2009. november 13. péntek

nov. 13
7:03
Lendvai Ildikó: Nem adunk szájzárat Gyurcsány Ferencre (Infostart)
Az MSZP olyan miniszterelnök-jelöltet választ majd, aki nemcsak a választási kampány alatt, hanem politikusként hosszú távon képviseli a baloldali értékeket - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt elnöke. Lendvai Ildikó hozzátette: van már jelentkező, a választmány azonban november végén dönt arról, kit állítson a december 12-i jelöltválasztó kongresszus elé.
nov. 13
7:03
Obama nem habozna katonai erőt bevetni (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök kijelentette: soha nem habozna katonai erőt bevetni Amerika, vagy az ország érdekei védelmében, de egy ilyen esetben szükség van a megfelelő stratégiára, a feladatok egyértelmű meghatározására, a megfelelő felszerelésre és a közvélemény támogatására.
nov. 13
7:05
Karácsonykor robban a könyvpiac (Privátbankár)
A karácsonyi szezonban bíznak a hazai könyvpiac szereplői, miután a válság sem a kereskedőket, sem a kiadókat nem kerülte el: az első félévben érezhetően megcsappant a forgalom - írja a Világgazdaság....
nov. 13
7:06
Nem fizettek a fiatal szocialisták (HírTV)
A józsefvárosi időközi polgármester-választáson MSZP-színekben induló Komássy Ákos lejárató kampánynak minősítette azt az információt, hogy a Fiatal Baloldal (FIB) 2001 óta tartozna egy Debrecen közeli majornak okozott kárért.
nov. 13
7:06
Hazaengedik az EMFESZ-vezért (hirado.hu)
Az ügyészség nem indítványozta az EMFESZ Kft. vezetőjének letartóztatását, Góczi István így vagy házi őrizetben lesz, vagy lakhelyelhagyási tilalmat rendelnek el vele szemben - írja a Népszabadság
nov. 13
7:07
Hosszabb lehet a tanév az influenza miatt (Privátbankár)
Elképzelhetőnek tartja Hiller István oktatási miniszter, hogy meg kell hosszabbítani a tanévet az influenzajárvány miatt
nov. 13
7:08
Megszűnhet a Gandhi Közalapítvány (hirado.hu)
Akár meg is szüntethetik a Gandhi Közalapítzványt - így is dönthet a bíróság, ha nem áll helyre a törvényes működés. A kuratórium ugyanis szeptember óta működésképtelen
nov. 13
7:09
Mesterházyt jelöli az MSZP miniszterelnöknek? (Privátbankár)
Mesterházy Attila frakcióvezető lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje - írja pénteki számában a Népszabadság.
nov. 13
7:11
"Feláldozná" magát az MTV ügyvezetője (Privátbankár)
Sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta Medveczky Balázs azt az értesülést, hogy levélben közölte: feltételekkel lemondana a Magyar Televízió (MTV) Zrt. ügyvezetői posztjáról. Czeglédi László kur...
nov. 13
7:12
7 pontban sérti az alkotmányt a vagyonadó? + videó (ATV)
A pénzügyminiszter korábban elmondta, hogy az arányosabb közteherviselés miatt vezetik be a vagyonadót.
nov. 13
7:14
„Mosolygós gyilkos” szeretné elkapni az RTL Klub műsorvezetőjét! + videó (ATV)
Még sok mindenkit szeretne rávenni, hogy vegyen részt az óráin.
nov. 13
7:15
Ismeretlen mezopotámiai város romjaira bukkantak az Eufrátesz völgyében (Infostart)
Ismeretlen mezopotámiai város romjait fedezett fel Szíriában, az Eufrátesz völgyében a spanyol archeológusok által vezetett nemzetközi régészeti expedíció.
nov. 13
7:21
A pápa meghallgatja Bajnait (Privátbankár)
Bajnai Gordon kormányfőt magánkihallgatáson fogadja pénteken XVI. Benedek pápa. A Vatikánban délelőtt lezajló négyszemközti megbeszélést követően a helyi protokollnak megfelelően bemutatják a pápának ...
nov. 13
7:21
Korpás ételekkel a cukorbetegség ellen (Infostart)
Szakemberek szerint a következő 15 évben az 5 évnél fiatalabb cukorbeteg gyerekek száma várhatóan megduplázódik, a 15 évnél fiatalabbaké pedig 70 százalékkal nő. Estükben megnő az olyan súlyos szövődmények kockázata is, mint a szívinfarktus, a stroke, a veseelégtelenség vagy a vakság.
nov. 13
7:23
Nyugodtan megtapsolhatjuk az OTP-t (Privátbankár)
Az OTP Bank Nyrt. a vártnál jobb, 45,899 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt ért el 2009 harmadik negyedévében
nov. 13
7:24
A dílerek kezében az adu ász? (HírTV)
A drogdílerek nagyon jól ismerik a szervezet biológiai folyamatait. A terjesztők tudják, hogy a szerfüggőségre leginkább a fiatal szervezet fogékony – többek között erről is beszélt az MNO-nak dr. Németh Attila.
nov. 13
7:24
Szonda Ipsos: kimozdult a mélypontról az MSZP (Alternatív Energia)
Megállt az MSZP lefelé tartó trendje, sőt valamelyest javítania is sikerült a pártnak: a választókorú népesség egészén belül 10-ről 12 százalékra nőtt a támogatottsága - ismerteti a Népszabadság pénteki számában a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatását.
nov. 13
7:24
Obama is harcias elnök? (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök kijelentette: soha nem habozna katonai erőt bevetni Amerika, vagy az ország érdekei védelmében, de egy ilyen esetben szükség van a megfelelő stratégiára, a feladatok egyértelmű meghatározására, a megfelelő felszerelésre és a közvélemény támogatására.
nov. 13
7:24
Nagyot álmodott Orbán az egymilliós munkahelyteremtéssel? (hirado.hu)
Szakemberek irrálisnak tartják a Fidesz elnökének azon tervét, hogy évente százezer, tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtenek
nov. 13
7:26
Mesterházy Attila lehet a miniszterelnök-jelölt (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila frakcióvezető lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje - írja pénteki számában a Népszabadság.
nov. 13
7:26
Akadálypályán a villanyautó (hirado.hu)
"A 2009. évi frankfurti autószalon látogatóinak az volt az érzése, hogy a jövő a villanyautóké. Minden konstruktőr bemutatta villanyautója virtuális tervét, és divatos téma lett"
nov. 13
7:28
Ganz Acél: jön a felszámolás (hirado.hu)
Félmilliárd forint külső tartozása van a Ganz Acélnak. A cég könyv szerinti értéke 800 millió forint. A Ganznak tagi kölcsönt nyújtó cégek vélhetően a felszámoló Mátraholdingtól sem látják viszont a pénzüket
nov. 13
7:30
Állami Nyomda: printing error (Portfolio)
A várakozásoktól elmaradó harmadik negyedéves számokat tett közzé tegnap esti gyorsjelentésében az Állami Nyomda, melynek üzemi eredménye 25, nettó profitja pedig 19%-kal maradt el a Portfolio.hu...
nov. 13
7:39
Újabb árrobbanás lehet az élelmiszerpiacon (Privátbankár)
Szakértők szerint az élelmiszerárak könnyen elszabadulhatnak, a 2007/2008-as dráguláshoz hasonló válságot idézve elő
nov. 13
7:39
MTV: mit csinál ott 1635 ember? (Blikk)
Budapest - A gazdasági válságra hivatkozva olyan műsorokat tüntetett el a Magyar Televízió a képernyőről, mint a Nap-kelte vagy A tv ügyvédje produkciókon spórolnak, azonban saját magukon nem: a 25 milliárd forintos állami támogatásból 1600 embernél is többet alkalmaznak!
nov. 13
7:39
Ez történt a Műgyűjtők éjszakáján (Infostart)
A Falk Miksa utcai galériák körülbelül fele csatlakozott csütörtökön a 14. Műgyűjtők éjszakájához. Az InfoRádió a helyszínen járt.
nov. 13
7:41
Örökre becsuktuk a pénztárcánkat? (Privátbankár)
Nem fog visszatérni az amerikai fogyasztók régi, válság előtti vásárlókedve - derült ki a Deloitte LLP friss felméréséből
nov. 13
7:42
Repülővel próbált rendőröket elütni (Metropol)
Repülővel próbált rendőröket elütni egy férfi az Egyesült Államokban, majd pedig elrepülni előlük, ám nem volt elég üzemanyag a gépben.
nov. 13
7:42
Mozikban is látható lesz a Barcelona-Real meccs (Metropol)
A november 29-ére tervezett El Clasicót, azaz a bajnoki címvédő FC Barcelona és az ősi rivális Real Madrid labdarúgócsapatainak összecsapását a spanyol mozikban is élőben nézhetik majd a szurkolók.
nov. 13
7:42
Kecskeméti beszéd - Gyurcsány Ferenc vallomása a Zuschlag-perben (videó) (HírTV)
Tekintse meg Gyurcsány Ferenc vallomását, amelyet a Zuschlag-perben tett.
nov. 13
7:42
Iszlám központokat foglalnak le Amerikában (Kripto Akadémia)
Az amerikai szövetségi igazságszolgáltatás lépéseket tett csütörtökön négy olyan iszlám központ és egy New York-i felhőkarcoló lefoglalására, amelyek tulajdonosa a feltételezések szerint az iráni kormány "meghosszabbított karjának" számít az Egyesült Államokban.
nov. 13
7:44
Beállt a tél a könyvpiacon (HírTV)
Érezhetően megcsappant a forgalom a könyvpiacon, a válság sem a kereskedőket, sem a kiadókat nem kímélte.
nov. 13
7:44
Terrortámadás a pakisztáni hadsereg ellen (Kripto Akadémia)
Nagy erejű pokolgép robbant pénteken a legfőbb pakisztáni hírszerző szolgálat pesavari épületénél.
nov. 13
7:48
Magyar öröm - ukrán szégyen: Milyen lett az OTP gyorsjelentése? (Portfolio)
45,9 milliárd forintos rendkívüli tételekkel tisztított adózás utáni eredményről számolt be a mai nap folyamán az OTP Bank. A teljesítmény ugyan jelentősen meghaladja az elemzői várakozásokat és...
nov. 13
7:51
Jobb lett az OTP eredménye a vártnál! (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. a vártnál jobb, 45,899 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt ért el 2009 harmadik negyedévében - közölte a bank háromnegyedéves gyorsjelentésében a BÉT honlapján pénteken.
nov. 13
7:53
Esőfelhők gyűlnek a tőzsde fölött (ProfitLine)
Várhatóan gyengüléssel indíthatnak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken a Wall Street előző napi hanyatlása és a pénteken jórészt gyengülő ázsiai börzemutatók miatt.
nov. 13
7:57
Egyesül a BA és az Iberia (Privátbankár)
Előzetes megállapodásra jutott az egyesülésről a British Airways és a spanyol Iberia légitársaság. A csütörtök este bejelentett elvi egyezség több évi tárgyalássorozat eredménye. Mindkét céget rend...
nov. 13
7:57
Jáksót kórházba szállították (Blikk)
Budapest - Most már el tudja képzelni Jáksó László (41), mit élnek át a nők szülés közben.
nov. 13
7:57
Felajánlotta lemondását az MTV ügyvezetője - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet értesülései szerint felajánlotta a lemondását Medveczky Balázs, az MTV ügyvezetéssel megbízott alelnöke. Medveczky Balázs már közölte a szándékát a házelnökkel, és az MTV kuratóriumi elnökségével is, és a lap úgy tudja, feltételei is vannak.
nov. 13
7:59
"Irreális Orbán ígérete" (Privátbankár)
Irreálisnak tartják Orbán Viktor kijelentését az évi 100 ezer munkahely létrehozásáról a Népszavának nyilatkozó szakértők. A lap pénteki összeállításában többek között Ádler Judit, a GKI Gazdaságku...
nov. 13
7:59
Kapócs Zsóka sír, ha szenvedő kutyát lát (Blikk)
Budapest - Sokan igazi kemény nőnek tartják Kapócs Zsókát (30), és csak kevesen tudják róla, hogy elsírja magát, ha egy szenvedő kutyát lát.
nov. 13
8:00
Felajánlotta lemondását az MTV ügyvezetője (HírTV)
Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezetésével megbízott alelnök felajánlotta lemondását – értesült a Magyar Nemzet. Az ügyvezető Katona Béla házelnökkel, valamint a tévékuratórium elnökségével is közölte szándékát. A felajánlott távozásnak azonban – tudta meg a napilap – feltételei vannak.
nov. 13
8:00
Ismeretlen mezopotámiai város romjaira bukkantak Szíriában (hirado.hu)
Az úgynevezett Temetődomb feltárása során találták meg a 4500 éves város romjait
nov. 13
8:01
Hétfőig lehet jelentkezni keresztfélévre (Privátbankár)
Még három napig nyújthatják be jelentkezésüket azok, aki 2010 februárjában szeretnék megkezdeni tanulmányaikat valamely egyetemen, főiskolán - közölte az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft....
nov. 13
8:01
Clooney: Nem kell se gyerek se feleség (Blikk)
Los Angeles - George Clooney egyszer és mindenkor­ra kijelentette, nem akar gyereket.
nov. 13
8:02
Herényi: Orbán fél Bokrostól (hirado.hu)
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nagyon fél Bokros Lajostól, mert a volt pénzügyérrel szemben egy vitában alulmaradna - állítja az MDF elnökhelyettese
nov. 13
8:03
Az FHB Jelzálogbank vezérigazgatója lett az év bankára (Infostart)
Az OTP nyerte el az idén a MasterCard - év bankja 2009. díjat, együtt a válságot legjobban kezelő bank címmel, míg az év bankára elismerés Gyuris Dánielnek, az FHB Jelzálogbank vezérigazgatójának jutott.
nov. 13
8:03
Közmunka: külön program romáknak (Privátbankár)
Év végéig még több állami közmunkaprogram indulhat el - mondta a Napi Gazdaságnak Sándor László, a Közmunka Tanács elnöke. A lap pénteki számában közölt cikk szerint az óvatos megfogalmazást a "hag...
nov. 13
8:03
Tvrtko ébreszti a nézőket (Blikk)
Budapest - Jövő héttől többek között Vujity Tvrtko (37) is vezeti a TV2 reggeli műsorát, a Mokkát.
nov. 13
8:04
Visszajöhetnek a sámánok a makói gázmezőre (hirado.hu)
A makói gázmező jó eséllyel két év múlva nyílttá válhat, pályázatot írhatnak ki rá, melyen nem lesz pénzügyi verseny, igaz, letétként több milliárd forint kell. A gázmezőt lefoglaló sámánok ideje még nem biztos, hogy eljött...

Keresés