Steve Vander Ark könyvtáros egy iskolában. Mellette amatőr író, színjátszó és szónok. Az 50 éves Potter rajongó még le sem tette az első kötetet 10 évvel ezelőtt mikor elhatározta, hogy megírja A Harry Potter Enciklopédiát.
A következő két év még nehéz lesz Magyarországon, mivel a gazdasági kilábalás csak fokozatos lesz, illetve közben a magas adósságállomány, mint fő gazdasági probléma ellen folyamatosan kell küzdenie...
A Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese szerint a szocialisták kizárólag kommunikációs csatákat vívnak, tetteik azonban köszönőviszonyban sincsenek azzal, amiről beszélnek
Visszaeséssel kezdtek csütörtökön a nyugat-európai értéktőzsdék, elsősorban a szerdai amerikai kamatdöntés és a gyenge céges hírek hatására. Ugyanakkor a befektetők a délelőtti kereskedésben kivárnak, a Bank of England és az Európai Központi Bank közép-európai idő szerint kora délutáni kamatdöntése utánra tartalékolják befektetési döntéseiket.
Egy kereskedelmi csatorna közlése szerint a fiú halálának pontos okát csak a teszteredmények alapján lehet majd megállapítani. Az illetékes szlovák szervnek, a Közegészségügyi Hivatalnak az esettel kapcsolatban nincs információja.
Nem elég, hogy védi a szívet és javítja az erek működését, még a bőrnek is jót tesz az étcsokoládé, pontosabban az abban eredetileg megtalálható flavonol. A rossz hír az, hogy az anyagot keserű íze miatt a gyártók általában eltávolítják a termékeikből.
A Hungarofest három ajánlattevővel kötött szerződést a Pécs2010 programhoz kapcsolódó nyomdai feladatokra. Nyolc pályázatot bíráltak el, a nyertesek bruttó 180 millió forintból gazdálkodnak.
Könnyen elkelt a 3 sorozat esetén mára meghirdetett összesen 50 milliárd forintnyi magyar államkötvény. Az Államadósság Kezelő Központ aukcióira összesen közel 120 milliárd forintnyi ajánlat érkezett...
Az utóbbi napokban felreppent a hír, miszerint a Force India lopással vádolja a jövő évben bemutatkozó Lotus istállót, amiért nemrég felfedett szélcsatorna modelljének formája és kialakítása kísértetiesen hasonlít jelenleg versenygépére, a VJM-02-re.
Azt gyanítod, a pasid nemcsak nézegeti az étlapot, hanem választott is róla? Néha furcsán viselkedik és rejtélyesen eltünedezik? Lehet, hogy életed párja már egy másik nő karmai között hever. Íme a hat jel, melyek alapján megbizonyosodhatsz hűségéről vagy hűtlenségéről.
Veres János volt pénzügyminiszter vezeti az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listáját a jövő évi országgyűlési választáson - jelentette be Szabados József, a párt megyei kampányfőnöke, országgyűlési képviselő.
Tízezer embert küldene el a General Motors (GM) az Opeltől és a Vauxhalltól. A GM egy nappal az után ismertette leépítési tervét, hogy javuló eredményeire hivatkozva visszalépett az autógyárak eladásától. Németországban elkeseredést váltott ki a hír. A sztrájkkal fenyegetőző szakszervezetek szerint az amerikai cég négy németországi Opel-üzemből kettőt bezárna. A német kormány is ellenzi, hogy a…
Hármasgyilkosság történt Tompán, közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy házaspárt és lányukat egy Tompához közeli tanyán ölték meg, még szerda délután. Az ügyben a település polgármestere rendkívüli képviselőtestületi ülést hívott össze. Csütörtökön késő estig tartott a bűnügyi szemle.
Tom Hanks volt a producere és a narrátora annak a második világháborút bemutató 4 dimenziós filmnek, amelyet pénteken kezdenek vetíteni egy New Orleans-i múzeumban.
Az egyesülési joggal való visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az Egri Rendőrkapitányság, miután alakzatban magyar gárdisták vonultak fel Egerben egy megemlékezésen - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-t.
Egy évvel az izlandi bankrendszer összeomlása után oly mértékben stabilizálódott a gazdasági helyzet, hogy az izlandi jegybank újabb kamatcsökkentésre szánta el magát csütörtökön és 1százalékponttal, 11 százalékra mérsékelte az irányadó kamatot.
Megállapodtak az Unió intézményei az EU távközlési szabályainak módosításáról - a cél a verseny növelése, valamint a fogyasztók jobb és olcsóbb kiszolgálása
A DÉMÁSZ és a Magyar Megújuló Energia Szövetség által közösen megvalósított tanyai házi kiserőmű projektavatójára került sor Kiskunmajsán. A fejlesztés révén Minkó László tanyájának elektromos...
Helyi ingatlanközvetítők véleménye szerint akár 600 millió forintért is eladható a ház, ahol Adolf Hitler meglátta a napvilágot. A helyiek azonban nem szeretnék, hogy szélsőségesek zarándokhelyévé váljon az épület és a település....
A skandináv SAS légitársaság váratlan 114 millió svéd korona adózás előtti nyereségről számolt be a harmadik negyedévben költségcsökkentési programja sikerének és az alacsonyabb üzemanyag áraknak köszönhetően.
Ma délután 3 órakor Bajnai Gordon miniszterelnök a parlamentben fontos személyi bejelentést tesz - jelezte közleményben a Miniszterelnöki Hivatal Kormányszóvivői Irodája. A Népszabadság úgy tudja,...
2010 végéig a Budapesti Értéktőzsdére kíván lépni a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. - jelentette be Járai Zsigmond, az egyelőre még zártkörűen működő, új névre keresztelt társaság...
A Magyar Telekom legnagyobb részvényese, a Deutsche Telekom 7,2 százalékos éves szintű nyereségnövekedést és 5,2 százalékos bevétel-növekedést jelentett csütörtökön a harmadik negyedévről.
Váratlanul esett a kiskereskedelmi értékesítés szeptemberben havi szinten - közölte csütörtökön az Ecostat. Mindez a gyenge fogyasztói igényeket mutatja, mely pedig megkérdőjelezheti a gazdasági bővülés erejét.
November közepétől érhető el az APEH honlapján az a vagyonadó-kalkulátor. Az adózók kérésére az adóhivatal kiszámítja ingatlanjuk becsült forgalmi értékét, az eredmény pedig igazolásul felhasználható egy későbbi adóellenőrzés során - mondta az InfoRádiónak a pénzügyminiszter. Oszkó Péter hozzátette: alaptalanok azok a vádak, amelyek szerint az APEH jogellenesen használhatja fel ezeket az adatokat.
A töltött cukkini nagyon ízletes, laktató és gyorsan elkészíthető. Kell hozzá pár nagyobb cukkini, fél kg darált hús, 1 zacskós rizs, 2 tojás, 15 dkg reszelt sajt, só, őrölt bors. Elkészítés: A rizst megfőzzük. Elkeverjük a darált hússal, tojással, sózzuk és borsozzuk. A cukkinit megmossuk, a közepét kivágjuk, enyhén sózzuk borsozzuk a belsejét. A tölteléket bele töltjük. Olajozott tepsibe…
A Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében 105 milliárd forint jut az iskolák megújítására, amiből 365 intézmény újul meg 2013-ig - foglalta össze program eredményeit Hiller István oktatási és kulturális miniszter november 4-én, Szigethalmon. "2009-ben összesen 62 iskola újul meg, több mint 11 milliárd forint támogatásból, amelyből eddig 26 intézményt adták át. A következő években további 300…
Huszonnyolc halálos áldozata volt Mexikó északi részén a drogkartellek háborúskodásának helyi idő szerint csütörtökre virradó éjjel, köztük egy amerikai katona, akit öt másik személlyel együtt öltek meg egy Ciudad Juárez-i bárban - közölték a helyi hatóságok.
A korábbi hírekkel szemben nem két, hanem három szerződés miatt perli a Magyar Televíziót (MTV) a közmédiumot felügyelő közalapítvány: a Csináljuk a fesztivált és Az Örökös című műsor szerződése mellett A Társulat ügyében is bírósághoz fordulnak - mondta az MTI érdeklődésére csütörtökön a kuratórium elnöke.
Levágott marhafejekkel demonstráltak csütörtökön a tejtermelők Budapesten a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épülete előtt, a tejágazat kilátástalan helyzete miatt.
85 millió forinttal kevesebb juthat jövőre a cigány diákok továbbtanulásának támogatására. Teleki László, az MSZP cigány származású képviselője ennyi pénzt csoportosítana át a Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Roma Oktatási Alapjához.
Kassa megyében reális esély van arra, hogy magyar nemzetiségű megyeelnök vezesse a régiót a következő négy évben a november 14-i megyei választások után.
Megbukott a román államfő miniszterelnök-jelöltje az új kormányról szóló szavazáson. Lucian Croitoru kabinetje nem kapta meg a szükséges többséget. A többségben lévő ellenzéki pártok kitartanak a nagyszebeni polgármester, Klaus Johannis jelölése mellett, Traian Basescu román elnök viszont elzárkózik ettől.
Néhány hónap múlva elektronikus személyi igazolványra cserélhetik a régieket Szlovákiában. Az új, bankkártya méretű személyi segítségével többféle hivatali ügyet lehet majd elektronikus úton intézni.