Megtalálták a rendőrök azt az eszközt, amit a gyanú szerint három ember meggyilkolásához is használt a tompai mészárlás feltételezett tettese. Az már a hétvégén kiderült, hogy a lovastanyán rablógyilkosság történt, időközben a nyomozók megtalálták az áldozatoktól elrabolt értékeket is.
Két leköszönő és három új elnökségi tagja van az IAB Magyarországnak. Novák Pétert újraválasztották az elnöki tisztségben, a cél a 20 százalék feletti részesedés a reklámtortából.
Merényletet tervezett a Szabad Európai Rádió (SZER) prágai központja ellen Szaddám Huszein egykori iraki diktátor - közölte a Nova kereskedelmi televízió a cseh titkosszolgálatokra hivatkozva vasárnap este.
Klaus Johannis, Nagyszeben német ajkú polgármestere hétfőn megerősítette, hogy vállalja a miniszterelnöki tisztségre szóló jelölést, amelyet Mircea Geoana, a december 6-i romániai elnökválasztás második fordulójában versenyben maradt szociáldemokrata jelölt javasolt.
Az árfolyamhatástól tisztított adatok szerint a háztartások októberben kevesebb hitelt vettek fel forintban és devizában is, mint amennyit törlesztettek
Októberben 0,9 milliárdos értéket hoztak a brit fogyasztói kölcsönök. A BoE hitelbankja szerint októberben 0,6 milliárddal csökkentek a brit fogyasztói kölcsönök (előrejelzés: -0,2 Mrd). A brit fogyasztóknak nehéz dolguk van, hiszen fokozódik a munkanélküliség, és csökken a kereslet. Az EUR/GBP-t 0,9090-en jegyzik. Ellenállás 0,9240-nél, míg támogatás 0,8979-nél található. in-www.globalfx.hu /…
Ismét elnökké választották Egyenlítői-Guineában Teodoro Obiang Nguema Mbasogót, aki 30 éve van hatalmon a közép-afrikai országban. A vasárnapi választás hétfőn ismertté vált részeredménye szerint Obiang a leadott szavazatok 96,7 százalékát szerezte meg.
Ezredmilliméter átmérőjű mágneses korongok képesek elpusztítani a ráksejteket, adja hírül egy vasárnap megjelent tudományos cikk. A vas-nikkel ötvözetből készülő nanokorongok mágneses mezőben mozogni kezdenek, és átszakítják a ráksejtek sejthártyáját, ezzel a sejt elpusztul.
Színlelt szerződés, be nem fizetett járulékok, rosszul kitöltött alkalmi munkavállalói kiskönyv – csupán néhány példa az úgynevezett feketefoglalkoztatásra. Felszámolásáért már hosszú ideje küzdenek - a kormányzat és a hatóságok egymással karöltve. Az eredmény azonban sajnos magáért beszél: egymillió emberről még mindig nem tudni, hogy - munkaerőpiaci szempontból – pontosan hova is tartozik.
Megalapozatlanok azok az Index információk, amelyeket a hírportál még november 27-én, pénteken közölt több, pénzügyminisztériumi közép- és felsővezető távozásáról - hívja fel a figyelmet a...
A Fidesz szerint ennek a költségvetésnek az elfogadása "életveszélyes" és beláthatatlan következményekkel jár; annyi biztos, hogy ilyen korán, vagyis november utolsó napján még soha nem bólintottak rá jövő évi büdzsére a honatyák
Rendkívüli érdeklődés közepette, egyórás késéssel kezdődött meg a müncheni tartományi bíróságon hétfőn a háborús bűncselekményekkel vádolt John (Ivan) Demjanjuk pere.
A norvég kiskereskedelmi forgalmak a válsággal dacolva októberben havi szinten 2,1%-kal emelkedtek (előrejelzés. 0,7%). Az előző havi értéket közben -1,1%-ról -1,3%-ra módosították. Éves szinten 5,2%-os plusz mutatkozott (előrejelzés 1,9%, előző: 2,0%). Az EUR/NOK új napi csúcsot ért el 8,5264-nél. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Rendkívüli érdeklődés közepette, egyórás késéssel kezdődött meg a müncheni tartományi bíróságon hétfőn a háborús bűncselekményekkel vádolt John (Ivan) Demjanjuk pere.
A lakosság segítségét kérve keresi a rendőrség azt az autóst, aki figyelmetlensége miatt árokba szorított egy másik járművet a 4-es főúton, majd megállás nélkül továbbhajtott – jelenti a HavariaPress.
Az amerikai törvényhozás felsőháza, a szenátus hétfőn kezdi meg az egészségügy reformjáról szóló törvénytervezet - várhatóan több héten át tartó - vitáját. Egyesek által történelmi jelentőségűnek...
A 43 éves amerikai színésznő Halle Berry nagyszerű alakításai mellett arról is híres, hogy előszeretettel fekteti ingatlanokba a pénzét. A hollywoodi lakáspiac egyik legaktívabb sztárja - aki már több alkalommal szerepelt a címlapokon -, ezúttal egy mediterrán stílusú házat dobott piacra 5 millió dollárért....
Jelentős zuhanással kezdték a hetet a dubaji és abu dhabi részvénypiacok, melyek a Dubai World fizetési gondjairól érkező híreket a múlt hét végi tőzsdei szünnapok miatt csak most reagálják le. Bár a...
Távozik az SZDSZ-ből Gulyás József, a párt országgyűlési képviselője. Ezt maga a politikus közölte az MTI-vel, hozzátéve: a szabad demokraták parlamenti frakciójának sem marad a tagja. Mint írta: "...
Mesterházy Attila kormányfőjelöltté választásával az MSZP beemelt egy fiatal arcot, de a háttérben minden változatlan maradt - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Tölgyessy Péter. A szocialista kampányban is a régi hívó szavak köszönnek vissza, a változás csak annyi, hogy a szabad demokraták helyét átengedték az MDF-nek - véli az alkotmányjogász, aki azonban úgy véli: Mesterházy Attila nem…
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a Magyar Rektori Konferenciával és a Felsőoktatási Kerekasztallal kívánja megvitatni a közeljövőben, hogy miként lehetne az egyetemeket biztonságosabbá tenni - mondta Arató Gergely oktatási szakállamtitkár a pécsi tragédia kapcsán a TV2 Tények című műsorának november 27-én. Sem a pécsi, sem a Debreceni Egyetem rektora nem ért egyet azzal, hogy a…
A Nyevszkij expressz elleni merénylet sérültjei közül egy vasárnap este meghalt, ezzel a halálos áldozatok száma 26-ra emelkedett, közülük egy kivételével mindet azonosították; mintegy százan sérültek meg, kórházba 92 személy került, és még négy embert tekintenek eltűntnek - közölte hétfőn Tatyjana Golikova orosz egészségügyi miniszter.
Az oltási kampány megkezdése előtt még a franciák háromnegyede nem akarta beoltatni magát. Egy akkori felmérés szerint 74 százalék gondolkodott így. A többség a betegséget nem tartotta túl komolynak, viszont veszélyesnek ítélte az oltást.
Novemberben, április óta először emelkedtek az EU-s fogyasztói árak. Novemberben a várt 0,4% helyett 0,6%-os értékről adtak számot. Az elkövetkező hónapokban gyorsuló drágulást várnak az elemzők. Az EUR/USD-ot hidegen hagyták az adatok, és 1,5047-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Zentai Károly ügyvédei fellebbezést nyújtottak be az ausztrál belügyminiszter döntése ellen, amellyel elrendelte a 88 éves férfi kiadását Magyarországnak. Zentait azzal gyanúsítják a magyar hatóságok, hogy 1944 novemberében részt vett egy zsidó fiatalember meggyilkolásában.
Szlovéniában 8,3 százalékkal csökkent a GDP a harmadik negyedévben az egy évvel korábbi adatokhoz képest, de bíztató, hogy az előző nergyedévhez viszonyítva már 1%-kal bővült.
Több olyan eleme van a jelenlegi magánnyugdíjpénztári rendszernek - ilyen a felhalmozási időszak során összegyűjtött megtakarítás egyösszegű felvételének lehetősége vagy az örökölhetőség is -, amelyek megszüntetése alapjaiban sértené a tagság érdekeit, ezért a rendszer tervezett átalakítása több szempontból is aggályos lehet....
A Russel 2000 az 550-630 között épített sáv közepéig tudott csak emelkedni, így nagy valószínűséggel most megcélozza az 550-es támaszt. Ennek elestével középtávú csökkenő trendbe kerülne, de ennek egyelőre nem mutatkoznak komoly jelei.
A Jobbikra és a Magyar Gárdára is "rádolgozott" a Political Capital. Az elsőssorban az MDF-es tanácsadásairól ismert cég a titkosszolgálattal kötött szerződés alapján gyűjtött információkat, és készített ezek alapján elemzéseket a magyarországi szélsőségekről.