Magyarország fokozottan felelős a nyugat-balkáni térségért, mert Budapest valóban érdeklődik a régió iránt, és ismeri annak történelmét - jelentette ki Sólyom László szombaton az albániai Durres városában.
Lewis Hamilton indulhat az élről az első Forma–1-es Abu Dhabi Nagydíjon. A tavalyi világbajnok több mint fél másodperccel volt gyorsabb az időmérő edzésen második helyen végző Sebastian Vettelnél.
Elsőként a címvédő Venus Williams jutott be a döntőbe a 4,55 millió dollár összdíjazású női tenisz WTA-világbajnokságon, Dohában, miután szombaton három játszmában legyőzte a szerb Jelena Jankovicot.
A költségvetésnek ma egyetlen lehetősége a bevételek növelése, kiadási oldalon ugyanisa jelenlegi struktúrában már nincs hová hátrálni - mondta az ÁSZ elnöke
Jenson Button csalódottan nyilatkozott a mai időmérőt követően, amiért nem sikerült előrébb végeznie. A Brawn brit versenyzője csak az ötödik helyről rajtolhat, pedig az edzéseken kiválóan teljesített, és tartani tudta a lépést ellenfeleivel.
Néhány héten belül fejeződhetnek be a magyar-orosz tárgyalások a Malév jövőjéről, a megbeszéléseket szakértői szinten folytatják - tudta meg az MTI a Pénzügyminisztériumtól pénteken.
Drámai helyzetet okozhat a győri súlyponti kórház főigazgatója szerint a teljesítményvolumen-korlátozás (tvk), amelyet novembertől vezet be újra az egészségügyi kormányzat. A szakember úgy számol, a többletteljesítményért az eddigi összeg tíz százalékát kapják majd meg.
A Gera Zoltán csapata, a Fulham 3-1-re legyőzte szombaton a meccset kilenc emberrel befejező vendég Liverpoolt az angol labdarúgó Premier League 11.fordulójában.
Újabb két holttestet találtak a Tisza szerbiai szakaszán. A szombaton megtalált gyermek, valamint a felnőtt férfi is feltehetően akkor fulladhatott a folyóba, mikor társaikkal együtt megpróbáltak Magyarországra átkelni egy ladikkal.
A McLaren jelezte, hogy váltót kellett cserélni Heikki Kovalainen autójában, ami azt is jelenti, hogy a finn pilóta egy öthelyes rajtbüntetést kapott, így csak az utolsó előtti sorból, a 18. pozícióból vághat neki az Abu Dhabi Nagydíjnak.
Megjelentek pénteken a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjtarifái, az alkuszok többsége szerint az autósok zöme találhat magának a jelenleginél olcsóbb konstrukciót az összesen 14 biztosító társaság kínálatában.
Három elfogatóparanccsal keresett férfit fogtak a rendőrök szombat hajnalban Ercsiben. Egyiküket hajnalban, még ágyban fekve találták meg, a másikat egy szekrény mögül húzták elő, míg a harmadik egy sufniban próbált meg elbújni - sikertelenül.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője, a párt főpolgármester-jelöltje a fővárosi önkormányzati bizottságok számának csökkentését, új közszolgáltatási modell megvalósításá és egy új múzeumi negyed megépítését tarja legfontosabb feladatainak.
Ezen az estén az Egyesült Államokban a házak előtt töklámpások világítanak, és gyerekek ezrei indulnak útnak szörnynek, mesehősnek beöltözve, szatyorral, kosárral a kezükben, hogy minél több édességet összegyűjtsenek a szomszédságban. Ilyen képeket számtalan filmben láthattunk már, ám sokan még mindig nem tudják pontosan, mi is az a Halloween, és honnan erednek a gyökerei.
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali tisztában van azzal, hogy egy hihetetlenül nehéz verseny előtt állnak, és nem csak rajtuk fog múlni, hogy sikerül-e elérniük céljukat, és elhappolni a McLaren elől a konstruktőri harmadik helyet.
Szurkolói rendbontás miatt félbeszakították a Ferencváros–Diósgyőr NB I-es labdarúgó-mérkőzést szombat este, a Fradi Üllői úti otthonában, ahol székeket is meggyújtottak a drukkerek.
Az Európai Uniónak meg kell értenie, hogy "a világnak ezen a felén egyes nemzetek határai nem esnek egybe az államhatárokkal" - mondta a magyar államfő Albániában
"Az apósom eddig négyszer kísérelt meg öngyilkosságot. Előfordul, hogy éjszakákon át őrjöng. Beszélni nem lehet vele és orvoshoz nem akar menni. Legutóbb gyógyszereket is találtunk nála. Mit lehetne tenni?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Nem hagyhatja el lakhelyét az a fiatalember, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy 22 éves diákot lelökött az egyik óbudai kollégium lépcsőházában, nyolc méter magasról. A kollégiumi buli rendezőjével kialakult szóváltása közben lezuhant diák szörnyethalt.
Magyarország fokozottan felelős a nyugat-balkáni térségért, mert Budapest valóban érdeklődik a régió iránt, és ismeri annak történelmét - jelentette ki Sólyom László szombaton az albániai Durresben.
Az elhízástól a rezgő kézi eszközök használatán keresztül a kis döntéshozatali hatáskörig számos tényező befolyásolja, hogy valakinél mekkora kockázata van bizonyos munkahelyi ártalmak, izom- és vázrendszeri problémák kialakulásának - jelentették francia kutatók az Arthritis és Rheumatism című szaklap októberi számában.
A Diósgyőr 3-1-es vezetésénél a 65. percben félbe szakadt a Ferencváros bajnoki mérkőzése. A szurkolók kiprovokálták a találkozó idő előtti végét. A játékosok nagyon görcsösen, indulatosan futballoztak, s ez az attitűd volt a jellemző a közönségre is. Tóth Bence szépítő gólja után az egyik szektorból petárdákat dobáltak be a szurkolók, mire Sulyok Gergely játékvezető lefújta a találkozót.…
A labdarúgó Soproni Liga 13. fordulójában MTK -Győri ETO FC 0-0, Nyíregyháza - Honvéd 0-1, ZTE FC- Haladás 3-0, Kaposvári Rákóczi - Kecskeméti TE 2-1, Paksi FC- Pápa 2-2
Szurkolói rendbontás miatt idő előtt ért véget szombaton a Ferencváros-Diósgyőr labdarúgó Soproni Liga-mérkőzés. A rendezvényt biztosító rendőrök közül ketten sérültek meg könnyebben, feléjük egy-egy üveget dobtak. A szurkolók egy rendőrségi kisbuszt is megrongáltak.
A csaknem egy órán át tíz emberrel játszó Real Madrid legyőzte a vendég Getafét a spanyol labdarúgó élvonal kilencedik fordulójának szombati első mérkőzésén.
Botokat, üvegeket, petárdákat dobáltak a Fradi szurkolói a rendőrök közé a Népligetnél a lefújt Fradi-Diósgyőr meccs után, a rohamrendőrök oszlatni kezdték a tömeget. Egy sörözőben több szurkolót ütöttek a rendőrök.
Gyűrött, csupasz bőrével és kiálló fogaival a sivatagi vakondpatkány biztosan nem fog szépségversenyt nyerni, az ő erénye máshol keresendő. Sose lesz rákos. A csupasz turkálónak is nevezett sivatagi rágcsáló sejtjei ugyanis utálják a tömeget, így még azelőtt abbahagyják a növekedést, mielőtt daganatokat alakíthatnának ki.
A folyóból délután egy gyermek és egy férfi maradványait emelték ki. A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata közölte: az azonosítás még tart, de az elhunytak valószínűleg a koszovói határsértőkkel október közepén történt vízi baleset áldozatai. A tragédia óta a magyar és a szerb folyószakaszon eddig összesen nyolc holttestet találtak.
Egy tavasszal kiírt pályázaton 650 millió forintot kapott munkahelymegtartó támogatásként az államtól a következő két évben csaknem 2.600 dolgozóját elbocsátó General Electric (GE) - adta hírül az RTL Klub Híradója szombat este.
A hagyományokkal szakítva nem Franciaországba, hanem Lengyelországba utazott első hivatalos külföldi útján az új német külügyminiszter. Guido Westerwelle megbeszélést folytatott lengyel kollégájával, Radoslaw Sikorskival, és találkozott Lech Kaczynski lengyel államfővel is.