A Magyar Televízió a működésképtelenség határára sodródott azzal, hogy az MSZP és az MDF együttműködése nyomán az utolsó fillérig elvonták az intézmény céltámogatását. Nem kevés pénzről van szó: összesen közel tízmilliárdos megszorítás sújtja a tévét.
Változnak az uniós munkavégzés szabályai, többek között azzal, hogy 24 hónap lesz az unión belüli kiküldetések időtartama és számolni kell az EU-n belül mozgó munkavállalók fokozottabb adóhatósági ellenőrzésével is - hívta fel a figyelmet Elek Diána, a Nörr Stiefenhofer Lutz Adótanácsadó Kft. adószakértője.
Nem hirtelen felindulásból, hanem előre kitervelten irtott ki egy családot november elején a gyilkossággal gyanúsított 29 éves férfi. A rendőrök megtalálták az elrabolt aranyat és pénzt, mit a gyilkos tette után elásott.
Azonnali életmentő beavatkozást hajtottak végre az orvosok egy H1N1 vírussal fertőzött kismamánál Budapesten, a Semmelweis Egyetem Intenzív Terápiás Klinikáján - tudatta Jákó Kinga, az intézmény orvosszakmai, finanszírozási és minőségbiztosítási igazgatója. A beavatkozás sikeres volt, a kismama állapota azonban továbbra is súlyos.
A miniszterelnök az amerikai hetilapnak adott interjújában beszélt arról is, hogy a magyarok már hozzászoktak a válsághoz, de sikerült elkerülni az államcsődöt
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság az egy ember halálával és három súlyos sérülésével járó csütörtöki pécsi lövöldözés gyanúsítottját szombaton. Hajdú István, a városi bíróság...
Az SZDSZ szerint nincs szükség Budapest-minisztériumra, Horváth Csaba szocialista politikus fővárosi kormánybiztosi kinevezése pedig értelmetlen és káros.
Az SZDSZ szerint nincs szükség Budapest-minisztériumra, Horváth Csaba szocialista politikus fővárosi kormánybiztosi kinevezése pedig értelmetlen és káros.
A Moszkva és Szentpétervár között közlekedő vonat kisiklott, 25-en életüket vesztették. Az ügyészség szerint bizonyos nyomok arra utalnak: robbanás történt
Internetes rádióként folytatja működését a Danubius - olvasható a volt országos kereskedelmi adó honlapján. „Újraindulunk! Hallgass bennünket online!”- bíztatják egykori közönségüket, a...
A választási helyiségek este 10 óráig tartanak nyitva. A 8 megye közül négyben, köztük a magyarok lakta Nyitrán és Nagyszombatban már két héttel ezelőtt sikerült megválasztani a vezetőket.
Kovács László támogatja Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét - az MSZP volt elnöke a választmányi ülés előtt nyilatkozott erről. Elmondta: sokan megkeresték őt is a párt országos, illetve helyi vezetői közül, valamint a baloldali értelmiségi holdudvarból, ezért érezte szükségét annak, hogy elmondja a véleményét a miniszterelnök-jelölésről.
Fertőzéseket megszüntető "plazmafegyverek" kifejlesztésén dolgoznak a németországi Max Planck Intézet fizikusai: plazma, azaz ionizált gázok segítségével akarnak ölni kórokozókat
Bibó István intellektuális és morális nagysága messziről látható világítótorony - fogalmazott Stumpf István politológus, a Bibó István Szakkollégium alapító igazgatója a Kortársak Bibóról című könyv bemutatóján.
Egyhangúlag támogatta Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető miniszterelnök-jelöltségét budapesti zárt ülésén az MSZP országos választmánya - értesült az MTI szombaton. Az MTI úgy tudja, csupá...
Fokozott figyelemre szólított fel az állatoknál jelentkező A/H1N1 influenzavírus-fertőzések esetében a kínai agrártárca, miután kutyáknál két esetben is megtalálták az új vírust - jelentette a kínai s...
A miniszterelnök-jelölt az MSZP választmányán hangsúlyozta: intenzív, beleállós kampányra van szükség; a döntések előkészítése demokratikus lesz, de a végrehajtás nem
Fokozott figyelemre szólított fel az állatoknál jelentkező A/H1N1 influenzavírus-fertőzések esetében a kínai agrártárca, miután kutyáknál két esetben is megtalálták az új vírust.
Éllovasok lettünk címmel Bajnai Gordon miniszterelnökkel közölt interjút helyi idő szerint pénteken a Newsweek című amerikai hetilap internetes kiadása.
Két táborra osztotta Romániát az a videofelvétel, amelyet az egyik hírtelevízió immár harmadik napja vetít szünet nélkül, és amelyen Traian Basescu jelenlegi elnök látható, amint az öt évvel ezelőtti elnöki kampánya idején megütni látszik egy gyereket.
Az American Association of Individual Investors által kisbefektetők körében készített felmérés november 25-i adatai szerint nem uralkodott túlzott optimizmus a részvénypiacokon a dubaji események...
A belga labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának nyitó mérkőzésén az Anderlecht Juhász Roland első félidőben szerezett fejes góljával győzte le a középmezőnyhöz tartozó Kortrijket.
Ellenszavazat nélkül, egy tartózkodással támogatta az MSZP országos választmánya (ov) Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét - jelentette be az ov szombati ülésének szünetében Simon Gábor, a választmány elnöke.
Tukacs István szerint azok hiányolnak reformokat, akik az általuk támogatott politikai erővel karöltve sorozatosan akadályozták meg a reform értékű lépéseket a közelmúltban
Tegnap éjszaka egy autós keresztülhajtott a Róbert Károly körúton, Kacsóh Pongrác úti felüljárónál lévő villamosmegállón, a balesetben egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek