Végső soron a kábeltolvajok okolhatók azért, hogy kisebb áramütés ért két iskolából hazafelé tartó gyereket a ráckevei HÉV vonalán, Millenniumtelepnél. A BKV nem sokat tehet az ilyen esetek megelőzésére – áll a közlekedési vállalat levelében.
A Fidesz és az MSZP törvénytelen politikai összejátszására utal, hogy a két párt elutasítja az országos kereskedelmi rádiós frekvenciák odaítélése során történtek kivizsgálására létrehozandó parlamenti vizsgálóbizottság gondolatát - írta pénteki közleményében Kóka János, az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, jelezve egyben, hogy a parlament hétfői ülésén kérik a javaslat…
Az MSZP szerint a Fidesz és a KDNP a kormány foglalkoztatáspolitikájáról szólva nem látja a fától az erdőt. Közleményükben azt a kérdést is jogosnak nevezték, hogy vajon mi lenne akkor a munkanélküliség alakulásával, "ha a Fidesz-Jobbik kormányra kerülne".
A harkányi Gyógyfürdőkórház két épületének teljes felújítására és berendezésének cseréjére került sor 733 millió forintból, melyből közel 129 millió forint az európai uniós támogatás. A közösségi...
A gyorsaságimotoros-világbajnokságon az idén a MotoGP-ben szereplő Talmácsi Gábor jövőre a 250 kcm-et felváltó Moto 2 kategóriában folytatja a versenyzést.
Az idei őszi állásbörzéken jellemzően 20-30 százalékkal kevesebb állást kínáltak a munkáltatók tavaly őszhöz képest, miközben a rendezvényeken állást keresők száma emelkedett. A kiállítók közül eltűntek a telekommunikációs szektor és az építőipar cégei, a legkeresettebb végzettségűek továbbra is a villamosmérnökök, az informatikusok és a gépészmérnökök. Külföldi munkára főleg szakmunkásokat…
Fegyverrel támadt az intézkedő rendőrökre egy 43 éves tápiószelei férfi; a rendőrség hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tett, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt folytat eljárást.
Szlovákia felvette a diplomáciai kapcsolatokat Liechtensteinnel - a kis alpesi állam megalakulása óta nem ismerte el az országot a Benes-dekrétumok miatt. Peter Stano külügyminisztériumi szóvivő most bejelentette, hogy a két ország ismét kapcsolatban áll egymással.
Overdose angliai rehabilitációja befejeződött és Magyarországon folytatódik. Ezt a PannoniaOverdose.hu, a telivérrel foglalkozó hivatalos honlap tudatta az MTI-vel.
Megjelent a Tudatos Vásárlók Egyesületének Jó termék adatbázisa, amely egyebek mellett a tejtermékek, a csokoládé, kakaó és kávéféleségek jellemzőiről tájékoztatja az érdeklődőt, de az aszalt gyümölcs...
Szabálytalankodó autós okozott balesetet a XIV. kerületben péntek este; a jármű vezetője nem adta meg az elsőbbséget a 125-ös busznak - mondta Dávid József, a BKV fődiszpécsere
A varsói tőzsde (WSE) 2010 végéig a részvények szélesebb körét felölelő WIG30 indexre cseréli le a jelenlegi WIG20 indexet - közölte a tőzsde ügyvezető igazgatója Ludwik Sobolewski. "Már szinte...
Attól félnek a polgármesterek a részleges bezárásra ítélt Veszprém-Zirc-szárnyvonal mentén, hogy hamarosan közösségi közlekedés nélkül maradnak a falvak.
A szerda esti 50,700 adag vakcinához képest az ÁNTSZ kistérségi intézetei ma délutánig összesen több mint 110,530 adag oltóanyagot szállítottak ki a gyógyszertárakba - tette közzé az Egészségügyi...
"Nemiszerv viszketéstől szenvedek immár több éve. A nőgyógyász megállapította a gombás fertőzést. Mit tanácsol?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Papagájoké, egzotikus madaraké, pókoké és hüllőké lesz a főszerep péntektől három napon át Budapesten, a Mezőgazdasági Múzeumban. A Nemzetközi Díszmadár Kiállítást és Vásárt immár hetedik alkalommal rendezik meg a Vajdahunyad várban. Tavaly több mint nyolcezren mentek el a rendezvényre – mondta Hamza Zoltán szervező.
Valósidejű fordítószemüveget fejleszt a japán NEC elektronikai vállalat. A tolmácsgép egy szemüvegre szerelt parányi kijelzőből és a felhasználó derekára erősített központi egységből áll.
A valutaalappal kötött megállapodásról lesz szó Az Este műsorában is: Heim Péter közgazdász mondja el, mire jutottunk a kölcsönnel és meddig van még rá szükség
Romániában nem tárgyal az államfő miniszterelnök-jelöltjével a két legerősebb ellenzéki párt. A szociáldemokraták és a liberálisok jelezték: továbbra is ragaszkodnak Klaus Johannis nagyszebeni polgármester miniszterelnöki jelöléséhez.
Várhatóan vasárnap estig eltart a helyszínelés a tompai lovastanyán, ahol szerda délután három embert gyilkoltak meg. A rendőrök már több tanút is kihallgattak, de a nyomozás érdekében részleteket egyelőre nem árulnak el.
Két autóval is ütközött egy busz péntek este Budapesten, a XIV. kerületben. A balesetben a szabálytanul előző autó sofőrje sérült meg könnyebben, a busz utasainak nem esett baja.
Több mint négy év után a szárazföldi Kína első tenger alatti alagútjának végéhez értek az építők - adta tudtul képes híradásában a kínai sajtó pénteken. Használói egy most másfél órás utat nyolc perc alatt tehetnek majd meg, az átadásra még várni kell.
A Szomália déli területeit irányító iszlamisták halálra köveztek egy 33 éves férfit házasságtörés miatt - jelentette pénteken a BBC brit közszolgálati adó, internetes oldalán. A férfi terhes barátnőjének kivégzését a szülés után hajtják végre.
Jobb oldali combsérülése miatt valószínűleg két hétig nem játszhat Gennaro Gattuso, az AC Milan labdarúgócsapatának olasz válogatott középpályása. Ezt a milánói klub jelentette be pénteken.
Eltűnt a NATO-vezetésű nemzetközi erők (ISAF) két katonája Afganisztánban - közölte pénteken egy katonai szóvivő. A tálib lázadók azt állítják, náluk van két vízbe fulladt külföldi katona holtteste.
Jelentős mértékben késnek a Budapest-Nyugati pályaudvarra Vácról illetve Veresegyházról érkező és az oda induló vonatok felsővezeték-szakadás miatt - közölte a Mávinform a közlekedési társaság honlapján pénteken.
Minden huszadik skóciai gyermek úgy hiszi, hogy Hitler német fociedző volt, és 6 százalékuk gondolja azt, hogy a holokauszt megemlékezés a második világháborús végéről - derült ki tanulmányból, amelyet egykori frontharcosok szövetsége tett közzé pénteken.
A munkaerőpiacon nemcsak hosszabb lesz a válságból való kilábalás, hanem sok helyütt még nem érte el csúcspontját a munkanélküliség: Svájcban is többéves csúcsra szökött az állástalanok aránya a legfrissebb adatok szerint.
A két hajdani kommunista pártvezető, Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker ismét olyan forrón csókolja egymást, mint annak idején, legalábbis azon a berlini graffitin, amely csaknem két évtized után "új ruhába" öltözött.
A kóros kövérség kezelésére mind több országban végeznek sebészeti beavatkozásokat, amelyek a fogyás szempontjából igen hatékonynak bizonyulnak, de hosszú távon a szívroham esélye a tapasztalatok szerint nem lesz kisebb az operációtól. Svéd kutatók kiterjedt vizsgálatának eredményeit az Elhízás 2009 kongresszuson ismertették Washingtonban.
Csütörtök este eldőlt, hogy feloszlatja magát a Szabad Demokraták Szövetségének orosházi szervezete. Kiss Attila azonban helyi képviselő marad a ciklus végéig. Az sem kizárt, hogy a megyei pártszervezetre is ez vár.
Idén eddig több mint harminc ENSZ-békefenntartót büntettek meg saját országaikban azért, mert állomáshelyükön nemi erőszakot vagy szexuális visszaélést követtek el - közölte egy ENSZ-szóvivő pénteken Genfben.
Két ember meghalt, nyolc megsebesült, amikor egy ámokfutó lövöldözni kezdett a floridai Orlando egyik irodaházában. A külvárosi épületben történt lövöldözés elkövetőjét egyelőre nem tudták elfogni.