Andrási Miklós MÁV-elnökké történt kinevezése után a vasúttársaság szerződést kötött azzal a céggel, amelynek Andrási volt az igazgatója – értesült a Magyar Nemzet.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök valószínűleg leváltja szerdán három miniszterét a szerencsejáték-törvénnyel kapcsolatban kipattant botrány miatt - közölte kedd este a brit hírügynökséggel egy meg nem nevezett kormányzati forrás.
Mark és Scott Blankenburg a vád szerint 76 esetben molesztált kiskorúakat. Az ügyész azt állítja: a gyermekorvosok megfenyegették áldozataikat, ha nem hallgatnak, elevenen felfalják őket
2005 elején történt hivatalba lépése óta először néz szembe a lemondását szorgalmazó követelésekkel és minden irányból érkező durva támadásokkal Mahmúd Abbász palesztin elnök. Hazugnak és bűnösnek tartják Rámalláhban, Ciszjordánia fővárosában, míg a Gázai övezetben élők szemében áruló lett a 74 éves politikus. A legendás Jasszer Arafat utóda ráadásul éppen a napokban szembesült egy déjá vu…
A Tokai Egyetem csapata a világ legnagyobb napelemes autókkal folytatott versenyén, a Global Green Challenge elnevezésű versenyen kíván indulni az autóval
Nyáron még úgy hírlett: januártól 5 százalékos áfakulccsal adózik a távfűtés. A PM szerint ha nem puhul fel a büdzsé, meglesz az adócsökkentés, de nem biztos, hogy januártól
Lemondott a France Telecom vezérigazgató-helyettese a telekommunikációs óriáscégnél történt öngyilkossági hullám miatt. Louis-Pierre Wenes-t hetek óta bírálják azért, ahogy a vezetés kezeli a tragédiasorozatot. A szakszervezetek szerint a cégnél 24-en lettek öngyilkosok az átszervezések miatt az elmúlt másfél évben. A cég HR igazgatója azonban azt állítja, hogy ez a szám nem szokatlan a létszámhoz…
Tovább nőtt a regisztrált álláskeresők száma a tavaly év végihez képest Győr-Moson-Sopron megyében, az idén augusztusban elérte 14 ezer 475 főt, a megyében mért 7 százalékos munkanélküliségi ráta ugyanakkor elmarad az országos átlagtól.
Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke még nem döntötte el véglegesen, hogy indul-e az országgyűlési választásokon jövőre. A szocialista politikus erről az Inforádió Aréna című műsorában beszélt. ...
20 évvel ezelőtt alakult meg az MSZMP utódpártjaként a Magyar Szocialista Párt. A szocialisták az eddigi öt parlamenti választásból hármat nyertek meg, azonban mostanra a korábbi néppárti státuszból kikerültek és maradék hitelük megmentéséért küzdenek.
Renoparenchymás eredetű magas vérnyomásról akkor beszélünk, amikor az emelkedett vérnyomás hátterében a vese parenchymájának, vagyis a vesét alkotó szövetnek valamilyen megbetegedése áll.
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt indítottak pert Spányi Antal székesfehérvári püspök és társai, akikről becsületsértő fényképeket és nyilatkozatokat jelentettek meg egy honlapon
Öt magyarországi állatmenhely kapott összesen 10 millió forintot egy örökbefogadási program jóvoltából. A 2-2 millió forintot a menhelyek képviselői kedden vehették át Budapesten.
Kilátástalan helyzetben vannak az iskolából kikerült fiatalok. Bár a tanév már júniusban véget ért, még nyár végén is drasztikusan nőtt a nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma.
A MÁV-elnök kinevezése után volt cégével kötött szerződést - értesült a Magyar Nemzet. A polgári napilap szerint a szóban forgó szerződésben az szerepel: a vállalkozás a MÁV-tól független, befektetéseiben nem érdekelt, és nincsenek a két társaság viszonyában összeférhetetlenségi okok
A szentlőrinci eredmények után nehéz lenne indokolni, hogy az elemzői modellekben miért kap jelentős valószínűséget az, hogy a PannErgy műanyagipari cég maradhat a jövőben - állítja Bokorovics Balázs...
Újból ki kellene adni az elfogatóparancsot az ellen az ír férfi ellen, aki kilenc éve halálra gázolt Leányfalun egy négyéves kisfiút és kétéves húgát - állítja az apa ügyvédje
A zsenik és az őrültek között alig van különbség, főleg, ha a génjeiket nézzük – adta hírül a brit sajtó a Semmelweis Egyetem kutatási eredményeit. Kéri Szabolcsnak és kutatócsoportjának először sikerült bebizonyítania, hogy egy génvariáns egyszerre lehet felelős a zsenialitásért és az elmezavarért is. Úgy vélik, a kutatás eredménye magyarázatot adhat arra, hogy a zseniknek tartott művészeke...
A H1N1-vakcina megjelenésével szinte minden országban elkezdték megtervezni a lakosság beoltásának menetét. Az USA-ban az egészségügyi dolgozók után a két év alatti gyerekek és az idősek kapják meg az ellenszert, a britek számára október második felében, Franciaországban a hónap vége felé lesz elérhető az ellenszer. Nálunk már kiszállították a tervezett oltóanyagokat.
Az Afganisztánba állomásozó nemzetközi haderő és az afgán hadsereg egyik közös alakulata felkelők egyik nyugat-afganisztáni támaszpontjára mért csapást, és hat lázadót, köztük három arab állampolgárt megöltek a katonák.
A z ekhós magánszemélyek nyugdíjpénztári egyenlegében jelentős eltérések mutatkoznak - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint ennek oka, hogy a magánnyugdíjpénztárak nem mutatták ki az egyenlegben az ekhoalap után kiszámítandó és megfizetendő tagdíjat
Heves esőzés és erős széllökések kíséretében csapott le szerdán Japán déli partvidékére a Melor tájfun, amely az előrejelzések szerint lehetséges, hogy az elmúlt tíz esztendő legnagyobb erejű vihara lesz a szigetországban.
Titkos tárgyalásokat folytatnak a legnagyobb kőolajexportáló és -fogyasztó országok arról, hogy a jövőben nem dollárban számolnák el az olajkereskedelmet
Cicero-díjjal tüntették ki Daniel Cohn-Bendit német-francia zöldpárti politikust, európai parlamenti képviselőt, az 1968-as francia diáklázadások egykori legendás vezéralakját.
Szollár Domokos kormányszóvivő talán legemlékezetesebb megnyilvánulása volt, amikor – még a Budapest Airport szóvivőjeként – arról beszélt, hogy a jogaikat követelő reptéri alkalmazottak sztrájkja miatt egyszerűen „lepetézik”. Így tesz-e a MÁV botrányai kapcsán is? – egyebek mellett erről kérdezte a Magyar Nemzet Szollár Domokost.
A szerző VIII. Henrik idejében játszódó, történelmi tárgyú regényével nyerte el az angol nyelvű regényirodalom legrangosabb elismerését, a Booker-díjat
A férfiak és a nők nyugdíjkorhatárának egységesítését is tartalmazza az a törvénytervezet, amelyet a román kormány felelősségvállalással terjeszt a parlament elé.
A nyitást követően erőteljes emelkedésbe kezdtek az amerikai részvényindexek, a nap folyamán azonban megtört a lelkesedés, de végül a tegnapi napot így is több, mint 1%-os erősödéssel fejezték be. A...
Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szabályai szerint adózó magánszemélyek közül többen jelentős eltéréseket tapasztaltak a nyugdíjpénztári egyenlegükben. A Napi információi szerint az igen gyakori eltérés oka egyszerűen az, hogy a magánnyugdíjpénztárak nem mutatták ki az egyenlegben az ekho-alap után kiszámítandó és megfizetendő tagdíjat....
Huszonöt százalékos létszámleépítést jelentett be a Tatra cseh teherautógyár a megrendelések visszaesésére hivatkozva. A cégnél még októberben elbocsátanak 530 embert, novemberben áttérnek a négynapos munkahétre, és az év végére 2200-re csökkentik az alkalmazotti létszámot.
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 szerdán öt pont körüli gyengüléssel nyithat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tizenöt pont körüli csökkenéssel kezdhet.
Folytatódik a kormány és a vasutas reprezentatív szakszervezetek kollektív munkaügyi vitája pénteken. A szakszervezetek azért kezdeményezték a kollektív munkaügyi vitát, mert elutasítják, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. A VDSZSZ gördülő sztrájkot helyezett kilátásba, adja hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Folytatódott a hétfőn indult optimizmus az amerikai piacokon a globális gazdasági helyreállásba vetett hit, és a szerdán induló vállalati gyorsjelentési szezon iránti bizalom nyomán.
Ázsiában is folytatódott a tegnapi emelkedés az globális gazdasággal kapcsolatos várakozások újjáéledése nyomán, ennek hatására az olaj árfolyama is emelkedésre volt képes