Az OTP Bank 2009. november 2-án elindította új, OTPdirekt Bróker szolgáltatását, mely kapcsán az OTP Bank Befektetési Szolgáltatási Igazgatóságának ügyvezető igazgatóját, Takács Andrást kérdeztük (x)
Terrortámadások megkísérlésének, illetve terrorszervezethez tartozásnak a gyanújával letartóztattak négy férfit Nagy-Britanniában, és hétfőn vizsgálóbíró elé állítják őket - jelentette be vasárnap este a brit rendőrség.
Kocsis Mátét, a Fidesz és a KDNP jelöltjét választották a VIII. kerületi választópolgárok Józsefváros polgármesterének a vasárnapi időközi választáson. Kocsis Mátéra a választópolgárok 67 százaléka...
A jelenlegi államfő, a Demokrata Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt jelöltje mérkőzik meg egymással a romániai elnökválasztások következő fordulójában, miután a vasárnapi első fordulóban az exit-poll eredmények szerint ők kapták a legtöbb szavazatot, Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltje pedig 3,3 és 4,9 százalék közötti aránnyal végzett.
A Juventus hazai pályán egy góllal nyert az Udinese ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának vasárnapi játéknapján. Az AS Roma térdsérülésből visszatérő csatára három gólt rúgott a Vladimir Komant foglalkoztató Barinak.
Ellenséges viszony alakult Irakban a háború elején a magas rangú amerikai és brit parancsnokok között - derül ki titkos londoni kormányzati dokumentumokból, amelyeket kiszivárogtattak a Daily Telegraphnak a napilap hétfői száma szerint.
A Twilight-saga, azaz az Alkonyat új epizódja Észak-Amerikában az előzetes várakozásokkal ellentétben nem döntötte meg a legutóbbi Batman-film, A sötét lovag rekordját
Majd féléves emelkedés után megtorpant a GKI konjunktúra-indexének emelkedése novemberben, az üzleti szektor és a fogyasztók várakozása is romlott kissé - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az Európai Unió támogatásával készített felmérésben.
Novemberben - mintegy fél éven át tartó zuhanás majd fél éves emelkedés után - megtorpant a GKI konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értékének emelkedése. A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint novemberben az üzleti szektor és a fogyasztók várakozása is kissé - a statisztikai hibahatáron belüli mértékben -…
Traian Basescu jelenlegi államfő, a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje mérkőzik meg egymással a romániai elnökválasztások második fordulójában, mi...
A Magyar Nemzet szerint többet fizet a kormány az idén a szezonális influenza elleni oltóanyagért az Omninvest Kft.-nek, mint amennyiért az a nagykereskedőknek adja a készítményt. Ez azt jelenti, hogy a H1N1 elleni vakcinát is az indokoltnál drágábban vették közpénzből, a gyártót ugyanis szerződés köti, hogy a két készítményt azonos áron szállítsa az államnak. Az árkülönbség összesen meghaladhatja…
Többet fizet a kormány az idén a szezonális influenza elleni oltóanyagért az Omninvest Kft.-nek, mint amennyiért az a nagykereskedőknek adja a készítményt. Ez azt jelenti, hogy a H1N1 elleni vakcinát is az indokoltnál drágábban vették közpénzből, a gyártót ugyanis szerződés köti, hogy a két készítményt azonos áron szállítsa az államnak. Az árkülönbség összesen meghaladhatja a félmilliárd forintot…
Kilenc-tíz százalékpontos előnyre tett szert Sólyom László és Orbán Viktor a politikusok népszerűségi listáján a harmadik helyen álló Szili Katalinnal szemben, aki egyébként a legnépszerűbb kormánypárti politikus - derül ki a Szonda-Ipsos novemberében készült közvélemény-kutatásából.
Érvényes volt a vasárnap tartott időközi országgyűlési képviselő-választás Csornán, ahol a Fidesz-KDNP jelöltje, Gyopáros Alpár győzött 79,71 százalékos szavazati aránnyal.
Nem végezték el a teljes körű felújítást, "a szerkezet tartó óriáscsavarokat nem cserélték ki, azok tovább oxidálódnak, a korrózióvédelem se lett tökéletes, intézkedni azonban nem intézkednek".
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a Political Capital évek óta szerződéses viszonyban áll egymással. Az elemzőcég tízmillió forintos nagyságrendű megrendeléseket teljesített a hírszerzésnek.
Felemás teljesítményt mutatnak az ázsiai részvénypiacok hétfőn, miután az amerikai piacok csökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedési napot. A piacok közül a japán zárva tartott nemzeti ünnep miatt.
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a piac túlnyomó része azt várja, hogy a tanács legalább 50 bázisponttal csökkenti a jegybanki alapkamatot a jelenlegi 7,0 százalékos szintről.
Az impotencia nem tragédia még azon kubai férfiak számára sem, akiken nem segít a Viagra: a kubai kormány ugyanis ingyen hímvesszőprotézissel segíti őket.
December 9-ig eldől, hogy Nagy-Britannia házigazdája lesz-e jövőre Forma-1-es futamnak. Ezt az autós gyorsasági világbajnokságot irányító Bernie Ecclestone mondta vasárnap a BBC rádiónak.
Egyre több spanyol nő adja el a haját, hogy a hó végéig kihúzza valahogy. A legalább 40 centis, festetlen tincseket lehet eladni; 150 euró is bejöhet egy hajkoronáért
Már kapható a Tiszta hangok című gyermekdal- könyv, mely összefogás Csaba testvér gyermekeiért. Korniss Péter fotográfus illusztrálta fotókkal a könyvet.
Már akkor szolgálati autó járt Molnár Csaba kancelláriaminiszternek, amikor még csupán a győri polgármester tanácsadója volt 2005–2006-ban – tudta meg a Magyar Nemzet.
Bár Sajóbábonyban nem folyt vér, egyesek mintha várnák ezt, s polgárháborút vizionálnak. Mit tehet a politika, s mit a rendőrség a cigány-magyar konfliktus tovább mélyülése ellen? Vizsgálják-e a rendőrök, hogy kik szítják az ellentétet
A romániai elnökválasztáson a szavazóhelyiségek csaknem felében leadott voksok összesítése alapján Traian Basescu hivatalban lévő román elnök vezet csekély előnnyel Mircea Geoana baloldali jelölt előtt - közölte hétfő reggel a román központi választási bizottság.
Húsz évvel ezelőtt, 1989. november 23-án választották meg az Alkotmánybíróság első öt tagját, ez alkalomból a testület ma délután ünnepi ülést tart a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.
A Nemzetbiztonsági Bizottság szocialista alelnöke szerint a titkosszolgálatok a romagyilkosságok kapcsán legfeljebb kisebb hibákat követtek el. Úgy vélte, pártja nem tudta leszakítani magáról azokat, akik a politikai befolyást azonnal gazdasági haszonra akarták váltani, ráadásul önmaga kívánságait tartotta szem előtt nem a társadalmi közeg elvárásait
Utolsó hetébe lépett a novemberi kötelező biztosítási kampány – decemberben még lehet új szerződéseket kötni, ám csak azoknak, akik e hónap végéig felmondják meglévő kötelezőjüket
A környezetükre vagy az alakjukra jobban ügyelő nők állítólag kevésbé szennyezik a környezetet, mint a férfiak - derült ki "a nőkről, a népességről és az éghajlatról" a héten közzétett ENSZ-jelentésből.
Az Újhold 13,2 milliárd forintnak megfelelő nyitó bevételével minden idők legjobban startoló filmje lett a tengerentúlon. A rajongók pedig úgy szomjazzák a szereplők közelségét, mint vámpír a vért!
Kusza kül- és belpolitikai, főleg pedig birodalmi szempontok szerint napról napra hektikusan változnak az orosz—ukrán földgáz kereskedelem és az attól elválaszthatatlan európai tranzit...