A XX. és XXI. században érvényesülő tendencia az élelmiszerérzékenységben, különösen a gluténérzékenységben szenvedők számának emelkedése. Az ilyen típusú betegségek nagymértékű szociális és anyagi te...
Bő két hét múlva újraindul a Silvio Berlusconi elleni egyik korrupciós per. Az olasz miniszterelnök kijelentette, hogy nem mond le, és még akkor is a kormány élén marad, ha elítélik.
Továbbra sincs elnöke a Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak, miután a szervezet rendkívüli közgyűlésén nem sikerült betölteni a közelmúltban lemondott Hódi Sándor helyét. Az ülésen nem vett részt a testület egyik tagja, mert állítása szerint életveszélyes fenyegetést kapott. A Lungo Drom helyi képviselője szerint a szocialisták saját emberüket ültetnék az elnöki székbe.
A vállalat hatékonyságát a termék fejlesztése vagy az eladási szám növelése mellett az emberi erőforrások jobb kihasználásával lehet javítani. Ehhez nyújtanak segítséget a HR szoftverek.
A 3 év alatti gyermekek is beolthatók hétfőtől a H1N1 elleni magyar gyártmányú vakcinával. A Magyar Rádió információi szerint az oltóanyag megkapta az erre vonatkozó engedélyt a Magyar Gyógyszerészeti Intézettől.
Jövőre mégsem szűkül az üdülési csekk igénybe vehetőségi köre, sőt, a csekk egy újabb jogcím alapján a művelődés területein is felhasználható lesz. A parlament ezt támogató döntését az egyéni...
Nigéria anélkül, hogy bármi haszna lenne belőle, elégeti az olajkitermelés során a felszínre hozott földgázt, miközben gázerőművei üzemanyaghiány miatt állnak - számol be helyszíni tudósításában a Financial Times. Ez csak egyike azoknak a problémáknak, amelyekkel a világ szembesül a decemberi, koppenhágai klímakonferencia előtt.
A ciprusi hatóságok hétfői közleménye szerint őrizetbe vettek egy férfit, aki légi járatának felszállása előtt kinyitotta a vészhelyzetekre kijelölt ablakot, majd lecsúszott az önmagától felfúvódó gumicsúszdán a gépből, végül pedig átmászott a repülőtér kerítésén és eltűnt.
Ukrajna egészségügyi minisztere arra kéri a politikusokat, hogy ne élezzék a helyzetet az országban, ne keltsenek pánikhangulatot és ne osztogassanak szakszerűtlen orvosi tanácsokat a médiában.
Gott "kétségtelenül Plzen leghíresebb élő alakja" - mondta az oklevél átadása alkalmával a város alpolgármestere. Marcela Krejsova élő legendának, a világ nem angol nyelvű zenei élete egyik legnagyobb sztárjának, a külföldön legsikeresebb cseh énekesnek nevezte a villanyszerelőből lett dalnokot.
Magyarországon is felülvizsgálja a hűtőgépeket a Samsung, miután a dél-koreai cég vasárnap bejelentette: 400 ezer hűtőgépet hív vissza a leolvasztó rendszerek hibája miatt.
A nagy nyugat-európai részvénypiacok hétfőn borús hangulatban kezdtek, de már délelőtt enyhe emelkedőre fordultak, és nyereségeiket megőrizték a nap végéig.
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a 2010-es költségvetést megalapozó törvénycsomagot. A képviselők a kétharmados támogatást igénylő rendelkezéseket 356 igen és három nem szavazattal fogadták el.
Barack Obama elnök hétfőn figyelmeztetett, hogy újabb munkahelyek fognak megszűnni az elkövetkező hetekben-hónapokban, ugyanakkor hangsúlyozta, januári beiktatása óta jelentősen javult a gazdaság állapota az Egyesült Államokban.
Kifulladt a kezdeti lelkesedés, vegyesen álltak a New York-i értéktőzsde vezető indexei a hétfői kereskedés leállítása előtt két órával. A tőzsdemutatók növekedéssel indítottak, egy százalékot meghaladó nyereségen is álltak részben a vártnál jobb amerikai makrogazdasági adatokra. Később a befektetők egy része azonban nyereségrealizálásba fogott.
Nem született megállapodás a hétfői vasúti egyeztetésen, sztrájk azonban egyelőre nem lesz. Az érdekképviseletek a jövő héten tárgyalnak tovább a kormány képviselőjével.
Barack Obama elnök hétfőn figyelmeztetett, hogy újabb munkahelyek fognak megszűnni az elkövetkező hetekben-hónapokban, ugyanakkor hangsúlyozta, januári beiktatása óta jelentősen javult a gazdaság...
Bár fontosabb hír a tengerentúlon és itthon sem látott napvilágot, nyolc óra után a forint jelentősen gyengült az euróval szemben. Az euro/forint jegyzések 282.45-ig emelkedetek, ami közel négy és...
Jesús Navasnak rövidesen el kell döntenie, kíván-e csatlakozni a spanyol válogatott kerethez. A fiatal tehetség a hírek szerint eltökélt, szeretne ott lenni a jövő évi, dél-afrikai világbajnokságon, az azonban kérdés, képes-e legyőzni szorongását, amely az otthonától távol még erősebben kínozza.
Az amerikaiak többsége várakozó álláspontra helyezkedett Barack Obama elnök tevékenységének megítélése kapcsán - állapította meg friss felmérésében a USA Today című lap. Az újság Obama elnökké...
Fizetésképtelenné vált a lengyel regionális vasút, a PKP PR, a társaság számláit zárolták, a felügyelőbizottság felszólította az elnökséget, hogy kérjen csődvédelmet.
Ma este Szikora János, az APEH elnöke volt az Info Rádió Aréna című műsorának vendége, aki elmondta, hogy az idei adóbevételek leginkább a gazdasági válság és a változó adózási szabályok miatt...
Az okokat vizsgálja a Látlelet – 2009 című tanulmány. A demokráciával, a piacgazdasággal és a jogállammal szembeni ellenérzések, vagyis a fennálló rendszer kritikájának megerősödése az egyik fő indok.
Az újinfluenzás fertőzés szövődménye okozta Ausztriában hétfőn egy tizenegy éves olasz állampolgárságú lány halálát. A lány az első, aki az alpesi ország területén halt bele a betegségbe. Előbb...
Szabó Éva MSZP-s országgyűlési képviselő szerint beszélgetésen, munkacsoportban lehetett szó arról még 2008-ban, hogy magasabb segély érdekében egyes anyák gyógyszereket szednek, hogy sérült gyereket szüljenek, a politikus az MTI-nek hétfőn azt mondta: nem a saját véleményét ismertette, hanem szóbeszédről számolt be.
A három év alatti gyermekek is megkaphatják az új influenzavírus elleni védőoltást - jelentette be az egészségügyi miniszter. Székely Tamás azt mondta: már egyéves kortól beadható a vakcina.
Saját apját akarta megvédeni egy tizennégy éves fiú, így őt érte a halálos késszúrás a Borsod megyei Hernádpetriben. Két család férfitagjai verekedtek össze a helyi kocsma előtt, pontosan nem tudni, miért. A gyerek a helyszínen meghalt. A gyilkossággal gyanúsított férfi előzetes letartóztatásáról várhatóan kedden döntenek.
Az éghajlatváltozás miatt már húsz éven belül elveszítheti hósapkáját Afrika legmagasabb hegye, a Kilimandzsáró - derül ki az amerikai tudományos akadémia folyóiratának (PNAS) internetes oldalán...
A két gyanúsított – akik közül az egyik személy- és vagyonőrként dolgozik – azt vallotta, hogy egy buliból, ittasan tartottak hazafelé, amikor jött a „jó heccnek tűnő” ötlet..
A héten kezdődik a Tudomány Világfóruma Budapesten. A november 5-től 7-ig tartó rendezvényt a Magyar Tudományos Akadémia az UNESCO-val, valamint a Nemzetközi Tudományos Tanáccsal közösen szervezi. Az idei téma a tudás és jövő.
Egy héttel a szülés után meghalt egy cserkeszőlői asszony a szolnoki Hetényi-kórházban. A 33 éves, háromgyermekes anya, negyedik babájával ment a szolnoki kórházba, október 14-én szülés közben azonban kómába esett és október 20-án meghalt. A kisbaba életét megmentették.
Meggyilkolták a Rátgéber Lászlót elbocsátó klubtulajdonost. A Szpartak Moszkva női kosárlabdacsapatának tulajdonosa autójával megállt az orosz főváros egyik közlekedési lámpájánál, ekkor nyitottak rá tüzet ismeretlenek.
A ma napvilágot látott kedvező feldolgozóipari hírek miatt felerősödtek az energiaipari termékek keresletének élénkülésével kapcsolatos várakozások, aminek köszönhetően az olaj ára ismét 78 dollár...