2009. november 3. kedd

nov. 3
17:09
H1N1: Zsarolással kényszerítik az oltást? + videó (ATV)
Nyilatkozatot íratnak alá a dolgozókkal.
nov. 3
17:18
Legkorábban 2010 elején állnak forgalomba az Alstom metrókocsijai (Infostart)
Tovább csúszik az Alstom metrókocsijainak forgalomba állítása Budapesten a 2-es metróvonalra, legkorábban 2010 elején szállíthat utasokat, mert a gyártónak további tervdokumentációkat kell a közlekedési hatósághoz benyújtania - közölte kedden a BKV
nov. 3
17:18
Draskovics: a rendőrök a következő "didergős hajnalokon jó néhány lakásajtón fognak bekopogtatni" (Infostart)
A futballhuliganizmus problémájáról tárgyalt Bajnai Gordon kormányfő az igazságügyi és rendészeti miniszterrel kedden, és egyetértettek abban, hogy az idén tavasszal elfogadott sporttörvény és a büntetőtörvénykönyv szigorítása megfelelő jogi hátteret nyújt az eredményes fellépéshez - tájékoztatta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) kedden az MTI-t.
nov. 3
17:18
MSZP: komolytalanok a büdzséhez benyújtott Fidesz-KDNP-s módosító javaslatok (Gondola)
Az MSZP azért nem támogatja a Fidesz és a KDNP a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványait, mert komolytalannak tartja azok nagy részét. Török Zsolt, az MSZP országgyűlési...
nov. 3
17:18
TV3-mal erősít a TV2 januártól (Kreatív Online)
TV3 néven indítja el nőknek szóló általános szórakoztató kábelcsatornáját a ProSiebenSat1 csoport Magyarországon. Az ismétlések mellett prémium sorozatok, angolszász főzős reality-k és saját gyártású műsorok szerepelnek a tulajdonos tervei között.
nov. 3
17:18
A szimat okozta a haramia vesztét (HírTV)
Menekülés közben elhagyott hátizsákja és egy rendőrkutya szimata révén került rendőrkézre Martonvásáron egy fiatal férfi, aki a gyanú szerint számos lopást követett el az ország különböző pontjain - jelenti a HavariaPress.
nov. 3
17:18
2010 előtt nem jön az új metrókocsi (Alternatív Energia)
Tovább csúszik az Alstom metrókocsijainak forgalomba állítása Budapesten a 2-es metróvonalra, legkorábban 2010 elején szállíthat utasokat, mert a gyártónak további tervdokumentációkat kell a közlekedési hatósághoz benyújtania - közölte kedden a BKV az MTI megkeresésére.
nov. 3
17:20
A romagyilkosságok áldozataira emlékeztek az OCÖ székházában (Infostart)
A romagyilkosságok áldozatainak tiszteletére avattak emléktáblát kedden az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) fővárosi, Dohány utcai székházában.
nov. 3
17:20
Fidesz: nem valós számokra épül a 2010-es büdzsé (Gondola)
A Fidesz szerint továbbra sem valós számokra épül a jövő évi költségvetés. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a 2010-es büdzsé módosító indítványairól való keddi szavazás szünetében tartott...
nov. 3
17:20
Regionális frekvenciát szerezne a Danubius (Kreatív Online)
A Danubius Rádió tulajdonosai vizsgálják annak lehetőségét, hogy regionális frekvenciákon működjön tovább országos jogosultságának elvesztése után az adó - tudta meg Földes Ádám vezérigazgatótól kedden az MTI.
nov. 3
17:20
Húszezer adag vakcinát szállít hazánk Ukrajnának (HírTV)
A miniszterelnök bejelentette, Magyarország húszezer adagot szállít az új típusú influenza oltóanyagából Ukrajnának, a felajánlott mennyiség nem veszélyezteti a hazai ellátást. Ezt Bajnai Gordon azután közölte, hogy a sajtó jelenlétében ő is megkapta a szérumot.
nov. 3
17:20
"Már nem arról van szó, hogy hazudunk reggel, éjjel meg este" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint továbbra sem valós számokra épül a jövő évi költségvetés. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a 2010-es büdzsé módosító indítványairól való keddi szavazás szünetében tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: ez jelenti a Gyurcsány-Bajnai-korszak folytatását.
nov. 3
17:21
A magyar állam tulajdonos lesz a Malévban (Infostart)
A magyar kormány tulajdonrészt vásárol a Malévban - írta a Kommerszant orosz lap. A Vnyesekonombank elnöke újságíróknak megerősítette, a bank ki akar szállni a Malévből. A Pénzügyminisztériumban megerősítették: a magyar állam tulajdonos lesz a légitársaságban, és várhatóan néhány héten belül erről végleges megállapodás születhet.
nov. 3
17:21
Tények és tapasztalatok az atipikus foglalkoztatásról - Új workshop (HR Portál)
Az mtd Tanácsadói Közösség november 17-én egynapos workshopot szervez a gazdasági válságban egyre hangsúlyosabbá váló, atipikus foglalkoztatásról cégvezetők, HR szakemberek, jogászok, és minden a téma iránt érdeklődő szakember számára.
nov. 3
17:22
FTC-botrány: rendőri fegyelmi és három zárt kapus meccs (Gondola)
Három zárt kapus mérkőzés és hárommillió forintos pénzbírság lett a Ferencváros büntetése, míg Budapest rendőrfőkapitánya fegyelmi eljárást indított két rendőri vezető ellen a múlt szombati Ferencváros–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen történtek miatt.
nov. 3
17:22
"Az ellenzéki képviselők indítványainak túlnyomó többsége komolytalan, nevetséges, olykor morbid" (Alternatív Energia)
Az MSZP azért nem támogatja a Fidesz és a KDNP a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványait, mert komolytalannak tartja azok nagy részét.
nov. 3
17:24
Nap végi hajrá a forintpiacon - eddig tartott a gyengélkedés? (Portfolio)
Az euróval szemben napközben a 278-280 közötti tartományban hullámzó forintárfolyam a késő délután során, a javuló nemzetközi befektetői hangulat hatására erősödni kezdett, és ledolgozta a tegnap...
nov. 3
17:26
Nem pánikeladásokat láttunk az állampapírpiacon (Portfolio)
Tovább emelkedtek a hozamok az állampapírok másodlagos piacán, miután komolyabb eladói nyomás jelentkezett főleg a hozamgörbe közepén - fejtette ki keddi mozgásokkal kapcsolatban Matolcsi Zsolt. A...
nov. 3
17:36
Döbbenet! A kislány, aki meghal, ha elsírja magát (Blikk)
Van egy titokzatos betegség, a neve Reflex Anoxic Seizure (RAS). A lényege, hogy ha akár csak egy könnycsepp is legördül az illető arcán, sokkos rohamot kap, és meghal.
nov. 3
17:36
Azonosították a holttestet (HírTV)
Azonosították a rendőrök azt a férfit, akire egy lakossági bejelentés alapján, holtan bukkantak rá Gyulán az Élővíz-csatornában - értesült a HavariaPress.
nov. 3
17:36
A németek 226 eurót szánnak karácsonyi ajándékra (Gondola)
A német vásárlókat a vártnál kevésbé sújtotta a gazdasági válság, legalábbis ami a karácsonyi készülődést illeti: idén többet költenek majd ajándékokra mint korábban. Az Ernst & Young...
nov. 3
17:36
Fidesz-KDNP-s módosító javaslatok - íme néhány gyöngyszem (Alternatív Energia)
Az MSZP azért nem támogatja a Fidesz és a KDNP a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványait, mert komolytalannak tartja azok nagy részét.
nov. 3
17:36
Klaus aláírta! (részletek) (Kripto Akadémia)
Václav Klaus cseh államfő kedden délután bejelentette, hogy az alkotmánybíróság délelőtti döntése után - amely nem találta a cseh alkotmányba ütközőnek a Lisszaboni Szerződést - aláírta a ratifikációs dokumentumot.
nov. 3
17:38
Obama megköszönte Merkelnek az afganisztáni szerepvállalást (Gondola)
Barack Obama amerikai elnök kedden a washingtoni Fehér Házban fogadta Angela Merkel német kancellárt, akinek megköszönte Németország katonai szerepvállalását Afganisztánban. Obama az amerikai-német...
nov. 3
17:38
"A trükkök újfajta megjelenését lehet tapasztalni" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint továbbra sem valós számokra épül a jövő évi költségvetés. Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke a 2010-es büdzsé módosító indítványairól való keddi szavazás szünetében tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: ez jelenti a Gyurcsány-Bajnai-korszak folytatását.
nov. 3
17:40
2010 elején állhatnak forgalomba az Alstom metrókocsijai a 2-es vonalon (Gondola)
Tovább csúszik az Alstom metrókocsijainak forgalomba állítása Budapesten a 2-es metróvonalra, legkorábban 2010 elején szállíthat utasokat, mert a gyártónak további tervdokumentációkat kell a...
nov. 3
17:42
Nem volt kegyelem, nagyot rúgtak a régióba (Portfolio)
A tegnapi átmeneti fellélegzés után ma már folytatták a csökkenést a részvénypiacok, a rosszkedv elsősorban a bankszektor felől érkező negatív híreknek volt betudható. Bár délutánra enyhült a nyomás...
nov. 3
17:42
Kate Winslet elfogadta a rágalmazó brit lap kártérítését (Gondola)
Elfogadta a 25 ezer fontos (közel 8 millió forint) kártérítést az Oscar-díjas Kate Winslet, akit azzal rágalmazott meg egy brit lap, hogy hazudott arról, mennyit tornászik. Egy londoni bíróságon...
nov. 3
17:44
Hogyan kell olvasni Veresné Szabó Évát? - nem is olvasta a frakciója lapját (Gondola)
Veresné dr. Szabó Éva közleményben magyarázza el, hogyan kell érteni és olvasni az Ijesztő segélyek című cikket, amelyet nem is olvasott. Egy "szűk és zártkörű" munkaértekezletről tudósított a Balközép annak idején, amely most minden MSZP-s internetes oldalról eltűnt.
nov. 3
17:45
Koporsókkal bővíti áruválasztékát a kedvelt áruházlánc (ATV)
Koporsókkal szélesítette áruválasztékát a világ legnagyobb áruházlánca az Egyesült Államokban, hogy vevőit \"mindhalálig\" megtarthassa.
nov. 3
17:47
Václav Klaus aláírta a lisszaboni szerződést (ATV)
Ezzel az utolsó akadály is elhárult a reformszerződés életbe lépése elől.
nov. 3
17:51
Václav Klaus végre aláírta a Lisszaboni Szerződést (Privátbankár)
Václav Klaus cseh államfő kedden délután bejelentette, hogy az alkotmánybíróság délelőtti döntése után - amely nem találta a cseh alkotmányba ütközőnek a Lisszaboni Szerződést  - aláírta a ratifikáció...
nov. 3
17:54
Debrecenben mentőautóval ütközött egy személygépkocsi (Infostart)
Debrecenben mentőautóval ütközött délután egy személygépkocsi, a balesetben ketten megsérültek.
nov. 3
17:54
Angela Merkel az amerikai kongresszus két háza előtt beszélhet (Infostart)
A transzatlanti kapcsolatok rendkívüli pillérének nevezte az amerikai-német viszonyt az Egyesült Államok elnöke. Barack Obama azután beszélt erről, hogy a washingtoni Fehér Házban fogadta Angela Merkel német kancellárt, akinek megköszönte az afganisztáni katonai szerepvállalást.
nov. 3
17:54
Berlusconi megpróbálja elnapoltatni egyik perének a folytatását (Gondola)
Római lapok keddi értesülése szerint az olasz miniszterelnök megpróbálja elnapoltatni egyik pere folytatását, amelyet november 16-ra tűztek ki. A kormányfő mentelmi joga miatt felfüggesztett perben...
nov. 3
17:54
„A legkeményebb eszközhöz is hajlandóak vagyunk hozzányúlni” (HírTV)
A sztrájktól sem riadnak vissza a Somogy megyei intézményvezetők, ha a kormány nem vonja vissza az önkormányzatokat érintő megszorításokat. A megye egymilliárd forinttól eshet el. Az érintettek kedden válságtanácskozást tartottak, felhívásukban arra kérik az országgyűlési képviselőket, hogy ne szavazzák meg a jövő évi büdzsét.
nov. 3
17:54
Nehezen találnak vevőre a bedőlt ingatlanok (ProfitLine)
A bankok nyilvános listáin a nem fizető adósok ingatlanjai közül már csak a nehezen értékesíthetők jelennek meg, de azok ára sem annyira kedvező, hogy azért érdemes lenne vállalni a jogi herce-hurcát - állítja az Alku-Novum Kft. MTI-hez eljuttatott közleménye.
nov. 3
17:56
A Danubius is beperli az ORTT-t (Gondola)
A Sláger Rádió mellett a Danubius Rádiót üzemeltető társaság is keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen - közölte a bíróság sajtóosztálya...
nov. 3
17:56
Így jár, aki füllent az Oscar-díjas színésznőről (HírTV)
25 ezer fontot (7,7 millió forintot) fizet a Daily Mail című brit újság az Oscar-díjas Kate Winsletnek kártérítésként egy januárban megjelent cikk miatt. Az összegben kedden állapodtak meg a felek a bíróságon.
nov. 3
17:58
Berlin nem kíván különutas leszerelési politikát folytatni (Gondola)
Berlin nem kíván különutas leszerelési politikát folytatni - hangsúlyozta kedden a NATO brüsszeli székhelyén újságírók előtt Guido Westerwelle. A német diplomácia új vezetője megbeszélést...
nov. 3
18:09
Húszezer pont alatt zárt a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 611,57 pontos, 3,01 százalékos csökkenéssel, 19.676,52 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 28,4 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények az erősö...
nov. 3
18:11
Korrigált a forint (Privátbankár)
Szélsőséges gyengülést követően mérsékelte veszteségét a forint: az eurót délután fél ötkor 277,84 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben,  a hétfő délután négy órai 274,74 forinttal és a keddr...
nov. 3
18:12
Ma este fél óráig nem lesz adás a TV2-n (Infostart)
Öt évvel ezelőtti műsorért kirótt képernyő-elsötétítést hajt végre kedd este a TV2 - olvasható a társaság közleményében.
nov. 3
18:12
Forradalom Dubajban: nők is lehetnek muftik (Infostart)
Dubaj lehet az első iszlám ország, ahol nő tölti be az államilag elismert mufti pozícióját.
nov. 3
18:12
Berki túlzónak tartja az ítéletet, mert az Újpest kevesebbel megúszta (Infostart)
Az MLSZ a Ferencváros elleni büntetése aránytalanul súlyos, mert korábban az újpesti pályán is történt hasonló eset és akkor enyhébb ítélet született - mondta az InfoRádiónak a Ferencváros labdarúgócsapatát üzemeltető cég elnök-vezérigazgatója.
nov. 3
18:12
Forradalom Dubajban: nők is lehetnek muftik (Gondola)
Dubaj lehet az első iszlám ország, ahol nő tölti be az államilag elismert mufti pozícióját. Már hat emirátusbeli nőt választottak ki, akik 2010 végéig jogi képzést kapnak - nyilatkozta Ahmed...
nov. 3
18:12
Szimbolikus hídépítésről beszélt a magyar és a szlovák külügyminiszter (HírTV)
Új Ipoly-híd alapkövét tette le Ráróspusztán a magyar és a szlovák külügyminiszter. Balázs Péter és Miroslav Lajcák kedd délután áttekinti a szécsényi miniszterelnöki találkozón elfogadott 11 pontos program végrehajtását.
nov. 3
18:12
Chirac kitálalt - "Nicolas Sarkozy több volt a szememben, mint egy egyszerű munkatárs" (Kripto Akadémia)
Leszámol párton belüli szövetségeseivel és riválisaival Jacques Chirac volt francia államfő a visszaemlékezéseinek csütörtökön megjelenő első kötetében. A két évvel ezelőtt leköszönt elnök utódjáról, Nicolas Sarkozyről keserűséggel, elődjéről, Francois Mitterrand-ról viszont elragadtatással ír.
nov. 3
18:13
Nem lesznek már idén új metrókocsik (Privátbankár)
Tovább csúszik az Alstom metrókocsijainak forgalomba állítása Budapesten a 2-es metróvonalra, legkorábban 2010 elején szállíthat utasokat, mert a gyártónak további tervdokumentációkat kell a közlekedé...
nov. 3
18:14
Merkel közös fellépést sürget a globális felmelegedés ellen Washingtonban (Gondola)
A német kancellár szenvedélyes hangú beszédben sürgetett közös nemzetközi fellépést a globális felmelegedés ellen kedden Washingtonban, az amerikai kongresszusban. Angela Merkel - aki az első német...

Keresés