ABU–DZABI – Bronzbarnára sülve, kisimult arccal várta társait Jenson Button (29) az idei utolsó Forma–1-es futam helyszínén. A vadonatúj abu-dzabi pályán tegnap a szabadedzésekkel kezdődött az első nagydíj, de a két hete Brazíliában vb-címet szerző brit Buttont ez már csak annyiban érinti, hogy vigyáznia kell a tekintélyére.
Több millió forintot költ a meccsek biztosítására az FTC Labdarúgó Zrt., ám a klubot a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága minden héten több százezer forintra megbünteti.
Én azon sportolók közé tartozom, akik utálják, ha vesztesként kell levonulniuk a pályáról. A Videoton elleni vereség a csapattársaimmal együtt engem is megviselt. Hogy jobb legyen a hangulatunk, kedden elmentünk vacsorázni a srácokkal.
PÁPA – Újoncként az őszi szezon megelepetéscsapata a Pápa együttese a labdarúgó-NB I-ben. A Paks elleni mai, idegenbeli bajnokira készülő gárda 12 forduló után 21 pontot gyűjtve a harmadik helyen áll a tabellán, és látványos játékával szórakoztatja a nézőket.
MADRID – Hiába sikeres a fociban, a szerelemben balszerencsés Cristiano Ronaldo (24). A Real Madrid által a nyáron a Manchester Unitedtől 22,6 milliárd forintnak megfelelő összegért átigazolt klasszis a nők bálványa, de még nem találta meg a nagy őt.
Melyek azok a tulajdonságok, amelyekben jobb, ha partnerünk hozzánk hasonló? Melyek azok a jellemvonások, amelyek, ha szöges ellentétben is állnak a mieinkkel, képviselőjük mégis szebbé, izgalmasabbá teheti az életünket? Íme néhány példa.
NYÍREGYHÁZA – Nagy izgalommal szimatolta ajándékba kapott halloween-töklámpását Artúr (6), a Nyíregyházi Állatpark gyűrűsfarkú makija. A tök belsejében ezúttal nem mécses lapult, hanem lisztkukacot, paradicsomot és banánkarikákat rejtettek el benne.
BUDAPEST – Hiába küzdött az életéért N. Ádám (†22), társai megpecsételték a sorsát. A kollégiumi bulin történt tragédia egyszerű balesetnek tűnhet. Az igazság azonban sokkal vérfagyasztóbb. Az épület falai közt egyre többen beszélik, hogy Ádámot ismerősei taszították a mélybe.
BUDAPEST – Van, aki többet tehet, mint egy átlagember? Több mint 10 milliós adótartozása ellenére is egyezkedik az állam Joav Blum izraeli– magyar üzletemberrel, akinek fontos szerepe van az eredetileg a Velencei-tó partjára tervezett King City kaszinóváros építésében.
VESZPRÉM – Ki szúrta le Marian Cozmát (†26)? Információink szerint még mindig nem tisztázott pontosan, hogy kinek a kezében volt a gyilkos kés, amellyel kioltották a kézilabdázó életét.
BERLIN – Lebukott Arnold Schwarzenegger (62)! Kalifornia kormányzója ugyanis az esküvő előtt nem sokkal megcsalta a feleségét, mégpedig Brigitte Nielsennel (46).
BUDAPEST – Vajon mi lesz a sorsa a Sláger és a Danubius dolgozóinak? Ezt a kérdést boncolgatja a hazai sajtó, amióta kiderült, a két kereskedelmi rádiónak befellegzett. És persze az is fontos kérdés: valóban politikai vonatkozású műsorokkal „támadnak-e” az új adók, vagy valamiféle zenei aláfestéssel mégiscsak igyekeznek megnyerni maguknak a hallgatókat.
BUDAPEST – Nem Mokkázik Friderikusz Sándor (51). A magyar televíziózás egyik legismertebb alakja, aki szinte az összes nagy csatornán feltűnt már, és számos műsort vitt sikerre, mégsem lesz a TV2 reggeli műsorának arca, a csatorna ugyanis egyelőre nem tudott megegyezni Fridivel.
NÁPOLY – 105 filmen „verekedte át” magát Bud Spencer (80), és esze ágában sincs abbahagyni a forgatásokat. A színész, aki Carlo Pedersoliként látta meg a napvilágot, igazi multitalentum: úszóbajnok, énekes, zeneszerző, jogász és felfedező. Bud Spencer ma ünnepli 80. születésnapját.
BUDAPEST – Már lázasan készülnek az ünnepekre a Jóban Rosszban sorozat sztárjai, Brózik Klári (29) és Végh Judit (26). Ezért az egyik budapesti piacra együtt mentek halloweentököket válogatni.
BUDAPEST – Drámai fordulat! Vetélés, megcsalás és szakítás után Gregor Bernadettnek (37) sikerült megmentenie házasságát! A gyönyörű színésznő visszatalált régi önmagához, barátai szerint mintha kicserélték volna, újra tud mosolyogni.
PÉCS – Megdöbbenve látta a napokban Fafara Éva (70), hogy a pécsi temetőből eltűnt három éve halott férje maradványa. Az özvegyasszony feljelentést tesz, mert vissza akarja kapni szerettét.
BUDAPEST – Kevesen tudják Király Viktorról (25), hogy a Megasztár megnyerése előtt dolgozott az 5 perc Angol online magazinnak is, ő készítette a hanganyagokat, és a hallás utáni értést ellenőrző feladatok nagy részét. Oktatott egy ismert nyelviskolában is, többek között kiskatonákat.
Három maszáj harcos barátjával futja le vasárnap a New York-maratont Edward Norton hollywoodi filmsztár. A 40 éves színész egy maszáj környezetvédelmi alapítványra szeretné felhívni a figyelmet
Mintha a Keresztapa című film egyik kemény jelenetének forgatására tévedt volna az ember Nápolyban, a biztonsági kamera képsora azonban maga a valóság. A fegyveres fényes nappal végezte ki az egyik leghírhedtebb nápolyi maffiafőnököt, Mario Bacio Terracinót (†53), aki békésen cigarettázott a bár előtt.
A börtönben fog meghalni Mihály - ettől retteg a pedofíliával vádolt B. Mihály (45) unokahúga, Dorottya (27). A mohácsi rajztanár rokonai először a Blikknek meséltek a férfiról,
BUDAPEST - Bárki láthatta: a három selejtezőben bőven akadtak olyan versenyzők, akik a vicces és amatőr produkciók között kiugró minőségű előadással rukkoltak elő.
Kóka János szerint egyre gyanúsabb, hogy az MSZP és a Fidesz "politikai kartellmegállapodást" kötött a tiszta verseny kijátszására a rádiófrekvenciák elosztásának ügyében.
Meghozta első fontos döntését a hét közepén megalakult új német parlament. A képviselők ugyanis megválasztották a Bundestag szépségkirálynőjét. A Bild értesülése szerint az újdonsült szépségkirálynő a 32 esztendős Agnes Krumwiede, a környezetvédő Zöldek képviselője.