2009. november 2. hétfő

nov. 2
14:18
Új tulajdonosnál egy Econet részvénycsomag (Kreatív Online)
Megindult a tulajdonosi átrendeződés a Sláger országos rádiófrekvenciáját a múlt héten elnyerő Econetnél, a tőzsdén ugyanis ma megfordult a cég részvényeinek 17,5 százaléka – írja a Napi Gazdaság.
nov. 2
14:18
EUR/CHF Közel az intervenciós érték (HírTV)
Az EUR/CHF chartja egyértelműen arra utal, hogy az SNB pénteken intervencióra adta a fejét. A bank szerint szükség volt rá, hogy megvédje 1,5080-as intervenciós szintjét, ami után 60 pipes nyereségről számoltak be. Továbbra is fennáll az intervenció veszélye, azonban lassan de biztosan nem akadályozható meg az emelkedés, hiszen javulni látszik a svájci gazdasági helyzet. Az EUR/CHF-et 1,5092-őn,…
nov. 2
14:20
Elfogták a Haller utcai késelés gyanúsítottját (Gondola)
Órákon belül elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint késsel megsebesített egy embert a budapesti Haller utcában - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel. A gyanúsított és az áldozat vasárnap egy...
nov. 2
14:20
Újabb drágulás a kutaknál (HírTV)
Szerdán nulla órától bruttó 4 forinttal emeli a Mol a benzin bruttó nagykereskedelmi listaárát, a gázolaj ára pedig 2 forinttal nő majd - tudta meg a Portfolio.hu.
nov. 2
14:21
Gyerekrablással kényszerítette tiltott kéjelgésre élettársát (Infostart)
Kislánya elrablásával akarta prostitúcióra kényszeríteni élettársát egy kecskeméti férfi - tájékoztatta az InfoRádiót a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
nov. 2
14:22
Magyarországon eladott hűtőgépeket is vizsgál a Samsung (Gondola)
Magyarországon is felülvizsgálja a hűtőgépeket a Samsung, azt követően, hogy a dél-koreai cég vasárnap bejelentette: 400 ezer hűtőgépet hív vissza a leolvasztó rendszerek hibája miatt. A Samsung...
nov. 2
14:22
EUR/HUF Impulzusra várva (HírTV)
A forint valamelyest gyengül az euróval szemben. Néhányak szerint csökkent a befektetők kockázatvállalási kedve, hiszen egyre több jel utal arra, hogy a globális gazdasági erősödése a vártnál lassabb lefolyású lesz. Az EUR/HUF-ot 275,04-en jegyzik. A devizapár árfolyama 272 és 276 között mozoghat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 2
14:24
Katus Attila egy egész családot fogyaszt le (Blikk)
Nagy fába vágta a fejszéjét Katus Attila életmód-tanácsadó, aki egy segítségre szoruló család életét karácsonyra teljesen megváltoztatja, megreformálja.
nov. 2
14:24
Bajban vannak az oroszok: mi lesz az Áramlatokkal? (Portfolio)
Alig négy éve annak, hogy Vlagyimir Putyin elnök és a hivatalából távozóban lévő Gerhard Schröder kancellár aláírta a megállapodást az orosz és a német földgázhálózatot összekötő, mintegy 1200...
nov. 2
14:24
A kormányszóvivő szerint beteges minden bokor mögött politikai logikát keresni (Gondola)
A kormányszóvivő szerint beteges minden bokor mögött politikai logikát keresni, a MÁV vonalszakaszok bezárását szakmai indokok magyarázzák. Szollár Domokos ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel,...
nov. 2
14:27
Kiosztották a Magyar Minőség Háza Díj elismeréseket (ProfitLine)
Tizennégy cég nyerte el az idén a Magyar Minőség Háza Díjat, az elismeréseket a hétfőn kezdődött Magyar Minőség Hét keretében adták át Budapesten.
nov. 2
14:29
Hiány van rizsből Indiában - emelkedik az árfolyam (ProfitLine)
nov. 2
14:31
Negyedével csökkent a Hugo Boss nyeresége (ProfitLine)
nov. 2
14:33
Az MSZP támogatja a gyorsított honosítást (Privátbankár)
Négypárti egyeztetést kezdeményez az MSZP a Fidesz-KDNP által benyújtott, a magyar állampolgárságról szóló törvényjavaslatról
nov. 2
14:33
Visszaeső profit, csökkenéls irányába hajló árfolyam a Linde-nél (ProfitLine)
nov. 2
14:35
Régiónkra alapoznak a befektetők (Privátbankár)
A részvényalapok érték el a legmagasabb hozamot az elmúlt negyedévben, vagyonuk 27,7 százalékkal nőtt. A legtöbb friss tőkét a hosszú kötvényalapok vonzották
nov. 2
14:36
November 13-án temetik Dargay Attilát (Infostart)
Dargay Attila animációs filmrendezőtől november 13-án, pénteken 14.15 órakor vesznek végső búcsút a Farkasréti temető Makovecz-termében - közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége.
nov. 2
14:36
Megkezdődött a végkiárusítás a Quellénél (Infostart)
Megpecsételődött Németország és egyben Európa egyik legtekintélyesebb áruházláncának, a Quellének a sorsa, vasárnap megkezdődött a végkiárusítás a 82 éves múltra visszatekintő, és mindenekelőtt katalógusáról nemzetközi hírnévre szert tett csomagküldő vállalatnál, amelyre a csődbiztos még október második felében mondta ki a "halálos ítéletet".
nov. 2
14:36
Tovább egyeztet az MSZP és a kormány a MÁV átalakításáról (Gondola)
Szakmai egyeztetéseket tart az MSZP a héten a MÁV átalakításának kormányzati terveiről. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője a képviselőcsoport hétfői ülését követően kiemelte: egy hatpontos...
nov. 2
14:36
GBP/USD Az EUR/USD-ot követi (HírTV)
Az elmúlt hetekben némiképp lazult az EUR/USD és GBP/USD közti szoros korreláció. Az összefüggés oka nagyrészt az, hogy mindkét devizapárra nagy hatással van a befektetők kockázattal kapcsolatos magatartása. A kereskedők szerint megmaradhat a nagyfokú volatilitás, és erősödhet a korreláció. A GBP/USD-ot 1,6365-ön jegyzik. A cél 1,6300 fölött az 1,6600-os érték. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 2
14:36
Generációs szakadás Kelet-Európában politikai ügyekben (Alternatív Energia)
Húsz évvel a vasfüggöny leomlása után éles generációs szakadás alakult ki abban, miként látják az emberek Európa volt kommunista országaiban a demokrácia és a kapitalizmus irányában történt elmozdulást - állapította meg egy amerikai felmérés.
nov. 2
14:38
A kék könyv sárguló lapjai (Gondola)
Ez év szeptember 18-án Washingtonban elhunyt Irving Kristol, a neokonzervativizmus, illetve a neoliberalizmus szellemi atyja, és élharcosa. Magyarországon, a neoliberalizmus helyi kirendeltsége, a Szabad Demokraták Szövetsége is gyengélkedik. A fentiek alapján felcsillan a remény, hogy a neoliberalizmus a végét járja, és jobb idők következnek. Ne örüljünk, azonban előre.
nov. 2
14:38
„Senki nem kért felmentést, hogy ne kelljen igennel voksolnia” (HírTV)
Az MSZP-frakció egyhangúlag támogatja a jövő évi költségvetést és a kormány által befogadott módosító indítványokat - közölte Mesterházy Attila frakcióvezető az MSZP képviselőcsoportjának ülése után.
nov. 2
14:42
Kritikus szinteken Amerika - Merre tovább? (Portfolio)
A pénteki masszív esés után némi megnyugvás mutatkozik a tengerentúlon, a főbb amerikai részvényindexek közül a Dow futures 40 pontos pluszban tartózkodik. A hangulatot a Ford vártnál jobb negyedéves...
nov. 2
14:42
UNIQA: Nem kötelező, hogy sok legyen a kötelező! (Pénzcentrum)
Jelentős díjkedvezményekkel és egyedülálló kiegészítő szolgáltatásokkal készült az UNIQA a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányra. A Biztosító sajtótájékoztatón számolt be az újdonságokról, többek között a SafeLine assistance biztosításról....
nov. 2
14:44
Izrael és az USA elutasítja a palesztin feltételt + videó (ATV)
A zsidó telepes tevékenység befagyasztását szabják feltételül a béketárgyalások újrakezdéséhez.
nov. 2
14:51
Ismét nyereséges a Ford (Privátbankár)
A Ford amerikai autógyár az idei harmadik negyedévben másfél év óta először nyereséget ért el. A Ford beszámolója szerint az adózás utáni eredmény 997 millió dollár - részvényenként 29 cent - volt ...
nov. 2
14:54
Szájer: szégyen, hogy Európa engedett Klaus követelőzésének + videó (ATV)
A Fidesz megakadályozza a cseh mentességet az Alapjogi Charta rendelkezései alól.
nov. 2
14:54
„Szocialista ejtőernyősök” az állami tulajdonú vállalatnál (HírTV)
„Szocialista ejtőernyősök” telepedtek rá az adófizetők pénzéből üzemelő állami cégre, az ERFO Kht.-re, amely 1500 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat - jelentette ki Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő hétfőn.
nov. 2
14:54
Elindult a biztosítóváltás az idei kgfb kampányban (Gondola)
Az internetes alkuszok 120 ezer kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kalkulációja alapján az Allianz, az Uniqa és a Köbe biztosítók a legolcsóbbak, a legtöbb új szerződést az Allianz, a...
nov. 2
14:54
"Sokan gondolják azt, hogy a Fideszben úgy lehet képviselőjelöltnek lenni, hogy eljönnek Felcsútra, és megállapodnak velem erről" (Alternatív Energia)
Mintegy 120 képviselőjelöltet hallgatott meg Orbán Viktor Fidesz-elnök az elmúlt hét végéig - mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője hétfőn az MTI érdeklődésére. Az egyéni jelöltek meghallgatása december elejéig is eltarthat a Fideszben.
nov. 2
14:56
Varga: Hány embernek kell még utcára kerülnie? (HírTV)
A kormány nem képes helyes gazdaságpolitikát folytatni, és intézkedéseivel csak tovább mélyíti a válságot, amit jól mutat, hogy több mint tízéves csúcspontra emelkedett a munkanélküliség – mondta el hétfőn napirend előtti felszólalásában Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.
nov. 2
14:56
"Zöldebb fesztivál" lett a SZIN (Gondola)
A világ legzöldebb fesztiváljai közé választották a Szegedi Ifjúsági Napokat (SZIN): elsőként a hazai fesztiválok közül a rendezvény kapta meg a világ fesztiváljainak környezettudatos törekvéseit...
nov. 2
14:57
Az ukrajnai járvány nem fog megállni a határon (Infostart)
Ukrajna 2,5 millió dollárért, azaz csaknem félmilliárd forintért vásárolt gyógyszert Svájcban az új influenza elleni harchoz. Az ukrán kormány egy nappal azután jelentette be a hírt, hogy Viktor Juscsenko elnök a nemzetközi közösségtől kért segítséget az ukrajnai influenzajárvány elleni küzdelemhez. Sokféle szám kering a sajtóban arról, hogy hányan haltak meg az országban a H1N1 vírusa miatt.…
nov. 2
14:58
Eddig 120 képviselőjelöltet hallgatott meg Orbán Viktor Felcsúton (Gondola)
Mintegy 120 képviselőjelöltet hallgatott meg Orbán Viktor Fidesz-elnök az elmúlt hét végéig - mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője hétfőn az MTI érdeklődésére. A...
nov. 2
15:00
Élet a válság után - hatások, következmények, megoldások (HR Portál)
A IV. CompLex HR-munkaügyi konferencia 2009. november 26-án kerül megrendezésre. Ahogyan azt a rendezvény címe is tükrözi, a válság hatásaival, tapasztalataival illetve az abból kivezető úttal foglalkoznak a konferencia előadói. A már hagyományosan megrendezésre kerülő CompLex HR-munkaügyi konferenciák sorában ezúttal először egy interaktív workshop is helyet kap a programban.
nov. 2
15:00
Eldördült a startpisztoly! Megindult a vadászat a kgfb ügyfelekre (ProfitLine)
Az internetes alkuszok 120 ezer kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kalkulációja alapján az Allianz, az Uniqa és a Köbe biztosítók a legolcsóbbak, a legtöbb új szerződést az Allianz, a Uniqa és az Aegon kötötte - közölte a netrisk.hu, illetve a biztositas.hu az MTI-vel.
nov. 2
15:02
Különleges toborzási terület, egyedi igényekkel (HR Portál)
Tudván azt, hogy hazánkban rohamosan nő az a szolgáltató központok (Shared Service Center - SSC és Call Centerek) száma, legfőbb ideje, hogy néhány támogató szakma, mint például a toborzás-kiválasztási tanácsadás szakosodjon az igényeikre, melyek az esetek többségében meglehetősen rendkívüliek.
nov. 2
15:02
Merre halad az orosz gázipari óriás árfolyama? (ProfitLine)
nov. 2
15:04
Elege lett az RTL Klub sztárjának! „Játszanak velem, mint egy gyerekkel” (ATV)
Véleménye szerint nem tudják elfelejteni őt, ezért foglalkoznak vele azután is, hogy visszavonult.
nov. 2
15:04
Hatalmas meglepetés, nyereséget jelentett a Ford (ProfitLine)
A Ford amerikai autógyár az idei harmadik negyedévben másfél év óta először nyereséget ért el. A negyedév során közel 1 milliárd dolláros profitra tett szert, emellett szolid nyereséget vár a 2011-es évtől is a most közzétett előrejelzésében.
nov. 2
15:06
BÉT - Stagnált az összforgalom az azonnali piacon októberben (ProfitLine)
Lényegében nem változott októberben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali piacának forgalma a szeptemberihez képest - olvasható a BÉT honlapján.
nov. 2
15:08
Megbillent a cseh államháztartás - hatalmasra duzzadó hiány mutatkozik (ProfitLine)
Csehország államháztartási hiánya 138,09 milliárd korona (7,71 milliárd euró) volt az idei első tíz hónapban az egy évvel korábbi 10,94 milliárd korona többlet után - közölte hétfőn a cseh pénzügyminisztérium.
nov. 2
15:09
Nyereséges a Ford, a Suzuki kevesebbet keresett (Privátbankár)
A Ford amerikai autógyár az idei harmadik negyedévben másfél év óta először nyereséget ért el. A Ford beszámolója szerint az adózás utáni eredmény 997 millió dollár - részvényenként 29 cent - volt ...
nov. 2
15:09
A Bazsalikom (Occimum basalicum L.) (Édenkert)
Az egykori, falusi parasztkertekből soha sem hiányozhatott egy csinos bokrocskát nevelő, illatos lombozatú, egynyári növény, a bazsalikom (Occimum basilicum L.) A hagyományokat híven őrző falvakban a lányok és a fiatal asszonyok (a menyecskék) ünnepnapokon egy szál bazsalikomot fogtak az imakönyv és a fehér keszkenő közé, és így indultak szép, suhogóra keményített öltözékükben, fonatba fűzött,…
nov. 2
15:11
Sült libacomb újborral - van egy jó ajánlatunk (Privátbankár)
Idén november 7-én és 8-án rendezik meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban a Szent Márton Újborfesztivált és Libatort (x)
nov. 2
15:12
NZD/USD A Fed szerint fellendülés várható a technológiai szektorban (HírTV)
16.00-kor hozzák nyilvánosságra az amerikai folyamatban levő házeladások szeptember mutatóját (előrejelzés 0,4%, előző: 6,4%) és az októberi ISM Indexet (előrejelzés 53,0 pont, előző: 52,6 pont). A Fed a Beige Bookban arról számolt be, hogy nőtt az egészségügyi-, és technológiai szolgáltatások kereslete, ami megerősíti a javulást. Az NZD/USD-ot 0,7185-ön jegyzik, és a 0,7300-as érték a cél. in-…
nov. 2
15:12
BÉT: stagnált az összforgalom az azonnali piacon októberben (Gondola)
Lényegében nem változott októberben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali piacának forgalma a szeptemberihez képest - közölte a BÉT hétfőn a brókercégek jelentései alapján készült...
nov. 2
15:13
BÉT: stagnált az összforgalom októberben (Privátbankár)
Lényegében nem változott októberben a Budapesti Értéktőzsde azonnali piacának forgalma a szeptemberihez képest
nov. 2
15:14
Figyelmeztették Gyurcsányt: a kedves mamát hagyja ki! (ATV)
Szocialista humor: Mi lesz a karácsonyfa alatt? Parketta!

Keresés