Ez a hét makroadatok szempontjából igencsak szegényes volt, ez meg is látszik az indexeken, úgy felhúzták őket, ahogy csak tudták. Ma egy kis megnyugvás várható a piacokon, a BUX-ban plusz mínusz 200...
Az időjárás megbénította a főbb városok közlekedését, tízezrek rekedtek a repülőtereken, autópályákat kellett lezárni, súlyos balesetekről érkeztek jelentések
Stabilan kezdi a csütörtöki kereskedést a forint árfolyama, miután tegnap több tényező is támogatta a hazai fizetőeszköz erejét. A jegyzések továbbra is a 270-es szint alatt tartózkodnak, a forint...
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 szeptemberében 11,4 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 16,3, az élő állatok és állati termékeké 3,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Októberben átrendeződés kezdődött a befektetési alapok piacán: a likviditási alapok helyett a pénzpiaci, a kötvény- és az ingatlanalapokat fedezték fel újra a befektetők
Hozzávalók: 1 kg csirkemell (pulykamell is lehet) 3-4 darab sárgarépa 1 darab erőspaprika 3 különböző színű kaliforniai paprika (lehet tv paprika is) szójaszósz 2 nagy fej vöröshagyma fokhagyma (ízlés szerint) curry vagy kurkuma bors olaj 1 kg orsótészta
Még a hangyáknak is van életenergiájuk, amelynek valahonnan érkeznie kell. Ezért Richard Gere amerikai filmszínész még ezekre az apró állatokra is ügyel, nehogy akár csak véletlenül is agyontaposson egyet.
Egy friss felmérés szerint nem akarnak hazatérni a lengyel és a szlovák vendégmunkások Nyugat-Európából - írja a Napi Gazdaság. A varsói szociális és munkaügyi minisztérium várakozása szerint a 2008 elején legalább két hónapon át külföldön munkát vállalt 2,3 millió lengyelből mindössze félmillióan jönnének vissza.
Két hét házi őrizet után ismét előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Yurij Baltaytis professzort és asszisztensét, akik a gyanú szerint társaikkal együtt tiltott őssejtkezeléseket végeztek Magyarországon - adta hírül a FigyelőNet szerda este.
Kapjanak megfelelő hangsúlyt az Európai Bizottságon belüli tárcák kialakításakor az Európai Unión belüli szabadságjogi kérdések, valamint az őshonos kisebbségi közösségek problémái - szorgalmazta Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán Brüsszelben, az EP plenáris ülésén.
Vélhetően elaludt annak a menetrend szerinti szerb autóbuszbusznak a vezetője, amely áttörte a szalagkorlátot és felborult Győr mellett az M1-es autópályán csütörtök hajnalban. A balesetben hárman könnyebben megsérültek - mondta el az MTI-nek a Győri Rendőrkapitányság ügyeletese.
Hozzávalók: 1 csomag 6 vagy 8 réteges réteslap A töltelékhez: 2 pohár kefir 3 pohár cukor (a kefires pohár a mérce) 3 pohár gríz 1,5 dl étolaj 3 egész tojás 1 csomag sütőpor 2 csomag vaníliás cukor kimagozott meggy A rétes tetejére: 1 pohár tejföl 1 egész tojás porcukor
Közép- és felsőfokú oktatás. Irányítható szabadon választás. Humán vagy természettudományos tantárgyak. Kommunikáció vagy fizika. Egyéni érdeklődés és nemzetgazdasági szempont. Választási lehetőség vagy szükségszerűség.
Felszólította az Európai Bizottságot Áder János (Fidesz) európai parlamenti képviselő szerdán arra, hogy ne hagyjon jóvá uniós támogatást az ausztriai Heiligenkreuzban tervezett szemétégető megépítéséhez, mert a beruházás uniós szabályba ütközik.
Az igazságosság érdekében tett jelentős lépésnek tekinti az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM), hogy Dublinban őrizetbe vették a leányfalui gázolás miatt a magyar bíróság által börtönbüntetésre ítélt ír állampolgárt - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.
Hozzávalók: 1 kg savanyúkáposzta 30 dkg húsos szalonna /lehet többféle is/ 1 kg burgonya 4 nagy fej lilahagyma 1 egész fej fokhagyma 1 szál kolbász /olyan, ami szeletelhető/ kb. 1 dl étolaj 1 kiskanál pirospaprika
Hárman sérültek meg, amikor feltehetőleg a sofőr elalvása miatt korlátnak hajtott és felborult egy külföldi autóbusz az M1-esen, Győr közelében - értesült a HavariaPress.
Három gyerek meghalt és 28 megsérült az észak-kínai Hopei (Hebei) tartományban, amikor egy általános iskola étkezdéje felett a nagy hó súlyától beomlott a tető - jelentette az esetet csütörtökön a Hszinhua (Xinhua) hírügynökség.
Noha a derűlátás kezd eluralkodni a globális recesszió közeli végével és a fellendülés megindulásával kapcsolatban, a munkaerőpiacok állapota továbbra sem mutat javulást - írja a Világgazdaság.
A hazai piac remek szereplésének folytatását várják az MTI által megkérdezett elemzők a mai naptól. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 583,50 pontos, 2,77 százalékos emelkedéssel, 21.612,57 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,5 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Fordulópontot jelez a GVI konjunktúra mutatója, amely 2009 októberben -9%-os szintre kapaszkodott a áprilisi -18%-os szint után. A gazdasági válság hatására tavaly októbertől megfigyelhető, szinte...
A dollár gyengült. Többek között a vártnál kedvezőbben alakuló ausztrál munkaerő-piaci adatoknak köszönhetően kedvező volt a piaci hangulat, és az EUR/USD 1,5016-ra emelkedett, majd elvesztette nyereségeit, és 1,4955-re esett. 10.00-kor teszik közzé az EKB havi jelentését. 11.00-kor hozzák nyilvánosságra a szeptemberi EU-s ipari termelést (előrejelzés. -14,1%, előző. -15,4%). Ihász Nikoletta-…
A Kolozsvár harmadik bevásárlóközpontjaként épülő Akadémia Center építését immáron harmadszor is elhalasztotta a fejlesztő Nisco Investment - írja a Ziarul Financiar. A létesítmény így csupán...
A legnagyobb német építőipari vállalat - építési szolgáltatásokban a harmadik a világon -, a Hochtief csütörtökön 36,2 millió euró adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 44 százalékkal többet a tavalyi harmadik negyedévi 25,2 milliónál.
Átláthatóbb lett három nagy állami társaság, a Magyar Villamos Művek Zrt, a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. működése az elmúlt két...
A befektetők limitált kínálatért folytatott versengése egyre agresszívabb alkudozáshoz vezet az elsődleges hozamok tekintetében, melyek az Egyesült Királyságban októberben 35 bázispontot estek. Ez a...
A második számú közép- és kelet-európai hitelező csoport, az osztrák Raiffeisen International csütörtökön 77,5 millió euró adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, mely 74 százalékkal kevesebb a tavalyi harmadik negyedévi 295,8 milliónak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,74 pontos csökkenéssel, 21.415,83 ponton nyitott csütörtökön. A legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 0,91 százalékkal gyengült. A nyugat-európai értéktőzsdék vegyesen nyitottak.
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 szeptemberében 11,4%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. Az első kilenc hónapban 19,2%-kal estek az árak
BUDAPEST – Nincs tétje fociválogatottunk szombati (Gent, 20.45 óra), Belgium elleni párharcának, a barátságos meccs iránt mégis nagy az érdeklődés. Itthon két tévécsatorna, a Duna Tv és a Sport Tv is élő közvetítést ad a 90 percről.
Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma ízlés szerint fokhagyma rukkola 1 alma 4-5 szál virsli gyöngyhagyma olívabogyó 1 nagyobb paradicsom friss vagy szárított bazsalikom oregánó só bors kis olívaolaj a sütéshez
Noha egyes genetikusok számításai szerint az emberek 130-140 esztendeig élhetnek, ezt az eltúlzott véleményt a gyakorló orvosok a tényleges adatok alapján kétségbevonják. Ahol a születési és halálozási adatok vezetése megbizható, ott 110 éves kornál idősebb emberek a legjobb életkörülmények esetén is ritkán fordulnak elő.
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 szeptemberében 11,4 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 16,3, az élő állatok és állati termékeké 3,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Orbán Viktor sajnálja, hogy a labdarúgó-válogatottal kapcsolatban korábban megfogalmazott véleményét politikainak minősítette Erwin Koeman szövetségi kapitány.
Nem javasolja a Népszabadságban nyilatkozó ügyvéd, hogy bárki beperelje háziorvosát, azzal az indokkal, hogy rossz tanácsot kapott az új influenzavírus elleni oltásról.
Hozzávalók: 8 szelet karaj (lehet csirke- vagy pulykamellfilé) kevés liszt A bundához: 5 db tojás 1 mokkáskanál só 1 teáskanál ételízesítő fél teáskanál bors 4 gerezd zúzott fokhagyma petrezselyemzöld mustár piros arany A sütéshez: olaj
Szemtanúit keresi a rendőrség annak a frontális karambolnak, amely egy cserbenhagyó autós miatt történt a hétvégén, a 11-es főúton - jelenti a HavariaPress. Az ütközésben összesen négyen sérültek meg, köztük két kisgyerek, a vétkest azonban még jelenleg is keresik.