Jövőre megszűnik a keresetkorlát azok esetében, akik 2008. január 1-je előtt úgy vonultak nyugdíjba, hogy nem töltötték be az öregségi nyugdíjkorhatárt, miután az Országgyűlés elfogadta az ezzel...
A kormány jövőre 0,6 százalékos gazdasági visszaeséssel számol az eddig kalkulált 0,9 helyett, és a várható infláció mértékét is lefelé, 3,9 százalékra korrigálta - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter, miután tárgyalt az IMF és az Európai Bizottság képviselőivel a Magyarországnak egy éve nyújtott hitel soros felülvizsgálata végeztével.
Németország támogatja Szerbia közeledését az Európai Unióhoz. Erről biztosította Angela Merkel kancellár Berlinben Boris Tadic szerb államfőt. A kormányfő német források szerint úgy értékelte,...
Eldőlt, nem lesz a Kiotói Jegyzőkönyvhöz hasonló, azt felváltó megállapodás a december eleji koppenhágai ENSZ klímacsúcson, így határoztak ugyanis az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés...
Külön-külön ünnepli meg kedden az 1989-es csehszlovákiai "bársonyos forradalom" 20. évfordulóját a kormányoldal és az ellenzék Szlovákiában. Míg az ország vezetése kedden hivatalos ünnepi...
Átalakul a 2010/2011-es tanévtől a Nemzeti Tankönyvkiadó tankönyvterjesztési stratégiája. Jövőre már saját maga juttatja el kiadványait az iskolákba. Mivel így a tankönyv-kereskedelemben kialakult értékláncból kiesnek a terjesztői és kereskedői szereplők, az oktatási intézmények mintegy 400 millió forintos többletforráshoz juthatnak. A tankönyvek értékének hét százalékát utólag igényelhetik majd…
Jövőre megszűnik a keresetkorlát azok esetében, akik 2008. január 1-je előtt úgy vonultak nyugdíjba, hogy nem töltötték be az öregségi nyugdíjkorhatárt, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást.
Jogszerű a Kossuth téri mélygarázs építése, ezt több jogi szakvélemény is alátámasztja - mondta Gyarmati Zoltán, a Parking Kft. ügyvezető igazgatója. Az ügyvezető arra reagálva közölte ezt, hogy...
Spanyolországban és Görögországban is megkezdődött az oltási kampány. Az orvosok szerint az új influenza elleni vakcina mellékhatásaitól nem kell tartani. Ukrajnában a hivatalos adatok szerint 299 halottja van a járványnak, és több mint 1300000 betegről tudnak. Szlovákia leállította a buszközlekedést az ukrán határon.
A polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter soron kívül összehívta a nemzetbiztonsági kabinet ülését a Sajóbábonyban történtek miatt. Az események megítélésében a politikai erők között nincs egyetértés.
Jövőre a közszférában a gyes-ről, gyed-ről visszatérőket, ha kérik, kötelező lesz részmunkaidőben foglalkoztatni. Az egyes munkaügyi tárgyú törvényeket módosító törvényjavaslatot 196 igen...
Nem oszlatta fel magát az ózdi képviselő-testület, a szocialista többség elutasította a Fidesz indítványát. Az ellenzék a polgármester érettségi botránya után kezdeményezett időközi önkormányzati választást. A szocialisták abba sem voltak hajlandók belemenni, hogy az ügyet vizsgáló rendkívüli bizottságnak - a szokásjognak megfelelően - ellenzéki elnöke legyen.
Közös nyilatkozatban tiltakozik az ukrajnai kisebbség- és oktatáspolitikában tapasztalható, a nyilatkozat szerzői szerint az európai normákat durván sértő folyamatok ellen a Kárpátaljai Magyar...
A tengerentúlon sokan elégedetten csaptak a térdükre, amikor meghallották, hogy rövidesen kártyával is lehet majd fizetni a marihuánáért, a lelkesedés azonban hamar alábbhagyott, amikor kiderült, hogy csak az orvosok által felírt, egészségügyileg indokolt forgalomra vonatkozik az újítás....
Első ránézésre nagy vonalakban megfelel a várakozásoknak a Rába ma közzétett gyorsjelentése, a menedzsment azonban profit warningot tett közzé: az eddig prognosztizált 40 milliárd forint feletti...
Lázár János szerint a kormány egyesre vizsgázott, megbukott, ugyanis nem volt képes a Sajóbábonyban élők számára garantálni a közbiztonságot. Közölte: arra kérik az MSZP-t, hogy közbiztonsággal kapcsolatos „plakát- és kampányhadjáratát” függessze fel.
A megtakarításoknak minimum három vonatkozása van, amelyet említeni kell – állítja Dr. Meyer Dietmar, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára, akit a Takarékossági Világnap apropóján kérdeztünk a hazai megtakarítási piacról.
László Csaba, a KPMG adópartnere szerint 2010-től rengeteg változás lesz az adózásban, érdemes nemcsak a nyári adócsomagot, hanem a hétfőn kihirdetett módosításokat is tanulmányozni, mert ezek közül néhány komoly kihívás elé állíthatja a vállalkozásokat. A második adócsomagba még az utolsó pillanatban is kerültek fontos módosítások, a nyári csomagra vonatkozóan is - hangsúlyozta.
A lakosság segítségét kérve keresi a rendőrség azt a fiatal férfit, aki fegyverrel és esőkabátban rabolt ki egy benzinkutat Nagykanizsán - értesült a HavariaPress.
Kisebbfajta zendülés tört ki hétfőn egy izraeli katonai alakulatban, amely parancsot kapott, hogy vegyen részt zsidó telepesek illegális építményeinek felszámolásában a megszállt Ciszjordániában -...
Törvénnyel tiltaná be a gyerekek családon belüli testi fenyítését a francia kormánypárt egyik képviselője, aki Franciaország egyik legismertebb gyermekorvosa. Edwige Antier arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európa Tanács ajánlására a tagállamok közül ezt 18 már megtette.
A skóciai Galloway Forest Parkkal együtt Európában elsőként megkapta a Sötét Égbolt Park címet a Kaposvártól délre fekvő Zselici Tájvédelmi Körzet azon területe, ahol éjszakánként szinte...
Lázár János (Fidesz) szerint a kormány egyesre vizsgázott, megbukott, ugyanis nem volt képes a Sajóbábonyban élők számára garantálni a közbiztonságot. Frakciótársa, Pelczné Gáll Ildikó a Borsod megyei településen a hétvégén történtekkel összefüggésben azt mondta, a kormány cserben hagyta Miskolcot. Az ellenzéki párt helyi közbiztonsági tervet készít.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 133,74 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 21.254,24 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magya...
Magánkihallgatáson fogadta I. János Károly spanyol király hétfőn délután Madridban Sólyom Lászlót. A köztársasági elnök hivatalos látogatáson tartózkodik a spanyol fővárosban, az audienciát a...
Ma már nem elég egy frekventált helyszínt választani egy bevásárlóközpont fejlesztéséhez, a fejlesztőnek alaposabban meg kell vizsgálnia a vonzáskörzet vásárlási szokásait és vásárlóerejét
Felvásárolta a Google az általunk csak "ingyentelefonként" emlegetett internetes hangátvitel (VoIP) egyik úttörőjét, a Gizmo5 nevű céget. Ezzel beigazolódni látszik az a korábbi gyanú, hogy a...
Az eddigi becslések szerint mintegy 600-700 millió forint körüli tartozást halmozott fel a sármelléki repülőteret bérlőként üzemeltető Cape Clear Aviation (CCA) Kft., amelynek nincs meg a...
A felnőttképzésben elmaradott magyar helyzetre hívja fel a figyelmet az Állami Számvevőszék Kutató Intézetének októberben közreadott tanulmánya. A Magyar Nemzet által közölt adatok szerint ugyanis a magyar lakosság mindössze 3,1 százaléka vesz részt a felnőttképzés valamely formájában.
Az önkormányzat letéti számlájára kéri fizetésének utalását az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György, a VII. kerület szocialista polgármestere. Hunvald az önkormányzatra nehezedő nagy nyomással indokolta levelében döntését.
Piti üzleti ügyek hálózzák be az influenzajárvány elleni vakcina gyártását és terjesztését - hívta fel az újságírók figyelmét Pesti Imre a Parlamentben, kiemelve, nemcsak a betegek, de az orvosok is bizalmatlanok az oltóanyaggal szemben.
Közel 46 ezer eurós (12,3 millió forintos) számlát kapott kézhez a France Télécom szolgáltatótól egy francia család egyhavi mobiltelefon- és internethasználatért. A szolgáltató 40 éves...
Lemondott fizetéséről Hunvald György - értesült az egyik internetes portál. Az Index szerint a február óta előzetesben lévő polgármester levélben kérte a VII. kerület jegyzőjét, hogy a havi 571 ezer forintos polgármesteri tiszteletdíjat egy letéti számlára utalja az önkormányzat.
Azok a krízishelyzetben lévő személyek, akiknél múlt év szeptember 30-át követően kikapcsolták az áramot, 50 ezer forint támogatást kaphatnak, és a visszakapcsolás után - ha az műszakilag lehetséges - előre fizető mérőt szerelnek fel a lakásaikban - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Az önkormányzat letéti számlájára kéri fizetésének utalását az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György, a VII. kerület szocialista polgármestere. Gergely József, a kerület szocialista...
Amennyire kiemelkedőek az uszoda adottságai, annyira megdöbbentő a létesítményt üzemeltető (Aquapalace Kft.) gazdálkodása. Az elmúlt félév során a menedzsment minden hónapban közel 23 millió forintnyi veszteséget termelt. A gazdálkodási adatok napvilágra kerülésekor Dietz Ferenc, Szentendre város polgármestere azonnal független vizsgálatot rendelt el.
A magánszektorban tevékenykedő elemzők korábbi prognózisuknál kisebb amerikai gazdaságnövekedést várnak a jövő év első felében, miközben arra számítanak, hogy magas, 10 százalékos lesz a munkanélküli...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 133,74 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 21.254,24 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
A magánszektorban tevékenykedő elemzők korábbi prognózisuknál kisebb amerikai gazdaságnövekedést várnak a jövő év első felében, miközben arra számítanak, hogy magas, 10 százalékos lesz a munkanélküli...
A Gazprom jövőre még mindig kevesebb földgázt termel tavalyhoz képest, de többet az ideinél. A termelés idei visszaesését a globális gazdasági-pénzügyi válság okozta, aminek a hatására csökkent a haza...
A magyar felnőtt lakosság többsége biztosan nem adatja be magának a H1N1 elleni védőoltást - derül ki a GfK felméréséből. Leginkább a "felső plusz" és a befutott értelmiségiek" fogadják el a vakcinát, míg a védekezés szükségességét legkevésbé a "szegény nyugdíjasok" értik meg.
Csaknem háromszáz tőből álló vadkender-ültetvényt találtak a nyomozók egy lakatlan kiskunsági házban, az épület tulajdonosát őrizetbe vették - jelenti a HavariaPress.
Van még a szezonális influenza elleni oltóanyagból - mondta Falus Ferenc országos tiszti főorvos az MTI-nek, hozzátéve, azonban nagyjából kétmillió adagnál nem lesz több. "A háziorvosoknál még...
A helyközi közlekedési rendszer fenntartható működési feltételeinek megteremtése több cikluson át megoldatlan maradt - mondta hétfőn a parlamentben a közlekedési törvények módosításának általános vitájában Hónig Péter. A közlekedési miniszter expozéjában kijelentette, ma már senki nem elégedett a szolgáltatás minőségével, miközben a mostani rendszer pazarlástól, párhuzamosságoktól sem mentes.