Sir Frank Williams örül annak, hogy Felipe Massa hamarosan ismét forma-1-es autóba ülhet, ami azt bizonyítja, hogy egyre jobban van július végi súlyos balesete óta, és még az sem kizárt, hogy a szezonzárón rajthoz állhat.
A Magyar Nemzeti Bank által javasolt hitelkorlátozás elfogadhatatlan a Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége szerint, mert a tervezett lépések katasztrofális következményekkel járnak a lakáspiacon. A bankszektor is nehezen tudja elfogadni a tervezetnek két elemét - derült ki a Napi Gazdaság összeállításából.
Már tízéves koruk előtt eljegyzik az indiai, nepáli és pakisztáni gyereklányokat, s így fordulhat elő, hogy a dél-ázsiai térségből kerül ki a világon gyermekként menyasszonnyá lett lányok fele - tárta fel egy UNICEF-jelentés.
Liptai Claudia felborzolta a kedélyeket, amikor elmondta: ledobja a textilt a nyuszis magazinban! Aztán jött a fanyar kanyar, néhány képet le akart tiltatni, állt a bál a Playboy szerkesztőségében. E heti sorozatunk a botrányos celebvetkőzéseket idézi fel.
A szerda reggeli ázsiai kereskedés nyugodtan telt, a tőzsdék nem produkáltak nagyobb mozgásokat. A Nikkei 225 nyereségeket könyvelt el, míg az SPI 200 és a Hang Seng nagyobb nyereségekkel büszkélkedhettek. Az amerikai ABC fogyasztói bizalom mutatója javulást mutatott. A brit fogyasztói bizalom mutatója 71 pontra emelkedett (előrejelzés: 68 pont). Az USD/CAD 1,0590-ről 1,0614-re emelkedett. A…
Több mint 1%-os emelkedéssel zárták a kereskedést tegnap az irányadó amerikai indexek és az ázsiai tőzsdéken is pozitív befektetői hangulat bontakozott ki ma reggel. A Nikkei 1.1%-kal, a hongkongi...
Tavaly mintegy 70 százalékkal több munkavállaló kért elhelyezkedési segítséget a munkaerő-közvetítőtől, szakértők szerint az év végén érezhető pénzpiaci válság hozzájárult ehhez a növekedéshez....
A magyar társadalom anómiáját komplex és régóta ható problémakör idézte elő. A még létező közösségeknek meg kell küzdeniük a saját elitjeik negatív nyomásával, illetve a globalizáció által jelentett kihívásokkal is.
A Bookline.hu bejelentette, hogy a befektetői kapcsolattartó személye tegnap megváltozott. Az új befektetési kapcsolattartó Kádár Tibor. A befektetői kapcsolattartó elérhetősége emailen kadar...
Ma ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a kórházak és az Egészségügyi Minisztérium vezetői, hogy - a tervek szerint - megállapodjanak az intézmények többletjuttatásáról. Mindkét fél bízik a megbeszélés...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: TETŐFOKÁRA HÁGOTT AZ OPTIMIZMUS -az amerikai részvénypiac ismét jelentősen emelkedett, nyoma sincs már az elmúlt hetek aggodalmainak -a piaci szereplők ismét...
A rendelésállomány ugrásszerű növekedése, és a hatékonyságjavító intézkedések meghozatala miatt jó esélye van az Ajka Kristálynak, hogy sikerül a hitelezőkkel csődegyezségre jutni a hónap végi...
Hónapok óta nem tudja kifizetni a dolgozók elmaradt béreit a pölöskei Bognár Szörp Kft. felszámolója, mert az üzem volt ügyvezetője a törvényes határidőt többszörösen túllépve sem adta át a zárómérleget, az ingatlanvagyon értéke pedig nem fedezi a követeléseket - írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
TÁPIÓGYÖRGYE – „Eladom a vesémet, 3 000 000 forint, kérem, segítsenek!” – ezt a megdöbbentő apróhirdetést egy internetes portálon adta fel Mészáros András (44). A négygyermekes családapa végső elkeseredésében döntött úgy, megválik egyik szervétől.
A vagyonadó kapcsán Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete. Nem magát az adóztatást kifogásolják azonban, hanem azt ahogyan a szabályozás megadóztatná a vagyonelemeket...
A továbbra is kedvező nemzetközi hangulat hatására kisebb pluszos nyitás jöhet ma idehaza, aztán napközben visszahúzhatják majd a piacot az OTP vezényletével. A tőzsdéknek az amerikai nyitás adhat...
A Soharóza Kórus tagjai a fiatal rendező, Göttinger Pál elképzelései alapján készítették el legújabb meglepő produkciójukat, Mindenütt jó címmel; a bemutató október 10-én a Szemlő-hegyi-barlangban
A brit fogyasztói bizalom szeptemberben 17 hónapja nem látott szintre emelkedett, miután az emberek jövőbe vetett optimizmusa közel négy éve nem látott mértékben emelkedett.
Az első hidegebb éjszakák hozzák a virágzás végét a teraszokon is. A télre való felkészítés a balkonnövényeink esetében is elkerülhetetlen. Meg kell kezdeni a telelésre szánt növények előkészítését és behordását. Emellett a kinn maradó érzékenyebb példányok téli védelméről is gondoskodnunk kell. Ezek közül is a leggyakoribb és leghálásabb a Muskátli (Pelargonium). Lássuk, mi a teendőnk vele...
Szeptemberben 250 millió euróval 30,6 milliárd euróra nőttek Magyarország nemzetközi tartalékai - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, szerdán közzétett előzetes adataiból.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,07 pontos emelkedéssel, 20.297,11 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,05 százalékkal erősödött, de hamar mínuszba fordult. Gyengüléssel nyitottak a nyugat-európai értéktőzsdék.
Szeptemberben 250 millió euróval 30,6 milliárd euróra nőttek Magyarország nemzetközi tartalékai - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb előzetes adataiból. Dollárban számítva a nemzetközi tart...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,07 pontos emelkedéssel, 20.297,11 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékéhez képest a mutató így 0,05 százalékkal erősödött. Előzetesen emelkedést v...
Ellenállás 1,4844-nél, míg támogatás 1,4478-nál található. 11.00-kor teszik közzé a módosított 2. negyedévi EU-s GDP-t (előrejelzés: változatlan -4,7%). 12.00-kor hozzák nyilvánosságra a német ipari megrendeléseket (előrejelzés -19,9%, előző: -19,8%). Az EUR/USD-ot 1,4716-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Folytatták a menetelést a világ tőzsdéi, és most végre a magyar piac is beállt az erősödő börzék sorába. Ma reggel a Dow Jones és BUX indexeket, valamint az OTP és a Mol részvények grafikonjait...
Az MSZP szerint nincs meg a forrás a jövő évi költségvetésben a távfűtés áfájának beígért csökkentésére – nyilatkozta Kékesi Tibor szocialista országgyűlési képviselő az egyik kormányközeli lapnak.
Az euróval szemben bő egy hónapos, míg a dollárral szemben egy éves csúcs közvetlen közeléből indítja a mai napot a forint a bankközi piacon. A nemzetközi részvénypiaci hangulatról vegyes jelek...