfélszerzés, megtartás, kezelés az e-kereskedelemben címmel rendezi meg 2009. november 11-én hagyományos őszi, tematikus konferenciáját a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért - olvasható a SzEK.org sajtóközleményében.
Magyarország és Örményország hétfőn Budapesten 4 szerződés aláírásával tett lépést a két ország kapcsolatainak fejlesztésére. Az egyezményeket Sólyom László és Szerzs Szarkiszjan államfő jelenlétében írták alá magyar és örmény miniszterek a budai Sándor-palotában.
Dávid Ibolya továbbra is azt várja, hogy Bajnai Gordon kormányfő elmondja az ügyben szakmai véleményét és iránymutatást adjon egy tisztességes piaci verseny döntéseihez. A független képviselő...
Molnár Csaba kancelláriaminiszter vezeti az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei listáját a jövő évi országgyűlési képviselő-választáson - közölte a párt megyei pártigazgatója hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 704,66 pontos, 3,51 százalékos emelkedéssel, 20.780,98 ponton zárt hétfőn. A Mol 6,75 százalékkal 15.890 forintra drágult, az OTP részvények ára 3,55 s...
Beleerősített a forint hétfőn, az eurót délután 5 óra előtt 272,05 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 274,75 forinttal.
Októberben éves szinten 4,64%-kal emelkedtek a mexikói fogyasztói árak (előrejelzés. 4,50%, előző: 4,89%). Havi szinten 0,42%-os drágulás mutatkozott (előrejelzés 0,305- előző. 0,50%). Mivel az adatok miatt megnőtt a Banxico kamatemelésének esélye. Az USD/MXN 13,3259-re esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Változatlanul hagyja a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. A Mol a múlt héten 4 forinttal emelte a 95-ös...
Beleszólást kér a Sláger Rádió az eddig általa használt frekvenciára szóló sugárzási engedély kiadásába. A tulajdonos alelnöke bíróság előtt azt is közölné, melyik párt képviselője milyen alkuval kereste meg őket a pályázás során.
Egyelőre nem lehetett kihallgatni azt az idős asszonyt, akit csaknem agyonvertek egyelőre ismeretlen tettesek a saját lakásában Biharkeresztesen - értesült a HavariaPress.
Ez év szeptemberében Magyarországon tizenhatezerrel, 1,083 millióra bővült a digitálisan televíziózó háztartások száma, így a digitalizáltság 43,5 százalékról 44,0 százalékra nőtt - derül ki a...
A hipergazdagok imádják szórni a pénzt az olyan méregdrága játékszerekre, mint a magánrepülőgépek vagy a jachtok, ráadásul sokan nem érik be saját sziget, esetleg golfpálya nélkül. A Forbes magazin összeállításából szemezgettünk, nézzük, mire költenek - nem ritkán csupán kedvtelésből - a leggazdagabbak!...
Ma közzétett határozatában a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kötelezte az Union Biztosítót, hogy a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződései vonatkozásában kialakított, a...
Molnár Csaba kancelláriaminiszter vezeti az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei listáját a jövő évi országgyűlési képviselő-választáson - közölte a párt megyei pártigazgatója az MTI-vel hétfőn. Glázer...
Sajtóhírekből értesültem róla, hogy cégük volt szíves elemezni a magyar európai parlamenti képviselők munkáját. Különösen nagyra értékelték MSZP-s képviselőtársaim tevékenységét, lesújtóan nyilatkoztak viszont az én felszólalásaimról, amelyeket „politikai show műsorként” jellemeznek. Engedjék meg, hogy a következőkről tájékoztassam Önöket.
Erősödött a forint hétfőn, az eurót délután 4 órakor 272,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 274,75 forinttal. Elsősorban a dollár gyengülése miatt együtt er...
Az Union Biztosítót a 2010. évre meghirdetett önrészes kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) miatt 5 millió forintra bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - a...
Az EUR/USD 1,5020-ra emelkedett, majd visszaesett 1,4990-re. A devizapár az 1,50-es értékért harcol, és épphogy fölötte jegyzik. Jól jön, hogy a Dow Jones Index 120 pontos erösödött. Az arany nyereségei is megviselik a dollárt. Az EUR/USD-ot 1,5006-on jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényt, amelynek célja többek között a magyar jelnyelv nyelvi státuszának elismerése.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 704,66 pontos, 3,51 százalékos emelkedéssel, 20.780,98 ponton zárt hétfőn. A Mol 6,75 százalékkal 15.890 forintra drágult, az OTP részvények ára 3,55...
Az MSZP szerint a Fidesz nem programmal, hanem listákkal készül a hatalomra. Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfőn ezt annak kapcsán közölte, hogy a fideszes Lázár János a parlamentben arról kérdezett, hogy mekkora összeget kaptak a krízisalapból a hódmezővásárhelyi igénylők.
Erősödött a forint hétfőn, az eurót délután 4 órakor 272,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 274,75 forinttal. Elsősorban a dollár gyengülése miatt együtt...
Sem a Fidesz, sem az MDF nem szavazza meg a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek visszaküldött polgári törvénykönyvről rendelkező javaslatot. A Fidesz arra számít, hogy az új Ptk. nem is fog hatályba lépni.
Ma már nyoma sem volt a korábbi hetekre jellemző idegességnek a piacokon, a tőzsdék Európa szerte szép emelkedést produkáltak. Ennek értékét azonban nagyban csökkenti, hogy forgalom lényegében nem...
Bocsánatot kért a brit kormányfő amiatt, hogy egy Afganisztánban elesett katona családjának írt együtt érző levelében még a család nevét sem tudta leírni rendesen. A gyászoló anya tiszteletlenségnek nevezte Gordon Brown figyelmetlenségét.
Az Union Biztosítót a jövő évre meghirdetett önrészes kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) miatt 5 millió forintra bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - a határozat hétfő délután került fel a felügyelet honlapjára.
Robbanás történt Budapesten, a Semmelweis Egyetem egyik klinikáján délután. A balesetben senki nem sérült meg, de 15 ember kellett kimenekíteni az épületből.
Egy hónapos lett a kölyök mandrill (Mandrillus sphinx) a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az október 5-én napvilágot látott kölyök azonban szinte folyamatosan anyja hasa alatt csimpaszkodva viteti magát, így gyakran csak a végtagjai látszanak. Mivel eddig a gondozóknak sem sikerült megállapítaniuk, hogy az apróság milyen nemű, nevet sem kapott még.
Az Országgyűlés 181 igen, 19 nem szavazattal, és 151 tartózkodással elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szerint a köztulajdonban álló gazdasági társaságok munkavállalóinak személyi alapbére, valamint vezető tisztségviselőinek havi díjazása legfeljebb kétmillió forint lehet 2010. január 1-től.
Az országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, miszerint az állami alkalmazottak havi fizetése legfeljebb kétmillió forint lehet 2010. január 1-jétől
Az USD/CAD 1,0750-ről kiindulva 200 pipet esett. Miután elesett az 1,0590-1,0600-os támogatás, 1,0554-re zuhant a kurzus, megerősítve ezzel a csökkenő trendet. Az emelkedő arany-, és nyersanyagárak jól jöttek a kanadai dollárnak. Ha 1,0590 alatt marad az árfolyam, a cél az 1,0500-ös és az 1,0380-as érték lesz. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi találkozójukon várhatóan megerősítik, hogy az államháztartás konszolidációjának minden tagállamban meg kell kezdődnie legkésőbb 2011-ben. A...
Több mint másfélszerese lesz a jelenleginek a hiteles tulajdoni lap másolat díja januártól, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást.
A vízumkényszer eltörlése óta több ezer magyarországi cigány utazott Kanadába, hogy munkát vállaljon vagy menekültstátuszt kérjen az ottani hatóságoktól. A kivándorlást kinti kapcsolatok, családtagok is segítik, de egy jól szervezett hálózat is több százezer forintért szervezi az utakat, ezért a Nemzetbiztonsági Hivatal is nyomozást folytat – tudta meg a RomNet.
Ha a Fidesz erre felhatalmazást kap a választóktól, akkor a következő választás után csökkenti a parlament létszámát. Ezt Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója mondta az MTI-nek...
Magyarország ütötte ki az első téglát a berlini falból - idézte Helmut Kohl volt kancellár híressé vált kijelentését hétfőn a német fővárosban Bajnai Gordon.
Megtaláltak mintegy 9 millió eurót Lyonban szombaton abból a 11,6 millió euróból, amellyel egy pénzszállító furgon sofőrje tűnt el a múlt héten tűnt el a délkelet-franciaországi nagyvárosban -...
A miniszterelnök bízik abban, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság - mint független és felelős szervezet - az álláspontját gondos és alapos mérlegelés után, a törvényes határidők betartásával fogja kialakítani - közölte a kormányszóvivő Dávid Ibolya MDF-elnök szavaira reagálva.
Az Országgyűlés 181 igen, 19 nem szavazattal, és 151 tartózkodással elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szerint a köztulajdonban álló gazdasági társaságok munkavállalóinak személyi alapbére,...
A vízumkényszer eltörlése óta több ezer magyarországi roma utazott Kanadába, hogy munkát vállaljon, vagy menekültstátuszt kérjen az ottani hatóságoktól. A kivándorlást kinti kapcsolatok, családtagok is segítik, de egy jól szervezett hálózat is több százezer forintért szervezi az utakat, ezért a Nemzetbiztonsági Hivatal is nyomozást folytat - tudta meg a RomNet.
A hiteles tulajdonilap-másolat díja januártól több mint másfélszerese lesz a jelenleginek, viszont elektronikusan is kérhető lesz a másolat, amely olcsóbb lesz a jelenlegi papíralapúnál is - egyebek m...
Új cégforma lesz az egyéni cég, és a jövő év elejétől elektronikusan lehet egyéni vállalkozást nyitni, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény...
Húsz évvel ezelőtt omlott le a berlini fal, a hidegháború és a kétpólusú világ szimbóluma, amely 28 éven keresztül akadályozta meg, hogy a keletnémetek nyugatra mehessenek. Az utazási szabályok enyhítéséhez egy felkészületlen pártvezető és egy leleményes újságíró járult hozzá.
Nagyszabású ünnepség keretében köszöntötték és díjazták hétfőn a telki edzőközpontban az U20-as labdarúgó-válogatottat, amely bronzérmes lett az egyiptomi világbajnokságon.