Fiatal lányok cigarettáért vertek meg egy nőt, majd nem sokkal később egy férfit, akitől elvették a pénzét és a mobiltelefonját Kaposváron egy áruház dohányzórészében, illetve az utcán.
Októberben csak szerény pluszokra futotta a fedezeti alapszektortól, meglepetésre viszont az eddig a sor végén szereplő, a piacok esésére koncentráló alapok a hónap során az élre ugrottak közel 5...
Kelet-Harlemben nyílik meg New York első teljesen dohányfüstmentes lakóépülete, amelynek közvetlen környezetében sem gyújthatnak majd rá a lakók - jelentette a CBS 2 televízió.
Jégpálya nyílt Budapesten, a II. kerületi Marczibányi téri Sportcentrumban. Szilas György, a létesítmény vezetője kedden elmondta: mindenkinek - sportolóknak, diákoknak, korcsolyázni tanulóknak és a nagyközönségnek is - a rendelkezésére állnak.
Tízből hét csirkében találtak szalmonellavírust, ebből két esetben az emberre is veszélyes típust. Ezt egy új gyorsteszttel állapították meg, amelyet azért fejlesztettek ki, hogy a következő hónapokban mentesítsék a szalmonellától a baromfiállományt.
14%-ot esett az easyJet nettó profitja az idei évben 2008-hoz viszonyítva, viszont a bevételek szintjén növekedést ért el a társaság. A menedzsment szerint nehéz tél vár az iparágra, ugyanakkor a...
Kitünteti az amerikai Kongresszusi Könyvtár Paul McCartneyt, a brit zenész a harmadik, aki átveheti a populáris dalért járó Gershwin-díjat, előtte Stevie Wonder és Paul Simon részesült a kitüntetésben.
Szomáliai kalózok hatalmukba kerítettek egy tartályhajót a Seychelle-szigetekhez tartozó gazdasági övezetben - közölte kedden a SAPA dél-afrikai hírügynökség.
Az Európai Unió első csoportos elnökségének tagjaként Spanyolországnak és Magyarországnak is nagy lehetősége nyílik az unió struktúrájának, működési módjának alakítására - hangsúlyozta Sólyom László h...
Szeptemberben az építőipari termelés volumene - szezonálisan és munkanaphatással igazítva - 3,7 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az éves index már alig van a negatív tartományban (-1...
Kitünteti az amerikai Kongresszusi Könyvtár Paul McCartneyt, a brit zenész a harmadik, aki átveheti a populáris dalért járó Gershwin-díjat, előtte Stevie Wonder és Paul Simon részesült a kitüntetésben.
Fejenként körülbelül egymillió forintnyi túlóradíjat ítélt meg négy budapesti tűzoltónak a Fővárosi Munkaügyi Bíróság tegnap, mivel a törvényes munkaidő legfeljebb 48 óra lehet az uniós csatlakozás óta, miközben a tűzoltók egész tavalyig 52 órát teljesítettek. Az ítélet nem jogerős....
Lényegesen alábecsülték a legnagyobb vállalatok a fennálló nyugdíjkötelezettségeik értékét, a hiány akár 300 milliárd euróval is nagyobb lehet, mint ahogyan azt a vállalati kimutatásokból kiderül -...
Több mint száz rövidfilmet vetítenek le csütörtöktől szombatig az Urániában: az alkotások a XIV. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemlére nevezett filmek, melyeknek összekötő motívuma a csoda.
Az idei évihez hasonló iparági környezettel számol a MOL menedzsmentje 2010 is, bár az árrések kismértékben javulhatnak - mondta el a Portfolio.hu-nak a gyorsjelentés utáni telefoninterjújában Molnár...
Az APEH kedvenc vadászterepe lehet a következő években az ingatlannal kapcsolatos adószabályok betartásának ellenőrzése - ezt vonja maga után a 2010-es, két részletben megalkotott adócsomag a KPMG...
Felnyársalta egy vascső, mégis felhívta a főnökét egy teherautó sofőr, hogy elmondja: volt egy kis balesete. A férfi biztos volt benne, hogy nem éli túl az ütközést, mivel a rúd a mellkasán fúródott át.
Sokszor a tanácsadó cégeken múlik, hogy a HR szolgáltatások területére is begyűrűzött a diszkrimináció. A megváltozott munkaképességűeknek ugyanis elenyésző száma dolgozik legálisan és önmagát felvállalva, mivel sokan tartanak a hátrányos megkülönböztetéstől. Pedig egyre fontosabb lesz megtalálni ezt a réteget, hiszen a rehabilitációs foglalkoztatás konkrét gazdasági előnyt jelent - emelte ki…
Egyre több ember vállalkozik rá, hogy megszabaduljon szemüvegétől vagy kontaktlencséjétől lézeres szemműtét segítségével, amelyet a jövőben sem valószínű, hogy támogat a társadalombiztosító. Hatékonyságát azonban a szemészek sem vitatják.
A világ valamennyi oltóanyaggyártója, így az Omninvest is befejezte az idei szezonális vakcina előállítását. Egyrészt azért, mert most a H1N1 elleni szérum gyártása a feladatuk, másrészt azért, mert a technológia gyors visszaállítása szinte lehetetlen.
Herman Van Rompuy belga miniszterelnök a legesélyesebb jelölt az Európai Tanács elnöki posztjára - írta kedden a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadása.
Az eredménytelen jogi lépések után biztosnak látszik, hogy a Sláger kedd éjjel eltűnik az éterből. A Figyelőnet azonban a legfrissebb piaci forrásokra hivatkozva azt írja, a Pont FM frekvenciáján folytatja adását a Sláger.
Következetes ellenőrzési mechanizmusra, kemény szankciókra, és következetes jogérvényesítésre van szükség a korrupció elleni küzdelem érdekében - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a kormány korrupcióellenes törvénycsomagját ismertetve kedden a Parlamentben.
Ki akarták rabolni kedd hajnalban az egyik dombóvári postahivatalt, de a kiérkező járőrök elfogták a tettest. Négy órakor érkezett bejelentés a postától a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság központi ügyeletére a rablásról. Az ügy részleteiről egyelőre nem közölnek részleteket.
Az amerikai piacok tegnap új csúcsra mentek, azonban az emelkedés nem volt olyan lendületes, így Ázsiában ma reggel már inkább az eladók uralták a kereskedést. Ebben a vegyes hangulatban a BUX enyhe...
Eltörölték, illetve enyhítették a korhatár alatti nyugdíjasok keresetkorlátját - írja a HR Portál. 2010-től azok, akik 2008 előtt mentek előrehozott nyugdíjba, korlát nélkül vállalhatnak munkát, akik tavaly január elseje után választották a korai nyugdíjat, azok nem a minimálbérig, hanem annak másfélszereséig kereshetnek megszorítás nélkül....
Hétfőn került bevezetésre a Futó Péter és Futó Gábor nevével fémjelzett Finext a hazai parkettre, azonban azóta nem született még kötés a papírokra. Az előzetes nyilatkozatok alapján vélhetően alvó...
Újabb kudarcos évet zár a magyar labdarúgó-válogatott - mondta az InfoRádiónak Hegyi Iván szakíró a Belgium elleni 3-0-ás vereség után. A Népszabadság főmunkatársa arról is beszélt, hogy az A válogatott ezzel együtt is gólokkal verné a sokat dicsért U21-es együttest.
Az általános forgalmi adó mindig is a csalók kedvenc vadászterülete volt. Ennek oka könnyen belátható: a nyereségadók, vagyonadók területén legrosszabb esetben a csaló nem fizeti meg az adót, ami vagyona, jövedelme, nyeresége után az államot illetné. Az állam némi bevételtől elesik. Az áfa rendszere azonban szinte egyedi lehetőséget kínál.
Újabb két embert vett őrizetbe a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság a Sajóbábonyban történtekkel kapcsolatban hétfőn; az eljárás közösség tagja elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik. A Jobbik elnöke szerint „tudatosan hergelik” a cigányságot.